Az évad egyik legerõsebb elõadása a fõvárosban.
Nagy Zsolt-Kerekes Éva-Pogány Judit mesterhármasa felejthetetlenné teszik az estét.
Meghökkentõ, friss,modern, remek elõadás!

Parti Nagy "liberálságos" újrafordításában és értelmezésében nyiltan aktuál-politikus darab a Tartuffe - ahogy keletkezésekor is az volt. Akkor többször betiltották, és az átírt záró jelenet ("Kérdés van? Nincs? Ne legyen!" ) arra utal, hogy ez akár ma is megtörténhet. Mert a mai magyar politika is tele van Orgonokkal, akik - ha rajtuk múlik - aligha bocsátják meg leleplezésüket. Bagossy errõl azt mondja: "Orgon a frusztrációitól és szorongásaitól válik borulékonnyá, ezért támad igénye szellemi vezérre, lelki társra. Szorongásai és félelmei ugyanis sokszálúak. Egyrészt a magánéletébõl, a feleségével való viszonyából fakadnak, másrészt a politikai libikókából, amit hosszú ideje folytat. Nagyon szorongathatja õt a rejtegetett ládika is, amely egy - mai szóval élve - kormányellenes, Molière-nél királyellenes összeesküvés dokumentumait tartalmazza, miközben õ lojális, királyhû polgárként él. A harmadik elem a származására vonatkozik, egyszerû falusi gyerekként került a nagyvárosba, majd a nagypolitika közelébe. Vagyonának eredete sem lehet megnyugtató, a hipermodern környezet pedig inkább kivagyiságból, netán a felesége mániájából veszi körül." Ezért a jellemzésért számos politikus - Rogán Antallal az élen - állhat sorba. Noha a fõbûnös Tartuffe, a számító gazember, Orgon nélkül nincs Tartuffe. Az "imatigris", "tömjénes furmány", "ájtatos geci" nem lehet meg az "ecce homo" nélkül, Aki "a szélben a szélhám", ha "kibújik a zsákból a szabadgondolkodás szöge", aki "nem kényszerít, hanem helyzetbe hoz". Moliere-nél a darab végén a király emberei igazságot tesznek. Bagossy pesszimistább: Tartuffe lelövésével nem oldódik meg semmi, azonnal helyére áll tanítványa, az új Tartuffe. Feledhetetlen darab, kiváló színészekkel! Nagy Zsolt Tartuffe-je az elsõ pillanattól gazember, Pogány Judit az Orgon egyszerû származását megjelenítõ sokszoknyás anya szerepében zseniális, de mindenki remek! És valószínûleg megnézik a darabot mindazok, akik az ilyen darabokat meg szokták nézni, ám ez kevés. Mikor a végrehajtót elküldik, így szól: "Megyek, de a törvény erejénél fogva jövök vissza, mert a jogállam az jogállam."

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

TARTUFFE---Bagossy László---Örkény István Színház

Nagyságrenddel több a legjobb fordításnál is: Parti Nagy Lajos a moliere-i szituációkat alkotta teljesen újjá eszméletlenül szellemes dialógusaival. Poquelin Mester is így csinálta volna, csak hát kötötte a Napkirály udvarának szemforgató etikettje. Követhetetlen a szófacsarások, sziporkázó asszociációk áradata, azonnal elolvassuk, ha lehet és lassúdad
kéjjel ízelgetjük mámorító cikázásait.
Pernelle asszonyság elsõ jelenete sivár expozíció szokott lenni, Pogány Judit tizenhétszoknyás kofaként már hanghordozásával kiüti a nézõket, ájultan vergõdünk a poén-cunaban, a kacajgörcsbe fulladástól csak a lezuhanó függöny acélos csattanása ment meg.
Csuja Imre kóbor entellektüel nagybácsija és a tündöklõen energikus Dorina, a csúcsra járó Kerekes Éva tovább fokozza az iramot, Bagossy László bravúros tempóban vezényli a pompás együttest.
Baljós elõérzettel fogadtuk a szereposztást, sehogy sem tudtuk Nagy Zsolt-ot a címszerepbe képzelni. Filmvásznon nagyszerû, az alternatív szcénában támadhatatlanul hiteles, kiválóan bizonyított alkatától elütõ, átlényegülten fogalmazott munkákkal /Negyedik kapu, Übü/, de miért kell u.n, "nagy" szerepekbe kényszeríteni /Othello/? Idegen számára a tartuffe-i közeg és az elõadás, játékmód stílusa is.
Eme szereposztási túlkapást bõven kompenzálja az ifjú erõk bevonása. Patkós Márton gigászi orgánuma, heves lendülete élteti a Kókai Tündé-vel elõvezetett, nyíltszini erotikába torkolló veszekedést, Dóra Béla energikus keménységû Damis, Pálya Pompóniá-nak lenyûgözõ a színpadi jelenléte, de talán kicsit korai még neki Elmira szerepe. Varga Lili néma szolgáló, ám mikor TV-riporterként szóhoz jut, néhány mondattal tökéletesen találó karikatúrát rajzol. Jéger Zsombor démoni fenyegetésû, befejezõ "Ne legyen!"-je egy közeljövõbeli Tartuffe-öt ígér.
Amíg nagynevû színházainkban a díszletet bugyuta háttérvetítés helyettesíti, a játéktér itt most is racionálisan szép, Bagossy Levente forgójának képernyõjén kandallótûz lobog, a fényváltások szempillantás alatt teremtenek varázslatos atmoszférát.
Az Örkény István Színház páratlan társulata bármelyik szerepre képes fajsúlyos színészt állítani, Máthé Zsolt egy fejjel magasabbra növeszti Loyál Ignác végrehajtó figuráját. Az elõadás gyújtópontjában a lenyûgözõ Orgon, Znamenák István sugárzik. Felejthetetlen alakítások Kaposváron, átmenetiek a Nemzetiben, ebben a társulatban egyre erõsebben
beépülõ munkák és most a beteljesülés, amely bízvást csak kezdete a további szárnyalásnak. Mert Õ sárkányon röpül akkor is, ha eszeveszett sietséggel botladozik, esernyõt kopaszt, ha páváskodva jár, hiszékeny, mert valamiben végre hinni akar és sárba gyalázott, mikor rájön, hogy becsapták. Úgy játszik a hangjával, mint Tartuffe vele, olyan áhítattal
nézi az álszentet, szinte szerelmes bele. Dühében gyermekként toporog, kiszolgáltatott alkalmatlanságában is végtelenül szerethetõ, ezer színbõl összeszûrt, veszendõ ember, a színészi alkotómunka csodája.
A váratlan végkifejlet napjainkba taszít, Bagossy László rendezése, a félelmetes erejû együttes produkciója mennyei mámorba ölel.

SPOILER, amennyiben ez bárkinek SPOILER:

Javítom magam: nincs happy end itt sem, de ezúttal nem Tartuffe gyõzelmével ér véget az elõadás.

Általában tudom függetleníteni magam attól, ha egy színpadi mûbõl látok egy nagyon erõs elõadást, sõt kifejezetten vadászom õket. Nagyon érdekesnek tartom azt nézni, hogy különbözõ formátumos rendezõk hogyan gondolkodnak ugyanarról a mûrõl. Az elmúlt 2 évben rengeteg Hamletet láttam és kivétel nélkül mindegyik tetszett. Most nem sikerült magam függetleníteni.

A nemzetis Tartuffe (2006) meghatározó élmény volt számomra. Az is Party Nagy volt, ahogy az örkényes is és fejben sajnos végig összehasonlítgattam a két elõadást és ez nagyon rossz mentalitás. Nekem jobban tetszett a nemzetis happy end-mentes befejezés.

Bagossy fantasztikus elõadást hozott létre. Engem meglepett a színészválasztás. Nagy Zsolt helyett én Debreczeny Csabát tudtam volna a legjobban elképzelni Tartuffe-nek. Nagy Zsolt akkor a legerõsebb, amikor lefoszlik róla a báránybõr és egy közönséges, erõszakos (enyhén szodomita) gyarló, aljas alak. Znamenák István végig remekel a nevetségesen hiszékeny és lelkes Orgon szerepében, ahogy Pogány Judit és a zseniális Kerekes Éva is.

Bagossyban azt tisztelem a leginkább, hogy nem játszik biztonsági játékot: bátran csatasorba állítja tanítványait, bár a kora alapján nem meglepõ, hogy Kókai Tünde Orgon lánya, de, hogy Elmirát is egy színmûs növendék alakítja, az mindenképp kockázatos húzás. Pálya Pompónia azonban asszonyos alkatával hitelesen kelti életre a családanyát. A másik nagy attrakció Kókai Tünde. Ophelia után újra bizonyította, hogy remekül alakítja a klasszikus drámák nõáldozatait, ezúttal sok humorral teszi. Azért írok klasszikust és nem újraértelmezett klasszikust, mert szerintem (az elõadás végét leszámítva) Bagossy csak kiaknázza a mûben amúgy is benne levõ lehetõségeket/mondanivalót/értelmet.