Téma: The OA

3/10
maya_15 szept. 20. 20:42:58 3/10
(13/13)
Én Lazov hozzászólásával tudok egyetérteni. Nagyon sok filmet és sorozatot nézek, de ez volt az egyik legnyomasztóbb, legsötétebb és leggonoszabb mind közül. Ráadásul alattomosan, mert nem számít rá az ember. Nem is tudtam végignézni az első évadot se, és még így is napokig rémálmaim voltak tőle. Pacsi az alkotóknak, ha ez volt a céljuk, igazából profin lehozták, azért is mászott ennyire a bőröm alá. Több mint egy év elteltével is minden kockájára emlékszem, és konkrétan hányingerem lesz tőle. Szóval engem asszem sikerült traumatizálni. :(
7/10
Scorpion82 júl. 09. 09:38:43 7/10
(12/13)
Kár érte, hogy kaszát kapott a második évad után, mert látszik, hogy folytatást terveztek. Így nincs se konklúzió, se annak a hiánya, hogy ránk bízzák a látottak értelmezését, mert ahhoz túlságosan sugalmaz az egyik lehetséges értelmezés felé. Így ez egyszerűen félbemaradt, pedig jó és érdekes sztori volt. Brit Marling pedig tényleg olyan, mint valami angyal. Elsőre se nem kiemelkedően szép, se nem igazán szimpatikus, de minél tovább nézi az ember, annál jobban elvarázsolja. Van benne valami éteri.
10/10
BlueGiraffe 2025 nov. 17. - 20:58:36 10/10
(11/13)
Zseniális, egyedi. Lassan indul, messzire jut. Kíváncsi lettem volna a folytatásra.
4/10
lazov 2025 febr. 05. - 10:55:14 4/10
(10/13)
Nagyon vegyes érzelmekkel állok hozzá.
Az első évadot néztem végig.
Egyrészt jól felépített struktúra, jól kibontott karakterek, picit talán túl lassú vezetés, de azért még belefér. Hangulatteremtés profi, a választott zenék helyükön vannak.
Az ökörnagy dramaturgiai hibákat elengedném, azokra napjainkra kb. soha nem adnak, össze van csapva minden sorozat logikai szempontból.
Ahogy a második évad kapcsolódik hozzá az indulásnál, azt egy sztorival tudnám érzékeltetni: egy buliban valaki feltett egy rock szettet, amiben a DJ kitolásból crossfade-elte a Queen-től a Bycicle Race-t. Azon a ponton, ahol gerjedni kezdt a gitár a végén és várjuk a levezető riffet, megszólal a Final Countdown a Europe-tól. Gyakorlatilag egyszerre ordított fel mindenki a tánctéren, annyira szörnyű volt a váltás.
Aki feltette, az meg könnyesre röhögte magát.
Na ilyen volt a második évad. Teljesen szétzilált mindent, ami az elsőben felépült.
De őszintén szólva volt egyéb bajom is vele.
Az, hogy gonosz. Öncélúan, feloldás nélkül, végletesen gonosz.
Gyakorlatilag a középkor emberének szenvedését támasztja fel korunkra szabva. Ez lehetne egy zseniális megközelítés, de a mindent átható reménytelenség és hiábavaló szenvedés nem engedi érvényesülni.
Gyakorlatilag sikerült egyéb párhuzam nélkül Philip K. Dick beteg világát sorozatra vinni.
Teljesen konkrétan 3 napja vannak rémálmaim a sorozattól, pedig akármit meg tudok nézni.
A "five movements" koncenpció nekem egy elszálllt baromság, konkrétan röhögőgörcsöt kaptam tőle minden alkalommal.
A második évadot végigtrekkeltem Wikipedián, és nagyon-nagyon örülök, hogy nem néztem meg. Biztosan van, akinek ez tetszik, spoilerezni nem akarok, de egy dramaturgiai csőd az egész, vagy szellemi f*szverés, kinek hogy tetszik jobban.
8/10
Izlesekizlestelensegek 2024 máj. 18. - 18:48:49 8/10
(9/13)
Szívesen adtam volna 9-et, akár 10-et is kihozhattak volna belőle ahogy indult, nagy volt a nekifutás, de nem hozta a várt szintet. Ennek ellenére egy erős 7,4 pontot megadok neki, (tudni kell hogy szigorú vagyok), és az erős kezdés miatt felkerekítem 8-ra, végülis jó szívvel adok 8-at, de egy ejnye-bejnye hozzátartozik a készítők részére, de én sajnálom a legjobban hogy végül nem adhattam 9-est, akár 10-est, mert jó volt az alap. A főszereplő lányt mondjuk lecseréltem volna, de ízlések és ízléstelenségek.
10/10
IWantSunshine 2023 máj. 08. - 03:16:47 10/10
(8/13)
Mestermű, mint minden ami Brit Marling nevéhez fűződik. Ötlet is egyedi, kivitelezés is tökéletes.
9/10
andraszoltan 2021 dec. 28. - 18:18:45 9/10
(7/13)
hangulatos, érdekes, izgalmas kis sorozat, érdemes megnézni.
de rá kell hangolódni, telefont nyomkodva bele se szabad kezdeni...
az első évad egy lassú folyású, de a feszültséget nagyon jól fenntartó történet. egy nő pár évvel az eltűnése után előkerül, érdekes és képtelen állításokkal jelentkezik. ki tudja milyen traumák érték stb, hogy kezeli ezt, hogy kezelik a többiek stb. ez az alaphelyzet. jól kezelt misztikus elemekkel fűszerezett, krimiszerűen felépített dráma, 10/10.
második évad jóval intenzívebb természetfeletties fantasy, de gyengébb is. ha valaki ezt nem szereti, az első évadot akkor is ajánlom, magában is jó és élvezhető.
tesz-vesz 2020 aug. 15. - 22:21:10
(6/13)
miről szól ez?
5/10
Attila Gacsályi 2019 okt. 12. - 20:31:57 5/10
(5/13)
Valami túlvilágos baromság.
9/10
Kabor84 2019 szept. 28. - 15:18:00 9/10
(4/13)
Hát a 2. évad befejezésétől dobtam egy hátast! Nagyon meglepő volt. Ez egy jó misztikus sorozat. Kár, hogy elvileg nem folytatják. De ez is egy elfogadható befejezés.
10/10
offtopic
picipc 2019 aug. 17. - 09:32:54 10/10 Előzmény picipc
(3/13)
SE1-hez van magyar felirat az opensubtitles.org-on, már csak a SE2 alá kell...
10/10
offtopic
picipc 2019 aug. 09. - 22:21:36 10/10
(2/13)
Nincs még hozzá magyar felirat... ha tudna valaki, kérem szóljon!
10/10
IWantSunshine 2019 márc. 30. - 08:55:48 10/10
(1/13)
Abszolút zseniális mind a két évad. Még csak hasonlót se láttam. Az évad lezárások és folytatások tökéletesek, váratlanok, de nem erőltetettek, magyarázatot adnak, de mégis fenntartják az érdeklődést az új évad iránt. Brit Marling fenomenális forgatókönyv író és színésznő egyben. Remélem lesz 3. évad!