Téma: Twin Peaks

sawyerx 2016 júl. 15. - 17:03:13
(355/375)
Nem is éltem, mikor vetítették, elhiszem én, hogy akkor nagy szám volt. Az elsõ rész tetszett, most, a hatodik után úgy döntöttem, hogy nem folytatom, mert rohadtul unalmas. Próbálom úgy nézni, hogy nem mai darab, néhol zseniális és egyedi, de sokszor annyira teátrális, hogy nem tudom komolyan venni.

Az eddigi kedvenc részem, - és nem írom ki, hogy spoiler, mert a leírásban is ez az alapsztori -, amikor a csajt keresik reggel, apa-anya telefonál, és egyszer csak besétál a seriff, akkor már egybõl tudja a hapsi, mi a helyzet. És az a zene, úúúú, hidegrázós jelenet. Ezért is sajnálom, hogy egy színházi szappanopera misztikus elemekkel, próbáltam megszeretni a karaktereket, de az sem sikerült, így meg csak kínszenvedés. A másik zavaró a kép, lehet, hogy ez valami újabb kiadás, de túl vörös, ezáltal nehéz elhatárolni a jeleneteket.

Az eddigiek alapján 5/10.
10/10
ceia 2015 dec. 08. - 00:04:01 10/10
(354/375)
Évekig sóvárogtam, hogy egyszer adják le újra. Most meg már kb. harmadszor adják ebben az évben. Azért ez sem jó, mert így elértéktelenítik. A legjobb a sorozatban, ahogy kezdõdik. Azok a képek: az üdvözlõtábla, a madár, a szikrák, a vízesés - és hozzá az a zene! A film jó a hangulatával, a karakterekkel, a képi világával. Aztán a végén Laura Palmer képe - legszívesebben kitenném a nappaliban :]

Rajongóknak!
Egy jó weboldal: http://welcometotwinpeaks.com/
Webshop a filmhez kapcsolódó cuccokkal: https://society6.com/pieter
Kirándulás a helyszínre: http://www.atreasuryof.com/2014/07/16/northwest-passage-the-road-to-twin-peaks/
10/10
nuiii 2015 okt. 08. - 00:19:48 10/10
(353/375)
zseniális. 10/10
10/10
ceia 2015 máj. 19. - 19:16:41 10/10
(352/375)
A legjobb misztikus sorozat. A második az X-Files, a harmadik a Dead Like Me :)
6/10
Viktor6665 2015 máj. 09. - 21:21:20 6/10
(351/375)
Én borzasztóan untam.
9/10
tramonto 2015 márc. 19. - 18:47:43 9/10
(350/375)
Köszönöm! Tényleg nagyon jó. Elõjegyeztem, végignézem. Sõt megkeresem valahol, hátha sikerül egybefüggõen megnézni.
edy10 2015 márc. 18. - 22:45:41 Előzmény Zsul
(349/375)
Igen, Pete azt mondja, hogy nem boldogult a mosodás lánnyal, mert az Budapestrõl jött, és nem nagyon tud angolul. A szinkronban is benne van. :D
edy10 2015 márc. 18. - 22:34:53 Előzmény marzzone
(348/375)
Egyetértek. Már nem tudom, hányszor láttam, de mindig van egy kis apró részlet, ami a helyére kerül. Utánozhatatlan.
edy10 2015 márc. 18. - 22:32:32 Előzmény tramonto
(347/375)
Összefüggõ sorozat, izgalmas, csavaros, félelmetes. Érdemes megnézni! Nem szokványos.
Czigler Ferenc 2015 márc. 18. - 11:51:40
(346/375)
Ki kell emelnem a sorozatról, hogy mintha egy valódi helyszínen, valódi emberekkel játszódna. Minden annyira részletesen kidolgozott, hogy akár "oda is kölözhetnék" és jól érezném magamat, csak Bob (meg a fekete barlang, stb.) miatt kéne aggódni. :)
Czigler Ferenc 2015 márc. 18. - 11:44:00
(345/375)
Célszerû egy részt sem kihagyni, mert könnyû elveszteni a fonalat. Ellenben szerintem a mostanában készült 1 rész - 1 történet típusúaknál sokkal jobb, hangulatosabb.

2 teljes sorozat végignézés után már végre kezdem érteni a részleteket is. Kb. 30 részbõl áll, ebbõl 2 dupla.
marzzone 2015 márc. 18. - 11:22:22
(344/375)
Dunawöld, nem értek egyet veled. A 90-es években óriási bombaként robban Kelet-Európában a sorozat, érthetõ okokból. Akkor ez a fajta dramaturgia és filmkészítési módszer teljesen ismeretlen, mondhatni úttörõ volt. Viszont szerintem most is megállja a helyét. Tény, hogy mára ki lehet ismerni maximálisan Lynch világát, de ha valaki kicsit is ismeri a mai, kritikusok és nézõk által egyaránt elismert sorozatokat, thrillereket, akkor láthatja, hogy mind a Twin Peaksbõl merítenek (ld. Törvény nevében, Álmatlanság...). Persze tömve van értelmetlen kikacsintós mondatokkal, amiknek a látszattal ellentétben nincs semmi értelme, de a hangulatát nem lehet elvitatni. Így van ez a Mulholland Driveval is: fura, összekuszált történet, ami mûvészi filmnek akar látszani, de hihetetlen atmoszférája van. Annyiban igazad van, hogy D.Lynch parasztvakító, de azt tökéletesen csinálja.
marzzone 2015 márc. 18. - 11:01:05
(343/375)
Dunawöld, nem értek egyet veled. A 90-es években óriási bombaként robban Kelet-Európában a sorozat, érthetõ okokból. Akkor ez a fajta dramaturgia és filmkészítési módszer teljesen ismeretlen, mondhatni úttörõ volt. Viszont szerintem most is megállja a helyét. Tény, hogy mára ki lehet ismerni maximálisan Lynch világát, de ha valaki kicsit is ismeri a mai, kritikusok és nézõk által egyaránt elismert sorozatokat, thrillereket, akkor láthatja, hogy mind a Twin Peaksbõl merítenek (ld. Törvény nevében, Álmatlanság...). Persze tömve van értelmetlen kikacsintós mondatokkal, amiknek a látszattal ellentétben nincs semmi értelme, de a hangulatát nem lehet elvitatni. Így van ez a Mulholland Driveval is: fura, összekuszált történet, ami mûvészi filmnek akar látszani, de hihetetlen atmoszférája van. Annyiban igazad van, hogy D.Lynch parasztvakító, de azt tökéletesen csinálja.
9/10
tramonto 2015 márc. 17. - 22:48:34 9/10
(342/375)
Összefüggõ sorozat, vagy egyenként is nézhetõ függetlenül, pl. Mentelista, gyilkos elmék stb.?
Ha nem, akkor hány részbõl áll a sorozat? Aki tudja, segítsen.
1/10
DUNAWÖLD 2015 márc. 17. - 21:32:43 1/10
(341/375)
Azért meg kell adni: nagy mágus ez a D. Lynch, hogy ilyen hosszú ideig képes delejezni a nézõket,
akiknek nem esik le, hogy a király meztelen...Mentségükre: amikor ez a sorozat indult, könnyû dolga volt.
nem volt mit nézni...

A csalás miatt: 1 pont.

Más filmjei is ilyenek: Mulholland Drive elaltatja a férfi nézõket 2 meztelen enyelgõ nõi test látványával,
szánalmas szellemi színvonalon, csak a képi világgal. És értlmiségiek nem veszik észre a parasztvakítást...
D. Lynch nem szerepelhetne egyazon "kedvenc film" listán egy Mihalkovval például! Szégyellem magam helyettük is!
9/10
taylor88 2014 okt. 09. - 15:11:28 9/10
(340/375)
Kíváncsi vagyok majd az új részekre, amik 2016-tól fognak menni. Viszont az már biztosan teljesen más milyen lesz.
SPOILER
Amúgy pedig valóban kiválóan jó sorozat volt egészen a második évad közepéig, amikorra már kiderült, hogy ki Laura Palmer gyilkosa. Utána már egyre több vontatott, unalmas jelenet került bele a sorozatba. Windom Earl személye sem adott igazán sokat hozzá. Az utolsó rész mindenesetre szerintem egész jól össze lett rakva.
zora 2014 szept. 29. - 21:43:08
(339/375)
Ma néztem meg az utolsó részt! Életemben elõször... Nem tudom, 20 éve láttam-e, mert nem emlékszem.

spoiler
.
.
Szóval, meghalt Pete, Andrew, Audrey, Horne papa, meg tulképpen Cooper is. Ed meg Norma meg kezdheti elölrõl... Azért szomorú...
10/10
Borsos81 2014 szept. 02. - 10:15:21 10/10 Előzmény NChris77
(338/375)
Pénteken volt az utolsó két rész!
NChris77 2014 szept. 01. - 14:17:52 Előzmény boom48
(337/375)
A sorozatban, pár résszel a vége elõtt szünetet tart az m1? A héten sem lesz egyik nap sem!
Tud valaki errõl valamit?
Köszi!
1/10
offtopic
boom48 2014 aug. 27. - 18:19:52 1/10
(336/375)
Na ugye.