Téma: Mintaapák

guess.who 2020 dec. 16. - 07:39:10 Előzmény napraforgó
(2522/4882)
Hát ez a betétvásárlós agyonerőltetett hülyeség tényleg egyáltalán nem volt klisés egyetlen vonásában sem... Végső soron még csak vagy ezer filmben sütötték el lényegileg ugyanígy (elkezdve onnan, hogy nem beszélik meg konkrétan, hogy mit kell venni, és befejezve ott, hogy a lelkes apukát az eladónő megszégyeníti a boltban a választék felsorolásával).

Azt pedig eleve kétlem, hogy egy gimnazista nagylány (aki saját bevallása szerint sem most kezdte) bármiféle betét nélkül járna iskolába.

Ami viszont a megint egyre terrorgombócabb gyerekek mellett meglepett, az az, hogy Szabi újra egészen értelmes és élvezhető társalgást folytatott Danival! Mint az évad elején, és azóta sem. Ha mindegyik gyerek-szülő jelenetet csak ilyen színvonalon írnának meg (és végre elfelejtenék azt, hogy pszichopata kreténeket csináljanak szerencsétlen gyerekszínészekből!), akkor nem lenne itt semmi baj...
guess.who 2020 dec. 16. - 07:33:29
(2521/4882)
Szabi állítja, hogy ha Kata odaköltözne hozzá, egy hét után kihajítaná az ablakon...
Hány hétig lakott is ott Kata, költötte el a kártyájáról a pénzt - majd verte szét Janaúékkal a lakását? És ebből hányszor hajította ki az ablakon? :D

Nagyon remélem, hogy most nem kezd majd el a "világ legjobb női partija" Kata kegyeiért Janaú és Szabi egymással harcolni! Ennyire nem lehetnek hülyék a készítők, hogy mindazt a disznóságot elfelejtessék Szabival, amit Kata eddig művelt vele.
És azt sem szeretném, ha Szabiból most egy idióta Maki-másolatot csinálnának.
4/10
napraforgó 2020 dec. 16. - 03:15:01 4/10
(2520/4882)
Vajon miért kellett még egy balféket behozni ebbe a sorozatba? Már Miki is nagyon sok volt, most még jött ez a bugyuta Ádám.

Ádámról megtudtuk, hogy almaszedésből élt az Egyesült Államokban és hajléktalanszállón kvizműsorokat nézett. Az igy szerzett információit osztotta meg Fruzsival, aki egyest kapott földrajzból miatta.

Miki meg 2 év házasság és 2 asszony után meglepődött, hogy a nagylánya is menstruál. És milyen ostoba, hogy nem tudja, mit is használ ilyenkor a lánya. És van olyan ökör, hogy nem hagyja, hogy Csenge felirja neki mit hozzon a boltból, inkább összevásárol minden hülyeséget.

És kamarás Iván még mindig susog. Miért nem tud normálisan beszélni?

A gyerekek is egyre hülyébbek. Két kölök a fejébe vette, hogy egészséges ételekre cseréli a boltban vásárlók kosarában lévő árukat.
Ráadásul ez a két gyerek hangyányira sem látszik óvodáskorúnak. Inkább két, disznóságokat kiötlő kiskamasznak.
guess.who 2020 dec. 15. - 21:46:19 Előzmény napraforgó
(2519/4882)
Ráadásul NEM Katának akar jó apja lenni, hanem Daninak - ahhoz meg mi szükség van Katára ennyire erőltetetten?

Mindenesetre ha Ádámbátyám már arról beszél, hogy neki aztán biztosan NEM lesz gyereke, és mennyire utálják egymást Ítivel - akkor tuti, hogy még a héten csókdosni fognak!

Na és DÖ Milan ezzel a rózsaszín hajjal eszméletlen! Mondjuk a hajához pont nem illett a hangja, ezt azért átgondolhatták volna a készítők... :D
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 21:19:16 4/10
(2518/4882)
Az, hogy Szabi rendezni akarja a kapcsolatát a fia anyjával rendben van, de mi a fenének akar minden áldott nap programot csinálni vele? Az ilyen családi programokat lehetne limitálni heti egy, vagy akár kéthetente egy alkalomra. Katából annyi is pont elég. Sőt.

Ez a görcsös akarás, hogy jó apa legyen ostobaság, hisz eddig is jó apa volt, ebbe csak belezavar Kata, meg a hülye Janó, aki állandóan közéjük tolakszik.
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 20:35:27 3/10
(2517/4882)
Áh én egy reklámszünetnyi villanásra lestem csak most bele, de konkrétan irritált benne már minden.
Viszont 1 pont Kamarásnak - ez a szülés-torna viszonylag vicces (vagy mi) volt tőle.
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 20:12:01 4/10
(2516/4882)
Janó azt hiszi, hogy Kata megszakad a sok munkától. Hát, tényleg nagyon megterhelő a körömlakkozás, meg a szájfény felkenése.
guess.who 2020 dec. 15. - 16:41:39 Előzmény janderka
(2515/4882)
Persze. Egyrészt eleinte Emmával sokat, aztán amikor szakítottak, utána volt a -khm- erősen hervadó ügyfélasszony (aki miatt utána az agyturkászhoz kellett mennie), meg egy korábbi egyéjszakás kalandja, aki megint feltűnt...
3/10
offtopic
janderka 2020 dec. 15. - 15:56:44 3/10
(2514/4882)
BK, DÖ nálam már rég kukázva lett. Ha néha mégis eszembe jut, bőven elég beleolvasnom valamelyik szaktopikba.
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 13:59:44 3/10
(2513/4882)
Igazából nem is tudom, hogy "ez" a Szabi lefeküdt-e már valakivel is mióta színre lépett. Vagy a legutólsó skalpvadász még "az " a Szabi volt-e?
hoyabella 2020 dec. 15. - 13:29:33 Előzmény napraforgó
(2512/4882)
Némi hajhuzigálás Klárácskának is elkelt volna, mert most kiderült, hogy ő bizony szerencsejátékfüggő, még ha eddig jól titkolta is (bár nekem már a múltkor is feltűnt, hogy ő játszik a legtöbbet azzal a farmos játékkal, amit Dorka mutatott nekik). A két másik nőnek erővel el kellett volna rángatniuk a rulattasztaltól a nyerés után. Ádámról ne is beszéljünk, ő lehet, hogy a nagy világjárásban időnként így szerzett pénzt magának, bár erősen kétlem, mert a kaszinóknak eléggé komoly dresszkódjuk van, főleg este. Amúgy meg inkább hasonlított a filmbéli kaszinó egy lebuj-söröző játéktermére, mint egy igazi kaszinóra. Ja, még egy megjegyzés: biztos a covid miatt nem volt más vendég a három nőn kívül :).
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 13:14:25 4/10 Előzmény janderka
(2511/4882)
Na igen. én már a jackpotnál felálltam volna, na de az első kör rulett után biztosan (amikor még nyertek). Utána már lehetett prognosztizálni, hogy innentől csak veszitenek, hát minek maradtak?

én már rég megtépáztam volna azt az idétlen Ádámot, hogy egyáltalán hová vitette a bandát.
7/10
offtopic
luci87 2020 dec. 15. - 13:09:48 7/10 Előzmény guess.who
(2510/4882)
No meg később a Tűzvonalban is játszott,ezért nekem is fura volt elöször ebben a szerepben!
4/10
napraforgó 2020 dec. 15. - 13:09:31 4/10 Előzmény guess.who
(2509/4882)
Azon én is meglepődtem, hogy Tamás se nem kopogott Linda ajtaján, se nem csengetett, ahogy az általában szokás. Manapság már egyáltalán nem szokás nyitva hagyni a bejárati ajtót, ahogy Linda szokta, az ajtókat kulcsra zárták, vagy beriglizték. Ezt igy is kell, még egy viszonylag biztonságos házban is.

Ezt kéne csinál i Lindának is, hogy a kedves édesanyja ne járkáljon át hozzá minduntalan.

És az is könnyen elképzelhető lett volna, hogy Linda elmegy Tamáshoz, aki beengedi, majd bezárkóznak Tamás szobájába. Tam
s régen azt mondta, hogy Juli nem szokott felébredni éjszaka, erre most is lehetne számitani. A hülye Makit meg lehetne irányitani, hogy ő a világért se zajon be. Nehogy máár őt kelljen vigasztalni éjszaka.
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 12:56:42 3/10
(2508/4882)
MÁS
Bár kiszámítható volt, hogy a gigászi kaszinónyereményből az este végére egy fillérjük se marad, kicsit mégiscsak dühített a dolog, hogy a tizenmilliós* nyereményüket hagyták mégis így elszállni. Pláne ennyiféle adósággal a hátuk mögött (ovi, konditerem)

*A félkarúval ugye nyertek 1 Millát. Amit szétosztottak egységesen három felé - vagyis 330 ezer/fő. Ebből ki-ki rétette a sajátját a kiszemelt felületére. Klára a 22-esre, Vera a párosra, Ági meg a feketére (vagy fordítva). Amivel mindennyian nyertek is! Klára a 35-szörösét, vagyis 11.550.000 Ft-ot, Vera és Ági meg az egyszeresét, vagyis 330-330 ezret. Ez összesen több mint 12 millió forintot jelentett. Na most ennyit elúsztatni mindezek után?! Tényleg csak sorzatokra jellemző fordulat volt - három kaszinóba eddig sosem járt, játékszenvedélytől nagyjából mentes, felelős(!) családanyától. :((((
3/10
janderka 2020 dec. 15. - 12:39:39 3/10 Előzmény zazee
(2507/4882)
Nem is csak a vénlányság, mert azt már kielemeztük sokszor. Hiszen nem kell már se főznie rá, sem elmagyarázni, hogy milyen az ha kicsit később jön meg a pirosbetűs, vagy ha egy kisgavallér netán ráemeli a tekintetét répaválogatás közben a nagyvásárcsarnok zöldségestandján. Hanem hogy még csak jóban sincsenek annyira egymással, hogy a mutterja így a nyakára járjon. A sztori szempontjából semmi hozadéka - cserébe viszont még idegesítő is (nem beszélve a kettejük közti kis korkülönbségről (15), ami mindemellett még hiteltelenebbé teszi az egész viszonyukat).
guess.who 2020 dec. 15. - 12:31:57 Előzmény janderka
(2506/4882)
No de kérlek! Disztingváljunk!
Meg aztán Julika boldog házasságban él Danival, szóval látott ő már olyat. Az apjával is, amikor Mártással a tévénézős kanapén... izé... pattogatott kukoricát ettek filmnézés közben.
guess.who 2020 dec. 15. - 12:29:46
(2505/4882)
Tamás azt mondja a rajzolós jelenetben Julinak: "Gondolj bele, ha minden ember elválna, ha egy kicsit összevesznek" - de hiszen éppen erről szól a sorozat, hogy mindenki mindenkivel minden félreértés, minden "láttam valamit, de nem beszéljük meg" után azonnal szakít.

Az meg külön vicc, hogy amennyi idő alatt Ági leírta a tennivalók listáját Ádámnak, a háromnegyed részét meg is csinálhatta volna azalatt. :)
És persze kicsit sem volt kiszámítható klisé, hogy a tanulásra és takarításra ottmaradó Ádám éppen tanulni és takarítani nem fog. Ha ezek után sem zúg bele fülig Ági ebbe a főnyereménynek számító Maki-szerű, haszontalan széltolóba, akkor megeszem a kalapom!
guess.who 2020 dec. 15. - 12:26:52 Előzmény napraforgó
(2504/4882)
Egyébként ezért is érthetetlen, hogy miért nem Linda megy TTamásékhoz? Juli elfogadja, sőt örül neki, hely van (hiszen Mártás is ott élt, meg most Maki is), és az állatorvosi rendelőbe biztosan NEM járna be Linda anyja meghívás nélkül. Ideális lenne a helyzet, már csak Makit kellene végre kidobniuk a fenébe, úgyis eleget fetrengett a tévénézős kanapén.
3/10
offtopic
janderka 2020 dec. 15. - 12:26:51 3/10 Előzmény guess.who
(2503/4882)
Pedig ott azért eltelt 30 év a kettő szerep között... :)