pneklara 2013 jan. 12. - 19:45:12
(1079/1599)
Persze. És Gigi az a fajta, aki nem szállt el magától. Az, hogy "nyomták Krahácsot" esetében, az a kuriózumnak szólt: ilyen fiatal, ilyen érett, ilyen bájos személyiség. Ha önmagában hallgatjuk, az. De ha van mellette egy viszonyítási alap, akkor látható, õ még nagyon az elején jár. Eddig fõleg másolt, és mások útmutatásai szerint adott elõ, nem önkifejezéssel, nem önmagából építkezett. Ez nem róható fel neki, hisz "aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni"
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 19:40:01
(1078/1599)
Szerintem Andi kifejezetten és legtöbbször Caramel is jól választ dalokat a versenyzõinek. Péternek ez a Hevesi szám pl. telitalálat volt. Kár, hogy mégis kiesett.:( Andi csapatából én már senkit sem ejtettem volna ki szivem szerint.
pneklara 2013 jan. 12. - 19:37:07
(1077/1599)
Elfogadom amit mondasz, s képernyõrõl megítélni valaki személyiségét valóban nehéz. Ráadásul nem nézem rendszeresen és hosszan a mûsort, de minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy Andrea fölényesen, lekezelõen, ellentmondást nem tûrõen, arrogáns hangnemben osztotta ki a kollégáit. /Közel/ azonos szinten lévõ, de azonos hatáskörrel bíró emberekkel szemben ez udvariatlanság. Én Misit tartottam vadembernek, de a vitázó stílusa sokkal szimpatikusabb.
És most nem tartalmi szempontból kritizálom Andrea hozzászólásait, hanem a stílust, a hangnemet róttam fel. Nem hallottam ezt az ominózus beszédet sem Dáviddal kapcsolatban, de ámulok/rossz értelemben/, hogy milyen pojácát csinált Dávidból, s õ meg jó diákként nem mond ellent. Lehet, hogy a nagyvilág e felé halad, és ez egy nagyon korszerû mûvészi próbálkozás. Nekem nem tetszik.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 19:34:59
(1076/1599)
Nekem a nézettségi mutatók nem jelentenek semmit. Pl. a Való világot meg a Barátok köztöt is rengetegen nézték/nézik, de attól még nem lettek színvonalas mûsorok.
grace08 2013 jan. 12. - 19:32:31
(1075/1599)
Persze, hogy nem erre bíztatta, ezt én is tudom. Helyén kellene kezelni a srácot, elvégre még csak 17 éves, nem várható el tõle, hogy tele legyen szomorú élettapasztalatokkal, ezek maguktól fognak jönni, nem csettintesre, mert a Malek Andi azt mondta. :-) szóval butaság ilyeneket mondani, annál is inkább, mert Dávid korához képest nagyon is jó elõadó, látszik, hogy van látása az életrõl, ami ennél a generációnál kisebb csodának számít.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 19:31:57
(1074/1599)
Szerintem érthetõ volt, kikre gondolok a "miattatok" alatt. Légyszives olvasd el mégegyszer a hozzászólásomat, és ha nem inged, ne vedd magadra!
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 19:28:57
(1073/1599)
Misi eddig szinte minden adásban félbeszakította Andit, ami szerintem is elég udvariatlanság. Most csak ezt kapta vissza. De Dáviddal kapcsolatban egyetértünk.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 19:24:42 Előzmény laza_kivi
(1072/1599)
Szerintem meg Andi és Caramel abszolút jól értékeli a produkciókat, és jól is egyengetik a versenyzõik útját. Egyáltalán nem bántam, hogy Somló keveset beszélt, mert Veled ellentétben úgy látom, hogy sokszor képtelen értelmesen végigmondani egy mondatot, pedig mint zenészt nagyra becsülöm.
danton b 2013 jan. 12. - 19:12:11
(1071/1599)
Ááá,õ a visszafogott és szerény hozzászólásairól közismert a Fórumon :)
stanmore 2013 jan. 12. - 19:06:07
(1070/1599)
Egyetértek,én speciel imádom,nagyon ritkán látni ennyire eredeti egyéniséget és valódi kedvességet.egy unikum a nõ.
danton b 2013 jan. 12. - 18:59:28
(1069/1599)
És még valami : így a végkifejlet közeledtével,a zsüri átveszi az Xfaktorosok ömlengõ stílusát ,nemigazán mernek vagy engedik õket kritizálni ,pedig lenne mit ,és akkor nem lenne uncsi a véleményük sem.
danton b 2013 jan. 12. - 18:57:07
(1068/1599)
Igazad van ,szerintem a dalválasztások miatt unalmas a mûsor,mert rendkívül szar a repertoár.
danton b 2013 jan. 12. - 18:54:28 Előzmény pneklara
(1067/1599)
Én imádom Malek Andit,és teljesen természetes egyéniség ,a mosolygása is valódi ,ezért egyáltalán nem irritáló mint a bájvigyorgók általában.Az utóbbi idõben volt egy két vitatható döntése ,de ezzel együtt látszik hogy ért hozzá,és zömmel jók a meglátásai .pl hogy az ikrek éretlenek,miközben a többiek elaléltak tõlük.szóval egy igazi kedves lény tele jóindulattal ,.ráadásul eredeti,sokkal szimpibb mint a nagymellényû Miklós.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 18:49:20
(1066/1599)
Értem. Hát... nekem egyáltalán nem unalmas. Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb tehetségkutatójának érzem, élõ zenével, jó hangú versenyzõkkel. Ennél már csak a Fölszállott a páva tetszett jobban.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 18:45:35 Előzmény Bornbela
(1065/1599)
Le a kalappal elõttük! Végre egy magyar együttes, aki magyar nevet választott magának, és magyarul énekel! Sajnos ez már ritka manapság, mint a fehér holló, mert mindenkit megfertõzött az anglománia.:(
pillangókisasszony 2013 jan. 12. - 18:35:27
(1064/1599)
Dehogy,nyilván nem azért.Azt abszolút pozitívumként hoztam fel.Vannak jók hangok,és általában az esik ki,akinek kell,DE ennek ellenére,valamiért unalmas a mûsor,és nem tudok rájönni miért.Lehet,hogy rosszul fogalmaztam.Nem olvastam vissza,amit írtam.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 18:32:32
(1063/1599)
Attól unalmas, hogy az esik ki, akinek kell??? Akkor én ezentúl csak ilyen "unalmas" mûsorokat szeretnék nézni. Mi van Veletek, emberek, hogy a jó dolgokat unalmasnak tartjátok??? Miattatok a híradókban már csak szörnyûségeket lehet hallani, mert különben azt is unalmasnak tartanátok.:/// Én meg inkább nem is nézek híradót emiatt.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 18:29:11 Előzmény pneklara
(1062/1599)
Általában egyet szoktunk érteni, de most kivételesen nincs így. Szerintem Andi a legjobb mentor, az õ énekesei a legjobbak, jól választott dalokat egyre jobban adnak elõ. Ellentétben Misivel vagy Somlóval, akiknek a versenyzõi nem nagyon fejlõdnek, és a dalválasztások is sokszor mellésiklanak sajnos. Tegnap pl. Mónit szivesebben láttam volna kiesni, mint Pétert, bár tudom, hogy ez a szabályok miatt nyilván nem lehetséges.
Furcsa kijelentés számomra az is, hogy a mosolygó embereket eleve fenntartással kezeled. Ráadásul megint azt tapasztalom, hogy valakit abból a kevésbõl ítél meg valaki (negatívan), amit a TV-ben lát belõle. És ehhez még hozzáteszed egy szerepbéli viselkedését... Ezt nem tartom helyesnek, mert nagyon félreviheti az embert.
Tény, hogy Misivel sokszor teljesen más véleményen vannak, de ahogy ezt lereagálják, az még mindig sokkal visszafogottabb, mint más, hasonló mûsorokban, és lássuk be: Misi megnyilvánulásai sem mindig helyesek.
pillangókisasszony 2013 jan. 12. - 18:24:02
(1061/1599)
Annak ellenére,hogy vannak jó hangok,a mûsor unalmas.Nem tudok rájönni miért.Érdektelen teljesen.Nagyjából mindig az esik ki,akinek a véleményem szerint kell.Péntek estére háttérzajnak jó,de ennyi.Szerintem emiatt nincs nézettség.
Ezüstliliom 2013 jan. 12. - 18:17:06 Előzmény grace08
(1060/1599)
Nem kellene így felfújnod ezt a véleményét. Nem arra biztatta Dávidot, hogy drogozzon és feküdjön le minden útjába kerülõ nõvel. Rosszalkodni azért egy erkölcsös ember is szokott olykor. Emberbõl vagyunk, nem vagyunk hibátlanok, és a legtöbbet a hibáinkból tanulunk, ettõl fejlõdik a személyiségünk, Dávidé is. Egy elõadómûvész is attól lesz - többek közt - igazán jó, ha már megélt egy s mást, ha érték már csalódások, és fel tudott állni a kudarcok után. Lásd pl. Kiss Tibort a Quimbybõl.
Jelen esetben szerintem Andi úgy értette, hogy valami lazább, vagányabb dal is jól állna neki, és ezzel egyet is értek (tudom, már énekelt ilyet is), pedig tényleg csodálatosnak tartom, ahogy a bennsõséges, komolyabb témájú dalokat elõadja. Tegnap nem sikerült túl jól a produkciója, de úgy érzem, ebben a hangosítás is ludas lehet. Több elõadónál is rossznak tartottam, az éneklések sokszor voltak vérszegények, mattak, a vokál alig hallatszott, és gyanítom, hogy az elõadók nem hallották a kíséretet, ezért csúsztak be hamnis hangok olykor.