Szóval láttad a zongoraleckét. Tesztett is?
Nekem ez az egyik kedvenc filmem, mert elég mélyen érint. Én is zongoráztam nagyon sokáig, és úgy érzem, hogy a zene többet adhat, mint a szavak, vagy az emberek. Nekem is voltak nehéz dolgok az életemben, ezért sokmindent éreztem és értettem abból, amit ez a nõ érzett.
Harwey Keitel furcsa választás volt, de nagyon odatette magát ebben a szerepben, és végül teljesen elégedett voltam vele. Kifejezetten elégedett. Nem volt egy kifinomult ember, és mégis olyan mérhetetlen intelligenciával értette meg a nõ minden rezdülését és emelte ki a posványból és a magányból, amit nem néztem volna ki egy telepesbõl.
Sam Neilt is teljesen eltalálták erre a szerepre, jó színész, tényleg.
Amit a kislányról kérdeztél, hirtelen nem tudom megmondani, meg fogom most nézni a filmet holnap, mert vágyom rá. Akkor majd kisilabizálom a választ.

Szóval a mi Fentonunk vadítóan sármos ördög? Akkor neked is tetszik valamennyire, ezek szerint.

Végülis négyszer nõsült meg, az elsõ három házassága egymásba folyt, aztán a harmadik válás után tartott egy kis szünetet. Gondolom, el kellett gondolkodnia a dolgok állása felett.A legszebb fiatal éveit tehát házasságokban töltötte, és ez nekem nagyon tetszik, mert manapság ezek a Hollywoodi szépfiúk nemigen kapkodják el a nõsülést, és eközben úgy cserélgetik a nõket, mint az alsógatyát. De õ nem tette, és ezt becsülöm benne.
Aztán hagyott 8 év szünetet, és megnõsült negyedszer is, de az kicsit csúnyára sikeredett, mert állítólag ittas állapotban összeverték egymást a nõvel. De szerintem ebben a nõ is ludas lehetett, mert senki más nem állított Beanrõl hasonlót sem azelõtt, sem azután.
Viszont azt hiszem, ez a válás végképp megviselte, mert azóta gyûrõdött egy kicsit meg szegény, de hát jó õ így is. Azóta húsz évvel fiatalabb csajokkal jár, de hát ha jólesik neki, akkor tegye.
Én meghallgattam egy csomó interjút, amibõl az jött le, és sokan mások is azt állítják, hogy egy szerény, csendes ember, kedves, udvarias, egyenes és talán túlságosan is õszinte, mindenféle allûrök nélkül. És nem agresszív, durva pszichopata, amilyennek a filmjei alapján hihetnénk.
Soha nem szállt el magától, sõt, könnyen zavarba lehet hozni. Fest, zongorázik, kertészkedik, és így nyilatkozik magáról:

"Még mindig az a Sean vagyok, akivel a pajtásaim iskolába jártak és nem Sean, a filmsztár. És ez az, ami szeretek lenni."

Ezen a képen pedig jól látható, hogy le tud menni a hétköznapi emberek közé, és ez nagyon fontos. Mert ezt nevezik alázatnak. :)

És micsoda vadítóan sármos ördög:-)

Férjemmel láttuk a Zongoraleckék-et. ( Nem nõi filmeknek hívja a romantikus filmeket meg drámákat, hanem gondolkodós filmeknek, mikor kezdi emlegetni, hogy már megint gondolkodós filmet kell nézni, akkor visszaveszek a lendületbõl, és jöhet némi Halálos iramban vagy valami hasonló:-)

Spoileres Mai napig nem tudtam eldönteni egyértelmûen, hogy a kislány undok vamzer volt-e, mikor beárulta a kedves mamát, vagy egyszerûen csak nem volt tisztában azzal, mit tesz. Jujj, az ujjlevágástól kivoltam, haragudtam Sam Neil-re... Nagyon nagyon gonosz dolog volt éppen így megcsonkítani egy embert, akinek a zongorázás az élete. Az erotikus jelentek itt is egészen festõire sikeredtek szerintem. Láttam Harvey Keitel-t pár filmben, de ilyen érzésekkel teli, szerelmetes figurának még sosem.

Itt egy kis ízelítõ, pár perc a zongoraleckébõl. Gyönyörû zenék vannak benne.

http://www.youtube.com/watch?v=0Su8LXNS16A

A Férjem is szereti ezt a filmet, mert férfiaknak is elviselhetõ.

Lemaradt a szadista kép. Mint egy ördög.

Igazából a piszkafa jelenet a negyedik rész elsõ harmadában van. Én nem néztem végig az egész filmet, csak a fõ vonulatokat, hogy értsem. A fentonos részeket viszont sokszor átrágtam.

SPOILER
Arra talán emlékszel, hogy az utolsó részben a nõt vád alá helyezik, hogy megölte Fentont, és akkor jön a Timothy Dalton, hogy kimentse, és végül egymásra találnak, és minden happy meg sirály. Mindennek pedig az volt az elõzménye, hogy Scarlett rájött, hogy nem akarja Fentont tovább, ki akarta adni az útját, Fenton viszont nem tûrte el a visszautasítást, és annyira elfajultak a dolgok, hogy pofozkodás, piszkavassal üldözi a csajt a szobákon keresztül, és elmeséli, hogy még a pap unokatesót is õ ölte meg, és a végén megerõszakolja a csajt. SPOILER

Nekem érzékeny a lelkem, ezért nem szeretem a vandálságot, de ezt a részt annyira jól játssza, hogy imádtam, és hatvanszor megnéztem. Mert egy ilyen durva epizódot is nehéz ám jól eljátszani, sokkal nehezebb, mint valami bárgyú romantikus hõst. Ide rakok egy képet, látni lehet rajta, hogy élvezi a kis mocsok, hogy szadizhatja a nõt. De jól csinálja. :) Egyébként itt a rendezõ kifejezett utasítására Beannek tényleg meg kellett ütnie a színésznõt, és állítólag akkora ereje volt a pofonnak, hogy a nõ tényleg sírva fakadt, Bean utána nem gyõzte kiengesztelni. :)

Fentonnak valamikor gyerekkorában sérülhetett meg a lelke, az anyja egy érzéketlen sznob volt, az apját meg megölték, valószínûleg ez tette ilyenné. Egy olyan nõ kellett volna neki, aki szereti, aki tud vele bánni, és türelmes. Az talán meg tudta volna szelídíteni. Mert igenis voltak szelíd pillanatai.

Valóban, még a gazdagság és a siker sem elég a kiegyensúlyozottsághoz, ha valaki lelkileg sérült, akkor magában hordozza a torz személyiséget. Pl. a sztárokat sosem értettem, hogy miért nem tudnak örülni pénznek, sikernek, miért narkóznak és piálnak. De sokan közülük mentálisan sérült emberek, és a nagy részük képtelen hétköznapi életet élni.

Uff, az a zongoratanárnõ, láttam véletlenül, és az egy nagyon kifejezõ, jó kis beteg film. Szörnyû, hogy egy olyan kaliberû ember, aki már odáig eljut, hogy zongoramûvész legyen, lelkileg ennyire beteg, és ezzel tönkreteszi az egész életét. Sajnáltam nagyon.

Viszont nem tudom, ismered e a Zongoralecke c. filmet. Egy kivételesen szép romantikus dráma, szenvedélyes film, de nagyon mély tartalmakat hordoz. Napokig a hatása alatt voltam. Nagyon erõsen megérinti a nõi lelket. Holly Hunter és Anna Paquin ezért Oscart kaptak. Csak a Színes fátyol és a Jane Eyre miatt vetem fel, mert nagyon hasonló a mélysége és a stílusa, más a tartalma, de csodálatos.

Márciusban csak "fél szemmel" néztem a Scarlett-tet, meg kellett osztanom a figyelmemet a film meg a gyerek szülinapjára gyártott zserbó és õszibarack torta között, ezért, bevallom, a piszkavasas rész nem dereng. Majd újra megnézem a sorit. Szerintem hiába Lord Fenton vonzó külseje meg a pénze, ha enyhén szadista hajlamainak engedett. Gondolom, ezt a fajta perverziót egy saját köréhez tartozó nõ nem viselte volna el, ezért játszadozott a cselédlánnyal. Ebben az esetben is felmerül bennem, vajon Margaret Mitchell mit szólna a folytatáshoz? Mert nekem, ma élõ embernek nem furcsa az ilyen nyers dolgok bemutatása, de lehet, hogy Ms. Mitchell meg lenne lepve.

Érdekes módon, ez a hogy lehet valaki ilyen, felmerült, mikor A zongoratanárnõ-t néztük. A férjem szerint egy mûvelt, jó körülmények között élõ ember, nem vetemedik mindenféle aberrációkra. Pedig szerintem ezeket a dolgokat a belsõ határozza meg, nem a pénz vagy az ész.

Majd én akkor vigyázok arra, hogy ne csak off legyen, mert a végén még idejön valami agresszív alak, valószínûleg egy hímnemû, aki kérdõre von minket, hogy mit keresünk ezekkel a dolgokkal Sean Bean topicjában.
De úgyis rá fogok térni Lord Richard Fenton személyiségére, ami meg idehozható.

Bizonyos dolgokat megírhatunk priviben is, én pl. fogok egyet írni, mert nekem is van egy érdekes sztorim, ami ráadásul a célszeméllyel is kapcsolatos, de nem akarom ide leírni, mert ebben egy hétköznapi másik ember is szerepel, és nem akarom, hogy felismerje magát. :)

Szóval mit csináltál a tolvajjal? Mert feltételezem, nem rontott rá egy terhes nõre, legalábbis remélem.Dehát valószínû, hogy inkább egy tolvaj fog megjelenni éjszaka az ember ágyánál, mint egy õrült, ez csak Charlotte Bronte roggyant képzeletvilágában fordul elõ, hála Istennek.

A férfiak úgy vettem észre, kevéssé fogékonyak az általunk vitatott filmtípusokra. Õket az akciók, fantazik, krimik, trillerek, vígjátékok érdeklik, romantikus drámák nemigen, ezt tudomásul kell vennünk, bár az én férjem nagyon széles spektrumon mozog, mert okos és intelligens, de mõi mûsort nem lehet neki beadni. Nem is kényszerítem rá, had legyen szabad és boldog.

A Színes fátyolt a filmbeli verzióban szerettem meg, és szerintem annyi, amennyit ott úgymond átalakítottak, hogy szép és elviselhetõ legyen, az nekem egy reálisan megvalósítható koncepció. Muszáj mindennek teljesen életszagúnak lennie? Az meg, hogy a könyvben visszamászik a szeretõje ágyába, az lerombolja minden illúziómat. Kell bele az a Norton féle romantika, és az, hogy a férjébõl megmaradjon neki valami. A könyvben is lett gyerek, vagy nem?
SPOILER***** Akkor az egész film lényegét átalakították, azt hittem, fontosabb mondanivalót hordoz egy olyan sztori, ami azt vezeti le, hogyan találjon vissza egy nõ a szeretett férfihoz, aki ráadásul a férje, mint egy olyan béna és elmaradott koncepciót, hogy a szeretõje az igazi az életében. SPOILER******

Szóval Sean Bean egyik legklasszabb szerepe szerintem Richard Fenton megformálása. Annyira tetszett, amit abból kihozott, külön élveztem azt a részt, amikor a kapcsolat vége felé elkezdte Scarlettet terorizálni azzal a kis piszkavassal.Én angolul néztem a filmet, mert szeretem Bean hangját hallgatni, és észrevettem, hogy amikor ott szivatja a nõt, akkor még rötyög is magában. Aranyos volt. Nagyon jól állt neki a szerep, de õ úgy tud negatív karaktert játszani, hogy az ember akkor sem tudja utálni, mert nem lehet.

Mindig próbálok valami mentséget keresni az általa alakított negatív karakterek számára, hogy miért jutottak oda, ahová jutottak. Szerinted mi visz rá egy ilyen jóvágású, gazdag palit, mint Fenton, akinek a lábai elõtt hever a világ, hogy egy cselédlányra másszon rá, és hogy ne legyen egy normális kapcsolata egyetlen nõvel sem?

A sztori privben megy.

Ez most már totál Off lesz, mert a Színes fátyolról szól... Meg Spoileres is Szóval elõszedtem a könyvet, újraolvastam egy-két oldalt, és nem csoda, hogy Nortonék átírták a sztorit. A regény nélkülöz minden romantikát. A férje halála után, hazafelé Kitty Charlie-éknál száll meg egy rövid idõre. Hiába látja most már reálisan Charlie-t, nem a szerelem ködén át, gyõz a test ördöge úgymond, és nem képes ellenállni a férfinak. Nem megy vissza hozzá, de...

Ráadásul Waddington elmondja Kitty-nek, hogy a "férje kísérletezés közben fertõzte meg magát"... Ergo öngyilkos lett.

Walter utolsó szavai a halálos ágyon így szólnak: "A kutya kiszenvedett." Waddington magyarázata szerint ez Goldsmith Elégiájának utolsó sora. De, mivel Goldsmith-t nem olvastam, ezt nem értem.

Nem akartam lerombolni a filmmel kapcsolatos szép emlékeidet, csak gondoltam esetleg érdekel, miért keserûbb a könyv.

Azért tudok annyit olvasni, mert rossz az "alvókám":-) Bár ilyen tekintetben - mármint az olvasás kedvéért - ez szinte már elõny, igaz? Meg olyan otthonülõ típus vagyok...

Azért szeretek férjjel együtt filmet nézni, mert szeretem "kivesézni", hogy mit láttunk. Persze vannak kivételek. A Pillangó úrfit egyedül néztem meg, és a Velencei kalmár is rám maradt. Viszont én meg Tarantino-t nem nézek. Próbálkoztam, de nekem annyira egysíkúvá teszi a történeteit a rengeteg mûvér, hogy feladtam. Meg az öncélú gusztustalan jeleneteket sem csípem, nem tudom értelmezni, mondjuk a Terrorbolygót.

Igen, rémes elképzelni, ha beállít az ember szobájába egy õrült. De lehet, hogy én tudom überelni...:-( Mikor terhes voltam, egy délutáni szunyókálásomból arra ébredtem, hogy szembenézek egy besurranó tolvajjal... Nem álmodtam. Sajnos.

Úgy irigyellek, hogy van idõd olvasni, én is szeretnék, de mindig vannak ezek a kötelezettségek, és mindig inkább csak filmre futja az idõm. Legfeljebb Agatha C.-ket bírok kierõszakolni magamnak,azt év közben is, de minden évben a nyaralás alatt kiolvasunk a Kicsi Szívemmel két Agathát, aztán cserélünk, ez már szertartás.
Pedig a könyv csodálatos. Amikor könyvet olvas az ember, akkor van csak ideje egy sztorit rendesen átérezni, megemészteni, elképzelheti a szereplõket, és nem készen kap valami más által kigondolt, lefixált dolgot. Állítólag az olvasás sokkal kreatívabban használja az agyat, azt hiszem aktívan, míg a filmnézés csak passzívan, mivel csak befogad.Remélem, egy fél év múlva már kevesebb dolgom lesz, és végre én is megengedhetek magamnak valami terjedelmesebb olvasmányt is.

Azért, ha valóban a realitás talaján akarok maradni, és nem megint az elfogultság hamis, rózsaszín ködén keresztül nézem az 1997-es Anna Kareninát, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy mivel te olvastad a könyvet, egy kicsit lehet, hogy szétszabdaltnak fogod tartani, állítólag a könyv sokkal mélyebb.Sok fórumozó panaszkodik errõl.
Én nagyon nehezen emésztettem meg, hogy az elsõ szerelmi jelenet olyan szokatlanul romantikátlan, evés, ivás, aztán tapizás, aztán egy nagyon rövid meztelenkedés, persze nem ízléstelenül, de még jó, hogy a végén elhangzik néhány szerelmes mondat is. Ez nekem kiábrándító volt. Viszont nagyon szépek a táncjelenetek és a zenék, a két fõszereplõ gyönyörû, és mindkettõ a kedvencem, ezt aztán jól összehozta valaki. :)

Ugyanakkor vannak benne olyan részek is, amiket megkönnyeztem. Amikor a vetélés után Vronszkij elmegy Annáért, és egyszerûen elhozza Karenin házából, ahogyan Bean leviszi a karjaiban Marceaut a lépcsõn, ilyen gyönyörû, gyengéd jelenetben még sosem láttam õt.Aztán átöleli a szerencsétlen nõt a fogatban, mintha a saját testével akarná megvédeni minden rossztól, és mintha soha többé nem akarná elengedni.Azon potyogtak a könnyeim, olyan szép volt.Szóval vegyes érzelmeket kelt a film, és nagyon megosztotta a fórumozókat. Érdemes megnézni mégis, mert a végét is szépen csinálták meg.
A Karenint játszó színész is iszony jó, a lóversenyes jelenetnél, ahogyan árgus, cinikus szemekkel figyeli a feleségét, aki frászt kap az idegtõl, mikor Vronszkij megborul a lóval-nagyon jól játssza a pasi, nagyon tetszik a játéka végig, talán õ nyújtja a legnagyobb színészi teljesítményt.A Kittyt játszó csajóca is nagyon aranyos.

Hát igen, a 2006-os Jane Eyre-még sosem láttam olyan interpretációt, amikor Rochester Bertha Masonnal csókolózik, ez eléggé forradalmi változás, és az is, hogy egészen esztétikus a nõ, de mikor éjjel bemegy Jane-hez, attól rémültem,attól mindig rémülök, képzelj el egy ilyet a valóságban, Jézus...

Amit a Színes fátyol könyvrõl írtál, arról, hogy a doki nem bocsát meg, ettõl lehidaltam. Dehát abban van a katarzis, akkor mi az egésznek az értelme, ha egy pillanatra sem kapják meg a boldogságot? De ugye a csaj nem megy vissza végül ahhoz a bárgyú szeretõjéhez? Ez rosszul érintett, már az is, hogy egyáltalán elvesztették egymást pont akkor, amikor minden rendbe jöhetett volna. Abban a filmben viszont gyönyörû volt az egymásra találás pillanata, Norton azt is úgy játszotta el, amikor felkapta a nõt és lehengerelte, hogy borsózott a fejbõröm a katarzistól. Szeretem azt a filmet, nagyon jó tényleg. És van egy jelenet, amikor csónakon viszi a csajt a vízen és bejön egy gyönyörû hegy-az olyan, mint egy festmény.

Miért nem nézitek külön is a filmeket néha? Mi megosztjuk, ha nem értünk egyet, és mindenki mást néz a saját laptopján.
Csak hát persze értelek, a közös filmnézés erõsíti a kapcsolatot is, ugye? :) :)

Õszintén bevallom, az Anna Kareninával is melléfogtam, mert megpróbálkoztam ezzel a legújabb Keira Knightley-s történettel. 20 perc után feladtam, annyira idegen és emészthetetlen volt számomra, ahogy a rendezõ megálmodta a regény feldolgozását. Úgyhogy tervbe vettem a Sean Bean-es változatot. (Eddig, egy-két kivételtõl eltekintve, inkább csak az akciófilmes-fantasy-s szerepeiben láttam, mert a férjem akciófilm-párti.)

Mennyire igaz, hogy ízlések és pofonok, Ruth Wilson-ra azt mondta a férjem, hogy túl szép Jane Eyre-nek... Szerintem meg nem:-)

William Hurt-ot szeretem Rochester-nek, de legjobban az Egy kisebb Isten gyermekei c. filmben tetszett. Akkor figyeltem fel rá. Ezért aztán jó ideje meg akarom nézni - mint különleges filmcsemegét -, a Pókasszony csókjá-t, csak az is olyan "leszavazza a férjem"-típusú film.

Spoileres Toby Stephens-tõl azért hatódtam meg, mert kemény férfi létére, képes volt kipréselni magából egy könnycseppet, mikor Jane visszatért hozzá:-) Tudom, színész, de akkor is... Nagyon szeretem ezt a BBC-s változatot, de ha õszinte és elfogulatlan vagyok, vannak hibái... Bronte biztos csodálkozna, ha látná a meglepõ jelenetet, mikor az õrült asszonyt falhoz támasztják, khm... És Rochester is úriemberebb annál, minthogy kimondja, azokat a bizonyos ágymegosztós mondatokat... Ráadásul éjjel-nappal:-) Jujj:-) Ilyen szempontból sokkal finomabb a Zeffirelli által rendezett film, az biztos.

Az még hagyján, hogy megnézem egy filmnek minél többféle feldolgozását, (na jó Sylvia Kristel-t kihagyom:-), de ha tehetem, elõször könyv formában olvasok el mindent. Kis túlzással, a Színes fátyol is "vígjáték", ha belegondolok, hogy Maugham milyen drámát írt eredetileg. A könyvhöz képest sokat lágyítottak a történeten Norton-ék. Mennyire szörnyû belegondolni, hogy a könyvben még az a feloldás sincs meg, hogy a doktor megbocsát. Nem találnak egymásra, még arra a nyúlfarknyi idõre sem:-( Romantikus lelkivilágommal, ezért kedvelem jobban a filmváltozatot, örül a szívem a két szereplõ rövidke boldogságának.

Egyetértek, vannak filmek, amiket többször kell megnézni, mert az ember a hatása alá kerül. Ezt a Bean féle Chatterley-t én valamikor februárban fedeztem fel magamnak, és akkor elég sokszor megnéztem, de aztán észrevettem, hogy a Kicsipárom elkezdett pikkelni erre, így inkább elraktam a filmet. Azóta nem is nagyon vettem elõ, ezért is esett jól kicsit megvitatni, majd lehet, hogy valamikor belenézek újra.
Viszont a többi feldolgozást nem fogom megnézni, a Sylvia Kristel félét sem, mert az õ neve számomra a bóvlival egyenlõ.
Valami olyasfajta ragaszkodás van bennem, hogy ha már valamit megtaláltam egy tökéletes verzióban, akkor inkább mellette maradok, mert ragaszkodom a szeretett dolgokhoz. Ezért ragaszkodom a Suchet féle Poirothoz,a Zeffirelli féle Jane Eyre-hez, a Jeremy Brett féle Scherlock Holmeshoz, vagy a Sean Bean féle Anna Kareninához.
Vronszkij szerepéhez is alkat kell, kell egyfajta kiállás, megjelenés és komolyság, ez a szerep nem való akárkinek, pl. Aaron T. Johnsonnak semmiképpen sem. Azon csak röhögni lehet, vagy szenvedni.

Ustinov is érdekes Poirot volt, de nekem nem volt olyan tökéletesen hiteles, mint Suchet, õ jobban hasonlított az A. Christie által gondosan, részletesen körülírt, jellegzetes megjelenésû és modorú figurához. A Jane Eyre-bõl rengeteg változatot láttam, a 2006-os is tetszett, mert újfajta látásmódba helyezte az õrültekkel való bánásmódot.Valahogy az is embernek tûnt, és nem egy állatnak, akinek kaját dobálnak a túristák. Toby Stephens-t nem kedvelem, de az esküvõ utáni engesztelõs jelent pl. nagyon tetszett, csak a csaj volt iszonyúan csúnya, dehát Jane sem volt szép a könyv szerint sem. A 2011-es Michael Fassbender féle változat is érdekes volt, kicsit furcsa szemszögbõl készült, de az õ Rochesterét kedveltem. WasikoWska játéka nem tetszett, abszolút érzéketlen volt, és teljesen más, mint amilyennek Jane-t képzeltem.

Viszont a te koncepciód is érdekes lehet, hogy egy történetet vagy sorozatot érdemes megnézni több szemszögbõl is, hogy teljesebb képet tudjunk róla alkotni.Igen, végülis mindent érdemes megvizsgálni több szemszögbõl is, a csõlátás elkerülése végett.

Off Ha jól meggondolom, a férjem egész jól nevelhetõ:-), a Gainsbourg-Hurt-féle Jane Eyre-t 2x is megnézte velem. Lehet, hogy ezért nem volt benne hajlandóság a 2006-os minisorozat iránt, ott már a 38. percben elkezdte hiányolni az õrült feleséget:-)

Igaz, a Színes fátyol-t leszutykosfátyolozta, mikor rádöbbent arra, hogy immár kb. huszadik alkalommal nézem meg, és megrettent, hogy tõle is elvárom ezt.

Off A Poirot-ból eddig 11. évadot szereztem be... Hmmm...

Suchet nagyon ott van, kis belgaként...

A legelsõ "filmbéli találkozásom" Christie-vel a Halál a Níluson volt, az Ustinov fõszereplésével készült verzió, emiatt vele elfogult vagyok:-) Albert Finney-t inkább egyéb szerepekben kedvelem. Molináról olvastam, hogy alakított Poirot-t, de még nem láttam, úgyhogy róla nem tudok nyilatkozni.

A Miss Marple sztorikból a Joan Hickson-nal készült eseteket szeretem igazán, de ha elkap a hév, a másik két színésznõvel forgatott részeket is megnézem.

Visszatérve a Chatterley-hez, felfedeztem, hogy készült egy változat Nicholas Clay-el is. (Õ játszotta a gyilkos szerepét az Ustinov-féle Nyaraló gyilkosok-ban.) Mivel csinos, jóképû férfiú (volt), lehet, hogy nem olyan illúzió romboló, mint a francia színész, viszont az, hogy a nõi fõszerepet Sylvia "Emanuelle" Kristel-re osztották, esetleg hátrány lehet. Ki tudja, õ milyen felfogásban játszotta Connie szerepét?

Az én férjem sem nézte meg Chatterleyt, elég volt neki néhány kocka, majd hanyag intelligenciával a Hypervándor mellett döntött.Azt mondta, hogy ez nõi mûsor. Hát ezért is szeretem ennyire, mert ilyen õszinte, és megmondja a lényeget.

Szóval hiába vagyon, egzisztenciális biztonság, hatalom, mûveltség, Cliffordot egy idõ után nem lehetett kibírni, annyira sivár és üres volt minden, ami hozzá kötõdött.
Connie személyiségét azért tartom szimpatikusnak, mert hátat tudott fordítani ezeknek, és felvállalta, hogy nem ezt keresi. Hogy csak az a fontos, hogy azzal éljünk, aki nélkül nem tudunk, és aki meg tudja adni azt, amire valójában vágyunk.
Mrs. Boltont nagyon jó hallgatni, amikor a halott férjérõl mesél, tanulságos. Egyébként meg amellett, hogy szervezkedett, azért szerintem õ Connit is kedvelte.
Érdekes, hogy azokat a filmeket hozod fel sorban, amiket én is szeretek. A színes fátyolról már megírtam a véleményem anno, hatalmas film, de az elviselhetetlen, ami a végén történik. Annyira sajnáltam mindkettõt, hogy az nem igaz. Norton iszony jó színész.
Jane Eyre -imádom, a könyvet is, a filmek közül pedig a Zeffirelli feldolgozást kedvelem a legjobban. Látszik, hogy nem akárki rendezte, és William Hurt is, meg Charlotte Gainsbourg is tökéletes volt ebben a szerepben, bár sokmindent kihagytak, de a lényeg benne volt, a zene csodálatos, és Helen Burns vörös fizimiskája is.
Mostmár csak az a kérdés,Agatha Christie rajongó vagy e, mert én igen. A David Suchet féle Poirot-ot képes vagyok 6-8 asával nézni, ha rámjön, most pedig jön a fõnököm…..
:)

Üdv! Spoileres Tegnap este nem "szavazott" a drága ember, inkább "alvásba menekült", úgyhogy háborítatlanul meg tudtam tekinteni a filmet:-) Igazi léleksimogató, lélekmelengetõ érzés megnézni egy ilyen szépen fényképezett, happy end-del végzõdõ, romantikus történetet. A könyvet régen olvastam nagyon, de a fõ vonalak megmaradtak a memóriámban, (a legutóbbi feldolgozásra szándékosan nem gondoltam, brrr) így a részletekre koncentráltam. A gyönyörû tájra, kertre, a színpompás virágokra, bokrokra, a hangulatos tavacskára... A kontrasztokra: mikor Connie vagyont érõ,elegáns,világos pasztellszínû, nõies ruhájában megjelent a kormos, sötét utcácskában Mellors anyjának házánál, vagy a szénporos, füstös kazánházban... Számomra ezek a képek azt is kifejezték, mennyire távol állnak egymástól származásukat, múltjukat tekintve, több vonatkozásban mekkora utat kell megtenniük, míg egymáséi lehetnek.

Jól játszott a Clifford-ot alakító színész. Sokszor annyira fennhéjázó, tapintatlanul lekezelõ tudott lenni, ugyanakkor rafinált, kifinomult gonoszkodásra is képes volt, például a csalános dal esetében.

Mrs. Bolton igazi színt vitt a történetbe, nagy intrikus volt õkelme, ahogy a lapokat keverte. Tetszett a jelenet, mikor "mintha" sírdogált volna, és közben az ujjai között kukucskált, igyekezvén lemérni a Sir Clifford-ra gyakorolt hatást. A filmben milyen finoman érzékeltették a további céljait azzal a vigasztalónak szánt, anyai öleléssel... Még ha nem is voltak reálisak ezek a célok.

Tetszett a film, mert nem akadt benne semmi közönséges, a "necces" téma ellenére sem, ugyanakkor elkerült mindenféle giccses utóízt is. Tetszett!!!

Off Mikor Mrs. Bolton felolvasott, és meghallottam, hogy ... Mrs. Fairfax... egybõl beugrott a Jane Eyre. Nem is tudom, hányszor láttam a 2006-os BBC feldolgozást, Toby Stephens-sel és Ruth Wilsonnal. Ami szintén happy endes:-) Mert a harmadik nagy kedvencemen, A színes fátyol c. filmen meg csak bõgni tudok.:-(

ez mindig valami középkori harcost alakít, egyszeri színész, más szerepre alkalmatlan

Valószínû, hogy leszavaz, mert ez nem fiús film, hanem csajos. :D

Össze-vissza egyetlen, szinkronos verziót találtam, úgyhogy nekem is csak magyarul van meg. Ez lesz a mai "esti mese". Bár az is lehet, hogy a férjem leszavaz, és a Trónok harcára voksol:-)A macsó:-)

Hogyan szedted le, angolul magyar felirattal, vagy szinkronosan? Mert ha van magyar felirat az angol filmhez, akkor légyszi írd meg, hol találtad a feliratot. Nekem csak szinkronnal van meg.
A Fekete halálnál érdemes a brutál jelenetnél a hangjára, az arcára, és a színészi alakítására, meg a zenére koncentrálni, mert az enyhíti a rettenetet.Így egyben még talán szép is az egész, annyira hitelesen játssza.

A Scarlett is megvan nekem, nem mert érdekelt a film, csak mert szerepel benne. Nagyon szép és nagyon gonosz volt a filmben, ezért törvényszerû, hogy meg kellett halnia, de piszok jól játszotta azt a karaktert. Na abban lehet látni, hogy tehetséges is. Egyszer azt nyilatkozta, azért vállal el negatív szerepeket is, mert az izgalmasabb feladat.
Persze ennek ellenére azért a Sharpe sorozat fõszereplõjére a legbüszkébb, azzal a szereppel szinte eggyé tudott válni.