Téma: Mintaapák

3/10
janderka 2020 dec. 15. - 12:25:22 3/10 Előzmény guess.who
(2502/4882)
Ez virágnyelvel azt jelentette, hogy "kufircoljunk sikongatva a nappali közepén"! Ami abszolút jogos ötlet volt, csak hát valóban mit szólna ehhez az épp akkor szendvicsért a konyhába ténfergő Julika :)))
guess.who 2020 dec. 15. - 12:23:12 Előzmény napraforgó
(2501/4882)
TTamás is úgy jelent meg nála a lakásban, hogy nem kopogott és nem nyitott neki ajtót Linda.

Nyilván azért, mert az előszoba nincs megépítve a stúdióban, de akkor is irtó hülyén néz ki az egész.
(Nem is szólva arról, hogy eredetileg azt beszélték meg, hogy az orvosi rendelőben találkoznak - végül TTamás mégis Lindánál kötött ki.)
guess.who 2020 dec. 15. - 12:19:49 Előzmény napraforgó
(2500/4882)
Miki eddig folyamatosan az a figura volt, akit a gyerekei úgy ugráltattak, ahogy akarták. Egy gyerekpapucs volt.
Most Szabi, a dörzsölt sztárügyvéd lesz egyik napról a másikra ilyen gyerekpapucs - ami azért (valljuk be) elég ostobán néz ki. Főleg úgy, hogy látszik, hogy Katával megint össze akarják hozni az írók. Ehhez persze nyilván el kell majd felejtenie Kata "botlásait", maffiás haverjait, az általuk elvett kazalnyi pénzt, Janaúval való kavarását, a kettejük által szétvert lakását, aminek a helyreállítási költségeivel még mindig tartozik Kata - és azt, hogy a nő úgy "dolgozik" az ügyvédi irodában hónapok óta, hogy sminkkel és körömreszelgetéssel (és a "karrierje" beindításával) többet foglalkozik, mint a titkárnői teendőivel. Igen, valóban zseniális húzás lesz összehozni Szabival megint. Bár most, hogy Emmáéknak nyoma sincs több rész óta, nem is maradt más nő körülötte... Csak az agyturkász, akivel ezerszer jobban járna, mint Katával bármikor is.
offtopic
guess.who 2020 dec. 15. - 12:13:04 Előzmény zazee
(2499/4882)
Igen, valószínűleg azok, akik látták az első évadot, eleve a korábbi színészeket hiányolják az újakban, ezért nem is tudják őket megszeretni. Nincs ezzel semmi baj: nekem például a DÖ-ben Misi jó ideig az Angyalbőrben Csergője volt, és irtóra zavart, hogy a vagány szabólegényből egy totál idióta papucsférjet csináltak...
guess.who 2020 dec. 15. - 12:11:12 Előzmény zazee
(2498/4882)
Ezen akadtam meg én is, ahogy beszélgetnek Lindáék, hogy
"- Menjünk fel hozzád.
- Jajj, de mit szólna hozzá Juli?!
- Ez igaz."
Mert mit is szólna? Hiszen volt már ilyen, akkor nagyon örült neki, sőt: kifejezetten utálta azt, amikor Lindanénit az apja lecserélte Mártásra.
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 11:34:44 3/10
(2497/4882)
Az egy dolog, ha valaki nagy barátja a nőknek, na de fontosabb kérdés, hogy a nők vajon ugyanolyan nagy barátai-e neki? :)))
1/10
zazee 2020 dec. 15. - 11:09:09 1/10 Előzmény napraforgó
(2496/4882)
Nem értem miért nem követték a szlovák verziót Linda alakítójának megválasztásában. Akkor a karakter is hihetőbb lenne egy huszonéves színésznővel. A szlovák storyban ráadásul együtt is él Linda a szüleivel, hiszen kezdő óvónő.
hoyabella 2020 dec. 15. - 10:57:26 Előzmény janderka
(2495/4882)
Sőt, még mindig nem jut eszébe a zárcsere sem :(
3/10
offtopic
janderka 2020 dec. 15. - 10:09:45 3/10 Előzmény luci87
(2494/4882)
Jó, meg van ugye a sérült kisfia is Szinetártól. Gondolom nem így képzelte szegény a 40-es éveit. Na de könyörgöm, ezt ne vigye bele a szerepeibe, ha azok ezt nem kívánják meg!
7/10
luci87 2020 dec. 15. - 10:08:54 7/10 Előzmény zazee
(2493/4882)
https://www.youtube.com/watch?v=fSB_GsF9TzQ Ebben a videoban nekem nem igazán jött be, tudom nem énekes...de akkor is..
7/10
luci87 2020 dec. 15. - 09:43:06 7/10 Előzmény napraforgó
(2492/4882)
Face csoportban én se lelkesedtem érte, és azt írták rá, szegényke azért ilyen, mert most halt meg az apukája..
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 09:20:19 4/10 Előzmény luci87
(2491/4882)
Ez a rossz szereplő választás miatt van. Már Kovács Patricia is túl idős volt a szerepre, Szávai Viki még inkább.
A szlovák verzióban Linda egy kb. 25 éves fiatal nő, ővele sokkal inkább elképzelhetőbb az a sok rossz választás a férfiak terén. Egy 20 évvel idősebb nőnél ez már nem a tapasztalatlanságot mutatja, hanem az ostobaságét, a hülyeségét.
Nagyon nehéz szimpatizálni egy olyan ostoba nővel, aki másodszor is széltoló férfit választ, és aki még az anyját sem képes leépiteni az életéből, legalábbis a mindennapjaiból.
7/10
offtopic
luci87 2020 dec. 15. - 08:47:15 7/10 Előzmény napraforgó
(2490/4882)
Nem tudom...biztos vannak!Én nem ,mert a lányom már 20 évesen felköltözött B.p.re tovább tanulni,már csak látogatoba jár haza 7 éve!Nekem is nagyon fura ez a Linda-anyja közti kapcsolat!Normál esetben már Lindának is saját családja ,gyerekei kelenének legyen!
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 08:40:18 4/10 Előzmény janderka
(2489/4882)
Nem, Linda az életben nem fogja ezt megtanulni, és azt sem, hogy esetleg kikapcsolja a csengőt, hogy az anyuci be se tudjon csengetni, ha zárva az ajtó.
Negyvenes nő és ne fogadhasson férfit a lakásán, mert az anyja állandóan rátör, ez hihetetlen.
Tanácsom: 1.) beszéljen az anyjával, ne járkáljon át minduntalan, ne hozzon kaját, ne ellenőrizze, ne irányitgassa.
2.) beszéljen az apjával, hogy tartsa vissza a feleségét az állandó átmászkálástól, a lánya ellenőrzésértől, leskelődéstől, stb, stb.
Úgy általában, hagyja már ÉLNI a lányát, ne másszon mindig rá, ne legyen a nyakában, ne ellenőrizgesse, ne irányitgassa, stb.
Komolyan, vannak ilyen anyák, akik képtelenek leválni a negyvenéves lányukról?
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 08:30:24 3/10
(2488/4882)
Balfasz Linda még most se tudja kulcsra zárni belülről a bejárati ajtaját ;))))
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 04:37:13 4/10 Előzmény hoyabella
(2487/4882)
Jól érezte Szabi, hogy ez a reklámszereplés nem fog jót tenni az ügyvédi prakszisának, és ez igy is lett. Sajnos nem tudja kordában tartani a kisfiát, aki pont most kezd nagyon elfajulni. Az apját az ujja köré csavarja, az anyjának a hóbortjait rögvest magáévá teszi és most már a gyerektársait is kezdi terrorizálni.
Kicsit csodálkozom, mert Dani eddig nagyon is önálló akarattal biró kis emberke volt, most meg pillanatok alatt hagyja magát befolyásolni egy gyáva kis féregtől, ettől a Norbitól, aki soha nem mer megcsinálni semmit, inkább rávesz valaki mást, hogy valósitsa meg ő, aztán a háttérből csak ő csak röhög azon, hogy a másik lebukik.
Ezt a hülye kis figurát, ezt a Norbit nagyon, de nagyon csúnyát át kéne ejteni, hogy felejtse el, hogyy másokat visz bajba, ő meg csak röhög a háttérben.
Nagyon ellenszenves kis figura, sajnos ezek felnőnek és ilyenek lesznek felnőttkorukban is, simán tönkretesznek akárkit is.
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 04:23:56 4/10 Előzmény zazee
(2486/4882)
Linda és Tamás titkolózása elég bugyuta, de azért érthető. Éva anyu már korábban is sikeresen verte szét bimbózó kapcsolatukat, ezért érthető, hogy előle titkolnák, hogy újra összejöttek, talán, ha valamelyest megerősödik, stabilizálódik a kapcsolatuk, akkor már fel merik vállalni a külvilág előtt.
-----------------
Miki tényleg irritáló, mi az, hogy beszól Tamásnak, hogy vigyázzon Julira. Ott lakik nála teljesen ingyen, náluk zabál, ők mossák a cuccait, és akkor nehezményezi, hogy egy este otthon kell maradnia és nem mehet kocsmázni?
Kifogásoltuk, hogy Tamás miért nem szakit a nyomulós Mártával, nos, megtörtént. Most az a bajom, hogy miért nem dobja már ki az élősködő, pióca Mikit? egy ilyen hülye férfival még egy nő sem tud együttélni, hát még egy másik férfi.
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 04:09:56 4/10
(2485/4882)
Bocs, de ezzel nem értek egyet. Makranczi korban pont jó egy sztárügyvédhez (sőt, kicsit fiatal is), mert mire egy ügyvéd annyira bedolgozza magát, annyira ismert lesz, hogy sztárügyvédnek tartják, addigra már inkább 45-50 éves. Nézz csak bele a TV-hiradókba, kék fénybe, nem harminc éves nyikhajok képviselik a nehéz fiúkat.
Klem Viktor a 32 évével nagyon fiatal volt ehhez a státuszhoz, Makranczi korban jóval közelebb van (stilusban sajnos kevésbé).
1/10
zazee 2020 dec. 14. - 23:52:14 1/10 Előzmény guess.who
(2484/4882)
Hát nem:)), ez szerintem teljesen egyéni, hogy kinek melyik színész stílusa jön be. Az biztos, hogy én nem tudok elvonatkoztatni a korábbi apócák színészi játékától:) lehet, ha Makranczival ment volna az előző évad, nem volna hiányérzetem.:)
1/10
zazee 2020 dec. 14. - 23:46:38 1/10
(2483/4882)
Nem láttam a DÖ sorozatot, nem kétlem, hogy nyilván van olyan szerepkör, ami közelebb van hozzá. Én több mindenben láttam már színházban, filmen, úgy érzem, hogy mindenben ugyanazt a gesztusrendszert, arcmimikát, stílust alkalmazza. Nekem nem jön be. Persze én nem értek hozzá nyílván, hatalmas kedvelői tábora van. Az biztos, hogy szinkronban számomra is tökéletes.