Téma: Mintaapák

4/10
napraforgó 2021 nov. 04. - 13:31:05 4/10 Előzmény guess.who
(3922/4882)
Én egy kicsit máshogy emlékszem erre. Ági és Ádám ugyan eladták a konditermet és nyilván abból a pénzből "újitották fel", ami gyakorlatilag csak egy festés volt.

Előzőleg Ági egy napig dolgozott egy cégnél, ahonnan a hiányos angol tudása miatt távoznia kellett.
Akkor azt mondta, hogy nem akarja a tartalékukat felélni, azért próbált elhelyezkedni. Mikor kirúgták, Ádám felajánlotta neki a pizzéria üzletvezetői munkakörét.
De szó nem volt arról, hogy ő befektetett volna a pizzériába és társtulajdonos lett volna. Ez különben is Géza hatásköre maradt és ő soha nem nyilatkozott úgy, hogy akár Ádámot, akár Ágit bevette volna társnak.
Ádám volt az, aki Zsuzsit hazudta be társnak, hogy megvédje Ági túlkapásaitól, és ez sikerült is neki.
Igy szerintem megmaradt Ági tartaléka és meglehet, hogy abból próbál tőzsdézni. De ennyi erővel akár kaszinózhatna is, azzal is kb. ugyanannyi esélye van a nyerésre.
3/10
janderka 2021 nov. 04. - 13:15:14 3/10
(3921/4882)
Hát igen. Itt lineárisan nagyon hiányzik pár epizódnyi le nem adott jelenet.
Kérdés, hogy ennek így mi értelme????? Mégse kell annyi részt leadni az állami támogatás lenyúlásához, vagy mi??? Mindenesetre az már fix, hogy itt (is) a néző és a nézhetőség a legutolsó szempont.

Egyébként azóta billent át ekkora katyvaszba a sorozat, mióta családokra/szereplőkre bontva kezdték el sugározni a részeket. Korábban egy-egy adásban még mindenki egyenlő arányban szerepelt. És bár így is voltak zavaró időhúzások, végülis a többiekével párhuzamosan mindenkinek tudott futni a maga történetszála. Viszont mióta egy-egy családra vagy azon belüli szereplőre kihegyezve adják a részeket, ez a folyamatosság megszünt, megbomlott. És ezért van az, hogy napokig vagy akár hetekig nem hallunk valakiről, majd mintha az a világ legtermészezesebb dolga volna, hirtelen visszatér az illető a semmiből - mindenfajta magyarázat nélkül.
offtopic
guess.who 2021 nov. 04. - 12:13:08 Előzmény janderka
(3920/4882)
Ahogy Napraforgónak is írtam: valószínű, hogy tényleg pár jelenetet kivágtak (vagy egyszerűen lusták voltak leforgatni), ami megmagyarázta volna Linda eltüntetését, és ezért annyira érthetetlen TTamás kukázása.
És még valami: eléggé feltűnő, hogy Juli -aki ha lehet, még szerelmesebb volt Lindanénibe, mint TTamás- kezd el az apjának új nőt keresni, és már nem is hiányolja Lindát otthon sem és az iskolában sem.
Szóval gyanús, hogy ez a kendős-kukázós-szagolgatós jelenet volt Linda nekrológja. És vedd észre: irtóra hasonlít a szereplők Lindával kapcsolatos viselkedése a Klára kiradírozásához.
offtopic
guess.who 2021 nov. 04. - 12:08:58 Előzmény napraforgó
(3919/4882)
No állj! A konditermet eladta ugyan, de ha jól rémlik, azt a pénzt betette a pizzériába, úgy lett tulajdonostárs (ami miatt ugyebár akkora arca volt, hogy Zsuzsit ki akarta rúgni)... Bár végső soron mindegy is, hová lett: ha visszaemlékszel, a pizzéria előtt elment ahhoz a céghez állásinterjúra, ahol bekamuzta az angoltudást. És oda is AZÉRT ment, mert a gyerkőcöknek már nem tudott enni adni. Ehhez képest alig egy-két hét alatt már annyit keresett a forgalom nélküli pizzériában, hogy nem csak kajára futja, de eltőzsdézni is jut belőle? És ez egy felelős, két kiskorú gyerekét egyedül nevelő anya normális viselkedése?! Mert hogy a biztos ügyvédi állással (és jövedelemmel, no meg tartalékokkal) rendelkező Szabinál érthető, hogy nem vágja földhöz pár millió elvesztése (ahogy Kata maffiózó haverjai által elvitt pénz sem okozott neki gondot), de Áginak nemigen van semmilyen vagyona a házon kívül.

Tamás tufaságát szerintem egyre kevésbé kell bizonygatni, megteszik vele a jeleneteit írók... Egyébként nem lehet, hogy Jandinak megint igaza van, és kivágtak egy kazal jelenetet ami Lindával volt kapcsolatos? Mert ez így tényleg érthetetlen, hogy egy taxiban ülős, sírós jelenet után nyomtalanul eltüntetik, nem keresi senki hetekig, és most TufaTamás úgy viselkedik, mintha valami nagyon ocsmány szakítás után (amiben ráadásul ő volt a megsértett fél!) dobálná ki a ruhákat. Mert akárhogy is van, ha valóban az ojrópai körútra utazott el Linda, akkor onnan előbb-utóbb hazajön, és ha úgy dönt, hogy vége a kapcsolatuknak, akkor a cuccait biztos el akarja majd vinni. Tufa meg meg sem várja a dolgot, hanem kidobja a kukába az egészet? Még az is stílusosabb lett volna, ha beviszi a Vöröskeresztnek adományként.
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 04. - 10:53:32 3/10
(3918/4882)
Nekem ez a két új nő, Szabi csaja, meg a gyászkörös nő full hasonló. Stílusban mások, de kinézetre egyformák.
4/10
napraforgó 2021 nov. 04. - 10:14:40 4/10 Előzmény guess.who
(3917/4882)
Ne felejtsd el, hogy Iti eladta a ráeső fél konditermet, igy volt tartaléka. Habár eltőzsdézni nem túl okos dolog.
Petra fodrászkodni szándékozik abban az egyterű kis lukban, ahol harmadmagával lakik. Na ez sem túl okos dolog.
Petra fodrászkellékeket vett, egy hülye nagy hajszáritó búrát, amit manapság már sehol nem használnak, elég a kézi hajszáritó. Ami a leginkább necces, az a hajmosás, mert annak külön vizbekötés és elvezetés kellene, az meg korábban sem volt, amikor Petra ott idétlenkedett ugyanebben a lakásban, mikor még makival lakott ott..
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy beküldi a kuncsaftját a fürdőszobába hajat mosni. Pláne egy hajfestés után....
Amúgy hová tette Petra a korábban használt fodrászkellékeit? Egy hajszáritó, hajsütővas, stb. nem avul el egy év alatt.

Hogy Szabi minek töri magát egy ilyen ellenszenves libáért, mint ez az Anna, az rejtély számomra. Én azt hittem, visszamegy Emmához, aki sokkal helyesebb nála.
Azt meg nagyon nem dijaznám, ha még futnának néhány kört, Olgával, Bálinttal, ki tudja kikkel, amig újra visszatalálnának egymáshoz. Nekem ezek a felesleges körök nem tetszenének.

Geyza nem érdekel, az új nő nem szimpatikus.

Tamás meg egy barom. Hogy jön ő ahhoz, hogy kidobálja a barátnője cuccait, amikor nem úgy váltak el, hogy örök-harag, csak úgy, hogy Linda időt kért. Ráadásul micsoda szép selyemkendő volt abban a kukazsákban! És meglehet, hogy Linda esküvői ruhája is, mert nagyon habos valami volt, amit Juli előzőleg félig kihúzott a zsákból. A legjobb az lett volna, ha azokat a zsákokat Tamás beteszi a kocsijába és elviszi Linda anyjához. Éva azóta vagy tud a lányáról valamit, vagy nem, vagy elmondja, vagy nem. De a lány cuccait akkor sem lett volna kitenni a kuka mellé.
3/10
janderka 2021 nov. 04. - 10:13:43 3/10 Előzmény guess.who
(3916/4882)
Az hogy Szávait kiírták, az még hagyján. Na de hogy így???? Se Tamás nem keresi már, se Vera mint elsőszámú munkaadója és barinője???Legalább mondták volna hogy kilépett és világgá ment. De csak egy taxiba láttuk beülni, ami még csak el se indult vele oda, ahova kérte...
Petra meg? Egyértelmű, hogy a sarokba berendezett mini fodrászszalonjából fogja kitermelni a 300 ezres tartozását. Végülis a századik kuncsaft után kb össze is jöhet neki... Kérdés, hogy addig miből/kiből él? (Jó esetben Miki tartasdíjából - amit ugyan korábban nem nagyon tudott / akart fizetni a csávó, de most már mint befutott gazd. ig. (annak az egyetlen 10 tagú osztálynak az éves tandíjából, amit nekünk bemutatnak) azóta bizonyára busásan ki tud már neki termelni.
Ágival pedig csak annyi van, hogy talált a néhai férje nyakkendőtű-gyűjteménye mögött egy eldugott kis pénzkazettát és annak tartalmát kezdte el megpörgetni a tőzsdén.

Hogy mindezeket nekünk nem mutatták, az nem a sorozat hibája, hanem a mi fantáziatlanságunké...
offtopic
guess.who 2021 nov. 04. - 06:50:00
(3915/4882)
Ésss egy újabb nemszólsemmiről, időhúzó rész.

Ítinek amúgy HONNAN volt pénze elkezdeni tőzsdézni? Hiszen azért ment kulizni a pizzériába, mert nem volt pénze...
LL meg az előzetes szerint megint belebonyolódik Szabiba. Úgy látszik, a resetelés során teljesen kiesett neki, hogy végső soron pont Szabi volt az, aki lopott tőle, hazudott neki végig, átverte és még az életét is tönkretette (ne menjünk bele, hogy mennyire életszerű, hogy LL hirtelen visszakerül a műsorába és a hetekig tartó rettenetes, szörnyű, kiborító és iszonyatos nyilvános megszégyenítés után úgy folytatja, mintha mi sem történt volna).
Mindenesetre százszor inkább "Olgi", mint ez a nőneműnek mondott izé (már elnézést Ordító egér kollegától!).

Petra szerint Emma "a pénzt is vissza fogja kapni, mert most már VAN MIBŐL". Miiiivaaaan?! Honnan lenne pénze visszaadni Emmának, miután az eredeti összeg dupláját elverte hülyeségekre? Vagy azokat az újabb lomokat is el akarja adni egy garázsvásáron? És ráadásul újabb őrület, hogy ott fog fodrászkodni abban a szobakonyhában?! Megjegyzem: mégis HOL és HOGYAN alszanak? Ugyanis egyetlen franciaágy van, és már a Petra-Maki idején is azon ment a rugózás, hogy a gyerekkel együtt két és felen nem férnek el, ideje lenne építkezniük. Vagy közben megnőtt pár négyzetméterrel a lakás?

TufaTamás meg szagolgatja Linda cuccait (úgy látszik, ez az egyetlen érzelem, amit ki tudnak találni és le tudnak írni a készítők, mert Geyza is pont ezt csinálta többször is "emlékezés" címszó alatt), aztán kidobja a kukába - egyszóval tényleg egyre inkább biztosnak tűnik, hogy szép csendben kiírták Szávai Vikit a sorozatból. Pláne hogy a gyerkőcök most majd viccesnek szánt, de amúgy szörnyen klisés (viszont időhúzásnak kitűnő!) jelenetek során találnak majd apucinak párt.
offtopic
guess.who 2021 nov. 03. - 20:32:09 Előzmény napraforgó
(3914/4882)
És még hány ilyen érthetetlenül félbehagyott szál van, mint az Ági-Ádám! Beletesznek rengeteg energiát, jeleneteket forgatnak hozzá, felvezetik szépen, összeállítják a történetet - aztán hopp, reset és abbahagyják...
Mi értelme volt heteken keresztül a semmiből megjelenő Ádámot és Ágit is elkezdeni összehozni egymással, ha most már jóformán hetekig elő sem fordulnak (pláne közös jelenetben!), és egymással két mondatot sem beszélnek?
4/10
napraforgó 2021 nov. 03. - 19:15:59 4/10
(3913/4882)
Ádám kétszer szexelt Zsuzsival, igazából nem tudjuk a folytatást. Együtt vannak még? És nem zavarja őket Ági jelenléte, aki a majdnem kedvese lett?
offtopic
guess.who 2021 nov. 03. - 17:58:12
(3912/4882)
Szerintem tévedsz, csak egy csók volt, az is béna és meg is bánták azonnal, utána kezdődött a kígyót-békát kiabálós korszakuk.

Korábban (amíg élt a férj) meg szerintem csak annyi történt, hogy Ádám bele volt zúgva Ágiba, de sosem vallotta be neki.
offtopic
guess.who 2021 nov. 03. - 17:39:54 Előzmény napraforgó
(3911/4882)
Éppen ezt mondom: Emma simán elhitte Petrának, hogy ő átnézte az utolsó zugot is kétszer - úgy, hogy egyébként elég jó ismeri a lustaságát, slendriánságát és nemtörődömségét? És Petra bemondása alapján majdnem megvádolta a rőtszakállút tolvajlással? Azért ez még egy kezdő ügyvédtől is durva, egy majdnem-sztárügyvédnőtől meg pláne.
offtopic
guess.who 2021 nov. 03. - 17:37:49
(3910/4882)
Nagyjából ugyanaz a metódus, mint Polyák Lillánál: nagyritkán eszébe jut valamelyik szereplőnek, fél mondattal megemlíti, hümmögnek a többiek és kész, minden megy tovább ugyanúgy.
Ehhez képest jelentős változás, hogy Geyza elment erre a veszteség-feldolgozó terápiára, ahol legalább egyszer beszélnie kell Kláráról - bár tartok tőle, hogy a (majdnem) könnyes és (nem) bús emlékezős monológgal le is tudták a penzumot és jöhet a csajozás Ritával... Remélhetőleg abban több élet lesz, mint az évad eddigi részeiben.

(Mondjuk lehet, hogy logikusabb lett volna, ha Ágival jön össze: lenne egy kazal gyerekük, ráadásul mindketten életük párját veszítették el - és máris van egy kimeríthetetlen közös témájuk. No és nem is szólva arról, hogy Ági immár a pizzéria csapatát erősíti, azaz maradhatott volna a családban az étterem...)
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 03. - 12:15:42 3/10
(3909/4882)

Ezügyben valóban genzegal. Bár az RTL-nél legalább gyártanak néha közszolgálati tematikájú műsorokat is (Házon kívül, XXI. század) - igaz éjjel fél 12-kor adják le őket. Szóval mintha csak önigazolásra tennék csak. (Emiatt is teszik. Aztán meghatottan kitüntetik érte önmgaukat. Álságos bagázs ők is.)


4/10
napraforgó 2021 nov. 03. - 11:51:23 4/10 Előzmény guess.who
(3908/4882)
A boriték Petra bugyis fiókjában volt, amit állitólag Emmával átnéztek a többi fiókkal egyetemben. Emma egyébként el sem jutott Rőtszakállú Bálint felelősségre vonásáig, mert megakadtak az előző napi lamúr visszaidézésében, aztán meg jött Dani és Hanna, hogy megzavarja őket.
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 03. - 11:23:00 3/10
(3907/4882)
Akkor viszont nincs is a gyártó által bosszúállva. Sőt, kvázi bűntárs.


De a legnagyobb bűnösök a köztévé csatornái, ahol semmiféle minőségi szórakoztatás nem fut. A szócső M1-et alapból be kéne szántani, helyére betenni a két összevont Dunát, az M5-öt meg kipucolni a nerista kulturpropagandisták belterjes érdektelnségeitől és ritmizált, tematikus módón feltölteni az M3 netre száműzött tartalmával.


3/10
janderka 2021 nov. 03. - 10:58:31 3/10
(3906/4882)
De milyen megrendelő az, amelyik nem csekkolja, hogy a pénzéért mit kap?
3/10
janderka 2021 nov. 03. - 10:30:01 3/10
(3905/4882)
:)))
7/10
offtopic
luci87 2021 nov. 03. - 10:24:24 7/10 Előzmény napraforgó
(3904/4882)
Ki tudja,mennyi penzt szedhettek ossze vajon..? Tudom, márkás dolgok meg B.P. de videken hasznalt dolgokert ,cipoert ,taskaert 30 .40 e ft at tuti nem adnanak..Szoval jol jartak, hogy tuladtak mindenen, gondolom jo aron..
7/10
offtopic
luci87 2021 nov. 03. - 10:22:16 7/10 Előzmény guess.who
(3903/4882)
Nagy orom...mármint hogy, visszater L.L... Mikor olvastam az elozetest, hirtelen azt hittem ,nem jol latok..Anna???