Téma: Roma legenda

2/10
Roncos 2009 aug. 29. - 19:45:01 2/10
(4/4)
Sajnos az elsõ hozzászólóval kell egyetértenem. Pedig nagyon kíváncsiak voltunk, automatikusan bizalmat szavaztunk az alkotóknak, mert a téma érdekesnek ígérkezett, a kezdeményezés - az eredet mitikus bemutatása - pedig tiszteletreméltó, és már igencsak szükség van arra, hogy mûvészi megjelenítésben láthassa a nagyközönség.

DE NEM ÍGY.

Ugyanis ebben a mûben nem voltak karakterek, konfliktusok, rendezés, dramaturgia, színészi játék, történetvezetés, zenei struktúra, koncepció. Ebben tulajdonképpen egyáltalán nem volt semmi. Maximum az elképedés a nézõk részérõl. Nem véletlen, hogy többen elhagyták a széksorokat az elõadás közben (pedig a jegy drága volt).

A színpadi hiányosságok keltette döbbenethez már csak a történelmi nonszenszek tömege okozta hitetlenség hasonlítható. Ezeket már felsorolni sem érdemes. Inkább egy romológia könyvet kell lapozgatni - többek között a szerzõnek sem ártott volna -, hogy helyretegyük a sok blõdséget, amit látni kényszerültünk.

A Kalyi Jag úttörõ tevékenysége eddig sem volt kétséges, szeretnivaló és tehetséges emberekbõl áll, de a darabban is kizárólag azok a részek maradtak az elviselhetõség határán belül, amikor nem próbálták magukat színésznek álcázni.

Aki tényleg mûvészi és kiemelkedõ volt, az Somi Panni. De ezt eddig is tudtuk.

Amit viszont a mû megtekintése után sem tudunk meg, az a roma nép eredete. Pedig szerettük volna. Maradnak a könyvek és a sok valóban mûvészi értékû alkotás (Szécsi Magda, Miczura Mónika, Péli Tamás, a Maladype Színház csapata stb.) - amelyek sorában a Roma legenda címû darabnak semmi keresnivalója.

Tehát várunk tovább.
9/10
mimmy 2009 aug. 13. - 21:19:54 9/10 Előzmény Mirczipan
(3/4)
Elõször is, mindenkinek gratulálok, aki a darabban játszott, közremûködött, a szervezésben résztvett. Jól összefogott, szakmailag szervezett elõadást tekinthettünk meg. Nem kevés munka áll a táncosok, énekesek és a szervezõgárda mögött. Külön kiemelném a hastáncos csapatot (A.)és Somi Panniékat, le a kalappal elõttük, nagyszerû volt lányok. Szép volt az énekesek elõadása, tetszettek a dalok, szívesen meghallgatnám õket máskor is. Következõ elõadás?
Nem tudom szavakba önteni, amit azon a napon az egész elõadással kapcsolatban átéltem. Az indulás, a nyüzsi, a színes forgatag, a készülõdés, jövés-menés. Köszönöm nektek, köszönöm mindenkinek, aki ezt megírta, koreografálta, színpadra vitte, eljátszotta és biztosította, hogy ott lehessek. :)
10/10
Mirczipan 2009 aug. 09. - 14:06:32 10/10 Előzmény sonka
(2/4)
Azt hiszem, nem egy elõadást néztünk... :-D

A Roma Legenda felújított változatán látszik a rengeteg munka és az összefogottság.
A történet világos és követhetõ, logikailag átgondolt.
Az indiai és egyiptomi táncosok fantasztikusak.
A zene zseniális.
A Kalyi Jag - ilyen csodálatos hangú énekesekkel - fantasztikus kincs birtokában van.
A végén a cigánytáncot kicsit rövidnek éreztem.

Gratulálok a mûvészeknek!

Ha lesz még valahol, szívesen megnézném újra!
3/10
sonka 2009 aug. 09. - 01:10:35 3/10
(1/4)
Hú. Nehéz egy mûkedvelõ elõadásról valamit is mondani. Mondjunk pozitívumot elõször! Somi Panni jó. A táncosok nem rosszak. A zene borzasztó. Már hogy jöjjenek a rosszak. Abból több van. Rendezés gyakorlatilag nincs. Playback-rõl jön minden, az is gépi - mûanyagzene. Egyszerûen borzasztó. Színészi jéték gyakorlatilag nincs. Nem is folytatom. Ennyi.