"Kérlek, pajtikám"
Emlékszem, még olvasni is utàltam emiatt a hamis nyájaskodàs miatt.

Ennyit fejlõdött a magyar társadalom az elmúlt évszázadban.
Mióta megírta Móricz, máig semmit sem veszített az aktualitásából egyik "rendszerben" sem (ahogyan Mikszáth vagy Ady /akit mostanában "nem szeretünk"/ már elõtte is sokszor írt a "témáról").

Olyan erõs a cenzúra, hogy még a legenyhébb véleményt is moderálják...sajnos most már tényleg halad szegény országunk a fasizmus felé..:)

Nagyon jó film, jó szereplõkkel..Móricz zseniális volt.., örök igazságokat lát Magyarországon....minden rendszert végigkísér a a mondanivalója.....Azért csodálkozom, hogy ezt a filmet most le meri adni a duna tv?

Ugye 2009-et akart írni, kedves Tik1?? Mellesleg nem értem, miért kell idekeverni a napi politikát - ráadásul hazug, bizonyíték nélküli vádak alapján!

ma nem érek rá, de tiszta szerencse, hogy vasárnap megismétlik. alig hajnali 4-ig kell fent lenni, hogy lásd

és persze DVD-n nem adták ki :((

Ungváry színészi kvalitásait jól mutatja, hogy a Tizedes meg a többiekbe milyen feszültséget tudott belevinni. egy vígjátékba

Ez akár 2013ról is szólhatna, a különbség halovány....

A Tenkes kapitányának köszönhetõen, sokunkban csak a szemmeresztgetõs felfuvalkodottság maradt meg Ungváry filmszínészetébõl. A Rokonokban viszont látható, hogy megfelelõ rendezõi kontroll alatt mellõzni tudta a külsõséges eszközöket. Játéka és sok apró mozdulata valóságos dokumentuma az egykori úri Magyarország stílusának. Ugyanez mondható el Rajnay Gábor, Balázs Samu és Benkõ Gyula alakításáról is.

Maga a forgatókönyv erõteljesebb, világosabb, mint a Szabó-féle verzióé. Ezen is sok múlott. Máriássy-Thurzó áll szemben Szabóval és Vészits Andreával. Az elsõ páros a nyerõ.
A másik meglepetés Ungváry játéka. Ennek alapján sokkal több drámai filmszerepet kaphatott volna még, nem pedig A Tenkes kapitánya típusúakat.

Miért van az, hogy ugyanazok a szavak, amelyek 1954-ben még szikráznak, ütnek, az emberi gesztusok és tekintetek még élnek, sütnek, húsba vájnak, 2006-ban már érdektelenek, jelentéktelenek, súlytalanok...

Mert ez az óriási különbség van az 1954-es és a 2006-os Rokonok között!

Szeretem én Szabó Istvánt, Marozsán Erikát (hát õt aztán meg különösen!), meg Oleg Tabakovot (pont azt a színészt ne kedvelném, aki egy személyben képes eljátsszani Walter Schellemberget és Obolomovot?) is, de ott nincs tétje és súlya semminek.

Itt él minden és minden szónak súlya, nyomatéka van.

Itt még sparhert a sparhert és kisváros a kisváros. Aszfalt nélkül, azonmód sárosan. Olyan sárosan, hogy annak még érezni a szagát a zsarátnoki városházában...



1954-ben Máriássy Félix túl van jópár filmen. Már a negyvenes évek eleje óta vág - ennek lenyomata rövid remeke, a Színes szõttes is. Ugyanakkor egyetlen más opusza sem az övé.

Mert a többi vagy propagandafilm vagy termelési film. Egyikhez sincs köze - sematikus és végtelenül buta alapanyagokat kellett vászonra vinnie, rohamtempóban, rettenetesen folytó filmgyári levegõben. "Ahogy lehetett"...

Máriássy Félix, a játékfilmrendezõ 1954-ben debütált, a tanár (rendezõi generációk kinevelõje) nagyjából négy-öt évvel késõbb. A rendezõ Móricz Zsigmond regényének, a Rokonoknak döbbenetes hitelességû feldolgozásával, a tanár elsõ híres osztályának kinevelésével.

Mindkettõ óriási, egyedülálló teljesítmény.

Móricz regényének e feldolgozása ráadásul az egyik legjobb klasszikus magyar filmadaptáció.

Filmeszközök terén nem újít ugyan, viszont ezzel szemben tökéletesen megkomponált darab, szemernyi jelét sem mutatja a Horthy-korszakkal kapcsolatos államszocialista demagógiáknak (mennyivel hiteltelenebb ehhez képest a bõ tizenöt évvel késõbbi Bors vagy Egy óra múlva itt vagyok... társadalomképe!)

Témaválasztásában, stílusában az ötvenes évek második felének társadalom- és lélekrajzi filmjeinek hangulatát vetíti elõre. Azok szintén adaptációk, szintén Horthy- (vagy Ferenc József-) -kori történeteket mutatnak be, de egyszerú, hétköznapi eszközökkel, nagyon míves fényképezéssel, de enyhe, finom, alig érezhetõ stilizációval.

Emellett abban a tekintetben is hasonlít ezekre, hogy fõ témája elsõdlegesen nem politikai, hanem morális konfliktus. Nincs benne sem marxista-leninista eszméléstörténet, sem kommunista fejlõdésregény. Van viszont súlyos, kemény erkölcsi dilemma és vannak olyan karakterek, akikkel osztályszempontok nélkül lehet együttérezni.

És akkor álljunk is meg itt egy pillanatra, hisz talán a morális konfliktus itt a kulcsszó.

Az egyébként (ugye) Máriássy-tanítvány Szabó filmjében ugyanis túl fényes, túl világos minden enteriõr, a színészek egyenletes modorban társalognak, a morális üzenet pedig elvész valahol Csányi ügyetlen hangsúlyai és Marozsán Erika bájos félmosolya közt, félúton.

Máriássy-nál már eleve mindig esik az esõ, ráadásul minden kulcsfontosságú döntés pillanatában, minden csomópontnál megáll a kés a levegõben, megmerevedik minden, egyetlen idegbénultságban - hogy aztán, mindig a Kopjáss által megszabott irányba haladjanak tovább a történések.

És Ungváry Lászlóra bizony nem lehet panasz akkor sem, ha ezt az oly igen jellemzõ figurát kell élõvé tennie.

Míg Csányi karakterformálása kimerül a béna pofák vágásában, addig Ungváry maga a karakter. Egy merõ erkölcsi dilemma - állandóan ide-oda billeg két lehetõség közt, melyek közül az egyiket nem szabad, a másikat nem lehet választania, de az igazán végzetes pillanatban mindig visszarántja a gyeplõt.

Ijedtsége, félelme kézzel tapintható, gyengesége, befolyásolhatósága az elsõ pillanattól fogva fõ jellemvonásaként jelenik meg, s egyre erõsebb lesz, míg õ egyre gyengébb - s végül ottmarad, egyedül és kiszolgáltatva, totális individuális elhagyatottságban...

Ungvárynak ez az egyik legjobb alakítása - s itt végre a történet fõszereplõje! Mert õ, s ezt itt is bizonyítja, bármilyen fõszerepre alkalmas lett volna - olyanokra is, amilyeneket soha nem játszhatott el. Hihetetlen emberismerete, színészi tudása volt.

Akárcsak Tolnay Klárinak, aki méltó partnere. Nagy színésznõi szintetizáló képességrõl tesz itt tanúságot. És bölcsességrõl, az élet valami szikár, furcsa, végtelenül érett, de nõies ismeretérõl, melyet bármikor ki tud fejezni játékával.

S a többiek?

"Kis magyar bestiárium" a Horthy-korszakból. A Pécsi Sándor, Rajnai Gábor vagy Uray Tivadar által formált "öreg rókák" mégis, minden negatív vonásuk és kisszerûségük ellenére még gazembernek is olyan szeretreméltóak, hogy inkább csak csöndben élvezem a brillírozásukat, de igazán nem tudok az általuk megszemélyesített figurákra haragudni...

Vagy kevésszavú, sötét szemû emberek. Mint Molnár Tibor (lélekölõ alakítás ez a szó nemes értelmében!) - kemények, hidegek, kérlelhetetlenek, mint a fagyott föld...



Máriássy pedig elindult az ûton.

A következõ évben ugyan még készített egy félig-meddig "marxista-leninista fejlõdéstörténetet" (félig-meddig viszont már forradalmian újító mozit), a "Budapesti tavaszt". Ám már ott van annak az évnek a termésében az "Egy pikoló világos" is, az érett Máriássy morális dilemmáival és az ötvenes évek hangulatának egyedülálló lenyomatával, mindenfajta szépítés, sematizmus nélkül, põrén áll a magyar film hajnalderengésében, csupán a maga tiszta neorealizmusába öltözötten...

Igazad van a téma állandósága örök, bár valahol olvastam egy Máriássy nyilatkozatot '69-bõl:

„A Rokonokban bizonyos aktualitást éreztem . – Egy olyan emberrõl szól, aki bizonygatja magának, hogy hisz valamiben. Népmegváltó gondolatai vannak, de aztán belekerül az apparátusba, az egész bürokratikus világba, és ott alulmarad. Akkoriban ez nagyon érdekes téma volt.”
Furcsa dolog az üzenet, lehet nyílt és lehet egy másik alkotáson belül üzenni.
Az is igaz, hogy amint a kor elmúlik, talán az üzenet értéke is veszít erõsségébõl.
A film szerintem nagyon korrekt alkotás mai napig nézhetõ és egy lehetséges adaptáció.

1954 az évszám magáért beszél és Máriássy Félix is túl van már 3 a kort erõsítõ sematikus filmjén. A rokonok viszont sokkal bonyolultabb eset. A szocializmusnak szüksége volt Móricz Zsigmondra azon egyszerû okból , hogy felmutassa a szegény rétegek vagy a parasztság sorskérdésit azzal sem törõdve , hogy ezzel félre billenti a mû egyensúlyát.
A Rokonok viszont több mint egy dzsentri regény, jelen estben az úri mindennapok korruptságának árnyalt megjelenítése.
Talán az sem véletlen , hogy koronként kitermelõdik egy Rokonok megfogalmazás, legutoljára és nem legutolsó sorban most Szabó Istváné, de vissza Máriássy Félixhez.
Ebben az adaptációban igazán a hangulatteremtés és a színészi játék az ami a "hátán" viszi a filmet.
Olyan jelenteknél ahol színész óriások vannak jelen, eleve adott lehetõség , hogy drámai feszültséggel teljes alakítás sugározzon a filmbõl. Szándékosan nem említek külön senkit mert akkor az egész stáblistát fel kellene sorolni.

Már soha sem tudjuk meg bizonyosan , hogy mi vezérelte, de ha a kor történelmére gondolunk akkor nem igazán nehéz analógiát találni a rákosi idõk élethelyzeteire.
A film kortörténeti érdekesség, de szórakozásnak sem utolsó.
Akik szeretik a magyar filmmûvészetet annak mindenképpen ajánlanám.

Ugye, nem bûn, hogy szeretem ezt a feldolgozást (is)?