Téma: Nexxt

6/10
The Cortez 2022 aug. 20. - 16:59:40 6/10
(33/33)
A film – ami a színházi előadással párhuzamosan készült – 2 hírhedt regény, az Amerikai pszichó + a Gépnarancs főszereplőit és emlékezetesebb jeleneteit dobja egy történetbe. Az előbbi műről egy szó sem esik, főkarakterét pedig itt máshogy nevezik, míg a másik alkotás címét meg fontosabb sztorirészeit fél percenként felemlegetik, ráadásul már az elején leszögezik, hogy Alex (Mucsi) az utóbbi könyv ”főhőse”.
A furcsa koncepció mellet az egész mozi egy elvont, szatirikus, szó szerint brutális erejű, Született gyilkosok-szintű médiakritika, megspékelve egy kis elgondolkodtató valláskritikával. Magyar filmhez képest sokkolóan erőszakos, bevállalós cucc, ami meglépte azt, amit Mary Harron nem mert/nem akart 1 évvel korábban az elkészülte előtt. A látványvilág, a megvalósítás s a főcím is teljesen egyedire sikeredett.
A színészek jól nyomják, ám a végén Sárosdi keményen túltolja a ripacskodást (ki más?), és sajnos a cselekmény is igazi Sárosdi-Schilling-féle retardált agymenésbe torkollik, így a fináléra sikerül lezülleszteni az addig érdekesnek mondható történetet.
Elborult alkotás, durva jelenetekkel + még durvább szövegekkel!
9/10
emmerssaon 2020 dec. 20. - 12:56:06 9/10
(32/33)
Tetszik, hogy kitör az általában megszokott "magyar film" kereteiből. Nekem (is) a Mechanikus narancs című Stanley Kubrick alkotás jutott eszembe róla - persze nem véletlenül. Hiszen egy az egyben átemelték a bűnöző átnevelésének jelenetét a felpeckelt szemhéjtól kezdve a brutális filmvetítésig, a begyógyszerezésen át a Beethoven zenéjéig.

Természetesen rétegfilm, ahogyan az inspiráló mozi(k) is.
Hú dejó a habos sütemény 2015 jún. 05. - 23:29:51
(31/33)
a mit csinált tegnap este
és a énekeljük el a Himnuszt
részek fergetegesek xD
kybuck 2014 jún. 25. - 07:49:40
(30/33)
Remélhetõleg senki nem várt kasszasikert ettõl az ótvar baromságtól, különben tényleg a film szereplõivel vannak egy színvonalon.
cellasto 2013 jún. 09. - 13:57:33 Előzmény wowow
(29/33)
nem értek egyet,de nem vagyunk egyformák :D
wowow 2012 febr. 16. - 22:00:07
(28/33)
A végébõl láttam 20-30 percet. Az alapján egy rakás szemét ez a film. Mondhatnám azt is, hogy tipikus magyar idióta film.
Levano 2011 aug. 11. - 15:14:03 Előzmény csikospeter
(27/33)
Kedves Péter!

Olvastam a bejegyzésed. Levano vagyok, és bármennyire szerettem volna a Nexxt c.film ezidáig hiányzik az általam megnézett filmek listájából. Tudnál segíteni?

Üdvözlettel

Levano
10/10
psytrance 2011 júl. 27. - 12:58:25 10/10 Előzmény sas107
(26/33)
a vicc eredetileg nem Putyinnal és Clintonnal van, hanem Diana Ross-szal és valami fehér faszival. Az a poén, hogy a csajnak azért kell a csávó golyóin tartania a kezét, mert a csávó azt mondja, hogy "amikor utoljára fekete nõvel voltam, akkor lelopta az órámat". Ezt Bret Easton Ellis az Amerikai Pszichóban, és ha jól emlékszem a Nullánál is kevesebben is elsüti. Putyin azért jöhet képbe, mert ruszki, és azok közismerten veszélyesek az órákra. Remélem sikerült segíteni.
sas107 2011 máj. 09. - 16:20:56 Előzmény agarik
(25/33)
agarik 2011 ápr. 30. - 10:05:24
(24/33)
Mi is volt a vicc?

PS: próbáltad beütni keresõbe?
sas107 2011 ápr. 30. - 03:55:56
(23/33)
Engem a vicc vége foglalkoztat nagyon.
Nem tudja valaki mi a Csányi viccének a vége? :)
csikospeter 2010 nov. 28. - 20:25:09 Előzmény messzelépõ
(22/33)
Nagyon jó film. ha kell valakinek, oda tudom adni.
messzelépõ 2010 okt. 27. - 12:07:03 Előzmény Chukman
(21/33)
intertextualitás
Darkcomet 2010 júl. 24. - 20:51:00
(20/33)
Sajnos meglátszik ezen a filmen a botrány után történt brutális újravágás. Valami százharminc perc körül volt az eredeti verzió, igen durva jelenetekkel (volt szerencsém látni annó), aztán ebbõl lett ez a 88 perces film. Persze így is ütõs mozi, egyik kedvenc filmem, de nagyon érzõdik rajta, hogy a rendezõ nem tudta, éppen melyik ujját harapja le.
Chukman 2010 jún. 19. - 21:11:36
(19/33)
Inkább arra gondolok amikor pl egy irodalmi alkotásban megjelenik egy karakter egy másik mûbõl.Van is erre egy mûszó az irodalomban de nem jut eszembe.Tehát valamiféle kommunikáció inkább mûvek közt.Mondjuk mikor Drakula és Frankenstein szerepel mondjuk együtt.Két különbõzõ író által kitalált karakter egy új történetben.
twillight 2010 jún. 18. - 22:21:43
(18/33)
A csimmáskandúrral nem lehet visszaélni, mer' má' lejártak a jogok.
Chukman 2010 jún. 18. - 22:18:39
(17/33)
Oké szerintem is egyet értünk nagyjából,csak nem tudok kibékülni azzal,hogy ez plágium lenne,szerintem valami más.Az jutott hirtelen még eszembe,hogy a film elején a csaj valami olyat mond,hogy 'most elõször beszélgetek regényhõssel'.Én valahogy úgy érzem,hogy az átemelt karaktereket itt úgy szerepeltetik,mint mondjuk ahogy egy csizmás kandúrt a shrekben kb(bocs most nem jut eszembe más példa).Tehát nem érzem annyira,hogy ez plágium lenne,mert ott ugye más szellemi vagy mûvészeti alkotásával élnek vissza,itt meg nincs ez a visszaélés.
Chukman 2010 jún. 17. - 22:25:04
(16/33)
Csak úgy írtatok mintha tényleg csak loptak,koppintottak,stb volna ötleteket,szereplõket a mechanikus narancsból meg az amerikai pszichóból.Ennek a filmnek ez a koncepciója,hogy ezeknek a filmeknek a karaktereire,mondanivalójára építenek,a szereplõit helyezik bele korunk világába.Ez semmiképp sem lopás,plágium stb,inkább csak õket felhasználva hangsúlyozzák a film szatirikus mivoltát.
Chukman 2010 jún. 16. - 21:34:44
(15/33)
'több filmbõl is loptak'?? Nem értitek a film lényegét?
Szini1 2010 jún. 16. - 03:35:10
(14/33)
Biztos hihetetlen egy film, de azért kár, hogy nem nagyon látom sehol sem megemlítve, hogy az egésznek az alapötletét a Mechanikus Narancsból (Clockwork Orange) vették. Még ha más is a sztori, illene megemlíteni, mert az tényleg egy kurvajó film.