Mélylélektani dráma Cronenbergtől. A sztori sokáig vontatottan, dögunalmasan vánszorog előre, ráadásul Ralph Fiennes introvertált, zakkant karakterének köszönhetően, még szenvedősebb, még enerváltabb az egész, de aztán nagyjából a játékidő közepétől, jóval érdekesebbé válik a cselekmény, igaz a vége felé haladva a végkifejlet egyre kiszámíthatóbb. A történet nem szimbolikus, ugyanakkor az Ödipusz-komplexus simán belelátható.
A hangulat sötét, depresszív, amelyhez remekül asszisztál a londoni miliő meg a tompább, szürke képi világ. A fényképezés művészi és professzionális. Fiennes egy motyogó őrültet alakít, aki felnőttként végignézi gyerekkori flashback-jeit, illetve (tév)képzeteit. Fullba nyomja a kretént, bár szinte semmit nem csinál: kábé 2 arcot vágva játszik, valamint végig néhány szót ismételget az orra alatt dünnyögve. Viszont Gabriel Byrne erős alakítást nyújt, mint ahogy Miranda Richardson is, ki eleve több szerepben látható.
A cím a rendező nevével együtt félrevezető lehet, ám nem árt tudni, hogy nem horrorról, főleg nem testhorrorról van szó.

mesteri

baromira nem thriller

Sajnos rendkívül lassú film. Pedig a hangulata és a képi világa tetszett, szeretem, ha egy film igényesen nyomasztó és szürke, valamint Ralph Fiennes színészi játéka is tetszett. Viszont sokkal jobb film is lehetett volna, ha jóval több cselekményt és érzelmet tettek volna bele. 5/10

Nem tetszett.
Vannak ennél sokkal jobb Cronenberg filmek is.
Depresszív angliai képsorok, és emberek.
Nagyon unalmas, és a vége sem egy nagy durranás.

Elképesztően jó film és ez csak a végén derül ki.
Szerintem nagyonis egyértelmű történet.

SPOILER
A fiú abban a korban van, amikor kialakulóban van a szekszuslitása és szajha megmutatja neki a mellét, ami természetesen kívánatos, de nem tud mit kezdeni az élménnyel. Ebben a pillanatban kezd skizofrénné válni és ahányszor meglátja az anyjában a kívánatos nőt, a szajhára asszociál. Az anyját tudat alatt kívánni kezdi, az apjára meg féltékeny lesz. De a saját anyját ugye nem kívánhatja meg egy gyerek, ezért egy napon, amikor az apja elviszi az anyját a kerti kunyhóba, a fiú fejében lejátszódik egy történet, amit igaznak vél. Innentől a fejéből feljövő tudatalatti a valóságot összekeveri a tévképzeteivel. Ezt jelképezte a nyers hal is, amit ebédre raktak ki elé. Az egésznek pedig az lett a vége, hogy megölte az anyját, akire rávetítette a kocsmában látott szajhát. És milyen zseniálisan rakja elénk ezt a film. A főszereplő végig mormogja magában a történetet a visszaemlékezései során. Minden, elhangzott mondatot előre tud, még azokat is, amelyek elhangzásánál nem volt jelen. Az ember azt hiszi, hogy a fiúnak valami különleges képessége van, de ezt a dolgot a film később elfeledteti a nézővel. Aztán kiderül, hogy azért tudott minden elhangzó mondatot fejből, mert ő találta ki a történetet. Egyébként ez is bizonyítja, hogy a gyilkosságot csak képzelte.

Kicsit unalmas volt a film első fele, de nagyon megérte megnézni, 8 pont.

Érdekes volt, jól megkavart, de annyira nem szippantott be mint az Existenz vagy a Crash.


6/10

Nem értem miért vannak oda a filmért annyira a kritikusok, a rendezésen és a két fõszereplõ játékán kívül szinte nézhetetlen, a másfél óra legalább duplájának tûnik.
http://rewatch.blog.hu/2013/03/13/pok_spider

Nem rossz, csak nem tudom, hogy egy harmincas karaktert miért egy negyvenessel kell eljátszatni.

Egész jó film, amit én nem szeretek hogy a filmnek nincs egy konkrét igaz-valósága - hanem a tipikus "a nézõ döntse el" ami szerintem nem serkent gondolkodásra ugyanis értelmetlen mivel nincs helyes válasz.

Ó, köszi :) Ezt sem gondoltam végig. Az Ödipusz-komplexus így is idecitálható, hisz valamifajta féltékenység miatt értelmezhette így a szülei viselkedését.

Spoiler

Van egy jelenet a filmben, szerintem a kulcsélmény egy labilis elme borulásának útján, amikor a kissrác eltávozó szülei után kikukucskálva az ablakon egy kissé pikáns jelenetet pillant (les?) meg véletlenül az akkor - és addig - még finom asszonyként látott anya és apja között. (kis dögönyészés a fal mellett, semmi több, amit a nicht for dem Kind igyekezet - kis lakás egybeesés biztosan eredményezett már sokszor). A szülõk vélhetõleg a telekre igyekeztek, pajzánkodás céljából, és útban odafélé akár a sörözõt is útbaejthették. Igen valószínû, már csak az emlékképek miatt is, hogy a kissrác ide már rendszeresen követte a szüleit, és szépen kialakította magának a ringyó-képet.

Hm, nagyon érdekes, amit írtál, ilyesmire nem is gondoltam. Nyilván te látod helyesen, mert amit írtál, sokkal logikusabb és védhetõbb, mint ahogyan én értelmeztem: mármint számomra az anya eredetileg is Yvonne volt, vagyishát egy nagyszájú, közönséges és iszákos nõ - finom úrinõnek csak a kisfiú látta, amíg kicsi volt, és ahogy nõtt, úgy nyílt ki a szeme, és úgy ábrándult ki belõle. Mondjuk eszerint logikus, hogy az anyját gyûlölte és büntette meg. Amit te írtál, az az értelmezés sokkal közelebb áll a klasszikus Ödipusz-komplexushoz - az ödipális hajtóerõ miatt kellett volna az apja ellen fordulnia.

Nos, Cronenberg ezúttal is az emberi lélek bugyraiba vezet be bennünket, csak most talán kevésbé szürrealisztikus módon, mint néhány korábbi filmjében (pl. Meztelen ebéd). Talán a történet is közelebb áll az emberhez, mint azokban, annak ellenére, hogy Dennis sorsa nyilvánvalóan nem átlagos. Valamiért azonban mégis könnyebb beleélnünk magunkat az õ helyzetébe, mint mondjuk az Existenz vagy a Meztelen ebéd hõseiébe, mert a sztori életszerûbb (fogalmazzunk úgy: "hétköznapibb"). Tény, hogy a film nem éppen könnyen értelmezhetõ/befogadható, de elgondolkodtató. Dennisrõl a történet folyamán kezd kialakulni egyfajta képünk, és több csavar után derül ki az igazság (már ha az az igazság). A Pók tkp. játék az emberi énnel, játék a nézõvel. Dennis gondolatban újraéli a gyermekkorát, és szembesülnie kell azzal, amit tett. A nézõ elbizonytalanítását szolgálhatja, hogy Miranda Richardsont kettõs szerepben láthatjuk. Az elején részben jogosnak tarthatjuk Dennis gyerekkori tettét, de a befejezés megkérdõjelezi bennünk mindazt, ami addig felépült a film során. Egyetlen pillanat alatt megfordul az, hogy a szereplõket milyen erkölcsi kategóriákba soroltuk be. Megkérdõjelezõdik az, hogy Dennis apja valójában meddig is jutott el Yvonne-nal, illetve hogy a gyerek mennyire volt beszámítható a tette elkövetésekor. Mondjuk számomra talán logikusabb lett volna, ha az apját bünteti meg, nem pedig az anyja lesz az, akit eltávolít az agyából, és mással helyettesíti õt. Nyilvánvalóan történnie kellett valaminek ahhoz, hogy

SPOILER

Dennis az anyját Yvonne-nal helyettesítse, hogy a képzeletében az apja és a ribanc megöljék az anyját. Hiszen a film végén kiderül, hogy az anyját nem ölték meg, hanem pont õ, a fiú az anyja gyilkosa, mert azt hiszi, Yvonne-t öli meg. Számomra úgy tûnt, Dennis nem az anyja meggyilkolása miatt õrült meg, hanem ennek - legalábbis részben - már korábban be kellett következnie, ugyanis tiszta fejjel nem követhette volna el a gyilkosságot. Talán az lehet a megoldás, hogy gyerekfejjel csalódott az apjában, fantáziálni kezdett, és Yvonne alakja szép lassan "ráépült" az anyja figurájára, és azt gondolta, hogy Yvonne átvette az anyja helyét. Ráadásul a visszaemlékezései alapján úgy látjuk, az anyja volt az egyetlen, aki emberi érzésekkel viseltetett a gyerek iránt. De a befejezéssel ez is megkérdõjelezõdik, hiszen lehet, hogy az apja sem volt olyan alkoholista vadállat, mint amilyennek a film egészében látjuk. A lényeg az, hogy gondolkodásra serkentõ film, sokkal több egy egyszerû thrillernél.

Tényleg volt, hogy unalmas volt, én is majdnem elaludtam rajta. De onnantól SPOILER!!! hogy az apa megölte a feleségét kezdett izgalmas lenni. A vége meg nekem nagyon tetszett. Szóval érdemes volt fenmaradnom.

Csak belenéztem, de pont elkaptam azt a részt amikor az apa magának és a feleségének rendeli az italokat a kocsmában, amikor fizet, azt mondja a csaposnak a szinkronhang hogy egészségedre, ezen jót mosolyogtam (eredetiben cheers, tehát köszi). Mert oké, hogy vmi nem hivatalos feliratban ez van, de hogy szinkronban is, röhej, amúgy jó film, hangulatos.

Lehet, hogy fáradt voltam, de én bizony elaludtam rajta. Rémesen vontatott volt, és megõrültem a fõszereplõ nyökörgésétõl.

Iszonyatosan jó film, nagyon tetszett. (Fiennes lehetett volna kicsit borostásabb, minden más nagyon klasszul összeállt). Csak az Existenzt ismerem Cronenbergtõl, ahhoz képest a Pók jóval nézõbarátabb, hagyományosabb, követhetõbb, egyszóval klasszikusabb és sokkal érzelmesebb is. Az ellentmondásos, hasadt nõ- (anya-) kép egyszerûen zseniális. Persze kellõképp el van túlozva, de hát a legtöbb ember így vagy úgy átéli kisgyerekként az idõsebb generáció bálványozását, majd a bálványkép összetörését és a dühös csalódást, hogy a felnõtt nem is olyan tökéletes, mint amilyennek a kisgyerek szemében tûnt.

és nem zavarta az utolsó kép, hogy ez akkor most hogy is jön össze...
asszem, napokig a hatása alatt leszek, annyira megvezetett a rendezõ, hogy sokáig én is azt hittem, ez egy "sima" kis thriller. Na ja!:)