8/10
Xxy92 2016 okt. 22. - 23:08:07 8/10
(127/147)
Nem szokványos akciófilm erõs érzelmi szállal, mely alatt nem feltétlenül csöpögõs szerelmet, hanem egy önmagát keresõ ember érzéseit értem. Igen sok film foglalkozott már a bûnözõ pozitív oldalának bemutatásával, ez a film viszont igényesen teszi ezt, anélkül, hogy az akciót mellõzné. A végeredmény pedig egy lövöldözõs dráma, mely túlmutat a sablonon.

8
6/10
Semprini 2016 júl. 25. - 14:17:02 6/10
(126/147)
Ben Afflecket totálisan tehetségtelen színésznek tartom, hacsak lehet, igyekszem kerülni a filmjeit, utoljára a 2004-es Apja lányát láttam vele, abban sem tetszett. Ezúttal azonban kivételt tettem, mert kíváncsi voltam, hogy Rebecca Hall, aki a kedvenceim közé tartozik, hogy állja meg a helyét egy akció-krimiben.
Nos, azt kell mondjam, nem is csalódtam, a film kb. azt hozta, amit vártam tõle, sõt talán kicsit még túl is teljesítette, Rebecca Hall pedig ezúttal is remek volt. Affleck ezúttal sem gyõzött meg színészi képességeirõl, viszont rendezõként egész jól levezényelte a mozit, sõt a forgatókönyvet is õ jegyzi.
A sztori kicsit sablonos és helyenként túl kiszámítható, de volt benne egy-két fordulat, ami váratlan volt, a végével viszont nem igazán voltam megelégedve. Jeremy Renner pedig arról gyõzött meg, hogy a negatív szerepek sokkal jobban állnak neki, mint a pozitív hõsök.
Összességében egy jó erõs közepest adok rá, tulajdonképpen kellemesen csalódtam.
6,5/10
nandelecki 2016 máj. 27. - 17:52:55
(125/147)
Bankrablós filmes kliséket alkalmazó, kiszámítható, hangulatos, jó film. Érdemes megnézni, 7,5/10.
Edmond Dantes 2016 ápr. 24. - 11:48:11
(124/147)
Újabb bankrablós film, érzõ szívû bankrablóval (Affleck), szerelmi szállal, ez-lesz-a-legeslegutolsó-akció, örökre-ki-akarok-szállni típusú fogadkozásokkal. Pörgõsen rendezett, autós üldözések ebben is (ahogy minden amerikai filmben mindig) szédületesek -hogyan csinálják ezeket élesben/forgalomban?- ...és számomra nem nagyon vonzó befejezéssel ld ez alatt.


***spoiler***
Fõhõsünk mégiscsak többszörös bankrabló, ha nem is ölt meg senkit. Nem vagyok erkölcscsõsz, de azért rossz "üzenete" van annak h egy bankrabló végül megússza büntetlenül. A jégcsarnokra, egyéb jótékonykodásra + a hölgynek küldött adománypénz nem menti fel.
***spoiler vége***
tortura 2016 ápr. 21. - 14:54:47 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(123/147)
Ha bármit lépett volna, akkor neki is gatter. Tkp. mindkettõjüknek annyi. Szóval ez az egyetlen értelmes lépés, amit tehetett. Arról nem is beszélve, hogy õ volt az, aki egyáltalán nem akarta ezt az akciót. Minek, volt már pénz bõven. Sõt, már az elõzõt sem kultiválta, az idióta erõltette. Rá is fázott.
tortura 2016 ápr. 21. - 14:53:16
(122/147)
Kinek kinek ízlése és értelmi szintje szerint...
Torolt Felhasználo 2016 ápr. 20. - 14:26:19
(121/147)
Ééés ha szerintem NEM jó film?
Torolt Felhasználo 2016 ápr. 20. - 13:26:41
(120/147)
<-- Szóval ezt is foldolgozták.
Most mondjam hogy "Holivudnak semmi se szent", vagy örüljek?
6/10
Nótárius 2016 ápr. 20. - 10:49:38 6/10
(119/147)
Ez SZERINTEM az egyik legjobb film ...
... az egyszer-nézõs, 6 pontosok mezõnyében! ;-)
Roberto DiCapribogyó 2016 ápr. 19. - 09:43:47
(118/147)
Hhú, izgalmas, érdekes, feszült egy film volt! 10/8.

Meglepõdtem ezen a filmen, régebben hallottam róla, hogy jó, de azt hittem valamiért, hogy ez egy ilyen hagyományos-komótos-izgalmas thriller-dráma (mint mondjuk a Titokzatos folyó), ehhez képest a második felében nagyon komoly-kõkemény akciójelenetek voltak és nem is kevés..itt kicsit a Szemtõl szemben híres bankrablásos-menekülõs, nagyon életszerû jelenetének hangulatát hozta a film (ami ugye nagy dicséret).

Hihetetlen, hogy milyen jó rendezõ lett Ben Affleckbõl (az Az Argo-akción ennél is jobban izgultam), nagyon profi az egész film, ráadásul a forgatókönyvet is õ írta részben! A feszültségkeltéshez nagyon-nagyon ért, kifejezetten sok olyan jelenet volt, amikor tövig rágtam a körmöm (a Virágosnál az a fenyegetõ jelenet, a 2. akciójuk, a stadionos rész)
A színészek közül többen is remekeltek, pl. Jeremy Renner "lemászott a vászonról":), a zsarut játszó színész is remek volt.

Volt egy-két zavaró dolog számomra, ami miatt "csak" jó filmnek tartom (néhány kiemelkedõ jelenettel). Pl. a csaj és Ben Géza között szerintem nulla kémia volt, ez nekem kifejezetten hiányzott.. aztán...

SPOILER!

A végén nem volt túl szimpatikus amikor Ben végignézte bambán, hogy mi történik az "olyan vagy, mintha a testvérem lennél"-vel...
10/10
pp13 2016 márc. 04. - 18:24:36 10/10
(117/147)
Nagyon jó!
tortura 2016 febr. 01. - 14:48:03 Előzmény Hungariancorazon
(116/147)
Ki mondta, hogy kell? Nem kell. Sõt, a filmet megnézni sem kötelezõ, de még kommentelni sem.
7/10
King Diamond 2014 szept. 28. - 17:40:44 7/10
(115/147)
KIS SPOILER LEHET BENNE!!!
Emlékszem, még akkoriban meg akartam nézni ezt a filmet, mikor kijött. Aztán azóta már eltelt 4 év, és most úgy döntöttem, hogy meg kell már nézni, mert jónak tûnt a leírás alapján. A kibõvített, 150 perces változatot néztem meg, lehet, hogy nem ezt kellett volna. Az egyáltalán nem zavart, hogy a kibõvített részek nem voltak szinkronizálva, és folyton átváltott angol hangra meg feliratra, legalább hallhattuk a szereplõk eredeti hangját is. Viszont így kicsit hosszú volt. Ha ezt így egy munkanap után nézem meg, több, mint valószínû, hogy elaludtam volna rajta. Attól függetlenül, hogy unalmasnak sem mondanám, mert szinte végig lekötött. Jó volt a történet, nem volt benne olyan sok akció, de szerencsére a romantikus, drámai szálakat sem vitték túlzásba. A szereplõk nagyon jók, Ben Affleck, Jeremy Renner, a két FBI-os ügynök is, valamint Blake Lively itt is gyönyörû, nagyon szép és csinos nõ (jól állt neki ez a kicsit kurvás szerep), habár azért Rebecca Hall sem rossz. A maszkok is nagyon jók voltak, hogy váltogatták õket, ötletes. A vége is jó lett, körülbelül ilyesmire számítottam elõzetesen. Azt mondjuk én is furcsállom kicsit, hogy a csaj nem ismerte fel Doug hangját, bár a bankban nem beszélt olyan sokat. A magyar hangokkal sem volt semmi bajom, illettek a színészekhez. Azt viszont nem hiszem, hogy még egyszer meg fogom nézni, annyira nem tetszett.
7/10
Hungariancorazon 2014 aug. 20. - 20:11:35
(114/147)
Miért kellene rabló, gyilkos bûnözõknek szurkolnom???
Fel nem fogom!!!
8/10
Sadenal 2013 dec. 22. - 00:13:29 8/10
(113/147)
Végig lekötött, nagyon jó kis akciófilm volt! :)


8/10
LaFleur93 2013 szept. 06. - 20:41:02 Előzmény Zoli9898
(112/147)
Az elõzetesek alapján olyasmire számítottam, mint a Szemtõl szemben, de kellemeset kellett csalódnom. Affleck-bõl jó rendezõ lett :)

http://cinemaaudio.blogspot.hu/2013/09/director-watch-ben-affleck-part-2.html
8/10
Zoli9898 2013 júl. 17. - 07:43:13 8/10
(111/147)
3 napja néztem meg. Igazábol meg vagyok vele elégeedve, nem is boncolgatnám sokáig a témát, ezt vártam Ben Afleck-tõl. Nem tetszett annyira mint az Argo akció, de ez is remek volt. Aki kifejezett akciófilmet akar (gondolok itt: Feláldozhatók) az azért óvatossan bánjo vele, mert nem egy gyors film mindenre van idõ. A komor hangulat is ott van. Nyugodt szívvel: 8/10
9/10
doktormacko1 2013 jún. 22. - 17:33:18 9/10
(110/147)
9 / 10
9/10
doktormacko 2013 febr. 15. - 22:05:50 9/10
(109/147)
9 / 10 Egy ujabb film , amit meg kell nézni. Kicsit romantikus , de izgalmas és érdekes.
8/10
sisteryes 2012 dec. 02. - 00:39:14 8/10
(108/147)
Valóban a Hideg nyomon kötelezõ mozi!!