4/10
tesz-vesz 2023 máj. 13. - 21:30:58 4/10 Előzmény InteriorLulu
(20/20)
nyuszika, miért fárasztasz, ha nem beszélsz magyarul?

hol állítottam én ilyet?
"az egyes faji és etnikai csoportok körében mért intelligenciakülönbségek genetikai alapúak lennének"

ki mondta, hogy az OKA genetikai alapú?

direkt a népszavából másolom:
"Az tény, hogy van különbség a fejlett és a harmadik világban élők átlagos intelligencia szintje között, csoda lenne, ha nem lenne.
valóban vannak olyan tanulmányok, melyek szerint a feketék intelligenciahányadosa alacsonyabb, mint a fehéreké. Tegyük hozzá, hogy az ázsiaiak IQ-ját viszont magasabbra mérik az európai rassznál. Itt azonban felmerül néhány kérdés: az egyik, hogy ez genetikai vagy környezeti/szociális hatások miatt van-e elsősorban,

„Nyilván, mint minden másban, az intelligenciában is vannak genetikai különbségek az emberek között. Elvileg a rasszok között is lehetséges ilyen különbség, de ne felejtsük el, számos képességgel rendelkezünk, melyek közül más népek nálunk jobban teljesítenek” – figyelmeztet Boldogkői Zsolt.

az agy fejlődésére és így az intelligenciára is nagymértékben hat a szociális környezet. A helyzet az, hogy az agyunk fejlődését irányító genetikai programba be vannak építve a jövőbeni környezeti hatások. Ha ezek a hatások valamilyen ok miatt nem következnek be, az agyfejlődés abnormális marad, ami kedvezőtlen hatással van a mentális képességek kialakulására. Megfordítva a problémát, megfelelő oktatási módszerekkel az intelligenciánk jelentősen javítható lenne. Sajnos az oktatási rendszer világszerte koncepcióbeli problémákkal terhelt, melynek oka, hogy negligálja az emberi agy biológiai természetét. Nem tudjuk, megmaradnának-e az intelligenciabeli különbségek az egyes népcsoportok között, ha tökéletesen azonos környezetben nevelkednének fiaik és lányaik"
Kovács Kristóf, a magyar és a nemzetközi Mensa (kiemelkedően magas intelligenciájúak egyesülete – a szerk.) felügyelő pszichológusa, az ELTE kutatója szerint a feketék és a fehérek közötti intelligencia különbözőségéről beszélni önmagában nem vállalhatatlan, ez ugyanis tapasztalati tény. „Hasonló különbséget találunk az amerikai iskolai teljesítmény- és kompetenciateszteken is: az ilyen felméréseken a feketék eredménye rendre elmarad a fehérekétől. Mivel a tesztek épp az ilyen teljesítményt jelzik előre, nem meglepő, hogy az IQ-ban is van különbség.
A fehérek tehát intelligensebbek a feketéknél, amennyiben ezalatt a fehérek magasabb átlagos IQ-ját értjük – mondja a pszichológus."


nem mondtam hogy én okosabb vagyok Niel deGrasse Tysonnál például. hiába fekete, én meg fehér.

"„Nem arról van szó, hogy minden fehér IQ-ja magasabb minden feketéénél. A férfiak és a nők átlagos magassága között még nagyobb a különbség, de azért láttunk már magas nőt és alacsony férfit. Ezért senkinek az intelligen­ciáját nem lehet megítélni a bőrszíne alapján."
https://nepszava.hu/3023816_fekete-feher-igen-nem-talan

"Egyre több genetikai kísérlet jut arra a következtetésre, hogy az intelligenciahányados és a bőrszín között összefüggés állapítható meg."
https://www.metazin.hu/index.php/item/1132-1132

nagyon jó hogy buta vagy és még le is zárod a vitádat. még véletlenül se védhesse meg magát az ember, te buta, hisztis woke-os.

"Valójában a feketék, akik idáig eljutottak." jaj ezt már nincs kedvem kifejteni, de ha tudnál olvasni, láthatnád az előző hozzászólásban:

" "ilyen háttérrel" milyen nehéz volt karriert csinálniuk, és elkezd rasszistázni, meg hisztizni, pedig ez dicséret is lehet, hisz sokkal nehezebb dolga, de ő inkább hisztizik, drámázik feleslegesen"
8/10
InteriorLulu 2023 máj. 13. - 14:38:25 8/10 Előzmény tesz-vesz
(19/20)
Nézd, miután semmilyen tudományos, empirikus bizonyíték nem támasztja alá, hogy az egyes faji és etnikai csoportok körében mért intelligenciakülönbségek genetikai alapúak lennének, úgy érzem, ki kell mondjam azt a nyilvánvalót, amire az előző hsz-emben még csupán finoman utaltam, tehát hogy amolyan elég jólfejlett módon rasszista vagy.
Ami egyébként már akkor lejön bárki számára, ha ebben a konkrét szövegkörnyezetben azt is olvassa tőled, hogy "Valójában a feketék, akik idáig eljutottak...", vagy ha mondjuk három random portos hozzászólásodat elolvassa, és ez utóbbira szintén utaltam az előző hsz-emben.
Erről a témáról részemről ennyit vagyok hajlandó itt a porton és veled diskurálni, tehát most jelzem, bármit kérdezel vagy mondasz az ügyben, nem fogok reagálni.
4/10
tesz-vesz 2023 máj. 12. - 17:12:15 4/10 Előzmény InteriorLulu
(18/20)
az átlagos IQ alapján a sárgák örülhetnek, ezt is írtam, nem láttad? átlagos IQ alapján én mint fehér rosszabb vagyok a sárgáknál, még ez szerencse hogy nem mindenkire igaz, hanem ÁTLAGOS, érted a szót? ez igaz lehet akármelyik feketére is, te nem beszélsz magyarul hogy ezt le kell írni?

mondjuk 8-as adtál erre a filmre is....

valójában a feketék akik már idáig eljutottak tudnak annyira viselkedni, hogy ne rasszistázzanak és akadjanak ki annyin. bár nem ismerem a valódi karaktert, lehet nem volt túl okos. de nekem az túl sok volt ott. és lehet tényleg volt oka ott rasszistázni a valódi életben, mert valóban mondtak rasszistát, de akkor a rasszista szöveg legyen a filmben is. hogy az értelmes ember ne nézze hülyének will smith-t.
és ne zökkentse ki a filmből.
ezzel pont nem növelte a szimpátiát hogy ügyet csinál a semmiből.

mennyire emberi lett volna az is, hogy oké kimegy az apuka fegyverrel vadászni, de nem a nulla esélyes rivális banda, hanem a lelkiismerete/gyávasága nem engedi azt hogy lelőjje a bandatagot?

rengeteg néger színész van még aki tud játszani. nem a kinézet az elsődleges, hanem a színészi tudás, és az eredeti figura hihető, valóságoshoz hű megmutatása.

8/10
InteriorLulu 2023 máj. 12. - 13:35:38 8/10 Előzmény tesz-vesz
(17/20)
Ami a második bekezdésedet illeti ("Will a klubban"): miből gondolod, hogy a valóságban ez nem történt meg ("túlírt, fárasztó szócséplés")? Hogy nem Will rasszistázott és hisztizett ott, hanem Richard? Mégha nem is feltétlen szó szerint az a párbeszéd hangzott el, miért gondolod, hogy valójában nem is drámázott és rasszistázott? Mert hiszen ha így történt, miért kéne annak a játékfilmnek elhallgatnia ezt, amelyiknek az egyik teljesen világos célja, hogy Williams apuka ténylegesen igen ellentmondásos személyiségét és módszereit minél jobban megmutassa, és nem pedig, hogy "nekünk, fehéreknek" az iránta való szimpátiánkat növelje?
Ha pedig nem így történt, ott és akkor nem is hisztizett és rasszistázott, a kérdés akkor is ugyanez: miből gondolod, hogy ez a fehérek jelenlétében faji alapon mártírkodós attitűd nem is volt meg Williamsben? Márpedig ha megvolt, és így ilyen-olyan helyzetekben egész biztosan elő is jött, azt némi alkotói szabadsággal miért is ne lenne helyes egy ilyen abszolút hihető szituációban megmutatni?...

Ugyanitt a "...feketék...átlagos IQ...sajnos tény": ez annyira önmagért beszél, a hsz-eid alapján annyira, de annyira jellemző rád, és annyira zárójelbe tesz tőled minden mást, ami értelmesnek tűnik... :(

Abban van valami, hogy a valós, szerintem amúgy kifejezetten markáns, sőr durva arcvonásokkal bíró Williams megformálására Smith sem ábrázatilag-alkatilag, sem amolyan pozitív módon harsány kisugárzásában nem éppen a legjobb választás, viszont könnyen belátható, hogy pl. Denzel egyszerűen túl öreg lett volna a szerepre. (A port-kritikában is előkerülő Idris Elba pedig testalkatában nagyon más, mint az atletikusnak aligha nevezhető Williams).
Azzal is egyetértek, hogy egészen biztosan nem történt meg, hogy csak azért nem lőtte le a srácot, mert pont akkor épp mások lőtték le helyette, és ezt - sorsfordító drámai hatás ide vagy oda - valóban hiba volt betenni a sztoriba (szerintem amúgy a film egyetlen nagyobb hibája).
És valóban, sajnos nemigen tudtunk meg magáról a sportról semmi újat. Viszont szerintem érthető, hogy az egy fokkal kevésbé sikeres Venus volt inkább a fókuszban, hisz idősebbként egyszerűen ő ért el előbb sikereket, és itt sokkal inkább az (apuka sajátos módszerei diktálta) folyamaton, mint a két nővér közti különbségen van a hangsúly.
filoszemitabélus 2022 nov. 25. - 01:10:16
(16/20)
A Polgár család jutott eszembe a film láttán. Egy apa elhatározza hogy a gyereke valamiben világelső lesz. ÉS MEG TUDJA CSINÁLNI!!!!!!!!!!!!! Minden tiszteletem nekik. Az öreg kaffernek valószínűleg kitúnő érzéke lehetett a teniszhez, mert különben úgy elronthatta volna lányai technikáját, hogy egy edzó 100 év alatt sem hozta volna helyre. Síelni ,teniszezni sokkal könnyebb egy kezdőt megtanítani, mint egy elrontott haladót, akinek rossz beidegződései alakultak ki.
8/10
artad 2022 aug. 10. - 06:52:32 8/10 Előzmény Drizari
(15/20)
"...valótlanságokat nem építhettek be a forgatókönyvbe. Lehet, a párbeszédek nem szó szerint idézettek, de biztosan valóság közeliek..."
Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Ott az NWA film, vagy a Queen, mindkettő tele van kamuval.
8/10
artad 2022 aug. 10. - 06:48:40 8/10
(14/20)
Nem rossz film, a csávó idegesítő, de ez van, ha valamit el akarsz érni Amerikában élsportolóként. Az amerikai egyszemélyes Animal Cannibals szerintem nem érdemelte meg az oscart. Nem azért, mert rosszul játszott, de szerintem ez nem az a szerep. Ennyi erővel inkább Jim Carrey az 'Ember a holdon"-ért (ennél ezerszer jobban eljátszott karakter) vagy Denzel a 'He got game'-ért.
8/10
Lizus-ka 2022 jún. 14. - 19:19:15 8/10 Előzmény Ildikó Nóra
(13/20)
Én is így gondolom, teljesen egyetértek.:)
7/10
nefefe 2022 jún. 14. - 16:44:48 7/10
(12/20)
Értem én, hogy egy apa a legjobbat akarja a lányainak. De amikor végre edzőt talál, idegesítően tudálékos, és az edzőnek akarja megmondani, hogy hogyan tanítson. Nem is egynek. Nem tudom, lehet, hogy ezt így kell, de engem idegesített. Sajnáltam a lányokat. Zsarnok apa, aki megmondja a tutit, és biztosan csak neki lehet igaza. A végkifejletet ismerve, ez egy sikertörténet. Az, hogy a lányok milyen áron jutottak el idáig, az más kérdés... Talán csak az teszi valamennyire érthetővé ezt a fajta családi atmoszférát, hogy a család a Jehova Tanúja-társasághoz tartozott... Mint sportfilm, jó. Néha fárasztó, de alapjában véve jó.
10/10
eagleberg 2022 ápr. 14. - 10:45:53 10/10
(11/20)
"Megnézzük és tanulunk belőle." Nagyon tetszett a film. Eddig már kétszer láttam...
k11zoltan 2022 ápr. 03. - 17:57:21
(10/20)
Nem szeretem a sportfilmeket, pláne számomra érdektelen sportban.
Pofozós Vilmos filmje sem kötött le igazán.
8/10
Ildikó Nóra 2022 márc. 24. - 17:31:28 8/10
(9/20)
A filmet érdemes megnézni, kikapcsolódásnak teljesen jó, tetszett a szereposztás, a színészi alakítások, Will S-nek jól állt az adott szerep és jól is játszott, a szinkron is.
5/10
itsme1 2022 márc. 21. - 07:40:43 5/10
(8/20)
Szívesebben megnéznék a lányok szemszögéből megírt életrajzi filmet, mert ezt nekem így elég fárasztó volt nézni két és negyed órán át.
5/10
sexykex 2022 febr. 19. - 11:36:34 5/10
(7/20)
Rafinált Richard barátunk ezzel a fekete büszkeség dumával teljesen az agyamra ment. Ha igaz ez a történet, akkor eszméletlenül nagy szerencséjük volt, hiszen rengetegen dolgoznak egész életükben, mégsem lesz belőlük világelső. Ha hiányzik valami a készletből: fizikai adottságok, rendkívüli tehetség, anyagi lehetőségek vagy minőségi ingyen felkészítés, akkor csak a rossz szájíz marad. És még egy rövidfilm se készül el soha a sztoriból.
Cirifischio 2022 febr. 16. - 11:20:32
(6/20)
A legunalmasabb sportfilm amit valaha láttam, Richard apuka hisztije pedig egész egyszerűen rasszizmus. Olyan fehérekkel pattogott, akik a legkevésbé sem sértették meg, sőt, csodálattal fordultak felé, én kidobnám azt aki arra célozgat hogy netán rasszista vagyok csupán mert egy gazdag fehér klubban ücsörgök. Magáról a teniszről alig tudunk meg valamit csak a lábálláson való rugózás ment, idegesítő.
10/10
Drizari 2022 febr. 12. - 18:31:42 10/10
(5/20)
Életrajzi ... játékfilm. Megszemélyesített szereplői ma is élnek, valótlanságokat nem építhettek be a forgatókönyvbe. Lehet, a párbeszédek nem szó szerint idézettek, de biztosan valóság közeliek.
10/10
4/10
tesz-vesz 2022 jan. 23. - 23:24:16 4/10
(4/20)
felemás film lett, vannak benne valódi drámai elemek, őszintének ható érzelmekkel, de inkább több az irritáló szappanoperásra túlírt giccses párbeszéd és jelenet.
(kosárpálya-jelenet az elején a galerivel tényleg megható, itt még azt hittem, komolyan veszi magát a film, és igazi, komoly dráma lesz, mert ilyen elem sincs minden filmben, a valóság halandó arculköpése, a polgári gerinc megtörése)

amit Will előad az asztalnál a klubban, mikor vérig sértve érzi magát, hogy "ilyen háttérrel" milyen nehéz volt karriert csinálniuk, és elkezd rasszistázni, meg hisztizni, pedig ez dicséret is lehet, hisz sokkal nehezebb dolga, de ő inkább hisztizik, drámázik feleslegesen. egy egyszerű beszélgetésből.
értem én hogy feketéknek (... átlagos IQ.... sajnos tény, a sárgák örülhetnek) készült a film, ahol ez akár vicces is lehet "hogy mindenki levette a csuklyáját", de nekünk fehéreknek ez túlírt, fárasztó szócséplés, ami nem növeli a szimpátiát. sőt.

szerényebben jobb lett volna, több lett volna, de átmentek kajlába, kevésbé kéne harsánynak lenni, és akkor jobban megérintene, hogy gyerekkorában azért verték agyon, mert hozzáért véletlenül egy fehérhez. vegyék már komolyan magukat, szerintem Denzel Washingtonnal jobban jártunk volna. nem hiszem hogy ennyire kajla lett volna Richard. vagy Willnek és a forgatókönyvírónak, rendezőnek kellett volna visszafognia magát. túl sok.

azt azért kizártnak tartom, hogy amikor

épp le akarja lőni Richard a gettógyereket, akkor épp előtte mészárolják le géppisztollyal.

a lottóötösnek több esélye van, dehát kellett itt is a drámázás. ilyen amatőr történetmesélés, és jelenet, dramaturgiai, irreális hibatömkeleg csak kizökkenti az embert.

nyitott láb, zárt láb? tudja valaki hogy mi volt a jelentősége? köze van az alapvonal-játékossághoz? ennyire nem értek a teniszhez.
sajnos nagyon kevés dolgot tudunk meg a teniszről. pedig az ilyen filmeknek be kéne vezetnie a világába. újat kellene mondani laikusnak és profinak is.
nagyon Venusra fókuszál a film, pedig Serena sokkal több díjat nyert. több mint duplaannyit keresett is, 94 millió dollárt.
10/10
ritike0714 2022 jan. 09. - 20:58:16 10/10
(3/20)
Látni kell
8/10
pihes 2022 jan. 07. - 15:01:41 8/10
(2/20)
Úgy álltam hozzá mint egy sportfilmhez, ezen felül még érzelmeket is váltott ki. Jól példázta egy család nagy erejét. WS az egyik legnagyobb itt is.
Nem leszek rajongó, de minden perce megérte!

8/10
4/10
tesz-vesz 2021 dec. 16. - 10:53:19 4/10
(1/20)
az milyen hogy csak Hévízen játsszák a Fontana moziban? Budapest pl? vagy más nagyvárosok?