Namost a Hamlet egy picit idõsebb alkotás mint 35 év, és mindig vannak új elméletek. Természetesen ez nem egy Hamlet, de nem is ötszáz éve vitatkoznak róla....(Hogy a Bibliáról már ne is szóljak...)

De Niro szinészi teljesítményét soha nem vonnám kétségbe és miként a Terminátor szavai is visszaköszönnek úgy Travis néhány mondata is megmaradhat az utókornak.Jó érzés néha egy-egy mondásnak köszönhetõen felidézni régi emlékeket,de új elméleteket gyártani egy 35 éves filmrõl már felesleges.

Senki nem mondja, hogy hõs, sõt, én pont azzal az interpretációval értek egyet (mert sok van), hogy egyszerûen beteg.
Ha már itt tartunk (olvasgatom a kritikákat) meglepõen sok filmes úgy értelmezi a vérengzés utáni, záró képsort, hogy az egész csak egy álom volt. Tehát mint pl. Roger Ebert rémálomnak nevezi, mások ezt szó szerint a beteges agy rémálmának nevezi...ez is egy megközelítés.

Meg volt benne a gyilkolási hajlam és adott volt egy kislány aki védelemre szorult,õ a két dolgot a lehetõ legegyszerübb módon összekapcsolta és a lányt sanyargató gonosztevõkön töltötte ki a dühét.Ezt én nem nevezném világmegváltó cselekedetnek,egy háborodott elme kiszámíthatatlan,csapongó gondolatainak a tettekben való megnyílvánulása volt.Talán õ ezt hõstettként élte meg és lehet elméleteket gyártani arról,hogy ettõl lecsillapodott vagy további tettekre sarkallta õt,de a tény tény marad hozzá hasonló emberek százával vannak a világban és nem kapnak különösebb figyelmet amíg nem tesznek valami grandiózus nagy baromságot.

Még egyetlen érdekesség. Sok filmben vannak olyan mondatok, melyek máshol visszaköszönnek, idézik õket (Keresztapa: teszek neki egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthat vissza, stb.) Itt, az összes leírás szerint, De Niro "Are you talking to me?" ismételgetése ("Te hozzám beszélsz?") lett az. Az a jelenet, mikor ezt mondja (a tükör elõtt próbálgatja magát, szövegét, fegyvereit) a leírások szerint teljesen De Niro "ad lib"-je, improvizációja volt, Scorsese csak azt mondta neki, élje bele magát, és improvizáljon. Úgy volt, hogy majd kivágják ami nem kell, aztán mindet megtartották. "Are you talking to me?...."

Az egyik kritikus (illetve mások szerint is) a Taxisofõr (most kb. fordítom): "...egy brilliáns rémálom (nightmare), és a rémálmok nem magyarázzák meg magukat..." Mások Antonionihoz hasonlítják, és érdekes, Scorsese és DeNiro is a film legfontosabb jelenetének tartja, mikor Betsyvel szakítás után Travis még mindig nem érti mi van, és hosszasan próbál telefonálni a csajnak, miközben a kamera végig svenkel egy hosszú, teljessen üres folyosón...

Számtalan filmbéli szereplõt tudnék felsorolni akit simán õrültnek vagy gonosznak bélyegeznek hasonló tettei alapján.Nem kétséges,hogy Travis egy ellentmondásos figura,de ilyen kultikus figurává magasztalni szerintem erõs túlzás.A karaktert egyszerüen szárnyra kapta a hírnév és olyan évtizedeken átívelõ emblematikus figura lett akit manapság is elõszeretettel emlegetnek filmes körökben.Ideje lenne elengedni õt mert ennyire nem komplikált jellem ez az ember csak valaki mindíg elõáll a történet egy végletekik kifacsart értelmezésével és ezzel újabb vitaalapot szolgáltat az arra rámozduló Travis fanatikusoknak.

Tetszik az elemzésed. Az ambivalencia (a nõkkel és másokkal szemben is) teljesen összeegyeztethetõ a bipoláris betegséggel (régebbi nevén mániás depresszió). A Vietnamot meg csak õ mondja, de õ nagyon sok mindent mond, kormányügynök, stb. Én kevésbé a Vietnam vonalat látom benne, bár lehetséges. Még az is lehet, hogy katona sem volt, azt is csak õ állítja a biztonsági feketeruhásnak, de neki teljesen hamis adatokat diktál be. A nõkhöz való értetlen-éretlen viszonya is bizonyos mentális betegségre utal.

Igen, napokig lehet vitázni róla...Szerintem Scorsese felfogása szerint nem teljesen épelméjû, különben nem küldte volna De Nirot a mentális kórházakba. Szintén bizonyos retardáltságra vall, hogy pornómoziba viszi a lányt, és tényleg nem tudja, hogy ez nem egy jó húzás. Más kérdés, hogy fokozatosan hatalmasodik el rajta, látván a sok mocskot, és Betsy visszautasítását is személyes sértésnek veszi. Azt hiszem, aki a bipoláris betegség lehetõségét látja benne, talán nem sokat téved. Kezdetben viszonylag normális, de depressziós, aztán kirobban belõle minden, paranoid dolgokat tesz (bár arrról lehet vitatkozni,, hogy tényleg az elnökjelöltet akarta-e megölni, vagy Betsyt, vagy senkit), és a végén megint normális. (Legalábbis abban a néhány percben). Szintén a beszámíthatatlanság mellett szól, hogy nem itélték el, noha az elsõ lövést õ adta le. Vagy az ügyész hülye volt. Vagy átkozottul jó ügyvédje volt, és megetette az esküdteket. De legvalószínûbb a mentális alapon a vád ejtése. Hm.

Nem kicsit, az eredeti forgatókönyv szerint teljesen paranoiás, de nem csak Vietnamtól, hanem New Yorktól. Õ sem tudja mit akar, a film közepén van egy monológja, amikor azt mondogatja, kb. "lázadni kell, a kurvák ellen, a kutyák ellen, a kosz ellen....Lázadni." Összefüggéstelen dolgokat sorol. Mentálisan sérült, De Niro, mint a "method acting" nagy mestere, a film forgatása elõtt ténylegesen hetekig taxizott az éjjeli New Yorkban, valamint kórházakban mentális betegeket tanulmányozott, ahogy Harvey Keitel is az éjszakai utcán a stricikét. Betsy, az aktivista szerepét kb. harminc nõ utasította el. Travis szerepét Al Pacino is megkapta, de visszaadta, aztán mégis igent mondott, de akkor már De Niroé volt. Dustin Hoffman el sem olvasta, mert szerinte "Scorsese egy õrült". Scorsese, a rendezõ szokása szerint itt is megjelenik a filmben (õ a fekete szakállas utas aki a felesége sziluettjét nézi a taxiból.) A közhiedelemmel ellentétben viszont az akkor tényleg 12 éves Jodie Foster nem vetkõzik le, sõt, minden szexuális tartalmú jelenetben ahol nem látszik az arca, 19 éves nõvére a "body double". Csak szemelgettem a sajtóból.
...Érdekes, hogy szinte az összes elismerés európai. (Arany Pálma Cannesban, egy csomó Bafta jelölés, igaz, Jodie Fostert Oscarra jelölték) Ha fekete fehér lenne, elmenne olasz neorealistának simán. Vagy az is, csak késõbbi.

"A Taxisofõr a modern filmmûvészet egyik legtöbbet elemzett klasszikusa, melyben – némi túlzással – minden méltatója mást fedez fel. Már abban sem egységesek a vélemények, hogy Travis épelméjû-e avagy õrült, és amit Irisért tett, az vajon igazi hõstett volt-e, avagy gyilkos ösztöneinek a kielégítése, egyfajta pótcselekvés a meghiúsult Palantine-merénylet miatt. Különösen alaposan boncolgatták Travis és Betsy kapcsolatát, illetve a film befejezését. Faragatlanság vagy elképesztõ naivitás volt-e Travis részérõl, hogy pornómoziba vitte a lányt? Paul Schrader szerint ebben a Travist jellemzõ ellentmondások egyike nyilvánult meg. A taxisofõr számára Betsy és Iris a nõiség két típusát képviseli, az angyali ártatlanságot, illetve az érzéki romlottságot. Travis mindkettõjüknek imponálni akar – és ennek a szenátor ellen tervezett merénylet éppúgy a része, mint a végsõ vérfürdõ –, de valójában egyikõjüket sem tekinti szexuális objektumnak. A pornómozi Schrader szerint egyszerre jelent õszinteséget és védekezést Travis részérõl: egyrészt valóban önmagát adja a lánynak, hiszen a pornómozi élete szerves részét képezi, másrészt ezzel tudat alatt megakadályozza, hogy Betsy túl közel kerüljön hozzá. Travis más szempontból is ambivalensen viszonyul a szexualitáshoz, hiszen például a film elején elítélõen beszél az õt körülvevõ mocsokról, amihez a prostituáltakat is hozzásorolja, miközben a pornográfia fogyasztójaként maga is „táplálkozik” ebbõl a mocsokból. Hogy Travis magánya és nõkkel szembeni visszafogott, szinte félénk viselkedése vajon túlzott gátlásokból, vélt vagy valós impotenciából, netán latens homoszexualitásból fakad-e, arra nincs egyértelmû magyarázat. A fegyverek iránti nyilvánvaló vonzalom és a fegyverhasználat mindenesetre freudi értelmezéseket is megenged, hiszen nem a Taxisofõr az egyetlen film, amelyben a fegyver lényegében „a hímvesszõ meghosszabbítása”: e téren talán Arthur Penn Bonnie és Clyde (1967) címû klasszikusára lehet visszautalni.


A film befejezése ugyancsak megosztotta az elemzõket, hiszen vannak olyan értelmezések is, melyek szerint Travis öngyilkos lett a vérengzést követõen, tehát mindaz, amit a filmben ezután látunk, az tulajdonképpen a halála elõtti pillanatokban pereg le a szeme elõtt mint vágyainak beteljesülése. Az Iris szüleitõl kapott hálálkodó levél ugyanis Travisnek éppúgy a megbecsülés és az elismerés iránti vágyát tükrözheti, miként az is titkos óhaj lehet, hogy „hõs”-ként immár õ hagyja faképnél az imádott lányt, és nem fordítva, ahogyan az valójában történt. A férfi, aki nem sokkal korábban még merénylõnek számított, néhány órával késõbb már hõs lett, s mindez csupán azon múlt, hogy a nagygyûlésen nem elég gyorsan nyúlt a fegyveréhez. Scorsese nem utasítja el a halál elõtti képzelgésre vonatkozó értelmezést, ugyanakkor a valóság síkján is nyitva hagyta a történetet. Schraderrel együtt azt állítja, hogy Travis lelkileg egyáltalán nem jött rendbe attól, amit elkövetett, és a férfi valójában egy idõzített bomba, aki a következõ robbanásból már nem biztos, hogy hõsként fog elõlépni. Érdemes megjegyezni, hogy viszonylag kevés elemzõ foglalkozott azzal, hogy a hõsiesség kérdését Vietnam témájához kapcsolja, noha elhangzik a filmben, hogy Travis vietnami veterán volt. A vietnami háború teljesen megosztotta az addig egységesnek tartott amerikai nemzetet, és a háborúból hazatért katonák otthon gyakran voltak kénytelenek szembesülni azzal, hogy a társadalom jelentõs része egyáltalán nem hõsként tekint rájuk, noha õk életüket kockáztatták a hazájukért, és sokan testi-lelki rokkantként tértek vissza a vietnami dzsungelbõl. A „Vietnam-szindróma” is egy lehetõséget jelent arra, hogy Travis bonyolult jellemét és motivációit jobban megérthesse a nézõ."

De Niro karaktere egy kissé meg van zakkanva a vietnámi háborús élményektõl.

Kicsit együgyû és zavarodott a srác, akit de Niro alakít. De ez szervesen a film esszenciájához tartozik.

Ez a film hûen tükrözi azt a változást amin az USA keresztül ment a vietnámi háború után, hogy mennyi fiatal nem találta a helyét a mindennapi társadalomban és egy kicsit is nem figyelt már oda egybõl magába szipantotta a globalizáció. Nagy generáció rendezõi(Scorsese, Coppola dePalma, Lucas) Egy teljesen más megvilágításba helyezték a hétköznapi ember életét ebbben az idõszakban ami maga volt a keserû valóság és õszinteség és ami korábban tabu volt az mind felszínre került (Lásd. Pornómozi jelenet.) Semmi szirup, semmi máz maga a teljes valóság. Sokkal jobb filmeket tudtak ez idõtájt készíteni mint manapság. Generációl nõttek fel ezen a filmen.

70-es évek ide vagy oda,normális ember nem viszi a csajt elsõ randin olyan moziba,de még a századikon se.

Az összes mai más magyar tv csatornán futó adásnak az értékét összeadva, s megszorozva 10000-el, kb. kijön A taxisofõr értéke! :)

Csak azért kezdem nézni mert érdekel a filmben szereplõ szinészek fiatalkori énje,aztán majd meglátom érdemes-e végignézni.
Nehezen tudok azonosulni a 70-es évek amerikájával,Vietnám miatt megbolondult az ország.Én nem látom át a háború társadalomra gyakorolt hatását,de az biztos,hogy mindenre befolyással volt és mindenki a maga módján próbálta feldolgozni a traumát.

Megfigyeltem, hogy Robert De Niro-val még nem láttam rossz filmet.

A jó film onnét ismerszik meg, hogy akárhányszor nézed, mindig ad újat. Ez ilyen. Nem tudok csillagos tizest adni, sajnos. Még az is lehet, hogy nem véletlenül választották be (amerikaiak és európaiak) minden idõk száz legjobb filmje közé. (Azon belül is pl. George Ebertnél az elsõ tízben van...)
Ez a mai filmtermés méltó megkoronása. (Jesszusom, mekkora képzavar, de már mindegy....:-))

Hogy legyen mit 2xer is megkérdezned Ford!:)) Erre most mi mást mondhatnék?..:)