Téma: Mortal Kombat

9/10
King Diamond máj. 21. 23:44:50 9/10
(42/42)
SPOILERES LESZ!!!
Nem igazán értem ezt a sok fanyalgó kommentet. Azt hittem írtam már ehhez az új részhez, pedig 2021-ben a Covid közepette sikerült moziban megnézni 4DX 2D-ben - mikor még "kötelezően" maszkot kellett viselni a moziban is. Emlékszem, a red band előzetes láttán már mondtam magamban, hogy én ezt imádni fogom és nagyon várom; miután pedig elérhetővé tették a film első 7 percét már áprilisban - ugye benne a Hanzo Hasashi vs Bi-Han harccal -, onnantól pedig még inkább vártam már a bemutatót. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok kimondottan a játék nagy ismerője vagy akár rajongója - ahogy a korábbi filmeknél is írtam -, az első négy részével elég sokat játszottam, az utána kiadottakkal pedig egyáltalán nem (igaz, utána, illetve azzal párhuzamosan felváltotta a Mortal Kombatot a Tekken 2-3-4, Tag Tournament; 5-6, de a legújabb részekkel még nem játszottam ott sem - a Tekken film anno nagyon tetszett, mikor kijött, azóta sem néztem újra, valamint van egy vagy két folytatása is, azokat sem láttam még - valamikor sort kerítek már rá majd).

Nem akarom olyan nagyon kielemezni a filmet - főleg nem úgy, mintha szakértő lennék, mert nem vagyok. Abban egyetértek a többséggel, hogy egy teljesen új karakter behozása és főszereplővé avanzsálása szerintem is felesleges volt (azt pedig hagyjuk, hogy Cole Young a filmben úgy találja meg az arcanáját, hogy megöletik vele Goro-t - tiszta szégyen volt az egész; a full CGI Goro viszont sokkalta szarabbul nézett ki, mint az 1995-ös filmben a 4-5 ember által mozgatott bábu). A szereplők, színészek egyébként jók voltak, szinte mindenkit jól válogattak meg a játék karaktereihez: nekem a Raident vagy Shang Tsungot alakító színészekkel sem volt bajom, leszámítva, hogy sok játékidőt nem kaptak. Ellentétben Hiroyuki Sanadával és Joe Taslimmal, akik között már a film eleji harc is bitang erős, a végén pedig, mikor Scorpion visszatér és magához rántja Sub-Zero-t, felcsendül a "Gyere csak ide!" vagy angolul ugye a "Get over here!" és felhangzik a híres Techno Syndrome főcím, ott full libabőröztem - bitang erős szekvenciák voltak - nagyon sajnálom, hogy a második részben csak a stáblista alatt megy a Techno Syndrome és valamiért nem tették bele a film semelyik verekedős jelenetéhez - de erről majd ott is írok. Jessica McNamee gyönyörű nő és illik hozzá Sonya Blade karaktere, csak nincs olyan sok szerepe - bár, a második részben még ettől is kevesebb. Josh Lawson parádésan hozza Kano figuráját mindkét részben. Ludi Lin és Max Huang hozzák a legjobb, leglátványosabb harcokat. És megmondom őszintén, hogy én nem feltétlenül hiányoltam ebből az első részből Johnny Cage-et - teljesen jól megoldották a végével, hogy majd a másodikban érkezik ő meg. Reiko nem igazán úgy nézett ki, mint a játék negyedik részében - gondolom a későbbi részekben már így néz ki, mint itt.

Az akció-szekvenciák, verekedések brutál jók, van benne néhány rendkívül látványos és véres kivégzés, számomra egyáltalán nem vált unalmassá a film. És én még azt sem mondanám, hogy hiányoltam magát a tornát - amit ugye megkapunk a második részben -, mert elég jól felvezették ezzel az első résszel azt. A látvány szintén pazar, a magyar szinkronnal nekem ugyancsak nem volt problémám - nyilván a sok játékból híressé/hírhedtté vált szlogen angolul jobban üt. A zenéből pedig jó sokáig kell várni, de itt legalább megérkezik a Techno Syndrome - nem úgy, mint a másodikban.
A film ugye azzal ér véget, hogy Cole azt mondja, elmegy Hollywoodba a Föld egyik új kiválasztott bajnokát megkeresni/felkutatni - ami végül nem így lesz és ez nem is baj. Mindent összevetve, moziban, 4DX-ben ezt még anno, mikor ez az egész bejött, élmény volt megnézni, de itthon, a második rész megnézése előtt is tökéletes kikapcsolódás volt.
9/10
3/10
Patrick Macnee 2025 jún. 27. - 13:52:13 3/10
(41/42)
Ez nagyon cringe! Főleg Shang Tsung h néz már ki?🤔😱..az is milyen

elején Sub-Zero szétveri Jaxx-at simán, aztán a műkarjaival nem lehet megölni.. Aha..Kanot is elintézi Sonya, aki nem is igazi mk harcos, csak Kano megölése után jelenik meg rajta..hát hogyne..akk mi a f@szt keres a harcosok között? xD


Egyszerűbb lett volna Scorpion vs Sub-Zero a cím. De a legnagyobb gáz a főhős nagy 0 karaktere..ilyen béna, ellenszenves embert én még nem láttam főszerepben..🤷‍♂️🥴
Scorpion/Sub Z. kinézete,. és bunyója miatt nem 1 pont.
6/10
KriszXD56 2024 máj. 16. - 18:57:35 6/10
(40/42)
Hát a történet nem a film erőssége itt ott sántít a dolog. Viszont kapunk cserébe látványos bunyókat. Lehehetett volna többet is kihozni belőle de talán majd a folytatás jobb lesz.
1/10
cellasto 2024 jan. 23. - 20:42:22 1/10 Előzmény JokerX87
(39/42)
A kultusszal nincs is baj, csak az ilyen szemétre való filmekkel...
1/10
cellasto 2024 jan. 23. - 19:35:26 1/10
(38/42)
Kevin Tancharoen lett volna a megfelelő rendezője és írója a következő MK filmnek... Nagy hiba volt elvenni tőle a lehetőséget.
Kiskutyafasza 2023 máj. 18. - 18:57:19
(37/42)
Sokat nevettem rajta. Igaz ez nem az én műfajom, kíváncsiságból végig"szenvedtem".
Nem is csillagozom.
4/10
sawyerx 2022 febr. 15. - 09:55:15 4/10
(36/42)
A fanservice-től még nem lesz jó egy film, és attól sem, hogy valaminek kultusza van. Sőt, attól még magasabbra is kerül a léc. Ott a Star Wars, a Hegylakó, vagy most épp aktuális a Mátrix 4.
Személyes "kedvenc" csalódásom a Terminátor, pedig azzal szemben nagyon elfogult vagyok és megnézek mindent, ami csak jön.
Részben megértelek, mert még a legszarabb folytatásokban engem is le lehet kenyerezni utalásokkal és apróságokkal :D
Én egyáltalán nem vagyok MK fan, így laikusként néztem - nem tartom olyan szarnak, mint sokan, de az nyilvánvaló, hogy ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.
Csak ugye a 10/10-es értékelés azt jelenti, hogy ennél jobbat nem lehet már alkotni, ez a filmek csúcsa, ami szerintem erős :D

10/10
JokerX87 2022 febr. 14. - 13:59:52 10/10 Előzmény sawyerx
(35/42)
Ha csak egy sima fantasztikus akció filmként nézem úgy tényleg sz.r film. Viszont ha valaki ismeri pl régről a videójátékokat, játszott minden résszel, ismeri a karaktereket azokat a jegyeket amik csak erre a filmre vonatkozhatnak, úgy már teljesen más értelmet nyer a film és ezáltal lesz jó. Tele van utalással a régi részekre és a vidéójátékokra. Biztos vagyok benne sokan észre vették ezeket a dolgokat de nem az összeset...
4/10
sawyerx 2022 febr. 14. - 10:10:15 4/10 Előzmény JokerX87
(34/42)
JokerX87-nek valószínű fogalma sincs, hogy milyen egy jó film...
10/10
JokerX87 2022 febr. 10. - 15:16:51 10/10
(33/42)
A negatív kommentelõknek valószínű fogalmuk sincs hogy mi a "Mortal Kombat" kultusz...
10/10
zimike 2022 jan. 24. - 23:56:11 10/10
(32/42)
Azért adok rá 10 pontot mert a téma csontig le van már rágva ...
és mégis NAGYON ÜTŐS lett ez rész is !
A Fűrész sorozat producere, James Wan ennél is producer .
Hatása érezhető ! Ez elsősorban LÁTVÁNYFILM úgy kell befogadni.
8/10
Böhöm 2022 jan. 09. - 15:49:04 8/10
(31/42)
Nagyon alacsony elvárással kezdtem neki ennek a filmnek. Csak egy gondolkodás mentes, látványos 2 órát vártam - ami egyébként ezt a teljes szuperhősös-szeletelős-hightech rajzfilmes stílust jellemzi. Nem is több ez ennél, viszont a hasonlókhoz mérve nekem pozitív csalódás volt, tulajdonképpen végig élvezetesnek és látványosnak találtam. Kész, ez ennyit tud. Fajtársaihoz képest szerintem egész jó, ennél sokkal-sokkal gyengébb produkciók is bejárták már a világot sajnos. Megfelelőn zsibbadt állapotban előzetes elvárások nélkül szerintem élvezhető 2 óra ez - intellektuális moziélményt garantáltan nem tartalmaz!
4/10
FICEK9 2022 jan. 01. - 21:37:17 4/10
(30/42)
Ez nagyon alatta van. A néhai Mortal Kombat 2 után nem voltak nagy elvárásaim, de ennek a filmnek sikerült még ezt is alulteljesítenie. A cím pedig jobb lenne ha "Sub-zero felemelkedése és bukása" lenne. A drag queen-né tett Shang Tsung lett a leggázabb....szegény Cary-Hiroyuki Tagawa ha halott lenne forogna a sírjában, de így is biztos rémálmai vannak az "utódjáról" mióta megnézte a filmet.
10/10
Mauro82 2021 dec. 27. - 00:26:53 10/10
(29/42)
Spropio miért Shang Tsung harcosa a 1996-os filmben?
10/10
nefefe 2021 dec. 26. - 22:20:17 10/10
(28/42)
Olvastam a sok negatív kommentet, gondoltam azért is megnézem - mi ilyen szörnyű egy ilyen stílusú filmben. Nem tudom, a kedves fanyalgó nézők mire számítottak? Volt már néhány Mortal Kombat-film, aki azokat látta, nem tudom mit várt? Sziruposan romantikus kalandfilmet? Vagy mit? Én mindenesetre kellemesen csalódtam, kb. azt kaptam, amire számítottam - egy majdnem végig pörgős, a keleti harcművészeteket és a modern technikákat ötvöző, fantasy-val dúsított, technikailag jól kivitelezett akciófilmet. Története is volt (amit néhányan valahogy nem fogtak fel vagy nem értették), a karakterek is jók voltak, a színészeket is elég jól összeválogatták. Hiroyuki Sanada-t Az utolsó szamuráj óta kifejezetten jónak tartom, a hasonló filmekbe nagyon beleillik és jól is csinálja. Összegezve: szerintem ez egy jó film, a hasonló stílust kedvelőknek ajánlott, és hogy az átlagpontszámot is javítsam... És várom a folytatást!
1/10
levente556 2021 dec. 18. - 18:37:00 1/10
(27/42)
Nagyon kevés filmet bántam meg, hogy megnéztem, hát ez közéjük tartozik...
1/10
Owl 2021 dec. 14. - 17:44:06 1/10
(26/42)
Ezeket csak azért forgatják le, hogy etessék a videogamma rajongókat. Nekem ez a film semmit nem jelent, ezek az átiratok bődületes bukással szoktak végződni.
2/10
O'conner 2021 dec. 04. - 02:13:27 2/10
(25/42)
De most értitek, mibe került volna belerakni a filmbe Johny Cage-et Cole Young helyett? Mondjuk pl Scott Adkins eljátszhatta volna, és akkor legalább valaki tényleg tudott volna verekedni a filmben.
De nem, inkább tegyünk a filmbe egy ismeretlen főszereplőt, és szedjük ki Johny-t --> aki egyébként az egyik legkedveltebb karakter a Mortal Kombatban, ráadádul ő főszereplő, egy oszlopos tag az eredeti történetben Liu Kang, és Sonya Blade mellett. Ebben mégis mi a logika?

Kb olyan érzés volt egy ismeretlen főszereplővel megnézni ezt a filmet + hogy az eredeti főszereplők hátterbe lettek szorítva jelentéktelen mellékszereplőkként, mintha pl. egy pókember filmet néznék, de nem a pókember lenne a főszereplő, hanem egy járókelő, akinek a szemszögéből látod néha pókember hogyan tevékenykedik, de nem pókember szemszögéből követed végig a történetet.---> ez mégis ki a francot érdekelne? Talán nem a legjobb példa, de szerintem étitek mire gondolok.

5/10
ryswell89 2021 nov. 27. - 21:54:29 5/10
(24/42)
Nem értem, hogy minek kell egy új szereplőt kitalálni, amikor a mortal kombat világa tele van érdekesebbnél érdekesebb karakterekkel. Na mind1, a Scorpion Sub-zero rivalizálás és harc mentett valamit a filmen és amúgy Kano is hiteles volt, cserébe Liu Kang és Kung Lao karakterét kiherélték rendesen, azt meg továbbra sem tudom megbocsájtani h Johnny Cage nem volt benne a filmben. Lehet h az eredeti (1995-öst) sokan lefitymálják mai szemmel, de számomra az a mai napig sokkal élvezhetőbb mint ez volt.
1/10
Jonaska81 2021 aug. 07. - 17:24:12 1/10
(23/42)
Tipikus hollywoodi szuperhősös koncepció! Vègy pàr ripacs színèszt,adj a szàjukba egy csomó gagyi poènt,nèmi làtvàny ès kèsz is a moslèk amièrt vonulnak a nèpek a moziba.A k@rva anyàtok...