4/10
csincsilla72 2016 jan. 11. - 12:05:13 4/10
(1737/2837)
Elõzõ válaszom nem neked ment volna, hanem Pistikének.
Mindegy, így is jó.
És igen, még nem éheztem. Viszont Rey sem feltétlenül éhezett, inkább csak napi szinten meg kellett dolgoznia a betevõért. És nem pénzt, hanem kaját kapott.
4/10
csincsilla72 2016 jan. 11. - 12:03:08 4/10
(1736/2837)
Vader és Kylo Ren teljesen más csapat.
Vader figurája már az elsõben is jól kidolgozott volt. Igazi gonosz, aki akkor, amikor abban a tudatban élt, hogy Padme és a gyerek is meghaltak, igazi gátlástalan gazemberként viselkedett. Nála a cél szentesítette az eszközt. Persze a vicc az egészben az, hogy Anakin az Ep3-ban még pontosan tudta, hogy a sithek nem jó ügyet szolgálnak, még Vaderként is tisztában volt ezzel. Nem is azért állt át, mert hitt volna a sötét oldal igazságában, pusztán Padme életének megóvása volt a cél. Meg akart tanulni valamit, amit a jedik nem tudtak volna megtanítani és akiktõl mellõzve érezte magát. Nem a sötét oldalhoz, hanem Palpatine-hoz ragaszkodott. Utána õfelõle mehetett volna a levesbe, de magát túlbecsülte, a sötét oldal erejét és kontrollját viszont alá. De a nõ és a gyerek elvesztésével átszakadt egy gát. Meggyûlölte a jediket, amiért nem értékelték õt kellõképp, õt, aki egy csodagyerek és legendák szólnak róla. És végül Palpatine teljes mértékben uralkodott felette.
Kylo hol van ebben a történetben? Mi a fenét akart õ beteljesíteni? Vader egyensúlyt hozott az erõbe, ez nem Ben Solo feladata. Luke-tól pedig értesülhetett róla, hogy a nagyapa igenis szerette a fiát, megóvta az életét.
Tehát csak azt tudom elképzelni, hogy valamiféle pitoni csavar lesz itt a sztoriban. Csak annak van értelme.
2/10
jani-wan 2016 jan. 11. - 11:39:31 2/10
(1735/2837)
"BB8-nak személyisége van. Én sem adtam volna el.:-)"
Te még nem éheztél.
2/10
jani-wan 2016 jan. 11. - 11:26:57 2/10
(1734/2837)
Akkor erre meg én válaszolok.
Aki ezt a cikket írta az nem a tényekbõl von le következtetéseket, hanem az elméletéhez próbálja igazítani a tényeket.

"I do recall the bartender at the Mos Eisley Cantina being a thousand-year-old mystic who can see into your soul and drives the plot forward in important — no, wait, he was a surly dude who was racist about droids."
Már itt az elején látszik hogy a szerzõ nekiáll szalmaszálakba kapaszkodni, azzal hogy mondvacsinált pozitívumokat és negatívumokat állít egymással szemben.
Mert ugye miért ne lehetne egy Mos Eisley kocsmáros olyan aki megválogathatja hogy kiket enged be a saját kocsmájába. Mint a kocsmárosok általában a világon! Kismillió példa van rá, szóval miért kérdõjelezi meg a karaktert? Ezzel csak a saját hülyeségét sikerült bizonyítania.
És azért volt csupán szükség a szemüveges Disney törpére, mert Lucas-szal ellentétben Jar Jar Abrams a fõszereplõkkel nem volt képes elõrébb jutni, és leállt a történet.

"Vader isn't the well-developed villain you remember in Star Wars"
Hazugság. Már hogyne lenne az! Nem hiszem hogy van akkora barom aki nem látja, azt hogy Vader egy erõs, rosszoldali vezetõ, akinek van valamiféle természetfeletti hatalma. Ezt egy gyerek is látja azonnal. Ha valaki mégis ilyet ír az egy rosszindulatú seggfej.

"George Lucas was embarrassed by Vader. The scuba mask breathing of Ben Burtt and the deep rumbling tones of James Earl Jones were still unimagined"
Hazugság megint!
Elégedetlen volt, és nem pedig szégyenkezett miatta! Aki ezt így kiforgatja az egy rosszindulatú seggfej.

"Vader, edited out to within an inch of his life, is on screen for less than 10 minutes"
"videó"
És ez mit bizonyít azon kívül, hogy ennyire volt szükség rá ebben a filmben. Hová kellett volna még betenni, és miért? Arról egy rohadt szót nem ír a majom, mert lószart sem ért az egészhez, és nagyon úgy tûnik hogy csak egy rosszindulatú seggfej aki próbálkozik szart kavarni.
A videó meg lehet hogy humoros, de NEM BIZONYÍTJA hogy ezért Vader egy kiforratlan és szánalmas karakter!

"Kylo Ren, on the other hand, is front and center."
És mit akar ezzel bizonygatni? Hogy az a jó ha egy kiforratlan és szánalmas karakter minél többet szerepel és áll a középpontban? Mikor pont az a baja az embereknek hogy ez is túl sok, és talán jobb lett volna ha sosem látszik egy pillatatra sem, sõt nem is létezik ilyen formában!
Ez is egy példa arra, hogy vannak teljesen elfogult emberek, akik negatív dolgokat is pozitívként élik meg.

"Kylo manages to be both powerful and powerfully weak"
Ugyanez az eset. Ha valaki egyszerre erõs és "erõteljesen gyenge" (nesze neked képzavar), az egy fantasy filmben egy szarul megírt gonoszoldali karakter. A jó oldalra kell ilyen karaktert írni.
Ráadásul Kylo sokkal inkább elmebeteg, mint erõteljesen gyenge, így ez az egész elve egy hazugság.

"Vader was just this guy in a killer helmet"
Aki látta a filmet és ilyet állít az hazudik.

"Lucas learned a vital lesson: Keep iterating on the same ideas and you'll strike gold ... Return of the Jedi gave us the second Death Star,"
Az egyszeri ismétlés az még nem iteráció, csupán egy ismétlés! Ez meg megpróbálja ráhúzni az erõltetett és bizonyíthatatlan iteráció elméletét azért, hogy létjogosultságot erõszakoljon ki ezáltal ennek a harmadik Halálcsillagnak. Szánalmas kísérlet!
Ráadásul arról nem szól egy büdös szót sem, hogy Lucas rengeteget változtatott azzal, hogy nincs kész a Halál Csillag, pajzsgenerátor védi, és egy nagyobb birodalmi flotta!
Ezáltal teljesen más a film végi harc!
Ellentétben azzal hogy ez a harmadik Halálcsillagbolygó már tényleg iteráció, amit az emberek általában nem szeretnek és ezáltal jogosan kritizálnak. Ráadásul Jar Jar Abrams semmi újat nem volt képes behozni ebbe a szegmensbe, inkább visszabutította az egészet Star Wars alatti szintre.
És ez is egy újabb jellemzõ példa arra, hogy vannak olyan teljesen elfogult emberek akik a negatív tényeket pozitívként élik meg.


És itt kb. elegem is van az egészbõl, így is hosszú lesz a HSZ.
Összefoglalva, ez az egész szánalmas cikk egy nagy rakás sz*rdobálás a régi filmre, és erõltetett parasztvakítás, azért hogy a szerzõ az elfogultsága miatti kialakult kényszerképzetét valahogy racionalizálja.
Ilyet fölösleges idelinkelni, mert csak azt bizonyítja, hogy vannak emberek akik nem látnak ki a fejükbõl, ha elvakítja õket a saját sötétségük. (nesze neked is képzavar)
5/10
-csengõzoli-- 2016 jan. 11. - 10:55:07 5/10
(1733/2837)
A hozzászólásokat olvasva azt veszem észre,hogy akik szerint ez a film nem rossz,azok nem tudják megindokolni,hogy õk miért nem tartják hibának,amiket felsorolunk.

Ilyenek szólnak a film mellett,hogy:

-De hát óriási kasszasiker!!!!

Tökjó, kit érdekel? Ezt a filmet az elõzõ részek adták el,ha Hansolo rejszolja benne 90percig azt is pont ugyanennyien nézték volna meg.

-IMDB-n milyen jól áll!

Kit érdekel?

-"egy jól bevált sztorit másként eladni egyáltalán nem baj"

Nem hát,sõt mindjárt írjuk a javukra,hogy leforgatták újra!

-"Egyeseknek túlzott elvárásaik voltak"

Amennyiben egy logikus történetvezetés túlzott elvárás,akkor igen.
Szerintem ez egy filmnél alap és elég baj,hogy nem elvárás mindenkinél.

-"Nézhetõ a film, visszahozza azokat a dolgokat, amit már egyszer éreztünk, de tényleg nem ad sok többet."

Ezt egy 9 pontos értékelõtõl idéztem.

Azokba meg már bele se megyek,akik szerint majd a következõ részekben és a rajzfilmekben fog kiderülni,hogy ez valójában miért volt ilyen szr rész. Majd azokból megtudjuk,hogy ez valójában jó volt.
4/10
csincsilla72 2016 jan. 11. - 10:48:39 4/10
(1732/2837)
"Miért nem adta el a droidot, amirõl semmit sem tudott, 60 adag kajáért? Mintha egy háború sújtotta övezetben, találnék egy k*rva jó autót rendszám nélkül, aztán valaki azt mondaná, adok érte 10 millát. Nem. Nem eladó. Hülyeség. Hiba. Megérezte, hogy nem szabad eladni, mert szimpi volt neki, "egy robot"?"

BB8-nak személyisége van. Én sem adtam volna el.:-) Kevés szerethetõ karakter volt az új részben, de õ speciel nagyon az. Meg ott már volt valamiféle érzelmi kötõdés is.
Engem viszont sokkal jobban zavart, hogy érti a füttyögést, és ezen még õ maga sem lepõdik meg. Most akkor Arthu beszél idegen nyelven, hogy csak a tolmácsrobotok és a számítógépek értik?
4/10
csincsilla72 2016 jan. 11. - 10:33:54 4/10
(1731/2837)
"Szerintem egy jól bevált sztorit másként eladni egyáltalán nem baj, fõleg, mert új elemek is elõjöttek."
Ha nem remake, akkor nagyon gáz ugyanazt elõadni folytatásként.

"A karakterek pont, hogy jól vannak felépítve"
A karakterek nincsenek jól felépítve. Finn agyát mossák pici kora óta, egy gyilkológép. Ja, mégsem. Egy szabadságharcos. Tudod, az eredeti trilógiában is voltak olyanok, akik leléptek a hadseregtõl és átálltak a felkelõk oldalára. Ilyen volt pl. Biggs is. De õk nem gyerekként voltak besorozva, a katonai akadémiáról szöktek meg. Reytõl speciel nem vártam többet, ami zavaró nála, az a hirtelen, autodidakta módon történõ erõ-megismerés, majd alkalmazás. Pedig Hantól hallja elõször, hogy az erõ nem legenda. Reméljük, kiderül róla, hogy törölték a memóriáját és igazából képzett jedi a csaj. Mondjuk ez nehezen hihetõ, tekintve, hogy nem lehetett több hat évesnél, amikor magára hagyták. Kylo Ren pedig, hacsak nem megtévesztésként csinálja, amit csinál, teljesen hiteltelen. Õ nem egy összezavarodott rabszolgafiú, aki retteg attól, hogy mi lesz anyukával, aki körül zavaros minden, aki nem tud lemondani arról, hogy szeressen, és aki mást sem hallott, hogy õ a kiválasztott, a csodagyerek. Elvileg szeretõ szülei vannak, normális családja, és azt sem hinném, hogy Luke eltiltotta volna bárkitõl is. Nem mosta az agyát egy Palpatine sem, akiben a hiányzó apját kereste volna. Érthetetlen, hogy miért fordult ki magából. Nem logikus.

Ugyanúgy lehetne hibákat keresni az eredeti trilógián is, mint ezen, csak ahhoz egyszerûen gyávák vagytok hozzányúlni.
Ehem. A mackókról nem hallottál? Mondjuk én személy szerint bírtam õket, de sokan nem szerették. A második halálcsillagról és vacak védelmérõl is eleget pofáztunk. A rajongás és a kritika tökéletesen megfér egymás mellett.

"Nem tudta a múltat feldolgozni. Ezt tapasztaljuk a mi világunkban is. Súlyos családi örökség volt a vállán."
Igen, és ennek a megoldása, hogy õ is gonosz lesz, ugye? Ja, egy hülye kamasz talán, de õ mintha csöppet idõsebb lenne.

"Kylo Ren pedig az Ellenállás egyik vezetõje, akik kvázi terroristák."
Te magad írtad feljebb, hogy Ren a maradék birodalom egyik embere. Miért lenne terrorista?

"A végsõ fénykardozás jól volt megcsinálva."
Sem Finn, sem Ray nem voltak jedik. Kylo Ren pedig igencsak képzett volt. Simán megfojthatta volna õket, még sebesülten is. Ha valóban meg akarta volna ölni õket, akkor nem lett volna szükség erre a játékkardozásra. Egy pillanat alatt kikaphatta volna a kezükbõl. Az meg, már bocsánat, de miféle baromság, hogy Kylo nem tudja elvenni Luke kardját, Rey meg igen? Ez ellentmond mindannak, amit korábban megtudtunk az erõ használatáról. És ez a legnagyobb baj. Törés van a mátrixban, itt van egy komoly hiba a koherenciában.

"Amikor A Birodalom visszavágban megérkeztek a Bespin-re, és találkoztak Lando-val, Hannal még össze is ölelkezett. Han mondta is, hogy régi barátja. Az nem derült ki, honnan ismerik egymást."
Landót direkt keresték fel, nem véletlenül futottak össze vele. A történet szempontjából pedig mindegy volt, honnan ismerik egymást.
1/10
Bodellger 2016 jan. 11. - 06:57:46 1/10
(1730/2837)
Figyelj! Én leírtam, hogy elõzetesen adtam 1-est, nem tudtam, hogy nem lehet változtatni rajta, mert pl IMDbn lehet, ott nekem 5ös pontszám van rajta. Amúgy meg nehogy azt hidd már, hogy az IMDBn nem szélsõségesek a pontok. Azt hiszed mindenki reálisan értékel? Naiv vagy, ha igen, s ennek semmi köze a magyarokhoz, ez általánosságban így van.
eIemes 2016 jan. 11. - 04:28:02
(1729/2837)
Jaja, én is arra gondolok, hogy egy mozifilm keretén belül legalább annyi elõkészítés kell egy új karakternek, mint amit az SW4-ben láthattunk Obi-wan-nál. És ami az SW7-ben szép lezárást kapott (= miért lakott Obi-wan ennyire közel Luke-hoz).

Elõkészítés nélkül belépõ, csodás erõvel vagy tudással bíró karakterek a gyerekmesékben vannak... Hoppá. Most már értem.
1/10
offtopic
cellasto 2016 jan. 11. - 02:56:01 1/10
(1728/2837)
Mi van,megakadt a lemez?

Mi volt ebben személyeskedõ?
Majd ha jössz a következõ nickeddel,esetleg majd akkor személyeskedem is :)
2/10
MattColors 2016 jan. 11. - 02:55:37 2/10
(1727/2837)
Tessék. Én kérdezek.

"Alapvetõen, izgalmas, pörgõs a történet annak ellenére, hogy sok mindenben az Új reményt másolja. Kétségkívül lehetett volna eredetibb, de azért ez sem rossz."

Mitõl izgalmas? Mitõl nem rossz? Ez nem kritika részedrõl, hanem egy közhelyes érzelemnyilvánítás, egy érzést írtál le, nem a miérteket. Ez nem információ a filmrõl, hanem egyéni érzelem. Mintha annyit mondanék a Vasemberre, nekem nem tetszett, unalmas, gagyi. Ezzel még nem indokoltam meg, miért nem tetszett. (Csak egy példa volt, a film amúgy tetszett.)

(Nosztalgiafaktor) "Aki nem is a Star Wars-on nõtt fel, az ezt nem fogja érteni."

A megállapítás nem arra vonatkozott, hogy értjük-e, vagy sem, hanem arra, hogy ez kevés.

"A karakterek pont, hogy jól vannak felépítve."
"Rey egy elhagyott sorsú kislány, aki a legkeményebb körülmények között éli életét, mivel vár valakire azon a bolygón. Mielõtt ezzel jönne valaki, igen, ki fog derülni, hogy kire várt, csak meg kéne várni a nyolcadik részt. Ettõl függetlenül hallott történeteket a lázadásról, hallott nagyon sokat az Erõrõl, és õ magát is átjárja az Erõ. Így ebbõl a lányból, aki a semmibõl jött, belekerül a kulcsfontosságú események sorozatába, és hosszú dilemma után úgy dönt, hogy õ is az Erõ útjára lép, és a jó oldalt választja. Ez a filmben szépen végig van vezetve."

Itt azt írtad le, ami a mozivásznon történt. Válasz semmire nincs. A karakter csak kérdéseket vet fel, és az eddig ismertek alapján, teljesen ellentmondásosan cselekszik.
Miért nem adta el a droidot, amirõl semmit sem tudott, 60 adag kajáért? Mintha egy háború sújtotta övezetben, találnék egy kurva jó autót rendszám nélkül, aztán valaki azt mondaná, adok érte 10 millát. Nem. Nem eladó. Hülyeség. Hiba. Megérezte, hogy nem szabad eladni, mert szimpi volt neki, "egy robot"?

"El is mondja, hogy a lány miatt ment oda. Lehet, hogy érez iránta valamit. Mi ez, ha nem karakterfejlõdés?"

Finnek gyerekkora óta mosták az agyát. Besokall, aztán lelép valakivel, akit nem ismer, úgy viselkednek, mintha 100 éve ismernék egymást, De Rey mellõl, aki tetszik neki, lelépett volna azonnal, ha a rend nem rabolja el... Tehát azért ment utána, mert a lány veszélyben volt. Tudta elõtte is, hogy a lány, nem a nagyanyját készül meglátogatni, és hogy keresik õket. Akkor nem érezte úgy, hogy veszélyben van? (...) Nagyobb érzelmi töltet (féle) van a pilóta és Fin között, mint Fin és Rey között. (Ezek is úgy elõadva, mint ha legalábbis a Hamupiõkét nézném, és nem egy filmet, ami elvileg minden korosztálynak készült, és nem csak 10 éveseknek.) (...) Ne viccelj már! Ez a karakterfejlõdés? Hiba.

Phasma karakterfejlõdése, mi volt? Úgy be harangozták a csajt, azt hittem, több szerepe lesz, mint Solo-nak... Hiba. Butaság.

Hux karakterfejlõdése, mi volt? Annyit láttam belõle, hogy pimaszkodik, beszólogat, bekavar Rennek. Ren miért nem folytotta halálra a második ilyen húzása után, mint anno Vader tette? Túl sok lett volna a másolás? Inkább nézzen ki hülyén a helyzet, minthogy ne tegyük bele a filmbe? Ez a pali, egy katona, úgy beszélt a nála magasabb rangú elöljárójával, mintha legalábbis valami kis csíra osztálytársa lenne. Miért? Miért? Hiba.

"Ugyanúgy lehetne hibákat keresni az eredeti trilógián is, mint ezen, csak ahhoz egyszerûen gyávák vagytok hozzányúlni. "

Akkor most ki személyeskedik? Ne mondj olyat, amirõl nem tudsz, vagy legalább olvasd vissza a kommenteket! Szét cincáltuk ezt a témát is! Nem tudsz újat mondani.

"A Birodalomról annyit tudtunk, hogy egy galaktikus hatalom, aminek élén az Uralkodó áll, és a lázadók küzdenek ellene. És ennyi elég volt? Elég."

Elõtte, mit lehetett tudni SW-ról? Volt elõtte Star Wars?? Elsõ (IV) rész elõtt volt elõzmény? Regény? Játékok? Prequel film? Újra kiadott? Heppi míl? Mekmenü?
Mikor készült a New Hope? Mekkora volt egy elvárás egy ilyen filmmel akkor, és mekkora most? Hogy lehet összehasonlítani egy kezdést, egy folytatással? Sehogy. Hiba.

"Afféle terrorista csoport volt. Mint ma az Iszlám Állam."

Milyen gyerekes hasonlat ez? Az Iszlám Állam, egy barbárokból álló csoportosulás, akiket egy komoly szárazföldi offenzíva letörölne a térképrõl... A rendnek komolyabb fegyvere van, mint bármely hatalomnak. Mibõl volt rá pénzük? Miért estek abba a hibába, hogy egy 3. halálcsillagot építettek, miközben kétszer ráfázott vele a birodalom, és amiket lenyomott 10 X-Wing harmadszorra is? Miért nem költötték a pénzt csillagrombolókra, csapatszállító hajókra, vadászokra, fegyverekre, klónhadseregre??? Akkora haderejük lett volna, hogy az elsõ körben lenyomták volna a köztársaságot és az ellenállókat is. A Birodalomnak volt pénze. Tudtuk mibõl, itt nem tudni szintén semmit. Hiba.

(Ren) "Nem tudta a múltat feldolgozni. Ezt tapasztaljuk a mi világunkban is. Súlyos családi örökség volt a vállán."

Szeretõ anyja, és apja volt......... Vagy ez ilyen tinédzser "Jajj utálom anyut és aput, mert elvették a játékomat, világgá megyek!" szitu? Hiba.

(Ren 2) "Kylo Ren pedig az Ellenállás egyik vezetõje, akik kvázi terroristák."

Most már biztos. Te nem ezt a filmet nézted. Hiba (De itt benned van.)

(Megint Ren) "Egy fiatal, aki identitászavarban szenved, ingadozik két oldal között. Ilyenek vannak a mai világban, persze, rá lehet fogni, hogy puhapöcs, mert ez egyszerû magyarázat"

És szerinted ilyen, egy kemény VEZETÕ? A mai világban?? Nem. Ilyen egy gyenge puhapöcs, akinem alkalmas vezetõnek. Hiba.

(Ren Ep.4) "1. meg volt sebesülve, 2. sokkhatás alatt állt"

Az elején, megállította a lézert a levegõben! 5 percig tartotta úgy, hogy közben csevegett..... A csávóban akkora a Force, hogy három lukkal a hasában is, atomjaira kellett volna szednie mindkettõt! Hiba.

"Ez mindig is így volt. Amikor A Birodalom visszavágban megérkeztek a Baspin-re, és találkoztak Lando-val, Hannal még össze is ölelkezett."

Nem ismertük Hant... Azóta ismerjük............. A régi ismerõseit is. Ezek az új régi ismerõsök? Kihangsúlyozom megint. Ez egy FOLYTATÁS! Nem az elsõ filmek... Ha régi ismerõsökrõl beszél a író/rendezõ, egy nézõ, aki ismeri a SW-t, régi ismerõsre gondol, nem újrégi ismerõsre, akit nem ismer, ezért csalódik. Hiba, hiba, hibák, hibák hátán.

Olvasd el újra, az 1791. hsz-t, mert arra sem reagáltál, csak mondod a magadét... Cáfolj!
10/10
Pisti1990 2016 jan. 11. - 01:20:35 10/10
(1726/2837)
Végül azért ez álljon itt, aki ért angolul, az olvassa el.
http://mashable.com/2015/12/23/force-awakens-is-no-remake/#D0_1HBfD8sql
10/10
offtopic
Pisti1990 2016 jan. 11. - 00:59:03 10/10
(1725/2837)
És most komolyan végig kéne olvasnom az 54 képernyõt? Erre itt a fórum is, nem? Amúgy ennyi erõvel minden filmet ki lehetne vesézni. Jó, egyszer nekiállok, és érdemben reagálok rá, beleolvastam egyébként, elég sok mindent nem találtam jogosnak.
10/10
offtopic
Pisti1990 2016 jan. 11. - 00:57:31 10/10
(1724/2837)
Látom, személyeskedés már megy, kérdés még nem.
10/10
Pisti1990 2016 jan. 11. - 00:56:24 10/10
(1723/2837)
Annyiban legyünk korrektek, hogy felmerült itt pár kérdésnek nevezhetõ valami, erre válaszolok is.

SPOILER ON

"3) Számára is zavaró hogy recycled material."
Az Új remény története lenyûgözõ, és ez akkor bejött. Ez egy kockázatmentes befektetés volt kvázi, amivel lefektették az új trilógia alapjait. Szerintem egy jól bevált sztorit másként eladni egyáltalán nem baj, fõleg, mert új elemek is elõjöttek. Alapvetõen, izgalmas, pörgõs a történet annak ellenére, hogy sok mindenben az Új reményt másolja. Kétségkívül lehetett volna eredetibb, de azért ez sem rossz. Bár mondom, ez egy jogos pont, amit felrónak a filmnek, de a jelentõségét felnagyítják.

"4) Benyögi hogy "nosztalgiafaktor", de ezzel nem tudunk önmagában mit kezdeni."
Aki nem is a Star Wars-on nõtt fel, az ezt nem fogja érteni.

"6) Nem foglalkozik a karakterek fel(nem)építettségével, mert az szerinte jó. Holott éppen azért kéne foglalkozni vele mert a nézõkszerint megrossz."
A karakterek pont, hogy jól vannak felépítve. Kylo Ren egy nehéz múltat hordoz a háta mögött, hiszen nagyapja a sötét oldalt választotta a világos helyett. Nem annyira ijesztõ, de mindenképpen egy reális fõgonosz, aki saját apja megölésével végleg a sötét oldal útjára tért. Sithektõl elvárás volt, hogy megöljön egy közeli hozzátartozót. Ezt Luke nem tudta megtenni, amikor levágta Vader karját A jedi visszatérben, de Kylo Ren megtette. Õ Vader útját járja, azaz a sötét oldalt.
Rey egy elhagyott sorsú kislány, aki a legkeményebb körülmények között éli életét, mivel vár valakire azon a bolygón. Mielõtt ezzel jönne valaki, igen, ki fog derülni, hogy kire várt, csak meg kéne várni a nyolcadik részt. Ettõl függetlenül hallott történeteket a lázadásról, hallott nagyon sokat az Erõrõl, és õ magát is átjárja az Erõ. Így ebbõl a lányból, aki a semmibõl jött, belekerül a kulcsfontosságú események sorozatába, és hosszú dilemma után úgy dönt, hogy õ is az Erõ útjára lép, és a jó oldalt választja. Ez a filmben szépen végig van vezetve.
Finn egy kiugrott rohamosztagos, aki egyértelmûen nem akarja ezt az egészet csinálni. Õ megmenti Poe-t a pilótát. Hogy ezt azért teszi-e, mert tényleg helyesnek gondolja, vagy csak az Elsõ Rend-et akarja otthagyni, nem tudni. Igen, ezt a kérdést nyitva hagyták a nézõk elõtt, bár lehet, ezt is a szánkba kellett volna rágni... Aztán persze fokozatosan õ is belemerül az eseményekbe, és végül a jó útra tér. Sokáig nem egyértelmû ez, hiszen inkább tûnik az Elsõ Rend elõl menekülõ katonának, mint olyan harcosnak, aki az Ellenállás oldalán akar harcolni. Persze barátságot köt Rayjel, ezért is menti meg a lányt a Starkiller bázison. El is mondja, hogy a lány miatt ment oda. Lehet, hogy érez iránta valamit.
Mi ez, ha nem karakterfejlõdés?

"7) "Bizonyos dolgokat majd késõbb fogunk megtudni" - továbbra is áll a kérdés: ITT megtudtunk-e bármit?"
Igen, mire vagy kíváncsi? Tedd fel kérdésben.

"8) A "negatív oldal" szerint Kiló Ren és Smoke. Ezek szerint fel sem tûnt neki hogy kellett volna lennie egy Huxnak, Faszmának, nunjaku-rohamosztagosnak?"
Igen, ilyen karakterek is vannak, mint mellékszereplõk. Mond ez valamit? Az összes többi rész is tele volt mellékszereplõkkel. Például Tarkin admirálisnak (ha mond valamit a név), sem volt túl sok szerepe az Új reményben.

"9) "az Sw 4 ugyanúgy bûnös" - és akkor az SW 7 ettõl jó? Amúgy itt a fórumon BIZONYÍTOTTUK HOGY HAZUGSÁG miszerint "nem tudtunk megsokkal többet a Birodalomról". Dehogynem."
Arra akartam ezzel utalni (noha nem így írtam), hogy ez egy MESE. És nem tökéletes mese, de ettõl még szerethetõ. Ugyanúgy lehetne hibákat keresni az eredeti trilógián is, mint ezen, csak ahhoz egyszerûen gyávák vagytok hozzányúlni. Végül is egyszerûbb egy új filmet szét szedni, mint egy klasszikust (már-már legendát) kielemezni. De ezeket a hibákat már neki is elnéztük. A Birodalomról annyit tudtunk, hogy egy galaktikus hatalom, aminek élén az Uralkodó áll, és a lázadók küzdenek ellene. És ennyi elég volt? Elég. Utálták a Birodalmat, a Birodalom folyton ki akart tolni velük, és ezt láttuk is. Itt mit tudunk meg? Van az Elsõ Rend, ami a Birodalom maradéka, és egy Snoke nevû parancsnok vezeti. Ellenük harcol az Ellenállás az Új Köztársaság támogatásával. És hogy ez Elsõ Rend veszélyes-e? Hát könyörgök, szétrobbantották az Új Köztársaság fõvárosát. Ezek ugyanolyan rosszak, mint a Birodalom. Folyamatosan üldözték a fõszereplõket. És minden áron el akartak jutni Luke Skywalkerhez. Azt azért gondolhatod, hogy nem teázásra akartak beugrani hozzá... Szóval, amit meg kellett tudni, itt is meg tudunk. Az pedig nem újdonság egy Star Wars-rajongónak, hogy nem volt sima az átmenet az Új Köztársaságba. Sokan maradtak hûségesek a Birodalomhoz. Azért nem nehéz levenni, hogy a Birodalom bukása után a galaxis egész egyszerûen kettészakadt, és az Elsõ Rend felemelkedése pedig egy polgárháborús állapotot idézett elõ. Afféle terrorista csoport volt. Mint ma az Iszlám Állam. Még az is kiderül, hogy a rohamosztagosaikat elrabolt gyerekekbõl képezték. A Star Wars filmek nem akkor játszódnak, amikor a galaxis virágzik, ébresztõ! A legzûrösebb idõszakba kalauzolnak minket a filmet. Ez egy kaotikus állapot. Az ébredõ Erõ megmutatta, hogy még mindig él a Birodalom szelleme, és még mindig vannak, akik hûségesek hozzá.

"10) MI játszódik le Kagyló Renben? Nekünk többieknek NEM egyértelmû. Ez megint egy állítás alátámasztás nélkül, azaz TÖRÖLHETÕ."
Ezt fentebb kifejtettem. De ha kérdésed van, akkor kérdezz. Nem tudta a múltat feldolgozni. Ezt tapasztaljuk a mi világunkban is. Súlyos családi örökség volt a vállán.

"11) Darth Vadert azért "gyûlöltük" (SW 4), mert a) megkínzott egy nõt b) felrobbantott egy bolygót c) mindenkit megfojtott. Kajla Rent azért "gyûlöljük", mert nincs karaktere, egy puhapöcs senki. Nem azért "gyûlöljük" mert gonosz karakter, hanem azért mert egyáltalán létezik a karakter (mert sz*rul van megírva)."
Kylo Ren pedig az Ellenállás egyik vezetõje, akik kvázi terroristák. Most akkor ennyi erõvel lehetne azt mondani, hogy Bin Laden sem volt rossz, de azért érezzük, hogy ez hazugság. Nem mellesleg, ha nem tûnt volna fel, megölte a SAJÁT apját! Hát azért ez egy elég súlyos dolog. És mitõl lenne puhapöcs? Egy fiatal, aki identitászavarban szenved, ingadozik két oldal között. Ilyenek vannak a mai világban, persze, rá lehet fogni, hogy puhapöcs, mert ez egyszerû magyarázat, de az identitászavarral szakirodalmak egész sora foglalkozik.

"14) Neki is probléma hogy Harison Ford lopja a filmidõt, fõszereplõ az új színészek helyett."
Ha meg nem lettek volna régi színészek, most azért sírna mindenki. Az új színészek is helyet kaptak, Harrison Ford pedig ismét parádésat alakított.

"15) a végsõ fénykardozást õ is útálta."
A végsõ fénykardozás jól volt megcsinálva. Rey védekezett Kylo Ren ellen, aki 1. meg volt sebesülve, 2. sokkhatás alatt állt amiatt, amit tett; Kylo majdnem megölte, nagyon kis híja volt, hogy Rey megmenekült. És Kylo sem harcolt túl jól. Finn-t pedig lenyomta Kylo, ha Rey nem menti meg, akkor ki is nyírja. Ennyit arról, hogy simán legyõzték Kylo-t...

"16) Õ is útálja hogy mindenki mindenkinek "régi barát"-ja."
Ez mindig is így volt. Amikor A Birodalom visszavágban megérkeztek a Baspin-re, és találkoztak Lando-val, Hannal még össze is ölelkezett. Han mondta is, hogy régi barátja. Az nem derült ki, honnan ismerik egymást. Ez a Star Wars-ban mindig így volt. Amúgy pont azok a karakterek ismerték egymást, akiknek kell, ez nem igaz, hogy mindenki kapásból ismert mindenkit.
1/10
Torolt Felhasználo 2016 jan. 11. - 00:49:41 1/10
(1722/2837)
Itt az egyszerû kérdés:

Mitõl tartod te ezt a - szerintünk - szemetet "jó film"-nek?

Mert én 54 képernyõn keresztül fejtegettem mi nem tetszik, ami azért mégis több mint egy benyögés hogy "nekem tetszett".
http://hungariananarchy.blogspot.hu/2016/01/star-wars-force-awakens-destroys-society.html
Ha ebbõl sem derül ki számodra mi a bajunk, akkor vagy negatív az iq-d, vagy troll vagy.
1/10
cellasto 2016 jan. 11. - 00:40:41 1/10
(1721/2837)
kispajtás,te kezdtél itt mindenkit leszólni,mert nem csak disney s*ggnyalókkal van tele a fórum
elhiszem,hogy sz*rul esik,de ez van :)

menj nézd meg minél többször moziban a filmet,told a készítõk zsebébe a pénzt :)
10/10
offtopic
Pisti1990 2016 jan. 11. - 00:23:56 10/10
(1720/2837)
Tudnék én ésszerû kritikát mondani, és ésszerû válaszokat adni, ha lennének ésszerû kérdéseitek, és nem a személyeskedéssel lennétek elfoglalva. Azt mondjátok, semmi újat nem mondok. Hát ti mit mondtok? Azon túl, hogy lehúzzátok az egész filmet? Szerintem semmit. Ha majd lesznek kérdéseitek, akkor arra szívesen válaszolok, ilyen egyszerû.
Amúgy elég nevetséges, hogy amiatt vagyok leszólva, mert tetszett nekem egy Star Wars-film. Azért ez valahol mégis vicc. Fõleg úgy, hogy nem egy ember Star Wars-rajongónak nevezi magát. De mondtam, akkor reagálok érdemben, ha lesz kérdés, amire lehet reagálni, és nem csak a személyeskedés.
2/10
offtopic
jani-wan 2016 jan. 10. - 23:45:24 2/10
(1719/2837)
Nem az volt a baj. Tök jól nézett ki Naboo, Coruscant, Tatooine.
Yoda volt gagyi, Jar-Jar volt gagyi, vagy nézd meg a teljes "fogatversenyt", ami szerencsére valamennyire vágva lett. Mintha valami rajzfilmfigurák versenye lenne! (a 3. perctõl kezdõdik)
https://www.youtube.com/watch?v=8cFOJX4ch_U
Komolyan "már azt hittem" hogy elõbb utóbb Dodó kacsa is megjelenik. :)
2/10
MattColors 2016 jan. 10. - 23:38:51 2/10
(1718/2837)
Biztos lehetsz benne, hogy sokan, akik hozzám hasonlóan nagyot csalódtak, nem fognak a következõért fizetni...
Nem tömöm Disneyék zsebét. Miért tenném? Ezzel a filmmel totál hülyére vettek... Megnézem, ha megjelenik jó minõségben, de ennyi. És ha sikerül azt is elb*szni, akkor a többit meg sem nézem... A régi filmek, könyvek maradnak nekem SW és kész.