Téma: Mintaapák

offtopic
guess.who 2021 okt. 12. - 18:34:58 Előzmény janderka
(3662/4882)
A kukából szedett, kivágott töltelékanyag magyarázatára.
Mert nekem úgy tűnik, hogy legalább a főbb jelenetek kronológiai sorrendben követik egymást (pl. X ha megsértődik Y-ra, akkor a következő jelenetben nem lesznek haverok, az csak a kéthetes reset után várható :) ).
offtopic
guess.who 2021 okt. 12. - 18:33:17 Előzmény napraforgó
(3661/4882)
Én sem értek a fodballhoz, de az feltűnt, hogy Geyza mindenáron ezt a kispályás 2-2-1-es felállást erőlteti a fodballördögöknél - csak éppen azt nem értem, hogyan akarja csinálni, mert minden jelenetben NÉGYEN vannak a gyerkőcök (az igazgató fia és a két szárnysegéd, plusz Levi)
És a sasszemű Geyza a meccsen nem látta azt, hogy a játékosai milyen hibákat követnek el, csak utólag, Levi morgása után rugdossa a kölyköket, hogy milyen bénák?
(Az meg szóra sem érdemes, hogy a világon nincs olyan, hogy 6 éves kisgyerekeket nagykamaszokkal játszatnak.)

És ha már a klipforgatós, megint túljátszott baromságot említettétek: végre megtudhattuk, hogy a jó (klip)rendező elengedhetetlen kellékei a jókora dizájnnapszemüveg, a tök felesleges, nyakon hordott fülhallgató, a (lehetőleg aranyberakásos) bézbólsatyi, a méla arckifejezés, a nyálaskodó hangsúlyozás és természetesen egy rendezői szék, "rendező" felirattal, hiszen anélkül senki nem tudná a fontosemberről, hogy ő kicsoda.
Az idegesítő világsztár kölyök amúgy honnan tudja, hol lakik Csenge? És egyáltalán: Csenge miért nincs a fiújával? Sőt: mi az, hogy a világsztár megzsarolja, hogy vagy megy vele vagy viszi?
3/10
janderka 2021 okt. 12. - 18:31:39 3/10 Előzmény guess.who
(3660/4882)
Melyik bekezdésre gondolsz?
offtopic
guess.who 2021 okt. 12. - 18:27:39 Előzmény janderka
(3659/4882)
Ezt részletezhetnéd alkalomadtán, mert nem nagyon értem...
3/10
janderka 2021 okt. 12. - 18:18:19 3/10
(3658/4882)
A diri fia meg egy kiköpött mini Thomas Anders :)
4/10
napraforgó 2021 okt. 12. - 17:47:21 4/10
(3657/4882)
Ő kellemes látvány.
4/10
napraforgó 2021 okt. 12. - 14:30:18 4/10
(3656/4882)
Mintha ilyen videoklip is lett volna már. Csak akkor Kata vonaglott a játszótéren, most meg Csenge a görkoripályán.
4/10
napraforgó 2021 okt. 12. - 14:14:34 4/10
(3655/4882)
Hogy én mennyire unom a focit. meg Gézát, aki 4 gyereket dressziroz edzés cimén.
3/10
janderka 2021 okt. 12. - 12:21:16 3/10
(3654/4882)
Ami változott, az a pult frontjának a színe.
3/10
janderka 2021 okt. 12. - 10:14:23 3/10 Előzmény napraforgó
(3653/4882)
Nekem az tűnt fel, hogy a kemence szája feletti téglasor ugyanolyan "kormos" volt, mint felújítás előtt.

Valaki tegyen be lécci egy régebbi meg egy tegnapi képkivágást a pizzázó belsőből!
4/10
napraforgó 2021 okt. 12. - 10:00:34 4/10 Előzmény janderka
(3652/4882)
Jól látod. Nekem pl. feltűnt, hogy a pizzéria "felújitásakor" a kemence feletti részt, azt a "berakást" már kakaó szinűre festették, most meg, amikor ott beszélgettek, az még világos, talán fehér volt. Vagyis ezt az epizódot hamarabb vették fel, csak később került adásba.
Na ezért nem szerencsések a változtatások....
3/10
janderka 2021 okt. 12. - 08:39:09 3/10
(3651/4882)
A tegnapi rész egy az egyben kukából kiszedett, kivágott jelenetből állt. Igazi vérbő töltelékanyag volt.

Onnan lehet egyébként tudni, hogy mi hasznos és mi volt gumianyag, hogy mennyire ugornak vissza a régebbi részek eseményeihez az epizódok előtti emlékeztetőkben.
4/10
napraforgó 2021 okt. 12. - 03:37:12 4/10
(3650/4882)
Tényleg, ott Rácberényben nincs városi matek-és fizikaverseny? sem megyei? Levi kenterbe verné a kortársait. De csak az igazgató hülye focimániája számit, mert véletlenük az ő kölkének van hozzá érzéke. Levente meg nagyon jó volt vivásból, na de olyan edzés lehetőség nincs a városban.

Linda az egyetlen lehetséges helyen van, ahol még senki sem kereste, az apjánál. Jellemző, hogy Sipos Laci ennyire nem számit senkinek, hogy az ő neve még csak fel sem merült.
És az is fura, hogy Linda emlitést tett Tamás nagy szivére, amelybe több nő is belefér, Tamás mégis vágja a hülye pofát és nem esik le neki Aliz, meg a csókjuk.
vendega 2021 okt. 12. - 02:32:45
(3649/4882)
*Valentino* Rossi... ez valami vicc akart lenni?
3/10
janderka 2021 okt. 11. - 22:44:58 3/10
(3648/4882)
Ezt a szerencsétlen Levit mit sportoltatják állandóan? Küldenék inkább tanulmányi versenyre. Különben is vívásra foci? Alma és körte.
4/10
offtopic
napraforgó 2021 okt. 11. - 18:30:27 4/10 Előzmény guess.who
(3647/4882)
Az igaz, hogy az első évad szereplőit jobban szerettem, a férfiakat is, de meg tudtam szokni az újakat is.
Nem K.P. hiányzik nekem, csak egy jóval fiatalabb nő Linda szerepére.
offtopic
guess.who 2021 okt. 11. - 17:56:36 Előzmény napraforgó
(3646/4882)
Mondom: Te az első évad K. P.-jét keresed a második-harmadik évad Lindájában, ezért nem tudod elfogadni Sz. V.-t (és valószínűleg mással is ugyanez lenne a helyzet). Nincs is ezzel semmi gond, teljesen normális dolog: nekem például Klem Viktor sem hiányzik Szabiként, számomra "Szabi" M. Zalán és kész. Ahogy Tamás is ez a túl száraz Dénes.

Viszont valószínűleg nem kell Tamásnak kimagyarázni semmit, mert ha elhúzzák a dolgot két hétig, akkor jön a Jandis reset és már meg sem történt a csók. :) Annyit meg féllábon is eldurciznak simán.
offtopic
guess.who 2021 okt. 11. - 17:50:14 Előzmény janderka
(3645/4882)
A végeredmény mindkét esetben ugyanaz, nem? :)
4/10
napraforgó 2021 okt. 11. - 04:16:02 4/10 Előzmény guess.who
(3644/4882)
Ne érts félre, nekem Szávai Viki ellen semmi kifogásom. Nagyon is csinos volt az Egy szinház és más semmi c. sorozatban. Vagy a Calcivid gyógyszerreklámban.
Nekem a szinészválasztással van bajom, mert nem egy ilyen középkorú nőt képzeltem el a fiatalka, butuska óvónő szerepére. Szávai szemre túl idős és túl intelligens erre a szerepre. Igaz a fgk. irók próbálnak belőle hülyét csinálni, kevés sikerrel.
Azt én megértem, hogy te szivesen bevállalnád a megvigasztalását, de nagy valószinűséggel valóban kibékitik Tamással, aki majd megmagyarázza, hogy csak félreértés volt az egész, és a szeme is megcsalta szegény Lindát, mert az a csók nem volt olyan csók, stb.
3/10
offtopic
janderka 2021 okt. 10. - 20:02:40 3/10 Előzmény guess.who
(3643/4882)
Van egy kis önellentmondás benne, de a kérdés mégis áll. Vagyis hogy tudják és számolják-e, vagy csak elkövetik. ;)