Téma: Ratched

5/10
User Friendly jún. 20. 23:45:30 5/10
(7/7)
Bírom Murphy-t és az AHS-t, de ez erősen közepesre sikerült. Az elején még érdekesnek ígérkezett, nem kis részben a 40'-es évek látványban perfekt megjelenítése és a brilliáns fényképezés miatt. Bejöttek az eltúlzott karakterek és a kissé hatásvadász színes szűrők is, de a közepe felé valahogy minden túl sok lett, a sztori pedig teljesen szétfolyt a sok mellékszálon.
Meg lehetett volna sokkal feszesebben, csinálni 4-5 részben. Időnként az volt az érzésem, a mellékszálak csak azért kerültek bele, hogy valahogy kitöltsék a 8 résznyi műsoridőt.
Sarah Paulsonnak, Cynthia Nixonnak és Judy Davisnek jár a pont, odatették, amit oda kellett, nem rajtuk múlt.
A főcím viszont állati jó lett, sajnos jobb, mint maga a sorozat.

10/10
Paradiselost02 máj. 28. 22:39:15 10/10
(6/7)
Ebben a műfajában tökéletes sorozatban ,elképesztően jól kidolgozott karakterek brillíroznak egy olyan rohadt jól fényképezett környezetben ,ami egy az egyben maga az időutazás.Izgalmas ,meghökkentő ,nyers de nem öncélúan erőszakos.Mellette néhol vicces és szenvedélyes is.Persze alapvetően komor ,de nem sötét ,sokkal inkább emberi ,sőt a leg emberibb film amit hosszú ideje vártam már !Végre olyan Movie-t csináltak ami minden centjét megéri és nem csak a klasszikus receptekre épülve próbál működni.Itt nincs olyan hogy hű hát előre tudtam mi lesz érzés.
Sajnáltam , hogy vége lett ,baromi jól szórakoztam..
Szóval zseniális 😎
10/10
Izisz888 2020 okt. 16. - 01:36:12 10/10
(5/7)
Lebilincselő, izgalmas, szép helyeken játszódik, fordulatos, 'beteg'. Sarah Paulson fantasztikus alakítást nyújt (szokásához híven).A sorozat felfedi az emberi butaságot és szadizmust. Nagyszerűen megjelenítik a 40-es éveket. Igen, van aki utálni fogja a téma miatt, viszont a másik tábor imádja majd. Főleg akinek tetszett az Amerikai Horror Story is... 10/10
1/10
Anna Dé 2020 okt. 07. - 21:33:28 1/10
(4/7)
Beteg egy film. Senkinek nem ajánlom.
1/10
Rábi Rab 2020 okt. 06. - 00:02:48 1/10
(3/7)
Borzasztó egy hülyeség. Első résznél érdekes volt, második résznél gondoltam azt hogy azért ez a sok titok meg kattanás már túl sok, a harmadik résznél meg a fejemet fogtam hogy ennyi baromságot hogy lehet belesűríteni egy sorozatba. Túl sokat akar a sorozat. Az már csak a hab a tortán, hogy a Netflixtől már megszokott, kötelező homoszexuális téma is belekerült.

Csak pár dolog: mennyire hihető az, hogy valaki idegenként bemegy egy munkahelyre, ücsörög ott pár órát, és máris talál egy férfit meg egy nőt ahogy épp dugnak így meg tudja zsarolni az egyiket? Mennyire hihető az, hogy valaki bár titkolja, hogy leszbikus, nagyjából az első beszélgetés után elviszi a másik nőt egy leszbi bárba egy olyan korban, ahol ezt még erősen titkolni kell? Mennyire hihető az, hogy Ratched nővér csak 5 percre teszi be a lábát egy leszbikus helyre és a következő részben már rájön hogy ő igazából leszbikus? Mennyire hihető az, hogy mindenkinek van valamilyen nagyon nagy titok az életében, legyen ez Ratched nővér, a leszbikus politikusfeleség vagy maga a fődoki aki levágta a karját a nyomi gyereknek akit az anyja etet? Ez egy ordenáré baromság úgy ahogy van.

10/10
UncleSam 2020 okt. 04. - 22:54:31 10/10
(2/7)
K@rva jó. A képi világa lenyűgöző. Minden a helyén van. Hátborzongató.
3/10
bellucci 2020 szept. 19. - 17:26:35 3/10
(1/7)
Abbahagytam 3 rész után. Az első után kellett volna. Ennyi aberrált, szadista pszichopatát (orvosok és nővérek) még nem láttam sorozatban, akik egészséges embereket kínoznak és tesznek tönkre egy életre. Borzadály az egész. A színészek viszont elsőrangúak azt meg kell hagyni.