Téma: Osama

10/10
koromiska 2013 jan. 31. - 17:40:39 10/10
(2/2)
Az Osama játékfilm, részben vagy egészben kitaláció, s bár egy valóban szörnyûséges történetet, egy afgán kislány kálváriáját meséli el, ami igazán letaglózó ebben a filmben, az mégsem a konkrét történet, sokkal inkább az a mindent átható, néma félelem, és a legapróbb részletekben is visszatükrözõdõ embertelen nyomor, amely egészen biztosan nem a filmkészítõk képzeletének szülötte. Az Osama nem is lehetett más, mint felvállaltan politikus film, figyelemfelhívó ereje szinte lehetetlenné teszi, hogy a szokásos filmes kategóriák alapján beszéljünk róla. A készen kapott háttér-információk szerint ez az elsõ jelentõs film Afganisztán új korszakában, mely az afganisztáni tálib rendszerben uralkodó állapotokról, elsõsorban pedig a magukra maradt, alapvetõ jogaiktól is megfosztott nõkrõl és asszonyokról szól. Maga a történet, mely a rendezõ elmondása szerint egy újságcikk alapján született, más hasonló témájú, és hangnemû filmekbõl is ismerõs lehet. Hogy eltarthassa anyját és nagyanyját egy 12 éves afgán lány fiúnak kénytelen kiadni magát. Ez az egyetlen módja, hogy dolgozhasson, máskülönben még az otthonát sem hagyhatná el férfi kísérõ nélkül. Így kapja a kislány az Osama nevet, s így igyekszik boldogulni egy számára nemcsak, hogy idegen, de életveszélyes rendszerben. Élete ettõl fogva a leleplezéstõl és az azzal járó megtorlástól való rettegés története. Az Osama, Siddiq Barmak rendezõ-forgatókönyvíró filmje, az afganisztáni tálibok uralmáról szól: a hírmûsorok szenvtelen képei helyett a játékfilm eszköztárával és engedélyezett elfogultságával emlékeztet a közelmúlt embertelenségeire.
mizuki 2008 aug. 31. - 22:14:37
(1/2)
Lehet, hogy már nem aktuális és furcsa, hogy eddig nincs egyetlen bejegyzés sem a filmrõl...

Megnéztem, vegyes érzésekkel.
Nekem valahogy se füle se farka a történetnek.

Persze, megrázó, sokkoló, borzalmas, szomorú... de mit is akart mondani??? Ez valahogy nem lett tiszta elõttem.