OFF

Hát, vagy 40 éve nézek filmeket.
Amikor még voltak "mozik" Pesten, ezekbõl sokat meg lehetett nézni. "Kisképernyõn" a legtöbb nem ugyanaz.
Amúgy csak nézõként érdekelnek, nem igazán értek hozzájuk, de néha azért van véleményem.

Amúgy a listába nem tettem bele a nagy kosztümös filmeket (Várkonyitól az Egri csillagok, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, illetve az Aranyember). Ezek elég jól megcsinált alkotások voltak, nagy színészekkel, de kevesebb mondanivalóval. Persze így a Liliomfinak is inkább itt a helye.

Közben, átnézve az elõzõeket még eszembe jutott az Új Gilgames (Darvas-Domján) és az Édes Anna (szintén Fábri).

Van még pár vígjáték, ami nem került be a most már nálam 50-es listára, pl. Mici néni két élete...

És egy örök megválaszolatlan kérdés: "akkor miért tudtak ilyen filmeket csinálni és ma miért nem"?
(Se színészeket, se rendezõeket nem tudnánk annyit sorolni, mint akár a '70-es években...)

Annyi érdekes ötletet vetettél fel, hogy most látom csak, mennyi pótolnivalóm lenne magyar filmek terén. Idõ kérdése. :-)
Nagyon jó ez a mûsor, tegnap a legsilányabb külföldi elõadók listája ment éppen, a legpusztítóbb Milli Vanilli nevû borzalommal az élen, az is tanulságos volt,

De maradjunk a komolyabb témánál, a filmeknél. Igen, a Pál utcai fiúk. Mondhatnánk, hogy nem elég komoly, talán mert nem felnõtt irodalom. Pedig az egyik legkomolyabb dolog, amit valaha is olvastam, és a film minden tekintetben méltó adaptációja a könyvnek.

A másik kérdés, amin most nagyon elgondolkodtam, mivel felvetetted, az a Bakterház kérdése. Hosszú évtizedeken keresztül ha felmerültek a magyar legek, akkor mindannyiunk szeme elõtt ott lebegett ez a film, pedig tényleg-mirõl is van szó? Fergeteges színészi alakításokról van szó, amik olyannyira elbûvöltek minket, hogy hajlamosak vagyunk eme kis gyöngyszemet többel is felruházni, mint ami. Talán azért van ez, mert a komédia, ha jó, akkor sokszor mindent visz más mûfajokkal szemben.Pedig azért ha elkezdjük keresni a mondanivalót, a mély tartalmat, akkor látnunk kell, hogy az nem nagyon van. Ez érdekes felismerés, ennyi hosszú év után, de tudni kell objektíven és igazságosan szemlélni az élet nagy kérdéseit.

A Pacsirta, na igen-nekem is eszembe jutott, mert ott azért elég komoly lélektani drámával van dolgunk, és Páger, meg Tolnay alakítása önmagáért beszél. Nagy Annát meg valami hihetetlenül jól lehetett "használni" ijesztõ karakterek megformálására, mert az arca ugye nem szokványos, és én nagyon szimpatizálok az ilyen színészekkel-akiknek az arca ennyire egyedi. A régiek közül a Manderley-ben látható Judith Anderson volt még ennyire kifejezõ.

A Ház a sziklák alatt nekem is megmaradt, elsõsorban Psota Irén alakítása miatt, annyira tökéletes volt. Másrészt meg a való életrõl szólt, és leplezetlenül mutatta be az igazságot úgy, ahogyan az valóban megtörténik az életben. Minden törvényszerû és letisztult a filmben.

Az Elveszett paradicsom az egyik nagy kedvencem. Láttam egyszer Cserhalmi György elõadásában, sajnos azt a változatot azóta sem sikerült újra látnom, pedig az volt az elsõ, amit láttam, és ami mélyen megfogott. Ezt még aztán megkoronázta egy rádiójáték, ahol Tordy Géza alakította az ifjabbik Sebõköt, ez még egy fokkal fölözte az elõzõt, mert olyan elsodró drámai ereje volt, meg is õriztem mp3 formátumban, nagyon nehéz volt beszerezni, muzeális érték. Az 1962-es változatnál a szereplõk nem fogtak meg annyira, hogy megnézzem.
De a történetnek helye lenne a legnagyobbak között, annyira fontos és elgondolkodtató.

Hát igen, ha az ember elkezd gondolkodni, hirtelen annyi jó filmet talál, hogy a 10 valóban túl kevés.

Van egy tabu is, ami mind könyv, mind film alakban létezik, de nem akarja látni senki sem. Móricztól az Árvácska. Pedig azt gondolom, az is igencsak mély történet, de szerintem olyan témát dolgoz fel, ami meghaladja az emberek tûrésküszöbét. Én egyszer mertem megnézni, annyi elég is volt. Mégis úgy érzem, megemlítendõ.

Nem gondolom, hogy beletartozna a legjobb tízbe, de szeretem az Akiket a pacsirta elkísér címût is. A régi paraszti élet bemutatására kiválóan alkalmas.

A Jób lázadását is pótolnom kell a leírás alapján, de már a címe miatt is olyan, ami borzolja a kedélyeket.

Egyébként én úgy érzem, hogy a nagy filmek, és a nagy regények éppen attól nagyok, hogy nem születik minden héten egy újabb. Hogy hosszú éveket, vagy talán egy évtizedet is várni kell, mire megjelenik egy újabb. Mert a jó dolgokhoz idõ kell. Mindennek megvan a maga ideje, és meg is születik akkor, amikor kell, legyen az bármilyen történelmi korszak, ami igazán nagy, az úgyis a felszínre kerül. Csak idõ kérdése.

A 10 az nagyon kevés.
A Valahol... valóban erõsen hiányolható.
Az Indul a bakterház viszont kérdéses. Egyrészt inkább TV-film, másrészt népszerû ugyan, de nem elég "fajsúlyos" (maga a regény sem az). Különösen a többi mû mellett.
Érdekes, hogy Fábri mennyire nagy filmeket csinált. Tõle hiányzik a Hannibál tanár úr és A Pál utcai fiúk.
Hm, az Eldorádót nem biztos, hogy tízbe tenném. A Mephisto a témája miatt kissé idegen.
Sorrenddel megint nem próbálkoznék a mûfaj- és korbéli különbségek miatt.

Közben megint egy nagy lista kezd formálódni.
Amúgy nálam még esélyes a Pacsirta, és pár Szabó film - Álmodozások kora , Budapesti mesék és a Tûzoltó utca 25.
Kimaradt még a Rokonok (1954), a Liliomfi, a Ház a sziklák alatt, az Elveszett paradicsom, a Sodrásban, a Hattyúdal, a Magasiskola, az Egy szerelem három éjszakája, a Fotográfia, a Szabadíts meg a gonosztól, a Ménesgazda és persze a Régi idõk focija.
Elgondolkodtató az Oldás és kötés, a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák (igaz manapság "nem szeretjük" Jancsót).
Az újabbak közül: Veri az ördög a feleségét, Megáll az idõ, Falfúró, Roncsfilm, Jób lázadása, Szerencsés Dániel, Szamárköhögés. Csók, anyu, Kontroll...

Hú, ez túl sok és még így is sok kimaradt...

Bocsánat, hogy csak most írok, ma vettem észre. :-)

Hát igen, ez egy erõs lista.Megvallom õszintén, hogy csak részben vagyok kompetens a témában, (ugye egy tizedes nem kompetens :-), mivel éppen 40%-át láttam az itt felsoroltaknak.Emiatt sorrendet sajnos nem tudok állítani, talán annyit, hogy a Tizedes áll az elsõ helyen úgy általában nálam régóta.
Amit láttam, az Indul a bakterház, Szindbád, Isten hozta õrnagy úr, valamint a Tizedes, meg a többiek. Mindemellett ismerem az összes többi címet is, némelyik tartalmát illetõen még némi homályos foszlányok is élnek a fejemben. Mégis úgy érzem, jó, hogy elkészült ez a lista, mert hihetetlenül nagy kedvet kaptam a Dögkeselyû, a Két félidõ a pokolban, és az Ötödik pecsét megnézéséhez, ezekre most valóban kíváncsi lettem.
A Mephistót és a Tanút valami miatt, habár érzékeltem, hogy illene már, de valahogy sosem volt érkezésem megnézni, igaz, a Tanú témája nem lehet rossz, ahogy beleolvastam, ezért lehet, hogy felveszem a listára azt is.
Brandauert olyannyira nem szeretem, hogy a Mephistóra emiatt sem vagyok kiváncsi.

Azért nekem hiányzik a listáról a Valahol Európában c. film-nem tudom, talán itt lehetne.És tudom, hogy nem illik ide, de a magyar filmgyártás csúcstermékének tartom A Tenkes kapitányát is-viszont ez könnyedebb atmoszférája miatt nem való ebbe az igen komoly témákat feldolgozó listába, ezt aláírom.

Ahogy elnéztem a filmlistát, lassacskán kirajzolódott egy másik lista is, ez úgy látom, még nem létezik ebben a mûsorban. Nos, ez a lista a minden idõk 10 legtehetségesebb magyar színészérõl szól.
Puzsér a Hét mesterlövész rádiós beszélgetõs mûsorában, ha jól látom, már csinált ilyet, de azt még nem hallgattam meg.

Ehhez a listához négy név, ezen listán szereplõ és egyéb filmek alapján már összeállt.
A jelenleg tárgyalt 10 legjobb magyar film esetében a legtöbbször feltûnt szereplõk Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Cserhalmi György és Õze Lajos voltak.
És ez jelent valamit.
Én minden idõk legnagyobb színészének Sinkovits Imrét tartom, de ez természetesen szub és sznobjektív, ami nem képezi vita tárgyát.Már a spájzban vannak az oroszok.

A beszélgetés során nagyon megkedveltem Farkas Attilát, a kisujjában van a szakma.

A vita során elhangzott egy okfejtés, ami nagyon lényeges, ami tökéletesen megfogalmazza ennek a szerencsétlen magyar népnek az esélyeit, illetve inkább történelmi esélytelenségét, mert ott rejlik benne a magyar igazság, ami meghatározza létünket az alfától az omegáig,ez valahogy így hangzik:

"Be vagyunk szorítva a centrum és a periféria közé, és nekünk nem osztottak olyan lapokat, hogy mi igazán higyjünk valamiben, nekünk ezt a történelmet meg kell úszni.Mert nem szeretnénk megdögleni másoknak az õrületei miatt."

Hát......igen.No komment.

Na, itt az újabb "Sznobjektív Puzsér-lecke": a 10 legjobb magyar film...

Vélemény?

OFF

Nem mondom, hogy Egri nem jó a névsorba, csak a többiek mellett áll más is.
Nála kevesebb a "maradandó" (vetélkedõk, sport). Amúgy róla nem is derült ki sok dolog az évek alatt, mások ennél sokkal "nyitottabbak" voltak.
Valószínûleg pont ezért "szerethetõ". No botrány, de egy kissé szürke is...
Kétségtelen, hogy "szépbeszédû úriemberként" él a kép róla, viszont az ún. intelligencia már kissé más kérdés.
(Ellenpélda. Vágó valószínûleg "intelligensnek" tekinthetõ, tudása is van, de emberi tulajdonságaiban gyenge. Számomra egyetlen, halványan + tulajdonsága, hogy szkeptikus a sok hülyeséggel szemben... Hasonló Friderikusz is, bár nála a tudás is ?)

Vitray valóban nem "szerethetõ", de nem is megkerülhetõ ebben a médiamûfajban.
Valóban tök unalom volt szinte minden közvetítése (jó, mondjuk a futballt már gyerekkorom óta - 70-es évek eleje - utálom).
Más mûsorai érdekesek, újszerûek voltak akkoriban, de egyikben sem volt "izgalmasabb".

Ja, még egy név felmerült, de õ sem igazán "szerethetõ", de voltak hasonló médiamegnyilvánulásai, nevezetesen Vámos Miklós...

Én szerettem Egri Jánost.Kedves, alázatos és nagyon intelligens ember volt, igazi úriember.Adott egy rangot a szakmának. Az mindennél fontosabb, hogy egy mûsorvezetõ mennyire szerethetõ, és mennyire veszi emberszámba a közönséget.
Vágó István sosem tudott ilyesfajta szerethetõ rangot adni a kvízeknek, mert õ maga nem volt igazán szerethetõ az okoskodása, nagy arcúsága és sértõdékenysége miatt.

Vitray kimaradt, igen. Talán két okból. Õ sem volt az a kifejezetten szerethetõ ember. és nem volt igazán humoros sem, ha visszatérünk a kiválasztási szempontokra.
Fábrytól hallottam egyszer, hogy amikor õ közvetítette a meccset, a maga sajátosan fád és unalmas stílusában, akkor az emberek egy része levette a hangot és a képernyõ alá betette a rádiót Szepesi György hangjával. És innentõl kezdve jól szórakozott.

Nekem személy szerint ilyen bajom volt Vitrayval, bár tisztelem és becsülöm, hogy elvégezte az ELTE-t és a Testnevelési fõiskolát is, utóbbit nem feltételeztem róla.
Talán a legszórakoztatóbb mûsora számomra a Csak ülök és mesélek volt-mert ott érdekes személyiségek fordultak meg, kicsit más, mint egy sportközvetítés.
A "gyere Egérke" monológ volt talán élete legemlékezetesebb sportközvetítése, ott végre lehetett érzékelni némi lelkesedést, és azt, hogy ez végre egy húsvér ember, aki képes kiesni a jól szabott, érzelemmentes, fölényesen úri stílusból, ha netán történik valami lényeges.

Amint írtam, a politika 89 elõtt és után is erõsen rányomja bélyegét a humorra is.
Bár úgy érzem, hogy a 90-es évek ebbõl a szempontból talán a legfelszabadultabb volt. Az árkok még csak kisebb felszíni mélyedések voltak csak.
(Teljesen OFF, de úgy tûnik, hogy az egyik "oldal" masszívabban és igencsak nehéz gépekkel "dolgozott" azon, hogy szakadék legyen belõle és annak is csak egy oldala létezzen...)

A második lista is elég jó, de ugyancsak nem állítanék abszolút sorrendet.
Amúgy, ha a "tartalmat" is nézzük, Egri inkább csak "jómunkásember" volt, sok önálló dolgot nem tett a többiekhez képest...
Egy nagy név kimaradt, méghozzá Vitray. Eléggé meghatározó és hasonló körben mozgó volt hosszú idõn át.

Uff, rossz linket raktam be.
Ezt szerettem volna:

https://www.youtube.com/watch?v=B-0XLT442k0

Igen, szubjektív minden, de a te listád is fontos tanulságokat hordoz.

Az Aradi-Varga páros sajnos valóban kimaradt a listából, pedig talán õket bevettem volna, habár kicsit a témaválasztásaikkal skatulyázzák magukat. Viszont amikor nem alpári embereket parodizálnak, akkor nagyságrendekkel jobbak. Ugyanis az alpári embereknek sajnos a paródiája is alpári.
Mindemellett hallottam már tõlük kiváló Orbán paródiát is, ezzel a szöveggel:

"Kedves barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Olyan esemény kapujában állunk, amely nyitott ablak lehet egy olyan világra, amelynek ajtaja már régóta bezárulni készül,
miközben-még egyszer mondom-miközben mi tárt kapukkal várunk mindenkit, még azt is, aki az ablakon akart bemászni.
Csukjuk be az ablakokat, és nyissunk ajtót. Ajtót, de ne kaput. Mert aki kaput nyit, annak kaput.
Olyan ez, még egyszer mondom, olyan ez, mint amikor megakad a CD. Megakad a CD. Megakad a CD."

És mindezt tökéletes orbánsággal elõadva.Na az ilyen kis mûveik kifejezetten tetszenek.

A sznobjektívnek egy újabb szórakoztató kis elemére bukkantam, ez a lista is vitatható, de sok benne az igazság. Itt rendkívül jók az indoklások.Eredmény:

10. Déri János
9. Betlen János
8. Kóczián Péter
7. Till Attila
6. Baló György
5. Hajós András
4. Egri János
3. Fábry Sándor
2. Kepes András
1. Antal Imre

Az értékelés alapja az volt, hogy adott e az illetõ esetében a humor, beszédkészség, személyiség, van e meghívottsága, és-szereti e a nép, hozzánk tartozik e. És itt az elsõ helyezett az valóban elsõ helyezett, ezen vitatkozni sem lehet. Antal Imre elemzésében minden benne is van arról, hogy miért õ az.
De fõként azért volt jó ezt újra látni, mert elõkerültek olyan kellemes és méltatlanul homályba merült emberek, mint Kepes András, Déri János, és Egri János-akiket nagyon szerettem. Ritka kellemes, intelligens, szerethetõ és a médiából pótolhatatlanul hiányzó emberek.

https://www.youtube.com/watch?v=9D9DEHuum8o

Értelemzavaró, javítva:
"...itt már igazán van helye..." = "...itt már igazán nincs helye..."

OFF

Az a helyzet, hogy nálam nemigen van sorrend.

A felsoroltak, meg az "enyémek" hozzátettek valamit a kabaréhoz, de legtöbbjük egy-egy korszakhoz kötõdik, akkor õk voltak nagyjából a topon, elõtte és utána már nem.

Mondjuk
'60-as évek Kellér
'70-es évek Szilágyi, Mikes, Somogyi, "kezdõ" Hofi
'80-as évek Markos, Boncz, Sándor, Nagy-Bandó, "kezdõ" Fábry, Hofi
'90-es évek Galla, Dolák-Saly - Laár, "érett" Fábry, "fáradt" Hofi
2000-es évek Bödõcs, Kõhalmi, Hadházi, (néha) Mogács, ("hanyatló" Fábry, itt már igazán van helye), Varga-Ferenc - Aradi

Van, aki a vidám mûfajban a "fenékberugós-tortadobálós" börleszket szereti van, aki a finom iróniát. A fentiek között van ilyen is, olyan is.
Minden "sznobjektív".
Ahogyan nincs "legjobb" bor, étel, stb....

Igen, egyetértek.

Neked mi lenne a sorrended? :-) Csak kiváncsi vagyok.

Sajnos a felsoroltak közül csak Peterdit és Kellért ismerem. Peterdi a Tücsök és bogárban szerethetõ volt. Viszont Kellérnek túlságosan mozdulatlan volt a mimikája.

Hát a Sznobjektív egyben szubjektív is, így már "elõre szólnak" minden témánál, hogy ez az õ véleményük.

OFF
Az írtakkal nagyjából egyetértek, bár a sorrendben némileg lehet vitatkozni... Ugye minden ilyen lista "szubjektív".

Még négy név jutott jutott eszembe: Boncz, Szilágyi György, Tímár György és Romhányi (õ nem igazán humorista). Mindegyiknél alapvetõen az erõs nyelvi lelemények voltak a humor forrásai. Most az õket körülvevõ "politikai környezetet" (kivétel talán Boncz) nem venném ide...

Talán a régebbiek közül esetleg Kellér, Peterdi, Somogyi és Mikes említhetõ lenne (bár a politikai légkör itt is bezavar).
Bár õk Nagy Endrével és a koraiakkal együtt manapság már keveseknek "fogyaszthatók". Pedig néha manapság is érdemes hallgatni/olvasni õket is...

Így lassan a 10-es lista 20-asra nõ.

A sznobjektív egyik (a youtube tanulsága szerint) áprilisi adásában hangzott el egy listaértékelés az elmúlt hosszú évtizedek 10 valóban humoros humoristájáról. A mûsor itt látható, megtekintésre nagyon érdemes:

https://www.youtube.com/watch?v=zKI4Ra3JDp8

Mind Puzsér Róbert, mind Dinnyés Gergely részérõl nagyon sok értékes gondolat és kritikai elemzés vetõdött fel, ezek egy részével egyet értek, más részével nem, mert a döntés mindannyiunk számára erõsen szubjektív. Az elsõ helyezettnél leadott poén nagyot szólt, és nagyon odaütött, ahova kell.
A lista eredménye a következõ volt, az utolsó helyezettõl az elsõ felé haladva:

10. Dolák-Saly Róbert (na ne már)
9. Sándor György
8. Markos-Nádas
7. Kõhalmi Zoltán
6. Nagy Bandó András
5. Galla Miklós
4. Fábry Sándor
3. Bödõcs Tibor
2. Laár András
1. Hofi Géza

Azt, hogy ki mennyire jó humorista, sok tényezõ dönti el.

A legfontosabb dolog, hogy a tartalom és az elõadás minõségi színvonala nagyjából egyensúlyban legyen, és az egésznek legyen egy sodró lendülete, ne kelljen azon aggódni, hogy nem tudja végigmondani, mert besül, vagy túlerõlteti, ha ez nincs meg, az engem iszonyúan zavar, és agyonvágja az egészet.
Másik fontos kérdés, hogy mennyire progresszív és egyedi., mennyire tud szólni bármilyen generációhoz.
Nagyon nagy hiba egy humoristánál a trágárság, a közönségesség és a politikai utalások túlsúlya.
Végül rendkívül meghatározó a személyiség, a szerethetõség, a szakmai és emberi alázat, és az idõtállóság.

Ebben az összeállításban, és az általam felsorolt értékelési szempontok alapján Dolák-Saly Róbertet utolsó helyre tenni HIBA. ORDÍTÓ HIBA, ami ellen úgy érzem, tiltakozni kell. A L'art pour L'art társulat tagjai közötti ,ilyen nagyságrendû különbségtétellel nem értek egyet. Az indoklásokkal sem.
Elhangzott, hogy Doláknak a másik két tag fénye mellett volt saját fénye. Igen, valóban volt fénye, csak nagyságrendekkel nagyobb, mint a másik kettõnek együttvéve.
Galla számomra értékelhetetlen, akit Margit szerepén kívül szinte mindenben kellemetlen volt látni,nem is tettem volna a listába, Laárt pedig leginkább maximum a legvégére. Az, hogy valaki buddhista, magánügy, és mint humoristát ez alapján értékelni nem korrekt.

A többi kritikai meglátással nagyjából egyetértek, minthogy Sándor György rendkívül egyedi és progresszív volt, az utca emberét ilyen rezzenéstelen arccal lóvá tenni valóban sokkal bravúrosabb, mint amit a könyörtelenül alpári baki parádékban elkövetnek. Azzal is egyetértek, hogy a Markos Nádas duó, habár olykor tényleg produkáltak poénokat, ettõl függetlenül a kabaré magyar nóta kategóriáját képviselték, és a színvonalat Markos György süllyesztette le, emiatt nagyon behatárolódott a célközönség, akik õket hallgatták.
Igaz az is, hogy Nagy Bandó tudott velõs és találó igazságokat mondani, jó poénokkal, de az elõadásban már kevésbé volt jó, mint a többiek, az nála mindig egy kicsit laposra sikeredett.
Bödõcs és Kõhalmi a Duma színház legerõsebb tartó oszlopai, akikbõl valószínûleg lesz valami, mert bennük megvan a szükséges plusz.Esetükben az idõ mondja majd ki a végítéletet.
Mivel Fábry Sándor és Hofi Géza munkásságát ismerem a legjobban, ezért mindkét esetben látok egy hanyatló tendenciát, egy erõs, dinamikus kezdet után igen magasra helyezett minõség, hosszú idõn keresztül, de aztán sajnos törvényszerûen és mindkettejük esetében eljött egy hanyatlás, ami Hofinál a közönségességben, a proliságban, Fábrynál pedig a minõségi tartalom eljellegtelenedésében és a régebbi klisék ismételgetésében ragadható meg.

Jó humoristának lenni, mint ahogyan a mûsorban is elhangzott, nagyon nehéz, az egyik legnehezebb feladat, és ami ehhez kell, az csak keveseknek adatik meg, hosszú idõn keresztül kitartani, és jól csinálni, töretlenül, szinte lehetetlen vállalkozás, mert a humorista is csak ember és halandó.

Mindebbõl látható, hogy listát csinálni rendkívül szubjektív dolog, de vannak megfellebbezhetetlen dolgok is.
Ha én csinálnék listát, akkor Dolák, Fábry és Hofi lennének elöl, és közöttük nem tudnék rangsorolni, mert jelentõs volt az idõ, amíg ragyogtak, és mert szükségszerû volt õket hallgatni.
Õket követné a Bõdöcs, Kõhalmi generáció döntetlenben- mert bennük megvan az ígéretesség, az alázat és a sodró lendület.

Utánuk következhetne valahol Nagy Bandó, Sándor György és a Markos Nádas duó.
És ha már muszáj, akkor a legvégén lenne Laár András és sokkal lemaradva mögötte Galla Miklós.

De ez csak az én véleményem, ami kikívánkozott, ha már készült egy ilyen mûsor. De mindenki maga dönt.

Viszont a hiba, amit kihangsúlyoztam, méltánytalan és ordító volt, amit nem lehetett szó nélkül hagyni.

Nagyjából egyetértek, de inkább azt mondanám, hogy ez a "felszínesség" hullámzó, mert vannak témák, amikben valóban nincs otthon, bármennyire is azt hiszi.
A másik, hogy gyakran rosszul megalapozott prekoncepciókkal kezd a témákba.

OFF

Hamár Fábry. A kommunikációs képességen túl nem hasonlítanám össze, más "mûfaj", más közönség.
Ugyanakkor nála alapvetõen nem a "mélység" a fontos, hanem a "felszín", amit a közönség "kiszolgálása" motivál.
Tud szórakoztató lenni (talán egyre kevésbé, pl. 2016-os szilveszteri kabaré), de nagyon sok (egyre több) önismétlõ klisével dolgozik.
Lassan ugyanúgy rátelepül a mûfajra, mint akiket "leváltott"...

Puzsérnak van valamilyen misztikus érdeklõdése, de ez még kiforratlan; mûveltsége bosszantóan felszínes, igazából még abba sem mélyedt el, ami érdekli: a filmek világa. Verbális készségei jók, de azért nem hasonlíthatóak mondjuk a Fábryéhoz, inkább erõszakossága az, ami feltûnõ. Jól tud vitatkozni, gyorsan reagál, de a maga felállította keretrendszerbõl nem mozdul ki, egy idõ után monomániássá válik. Alapvetõen "rendes gyerek", van szíve, van tartása. Ez becsülendõ a mai viszonyok közt. De amiért igazán szeretem az, hogy sok Hamvas Bélát olvasott...

:-)

Nem nagyon akartam errõl írni, de végül megteszem.
Puzsér "megértése" nem túl egyszerû.
Régóta hallgatom (rádiós mûsorai, "filmes" sorozatai, stb.) õt, nemcsak azóta, amióta "ismert megmondóember és zsûritag" lett.
Rendkívül sok dolog "szorult bele", de a mód, ahogyan ezt kommunikálja általában irritálónak tûnik az "átlaghallgató/nézõ" számára.
Ha kellõ idõt "fordítunk rá" (ehhez további idõ és türelem kell), azért a kép sokat javulhat...
Ez személyes vélemény, valószínûleg mindenki máshogy gondolja.
Ennyi...

Egy kis neurológiai elemzés:
:-)

Célszeméllyel kapcsolatban (Puzsér) az a meglátásom, hogy az ember sokmindenrõl saját maga tehet. Egy cikkben arról számoltak be, hogy generalizált szorongás kínozza/kínozta-nem tudom, hogy ez még aktualitás e számára, bár ismereteim szerint ez nem három hét alatt gyógyul, habár a tüneteket gyógyszerekkel meg lehet szüntetni, s ezzel a paáienst át lehet verni, de a valós gyógyuláshoz sokkal több és más kell. De sajnos sokan vannak, akik inkább felvállalják ezt a mankót, hogy ne érezzék azt, ami belül, ha elnyomva is, de jelen van.

Arra gondoltam, hogy ezt az ember valóban saját maga generálja, a szavaival,a világ ingereire adott extrém ingerült gondolataival, szavaival. Mert ugye nem törvényszerû, hogy egyes jelenségeken, -pl. amik a sznobjektívben megjelennek- ilyen elementáris erõvel ki kell akadnunk, ahogyan õ teszi, még ha igaza is van, mert idõnként az van. A túlzott kritikusság és maximalizmus a szorongás melegágya-és ez Puzsérnál adott. Az esetek többségében zavaró az a zaklató erõ, amivel bizonyos embereket, jelenségeket kritizál, még kívülállóként is. Egy ilyen embernek milyen csatája dúlhat belül ilyenkor? Még elképzelni is rossz.

Mert az ilyen Zámbó Jimmy-Pintácsi Alexandra jelenségek lereagálására több lehetõség is adódik, és mindenki személyisége egészségi állapota szerint reagál. Van aki életre halálra szóló harcként éli meg, és el akarja pusztítani a férget, van aki rosszallóan csóválja a fejét, mond valami lekicsinylõ megjegyzést, és elkapcsol, mert mára már nem hasad tovább.

És van aki röhög rajta. És állítom, hogy az jár jól, aki ilyenkor röhögni tud, mert a röhögés a legjobb önvédelmi eszköz, ami létezik. Megöli a stresszt.