Téma: Nagy Sándor

10/10
marteeka 2009 szept. 13. - 20:52:12 10/10
(1753/3033)
Köszi :)
10/10
marteeka 2009 szept. 13. - 20:49:08 10/10 Előzmény fresia
(1752/3033)
Sanyival rendkívül meg voltam elégedve pénteken, jót mulattam. Sívával meg is állapítottuk, hogy most már le van csekkolva, megyünk hozzá vendégségbe szívesen. Bár a fõzést elhagyhatja, nekünk elég a pálinka és a bor is. :))))

A menüsor az kevésbé volt fogamra való, a sárgaborsót kifejezetten nem szeretem, a csülköt is csak bablevesben. A krumplipürét sem szeretem, és a fasírtot áfonyával sem. Nálam az édes kiegészítõk max. szárnyashoz mennek, igaz Tirolban már majdnem rászoktattak a sima rántotthúsra áfonyával, náluk ugyanis ez a normál. Azért mikor hazajöttem elhagytam ezt a hülyeséget. :)
A desszert sem volt olyan nagy szám, persze én nem is vagyok annyira édesszájú, mint tudjuk.
De bizony a pálinkák és a borok kitûnõek voltak már ránézésre is :D

Meglepõen otthonosan ténykedett a konyhában, bár a lakással én szkeptikus vagyok, nem hiszem, hogy az övé lenne. Persze ez mindegy is, nem ez volt a lényeg.

A "költészete" pedig elragadó, nagyon jópofa volt, és egész mûsor alatt jókat bohóckodott.
Mély hiányérzetet okozott viszont, hogy egy árva hangot sem énekelt. Az, hogy a komplett Adagio nem vonult be még megértem, de hogy õ sem énekelt, azt már nem igazán. :(
10/10
marteeka 2009 szept. 13. - 20:33:57 10/10 Előzmény fresia
(1751/3033)
Igen, én is olvastam a Mester Tamás körüli "fanatizmust". Õszintén szólva nem nagyon tudok véleményt alkotni, mert így hangilag nekem õ is tetszik, pontosabban tõle is tetszik. Az elõadás meg igazán csak élõben "mérhetõ", mivel csak az egyiket láttam így, nem tudom mérlegre tenni. Persze nem is kell, hisz mindenki más karaktert formál, nem biztos, hogy jobb az egyik a másiknál. Pont ezért bosszantottak fel, akik csak Mestert "ismerték el" Halálnak. Kicsit több benne a cinizmus, a gúny, mint SzPSz-ben, ami jól áll a szerephez, Szilveszter viszont pont a megfontolt kimértségével, hidegségével "gyilkos".
Mivel én elfogult vagyok a vele látott élõ elõadás miatt, én õt favorizálom, sõt az "eredeti" Halál (Uwe Kröger) is azt nyilatkozta, hogy az egyetlen Halál, akire "féltékeny", az Szilveszter. :)))
http://www.youtube.com/watch?v=mTJzBDa89e0&feature=PlayList&p=FEE54A35DA9450AB&playnext=1&playnext_from=PL&index=16
(figyelmeztetlek, németül szörnyen hangzik... )
ildi0711 2009 szept. 13. - 20:21:54
(1750/3033)
Sziasztok!

Startlapfórum infó:

"RTL Klub Reggeli

Sanyi szeptember 14.-én ( hétfõn ) az RTL Klub Reggeli címû mûsorában. A téma az egészséges életmód."
10/10
marteeka 2009 szept. 13. - 20:19:55 10/10 Előzmény fresia
(1749/3033)
Köszönöm, sokkal jobban vagyok :)
Köszi a linkeket is, igaz már néztem, csak ide nem hoztam... én hûtlen. :)
10/10
fresia 2009 szept. 13. - 11:47:28 10/10 Előzmény marteeka
(1748/3033)
jav: "honlap"

Nekem nagyon tetszett a Ma nagyot nõtt az árnyék, Szabó P. Szilvesztertõl és Dolhai Attilától. :)))

Van, akinek más a véleménye, a következõ linket itt, a színházi fórumon, az Elisabeth topicban találtam, nekem nem jött be...
http://www.youtube.com/watch?v=tZoP0VayyAM

... és Neked, hogy "ízlett" Sanyink fõztje pénteken? :)
... és mi a véleményed a költészetérõl? :D
10/10
fresia 2009 szept. 13. - 11:09:33 10/10 Előzmény marteeka
(1747/3033)
Nem is linket küldtél, hanem infót, az Epizód magazinról, én sem vettem meg - kivárom amíg fenn lesz a holapon.

Szép napokat! :)
10/10
fresia 2009 szept. 13. - 11:07:12 10/10 Előzmény marteeka
(1746/3033)
Szia! :)
Lesz majd beszámoló is, csak még mindig idõt kérek...

Köszi a linkeket, a jó fotót. :)))

Gyorsan egy - két link a szomszédéktól:
Kimaradt jelenet a Vacsoracsatából:
http://www.rtlklub.hu/musorok/vacsoracsata/videok/69298

Vacsoracsata, fotók:
http://www.rtlklub.hu/musorok/vacsoracsata/kepek/40998

Az el nem múló vágy c. dalt, Sanyi elõadásában innen le lehet tölteni, ha nem lesz moderálva (?).
http://www.sendspace.com/file/9lkokc

Ja, és a Kész átverést én sem láttam. :(
Remélem, sokkal jobban vagy. :)))
10/10
marteeka 2009 szept. 08. - 16:03:25 10/10 Előzmény fresia
(1745/3033)
Hja, és most nézem a dátumot... Semmi beszámoló a tatabányai koncertrõl??? Hisz már eltelt vagy három nap azóta!!! Tessék gyorsan pótolni! :)
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:55:24 10/10 Előzmény fresia
(1744/3033)
Ó, majdnem elfelejtettem a szegedi programajánlót is megköszönni :(
Addig még sok víz lefolyik a Tiszán, lehet, hogy megnézzük :)
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:27:19 10/10 Előzmény ildi0711
(1743/3033)
Köszönjük, fenjük rá a fogunkat már erõsen :)
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:26:22 10/10 Előzmény fresia
(1742/3033)
Nem baj, hogy moderálták, legalábbis nekem. Én is megkaptam a közösségin, de most sajna úgysem aktuális.
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:24:55 10/10 Előzmény fresia
(1741/3033)
Köszönöm a szabadtéris videót, Síva is odalesz érte :)
Neked hogy tetszik?

Az origós cikk meg, hááát, nem tudom. Én egyébként sem vagyok jóban Koltai újabb filmjeivel, ettõl sem várok sok jót, bár a szereposztás ígéretes. Talán ezért is jobb, hogy Sanyi csak mellékszereplõ elsõre, ha a filmet le is írják, nem õ viszi a hátán :)
Egyébként kicsit belegondolva Gyõzõbe és Pindroch Csabába, szerintem a cikk írójának nincs humorérzéke :P

Újabb infó Sanyi honlapjáról:
"Sanyi a szeptember 9.-i Epzód magazinban a Vacsoracsatával kapcsolatban."
Ezt nem ismerem, mármint a magazint, de biztosan felkerül a sajtómegjelenésekhez.
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:16:52 10/10 Előzmény fresia
(1740/3033)
Ezt az átveréses mûsort láttad? Engem nem vitt rá a lélek, rosszul vagyok a mûsorvezetõtõl... De ha van benne "sok Sanyi" és megéri, akkor visszanézném a videotárból...
10/10
marteeka 2009 szept. 07. - 21:14:26 10/10 Előzmény fresia
(1739/3033)
Köszi, hogy ügyeletet tartottál :)
Én eddig az utcákon kóboroltam Sanyi után... :DDD
Persze nem ám, sajnos nem vagyok kóborlós állapotban, de errõl majd privátban inkább :(

A tatabányai fellépést TÉNYLEG elfelejtettem megemlíteni, amikor írtam. Itt szerettem volna, csak ide meg nem jutottam fel akkortájt... Azért a virágot köszi, megérdemlem :S

Éééés, láttad a Vacsoracsatát???
Én teljesen kifeküdtem, leginkább a mákos-kókuszos-hagymás szósznál gondoltam, hogy jobb lenne itt ennek véget vetni. :D
Amúgy jól szórakoztam, és rendkívül izgatottan várom a pénteket, Sanyi vajon mit fog fõzni :)
ildi0711 2009 szept. 06. - 20:02:41
(1738/3033)
RTK Klub 19.05. Vacsoracsata
Gasztroreality

Hétfõn Laár András, kedden Lola, szerdán Zoltán Erika, csütörtökön Faragó András,

PÉNTEKEN pedig NAGY SANYI enged bepillantást konyhája titkaiba.
10/10
fresia 2009 szept. 03. - 08:10:36 10/10
(1737/3033)
Na, szépen moderálták ezt itt nekem... :P
10/10
fresia 2009 szept. 03. - 08:09:32 10/10
(1736/3033)
Az iWiW- rõl a Nagy Sándor Fanclub értesítése:

Adagio és barátai koncert 2010-ben is! Jegyek itt!
http://musicalinfo.hu/index.php?cikk=841

Spamalot jegye:
JEGYEK: http://musicalinfo.jegy.hu/search.php?s_name=spamalot

Best of Webber
JEGYEK: http://musicalinfo.jegy.hu/search.php?s_name=webber

2009. október 14. szerda 19:30 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közremûködik: Adagio Együttes, Feke Pál, Fonyó Barbara, Gallusz Nikolett, Gáspár László, Krassy Renáta, Ladinek Judit, Magyar Bálint, Mahó Andrea, Malek Andrea, Nagy Sándor, Polyák Lilla, Posta Victor, Puskás Péter, Rúzsa Magdi, Sasvári Sándor, Sáfár Mónika, Serbán Attila, Szente Vajk, Veress Zsuzsa, Wégner Judit, Zsédenyi Adrienn
valamint az Óbudai Danubia Zenekar, a Madách Színház zenekara, tánckara, kórusa és a Madách Musical Tánciskola gyerekkórusa
10/10
fresia 2009 szept. 01. - 08:54:26 10/10 Előzmény marteeka
(1735/3033)
... és egy szegedi program, talán érdekel:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/event/167
10/10
fresia 2009 szept. 01. - 08:49:28 10/10
(1734/3033)
Egy nem túl biztató vélemény Koltai új filmjérõl a Szegedi Ifjúsági Napokon történtek alapján - bízzunk benne, hogy ez csak "egy" a sok közül. :(
http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/forgatas/20090829-szinpadra-leptek-koltai-robert-chippendale-fiui-magic-boys.html