Téma: Mintaapák

4/10
napraforgó 2021 dec. 07. - 03:20:12 4/10 Előzmény guess.who
(4582/4882)
Valóban, Vera egyszer szólt Lindának, hogy ne az óvoda kapujában csókdosson Tamással (aztán Mihállyal), mert az rossz fényt vet az intézményre. Talán tényleg igaza volt, hogy a dolgozók ne a munkahelyükön intézzék a magánügyeiket. Habár úgy rémlik, hogy amikor Janó, Linda örökös vőlegénye megkérte a nő kezét (első évad), azt pont a gyerekek előtt tette és úgy, hogy Lindának ne legyen módja nemet mondani. A gyerekek persze örültek, sőt talán énekeltek is, vagyis rendesen a munkahelyen intézték a dolgot.
Most viszont Vera nem azért rótta meg Alizt, mert a munkahelyén csókdosott, eleve az volt a baja, hogy miért Tamással. Tehát a kettejük kapcsolatát kifogásolta, amihez igazából semmi köze.
3/10
offtopic
janderka 2021 dec. 06. - 21:57:28 3/10 Előzmény guess.who
(4581/4882)
Pont ez lenne az igazi genyaság a stáb részéről. Úgy krúgni Földest, hogy az uccsó jeleneteiben boldog világgámenőt jatszatnak el vele :))
offtopic
guess.who 2021 dec. 06. - 20:53:44 Előzmény napraforgó
(4580/4882)
Egyébként tényleg volt a Linda-Tamás afférból iskolai balhé, valóban szólt nekik Vera, hogy talán az ügyeiket inkább az iskola (akkor még óvoda) területén kívül legyenek szivesek intézni.

Már csak azon kellene elgondolkodni, hogy mennyivel tisztességesebb Aliznál vagy TTamásnál az a Vera, aki a régi-új férjének igazgatói állást ad az iskolában, és ott intézik az ügyeiket? Mert ha ilyesmi nem történt, csak akkor lehet oka/joga műbalhézni Tamással.

Ja, Macsek viszont nagyon szép volt (megint) a réten fekvős jelenetben, nagyon úgy dobták össze, hogy csókdosni fognak - aztán mégsem történt semmi. Hát ez mindennek a teteje! :)
offtopic
guess.who 2021 dec. 06. - 20:50:01
(4579/4882)
Nocsak, Petrát is kiírják? Áh, túl mosolygós volt a jelenet, így nem szoktak radírozni szereplőket.

Sz. Dénes pedig továbbra sem tudja hitelesen eljátszani a haragos-veszekedő embert.

Megértem, egyszer egy régi castingon (bár akkor még nem így hívták) nekem is ez volt a baj, hogy mivel nem utáltam a rendezőt, nem tudtam vele műbalhésan összeveszni. Nincs is ezzel semmi gond egészen addig, amíg nem akar színész lenni valaki ilyen kvalitásokkal. :)



És Vera mit akart a telefonján Lindával? Felhívni? Minek?
3/10
janderka 2021 dec. 06. - 20:39:57 3/10
(4578/4882)
Na, Linda eltünését immáron a buktatott Alíz-csókra fogva végleg múltidőbe tették Vera által és (első blikkre) alakul Petra spanyolföldi kiírása is.
Már csak Szabi és Ági vagyonvesztéséről kellene kiderüljön, hogy puszta könyvelési hiba volt. És Geyzáék visszaköltöztetésével pedig eljuttathatnák végre a készítők arra az útra ezt a szart, ahonnan 2 éve le se kellet volna térniük.
4/10
napraforgó 2021 dec. 06. - 20:34:43 4/10
(4577/4882)
Nem értem Verát. egy szót sem szólt, amikor Tamás minden nap más nő ágyában ébredt, amikor gyűrötten, elnyűtten mutatkozott és most, amikor konszolidálódni látszik az élete, akkor hirtelen felháborodik. Mi köze Tamás magánéletéhez? Mi köze a besosztottjának, Aliznak a magánéletéhez?
Mi a francnak emlegeti most Lindát, miután Linda rég eltűnt a semmiben? Most igy utólag már a Lindával való kapcsolata sem tetszett. Hát ki ez a Vera? Anyukája Tamásnak? Vagy a nőknek, akikkel kapcsolatba lép? Sajnos Vera is meghülyült.
Géza kapcsolata Mátéval egyre rosszabb. De sajnos ő a felnőtt, neki kéne okosabbnak lenni, mert Máté tök hülye. Rita viszont borzasabb, mint valaha.
3/10
offtopic
janderka 2021 dec. 06. - 07:20:59 3/10 Előzmény guess.who
(4576/4882)
Igen, ezt végül nem is kerestem, mert biztos voltam benne, hogy ez is nyári volt.
offtopic
guess.who 2021 dec. 06. - 07:16:12 Előzmény janderka
(4575/4882)
Nem ezekre gondoltam, hanem a drónos sulis vágóképre, aminek a jobb oldalán, majdnem függőlegesen fut a főút, és egy világoskék csuklósbusz megy rajta.
Közben megtaláltam, de tévedtem: a magosfüzesi és a többi "vidéki" helyszín valóban színes levelű fákkal van teli, de ez éppen nem, itt teljesen zöld minden. :)

Viszont ne feledjük: ma meg kell tudnunk, hogy Macsek és Géza lebukott-e az óvszerwellnesszből hazatérő anyósék előtt! A múlt heti hosszadalmas felvezetés alapján biztosra vehető - de ha az Ádám-féle túlhúzott "a lányom-e" hülyeségét és az abban kihagyott "csak vicceltem, tényleg a lányom" poént nézem, akkor esélyes, hogy ez is ki fog maradni.
3/10
janderka 2021 dec. 05. - 10:13:48 3/10
(4574/4882)
És ilyen az őszi külső
3/10
janderka 2021 dec. 05. - 10:13:13 3/10 Előzmény guess.who
(4573/4882)
Drónt hirtelen nem találtam, de Apafalván ilyen az őszi városkép

offtopic
guess.who 2021 dec. 05. - 07:35:35 Előzmény janderka
(4572/4882)
Ha jól rémlik, az iskolai dróntotál őszies: sokszor vágják be ugyanazt, amin a világoskék csuklós busz látszik, és azon színes levelű fák vannak. A másik iskolai vágókép a főbejárat, na ott már gond van, mert ahogy svenkelnek a kamerával, bejön a kép oldalába valami virágzó/termő sombokor, meg a lépcsők teli vannak cserepes-dézsás növényekkel, ami azért szintén nem éppen ősz végi jellegzetesség.
offtopic
guess.who 2021 dec. 05. - 07:24:24
(4571/4882)
Rajta van, azaz pénteken még rajta volt. Gondolom, ez már így marad az évad végéig. Csak hát Szávai hallgatása és a szereplők viselkedése (ahogy szinte már nem is létezőnek tekintik) és a sírós zárójelenete szerintem egyértelműen azt mutatják, hogy csak azért nem merik onnan törölni, mert mégis a főszereplők között van, az meg rosszul mutatna, ha onnan radíroznának.

Más kérdés, hogy ha Sz. V. úgy csinálná, mint Fenyő Miki régen a Hungaria lemezeinél
(hiába nem vett részt egy dal zenéjének vagy szövegének megírásában, a neve ott szerepelt mindegyik dalnál, ezért természetesen neki is JÁRt az adott dal után kapott pénzből), akkor simán húzhatna pénzt a tévékettőtől, amiért a nevét még mindig futtatják, hiába nem szerepel. :)

7/10
offtopic
luci87 2021 dec. 05. - 06:25:19 7/10
(4570/4882)
De jo memoriad van, en mar nem tudom felidezni az arcat, ki volt...
4/10
napraforgó 2021 dec. 05. - 02:56:16 4/10 Előzmény guess.who
(4569/4882)
No igen, és ráadásul Gézának állandóan füvet kell nyirni. Holott a népi megfigyelés szerint Szent Mihály napján (szept. 29.) megszakad a fű töve, vagyis nem nő már tovább.
3/10
offtopic
janderka 2021 dec. 04. - 22:36:52 3/10 Előzmény guess.who
(4568/4882)
Plusz ott vannak a full nyári dróntotálok is ugye...
offtopic
guess.who 2021 dec. 04. - 21:32:56 Előzmény janderka
(4567/4882)
Biztos irtó nehéz lett volna legalább néha, a külső jeleneteknél átmeneti kabátokat adni a szereplőkre, szétszórni pár kiló kellékfalevelet - aztán ha nem nagyon mutatnak zölden harsogó hátteret, akkor akár még hihető is lett volna. Vagy ha ugyanezeket a jeleneteket belső felvételekként sütik el, senki nem problémázott volna rajta, hiszen novemberben már nem annyira szokás kint lenni. Ehelyett tüntetően zöld füvön ücsörögnek Gézáék, mindenki rövidujjú pólóban vagy spagettipántos aligfelsőben van, miközben a fürdőmedence partján ebédelgetnek, meg sétálgatnak.
offtopic
guess.who 2021 dec. 04. - 21:28:07 Előzmény napraforgó
(4566/4882)
Novemberben.
Szerintem el is hangzott abban a részben (vagy az előtte levőben), hogy november van, aztán utána behúzták az "évzáró" okosleveles átadást...
3/10
janderka 2021 dec. 04. - 19:28:20 3/10 Előzmény Magenta99
(4565/4882)
Tegyük fel hogy a sztorit már előre megírták, csak költségváltozás történetkukázás, vagy mondjuk
színészkiválás miatt módosítaniuk kellett a korábbi forgatási ütemezésen, ezért az eredtileg őszre tervezett jelenetek felvételei nyárra estek. Ilyen megeshet - főleg egy bukóba forduló széria esetében. De akkor legalábbvalamelyik segedasszisztens-helyettes szkriptgörlnek bevillanhatott volna, hogy ez így zűrös lesz. És ha újraírni már nem is bírták/akarták a mesét, legalább az elhangzó hivatkozásokat és kellékezést igazíthatták volna a nem befolyásolható külső tényezőkhöz. Például hogy őszvégi össziskolai halloween partyt csapnak, hanem csak osztályon (évfolyamon) belüli koranyári születésnapit.
Valszeg akkor ez az egész évszakzűr senkinek fel nem tűnt volna - még nekünk sem.
4/10
napraforgó 2021 dec. 04. - 18:04:10 4/10
(4564/4882)
Tavaly meg ősszel volt ballagás az óvodában. Hanna még valami oklevelet is kapott. Aztán persze jártak tovább az oviba.
Magenta99 2021 dec. 04. - 17:41:00 Előzmény toths1957
(4563/4882)
Pont ezen akadtam ki. Halloween október utolsó napja. Tudtommal Magyarországon ilyenkor már eléggé késő őszi időjárás van és nem nyári ruhában járnak az emberek. Ezek az idióta forgatókönyvírók legalább ilyen elemi dolgokra odafigyelhetnének.