Programkereső

Téma: Õszi szonáta

Spoiler
10/10
dinasztie 2008 jún. 17. - 20:11:17 10/10
(4/24)
Csodálatos film, Ingrid Bergman utolsó moziszerepe, s egyben élete legnagyszerûbb alakítása. Csak ajánlani tudom. A két Bergman teljesítménye együtt szavakkal leírhatatlan.
Válasz
gerpet 2008 máj. 02. - 19:17:15
(3/24)
Sem nem gyenge, sem nem érzelmes. Egyáltalán nem. Hatásvadásznak pedig a legkevésbé sem nevezhetõ. Persze, Woody Allen nem használ ilyen fajta szimbólumokat, ezért nyilván nehezen érthetõ (innen nézve), hogy Helene rángatózásának mi a szerepe. Bár alapvetõen nem absztrakt film, nem zsúfolja tele a dolgot mindenféle referencialitással, metafórával, kereszt- és kultúrhivatkozásokkal, és nagyon szikáran az egészet a dramaturgia viszi, de azért az legyen már nyilvánvaló, hogy Helene voltaképpen az anya lelkének egy kivetülése (ennyire azért már megtanulhattunk Bergmant nézni az elmult jópár évtizedben!). Nézzük csak! Egy torzszülött! A nárcisztikus, önmagában forgó, büszke nõ elzárja magától (egy szanatóriumba). Az állapota folyamatosan romlik! Helene pedig másra sem vágyik, mint arra, hogy az anya, vagyis a test közelében legyen. Vissza akar kerülni "önmagához", mert most csonka. Dehát, kérem szépen, ugyanez ismétlõdik meg Eva és a kisfia kapcsolatában. Nagyon vulgáris egyszerûséggel fogalmazva: Eva lelke meghalt, vagy elhallgatott. De a film végén azt kérdezi a temetõben: "Erik, te simogatod az arcomat?" No, ennyit az értelmezésrõl. Én nagyon sok Bergmant láttam (majdnem mind az 50-et), és azt kell mondanom, hogy ez az egyik legerõsebb. Annyira pontos a dramaturgiája, és annyira leás az emberi mélylélektanba, hogy.... ihajj. Le a kalappal elõtte, és azok elõtt, akik értik!
Válasz
kocamama 2008 jan. 16. - 10:38:51
(2/24)
Szerintem gyenge produktum Bergmantól. Érzelmileg túlfûtött, sok helyen mesterkélt, sõt már érzelgõs melankólikus dráma. Másfél órán keresztül egymáshoz vágják a "nagy" féligazságokat.
Válasz
Woody Allen-mániákus 2008 jan. 15. - 10:24:15
(1/24)
Most vasárnap láttam elõször. A rám tett hatás:

Éva (Liv Ullmann) a nagy mártír, a csodaember, aki savanyúan, örömtelenül éli az életét. Mikor feleségül ment a lelkészhez, akkor is megmondta neki, hogy nem szereti. Az anya (Ingrid Bergman) pedig a gonosz, aki csak a munkájával, a sikerrel törõdik. De nem jobb ember-e az anyja? Õ örömet vitt rengeteg ember életébe: kölcsönösen szerették egymást Leonardoval, a játékával meg ezreknek adott élményt, sok barátja volt a zenészek közt is.

Kinek okozott örömet Éva? Valójában nem jó, csak egy lúzer. (Szegénynek a kisfia is, Erik, 4 éves korában meghalt.)

Elõször bosszantott a filmben, hogy Liv Ullmann van a jónak beállítva, I.B. meg a rosznak, de valójában azt hiszem, Bergman nem mond ítéletet, csak bemutatja a helyzetet.

Vannak részek a filmban, amik nekem durván hatásvadásznak tûnnek, amikor szegény Helene motyog valamit és LivUllmann tolmácsolja, meg amikor H. kiesik az ágyból és hörögve-forogva kúszik a földön - talán csak szükséges háttér a hangulathoz. Ez engem kicsit már a Táncos a sötétben öncélú borzalmaira emlékeztet.
Válasz