8/10
Semprini 2015 nov. 02. - 12:34:22 8/10
(733/1173)
Ne kezdjük már elölrõl, többször is leírtam, hogy valóban nem bírom Tóth Gabit de nem emiatt várom hogy kiessen, hanem mert nem tudja elkapni egyik elõadó hangját és énekstílusát sem, saját hangján bömböli végig a dalokat, amint azt legalább négyen(!) leírták rajtam kívül, nekik mégsem szólogatsz be.
Énekesileg pedig a leggyengébb láncszem vitán felül Varga Gyõzõ volt - természetesen a már kiesett Csonka András mellett. A tegnapi mûsorban pedig úgy volt az egyik leggyengébb, hogy még énekelnie sem kellett.
Ivy66 2015 nov. 02. - 12:26:00
(732/1173)
Én készséggel elismerem, hogy kedvelem Varga Gyõzõt (már ha ránézek is mosolyra áll a szám), de neked valóságos Tóth Gabi-fóbiád van. :)
8/10
Semprini 2015 nov. 02. - 12:21:53 8/10
(731/1173)
Sokan véditek Varga Gyõzõt. Nos, nekem eltér a véleményem, pedig nagyon kedvelem a Mirigyéket mint csapatot, DE: Varga Gyõzõ NEM ÉNEKES, és mint ilyen, bizony kicsit kilógott a mûsorból. Paródia szinten viszonylag jól tud megjeleníteni bizonyos elõadókat, fõleg mozgásban, azonban énekesileg a feladatok majdnem mindig meghaladták a képességeit - ráadásul tegnap nem kellett énekelnie sem, de Gesztiként sem volt az igazi. Õ maga is mondott valami olyat is az after party mûsorban, hogy örül, hogy idáig is eljutott ennyi profi énekes közt. Ha jól emlékszem, az elõzõ szériában a Mirigy frontembere, a 25 éve hangutánzásból élõ Sipos Péter sem jutott (sokkal) tovább, pedig õ aztán érti a dolgát. Varga Gyõzõ egy tehetséges showman, megtette amit tudott, becsülettel helytállt, de az élmezõnyben már nem lenne már semmi keresnivalója, ez teljesen nyilvánvaló. Ezzel együtt én is jobban örültem volna, ha Tóth Gabi esik ki helyette tegnap.
Ivy66 2015 nov. 02. - 12:01:20
(730/1173)
Vártam nagyon ezt az adást, mert elég nehéz feladatok voltak, és ezúttal legalább közismertebb elõadók, és számok.
Akik tetszettek: egyértelmûen jó volt Gáspár Laci (megint). Pedig azt hittem, ezzel a Cher feladattal tényleg kiszúrtak vele. De most is, mint eddig mindig, sikerült úgy megoldania, hogy az ember csak néz és hallgat, mint a moziban. Komolyan, a mûsor indulása elõtt nem gondoltam volna, hogy Laciban ennyi van. Gratula neki, remélem, végig menetel. Most már lehet, hogy azt kéne mondani, hogy ne kapjon könnyût, mert azt lehet, hogy nem csinálná ilyen jól?
Amikor Peter Srameknek kiosztották Tina Turnert, elképzelni se tudtam, hogy ezt megoldja valahogy. Külsõleg tényleg szinte lehetetlen lett volna, és nem is sikerült Tinát varázsolni belõle, de az énekkel nagyon meglepett. Meglepõen jó volt! Nem mondom, hogy hibátlan, de sokkal jobb, mint amit vártam. Mellesleg egész jó lába van, és Tinaként, meg a Spice Girls-elõadásban is voltak olyan nézései... :)))
Csobot Adél hálás feladatot kapott, bár ez sem volt éppen könnyû. Szerintem most nyújtotta a legjobb teljesítményt, és bár nem olyan telt, és erõs a hangja, mint Minellié, az ének és az elõadás is nagyon rendben volt. A terhességére való célozgatást, majd bejelentést nem oda valónak tartottam, de errõl õ nem tehet.
Rácz Gergõnek a nehézséget ez esetben a nyelv jelentette, a többit simán megoldotta, így az õ teljesítménye is rendben volt. Viszont a Pet Shop Boys esetében valahogy túl lágyra akarta venni az éneket, de inkább csak gyenge lett. Azért tetszett az az elõadás is, Varga Gyõzõvel egy vicces, és szórakoztató produkciót hoztak össze.


Akik pedig nem...
Bár korábban védtem Tóth Gabit (mert az elõzõ produkciói közül volt, ami jobban tetszett), most sajnos nekem sem tetszett az elõadása. Szerintem is végigüvöltötte a dalt, nagyon érzõdött a görcsös akarás, pedig pillanatokra sikerült egész jól elkapnia Cserháti énekstílusát. Sajnálom, azt hittem, jobban megoldja ezt. A haja katasztrófa volt, mintha egy ronda kalapot viselne. Errõl mondjuk nem õ tehet. A zsûri talán a dal üzenetét díjazta, vagy a Cserháti Zsuzsáról való megemlékezést, mert az elõadás nem ért annyi pontot.
Wolf Kati Prince-elõdása most nem igazán jött össsze. Ez nem volt épp egy testhezálló feladat neki. Úgy érzem, Kati akkor igazán jó, amikor kieresztheti a hangját, most viszont visszafogottnak kellett lennie, ez kevésbé megy. A Spice Girls-számban viszont tetszett.
Varga Gyõzõt sajnáltam, hogy kiesett, de hát már maga a feladat is predesztinálta erre. Nem a nehézsége okán, inkább a "semmilyensége" miatt. A Rapülõk egy csapatmunka, önmagában a rappelõ dumaembert utánozni nem valami hálás. Az eredményehirdetés végén látszott is Gyõzõn, hogy tudja, õ lesz, aki megy.

A végére: most komolyan, kinek támadt az az eszement ötlete, hogy Tóth Gabi a testvérét, Verát utánozza a következõ adásban?
whitedoor41 2015 nov. 02. - 09:23:03
(729/1173)
Szerintem Tóth Gabit elöntik az érzelmek és nem tudja kontrollálni magát, kitör mint egy tûzhányó és csak bömböl és bömböl, aminek tegnap sajnos részesei is lehettünk. Ami a hangját illeti, ugyan pár másodperc erejéig felvéltem fedezni Cserhátit is benne (1 perc környékén: "...míg csak élnem kell, sose lesz másképp. Nem számít, hogy hány év messzeség..." ), de 99%-ban ismételten Tóth Gabi volt - köze nem volt az eredetihez. Az elõadással kapcsolatban Bereczki meg is jegyezte, hogy nagyon teátrálisra sikeredett, de lepontozni mégse merte.

Wolf Kati Princeként egyszerûen nem tetszett. Csobot sem volt átütõ Minelliként, "érdekes" volt a zsûri hozzáállása, inkább Minellit szólták meg és alacsonyították le, minthogy a többször hangoztatott "terhes" és "magázandó" Adélkát negatív kritikával illessék.
Varga Gyõzõ Gesztiként nem igazán tudott remekelni, hozzá kell tenni, hogy a dalban amit kapott nem is igazán lehetett remekelni, mintha csak arra játszottak volna, hogy kipottyantsák a mûsorból- megdobták azzal az idétlen Áj láv jú vacakkal. Számomra a Go West-es duett volt az est fénypontja, sem Gyõzõ sem Rácz Gergõ nem tartozik a kedvenceim közé, de a hangjuk remekül passzolt, Gyõzõ hangja inkább az 1979-es Village People-ös változatba illett bele, de a végeredménybõl számomra ez se vont le. Biztosan voltak hamis hangok, nekem ehhez mondjuk botfülem van, de meglátásom szerint a zsûri méltánytalanul pontozta le õket, a Spice Girlsös Wannabe mellettük egy f*ng se volt, csak bohóckodásból állt az egész, ahogy meg is jegyezték a Spice Girlsben nem azon volt a hangsúly ki tud és ki nem tud énekelni. Ehhez képest utóbbiak majdnem max pontot kaptak mindenkitõl, elõbbieket meg jócskán lepontozták. Tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel most népszerûtlen leszek, de számomra tegnap a 3 lány volt a leggyengébb és nagyon is úgy éreztem, hogy a zsûri próbálja megmenteni a kiesõhelyen lévõ Katit (akinek egyébként szurkolok) és Adélt. Számomra ez jött le miután elõször megmutatták a nézõi szavazatokat és õk voltak kiesõhelyen, majd következtek a duettek, amiket a tisztelt zsûri úgy értékelt ahogy.

Valaki megemlítette, hogy Gáspár Laci férfiként(!) nagyot énekelt Cherként, ehhez annyit tudok hozzátenni, hogy Cher egyike azon kevés nõi elõadónak akinek a hangját egy férfinak talán könnyebb is leutánoznia mint egy nõnek. Már adás elõtt gondoltam, hogy a Strong Enough-ot fogja énekelni mivel Cher kiemelkedõbb számai közül az elõzõ szériákban Soma már elénekelte a Shoop Shoop dalt, a Vastag gyereke meg a Belivet, így kizárásos alapon marad ez a D'ove L'Amore és az If I Could turn back Time, de utóbbit gondoltam nem merik meglépni, hiába az egyik legjobb Cher szám, 18-as karikával futott volna a mûsor Lacinak elõl hátul kilógott volna mindene. xD

Srámek T.T.-je nálam az elment/megoldotta a feladatot kategória. Oláh Miki dicsérõ szavai után azért még egyszer visszahallgattam,- kép nélkül könnyebb volt elvonatkoztatnom,- de az én botfüleim nem véltek sok hasonlóságot felfedezni az eredetivel. Utána visszanéztem T.T.-t is és a véleményem még mindig ugyanaz. Nem élveztem az elõadását, sem hangban, sem látványban nem véltem benne felfedezni Tina Turnert. :( Szerintem egy övön aluli feladat volt és megbirkózott vele, de semmi több.
Rácz Gergõnek tegnap könnyû dolga volt, Tarkan testhezálló feladat volt, mind hangban, mind mozgásban, mind kinézetben (inkább a sminkmesteresek érdeme) jól hozta.
2/10
nikato 2015 nov. 02. - 08:52:28 2/10
(728/1173)
Amióta a Megasztárban voltak, a két Tóth lány bármiben szerepel, szinte már érthetetlen módon nyálaszkodnak körülöttük, még ha nem is voltak jók. Gabi folyton a saját hangján énekel, hiába ad elõ jól valamit, ez a mûsor arról szól, hogy adott sztárként énekeljenek. Azt is megfigyeltem, hogy aki rosszabb dalt kap, az fix, hogy repül. Laci szerintem mindent jól hoz! De az is kiderült, sok produkció által, hogy sok énekesnek más mûfajban kéne énekelnie, mint amit a valóságban csinál, pl. Nótár Marynak sem a roma dalokat kéne csak nyúznia.
8/10
napraforgó 2015 nov. 02. - 08:03:33 8/10
(727/1173)
Wolf Kati most nem volt annyira jó, a zsûri mégis plusszpontokat adott neki. Amolyan kegyelemkettes, meg ne bukjon szegényke.
Varga Gyõzõ nem volt rossz Gesztiként, bár tudjuk, hogy Geszti akármilyen jópofa, nem egy jó énekes, itt tehát nem is lehetett brillírozni.
Csobot Adél tetszett, bár túl fiatalka volt Liza Minellihez. Minellinek van a hangjában egy olyan zönge, egy érettebb zengés, amit ez a kislány nem tudott hozni.
Peter Srámek kicsit sem hasonlított Tina Turnerre, de hát nem jó számot, nem jó elõadót osztottak rá. Gáspár Laci külseje is távol áll Chertõl, de õ mégis jól megoldotta a feladatot. Rácz Gergõ helyes volt, neki max. a török nyelvvel lehetett gondja, amúgy csak szexisnek kellett lennie.
Tóth Gabi nemigen hasonlított Cserháti Zsuzsára, sem a teátrálisan szélsõséges mozdulatai, sem a túl hangos "ordítása". A parókáját is túlságosan a szemébe húzták, elég nevetséges lett így a külseje. Cserháti ennél mindig finomabb, nõiesebb volt, nem ilyen harsány, szinte erõszakos figura, mint amit Gabi elõadott.

A közös produkciók viszont nagyon tetszettek, a Go West nagyon, a Spice girls meg remek paródia volt. Maci Laci nagydarab Mel B-je, Srámek Baby Spice-ja mellett a valódi lányok elbújhattak.
Sajnálom Varga Gyõzõt, hogy kiesett, de innentõl már mindig csak nagyon tehetséges, jó elõadó fog kiesni.
LexH 2015 nov. 02. - 06:41:48
(726/1173)
Jav. Gáspár Laci
LexH 2015 nov. 02. - 06:38:39
(725/1173)
A mûsor eljutott odáig, hogy egyszerûbb lenne azt mondni a fellépõknek, mindenki csináljon, amit akar. Srámek pl. tudta volna utánozni Tina Turner hangját, de aztán mintha mégsem akarta volna, Tóth Gabi saját hangján adta elõ Cserhátit, s néha durván - szinte sértõen - parodizálta. Wolf Katinak semmi köze nem volt Pince-hez, sem hangban, sem külsõben, ha pedig Gáspár Gyõzõ bejön, mindenkit kitakar a képbõl. Õ valóban önálló mûsort érdemelne. Bereczki és Majka állandóan a másik reakcióját figyeli. Mi lenne, ha egymás mellé ültetnék õket?
8/10
Semprini 2015 nov. 01. - 23:51:39 8/10
(724/1173)
Örülök, hogy hárman is leírták már elõttem az igazat Tóth Gabiról, így én csak annyit írok: maximálisan egyetértek az elõttem szólókkal! Érthetetlen, miért van tõle ennyire elájulva a zsûri, iszonyatosan túlpontozták megint, pedig talán a legrosszabb volt ma (IS). Wolf Katit pedig legalább ugyanennyire alulértékelték, olyannyira, hogy kis híján ki is esett, de az páratlanul nagy igazságtalanság lett volna, hiszen nála ezerszer rosszabbak vannak még versenyben. Varga Gyõzõ kiesése viszont nagyon érett már, azt kell mondjam, most sikerült tényleg a leggyengébb láncszemnek kiesnie, jövõ héten mehetne már végre Tóth Gabi...
Csobot Adél nagyon meglepett, kiválóan hozta Liza Minelli hangját, stílusát, ahogy az általam nem kedvelt Rácz Gergõ már másodszor volt egész jó, igaz most nagyon könnyû dolga volt, hiszen megjelenésben és hangban is erõsen hasonlít az eredeti török elõadóra, ugyanolyan nyálas bájgúnár. Peter Sramek abszolút nem hasonlított Tina Turnerre külsõleg - a sminkesek valamit nagyon félrenézhettek-, a hangot viszont néhol megdöbbentõen jól hozta, de ez nem tartott ki az egész szám erejéig.
Aki megint ellopta a show-t, az Gáspár Laci volt - újfent megoldhatatlannak látszó feladatot kapott, és bár külsõleg õ sem igazán hasonlított Cher-re (az csoda lett volna), de hangilag elképesztõen jól elkapta a jellegzetességeit.
A Spice Girls-szám volt az este csúcspontja, a legviccesebb szám volt magasan az összes közt, a Pet Shop Boys imitáció viszont szerinte nem sikerült.
A zsûri ezúttal is héttõl tíz pontig használta a tízes skálát, de sikerült így is elképesztõ anomáliákat produkálni, legalább hárman a négybõl abszolúte nem értenek hozzá, nincs fülük és passz. Az értékelések szövege pedig kimerül abban, hogy mindegyik mond egy hasonlított, hogy szerinte kire hasonlít legjobban az aktuális versenyzõ, Havas meg nosztalgiázik egy sort, de véletlenül sem az adott produkcióról beszél.
Ezzel együtt szórakoztató mûsor ez még mindig, kíváncsian várom a következõ adást is.
10/10
kazsagx 2015 nov. 01. - 20:44:13 10/10
(723/1173)
Toth Gabi megalazta Cserhati szamat.Borzaszto volt,barki barmit mond. Cserhati nyomaba sem erhet!
malvinkicska 2015 nov. 01. - 20:40:02
(722/1173)
El vannak ájulva ettõl a Tóth lánytól, de biztos odafent az örök mezõkben nem tetszett, Cserhátinak. Állandóan csinálja a drámát mintha õ egy olyan nagy valaki lenne, a tesójának annak van hangja de õ sokszor csak ordít. A zsûri saját magáról látleletet állít ki, Majka ki az õ egy iskolázatlan tuskó, még õ véleményez sajnos itt tart ez a világ.
robicsek2 2015 nov. 01. - 20:16:01
(721/1173)
Gabi már megint végig bömbölte és üvöltött a dalt. Engem roppant mód irritált.

És idegesítõ ,ez a folyamatos erõltetett sírás.

Hagyjuk már a megemlékezéseket. És fõleg ne így !

Megint indokolatlanul nagy 10 pontok.
filoszemitabélus 2015 nov. 01. - 19:53:11
(720/1173)
Te most valóban meglepõdtél? Mégis mit gondoltál Majkáról? Én azontúl, hogy nem érdekel, Majka miatt nem nézem ezt a mûsort. Mint amikor egy csimpánzra frakkot adnak. Odaengedik ezt az analfabéta prolit a képernyõre és hagyják, hogy hülyeségeket hablatyoljon össze. És még szorgalmas is! Kész katasztrófa! Még a kereskedelmi tévék kultúrkörében is.
olahmiki1959 2015 nov. 01. - 19:46:22
(719/1173)
Jól van, ma Majka is bebizonyította, hogy teljesen hülye, és nem ért ahhoz, amiben zsûrizik.
Peter Srámek Tina Turner-külseje valóban nem hasonlított az eredeti elõadóra, - ez a sminkesek hibája, sokkal nagyobb hajkoronát, és nagyobb melleket kellett volna csinálniuk a szlovák srácnak, - viszont a a hangja teljesen olyan volt, mint Tina Turnernek.
Hangszínben, magasságban, erõben tökéletesen hozta Tina Turnert, és egyetlen hamis hang sem volt az énekében!
Ha csak a hangot nézzük - hallgatjuk - akkor Peter Srámek ma az egész verseny egyik legjobb produkcióját nyújtotta, amit Majkának észre kellett volna vennie.
Nem vette észre...
whitedoor41 2015 nov. 01. - 19:37:01
(718/1173)
ha már céline diont szóba hozták, örülnék neki ha jövõ hétre megdobnák vele wolf katit (már amennyiben még versenyben lesz), az eurovízió kapcsán rengetegen hozzá hasonlították, hangja, alakja, stílusa nagyon hasonló, kézenfekvõ választás lenne nem is értem mért nem osztották már rég ki neki
whitedoor41 2015 nov. 01. - 19:32:12
(717/1173)
brutálisan rossz szereposztások jutottak ma estére, - aki ezért felelõs azonnal menesszék! - már csak tóth gabi cserhátijára leszek kíváncsi
whitedoor41 2015 okt. 30. - 15:55:37
(716/1173)
Nincs ezzel semmi gond, ízlések és pofonok különbözõek. :) Én a magam nevében beszéltem, ha érdemesnek tartom az elõadót akkor szívesen utánakeresek. Nyilván nem az SP és Pain féle borzalmakra gondoltam, vagy az egyslágeres elõadókra, de sokszor akad olyan eset is, hogy ismerõs az elõadó, de az ominózus dalról még nem is hallottam.
8/10
napraforgó 2015 okt. 29. - 03:55:05 8/10 Előzmény whitedoor41
(715/1173)
Szerintem ez egy szórakoztató mûsor, és én nem vagyok híve, hogy ismeretterjesztó mûsorba menjen át, sosem látott elõadókat ismertessen meg velünk, pláne valaki más közvetítésével. Meg egydalos elõadók "megismerése" is tök fölösleges. Egy ilyen mûsor a széles néptömegekhez szól, akkor meg mindenki által ismert elõadókat kellene megszemélyesíteni, nem a csak vékony rétegek által ismert valakiket. Ha a szereplõk fele ismert személyt kap, a másik fele meg holmi ismeretlent, akkor nem egyenlõ esélyekkel indulnak.
De hát persze ez csak az én véleményem.
8/10
napraforgó 2015 okt. 28. - 08:00:12 8/10
(714/1173)
Teljesen igazad van, valóban különbözõ korcsoportok nézik a mûsort, így nyilván mindenkinek más és más tetszik. Ezért is hivatkoztam a koromra, nekem nyugdíjasként nyilván más tetszik, mint a tiniknek.
És teljesen igazad van, nem lenne szabad "övön aluli" feladatot adni egyeseknek. így pl. a kerekarcú, pisze kisgyerek Michael Jacksont egy soványarcúm nagyorrú nõnek kellett alakítani az elmúlt szezonban. Vagy a tejeskávé színû Bebe az õszhajú Tom Jonest kapta. Ha legalább a fekete hajú korszakából választottak volna neki egy nótát, nem lett volna annyira feltûnõ a színes bõre.
Nem nagyon szeretem Janza Katát, de kitolás volt vele Bergendy szerepe, rossz sminkkel, ráadásul elsõnek lépett fel, ami külön nehezebbé teszi a szitut.
Gondolom az elõadók sorrendjét sorsolják, na de hogy kinek milyen szerepet adnak??? Az biztos nem a véletlen mûve. És a zsûri sem túl elfogulatlan, néha kerek-perec megmondták, hogy XY a haverom, neki nem adhatok rossz pontokat. Vagy viccesenm de közölte a zsûritag, ha lepontozom, hát X megver...

Ott volt az RTL hasonló tipusú mûsora, a Szombat esti láz, amelyben a legutolsó szériában már nem volt kiesés. Itt vajon miért nem lehet ezt megvalósítani? Pontozhatnának, minõsíthetnének, szavazhatnának, de hétrõl hétre mindig kaphatna mindenki új esélyt. Maximum a legvégén csinálhatnának egy összesítést, ki volt a legjobb. És ugyanolyan jól szórakozhatnánk.