Fárasztó vagy és unalmas, hiszen mindig ugyanazt ismételgeted. Sajnos nem állsz azon az értelmi színvonalon, hogy megértsd, bármennyire egyszerűen próbálnék neked válaszolni.
Mások viszont meg fogják érteni, hogy én először mindig a filmről beszélek (209-es hozzászólás 2019 nov. 22.) Ellenben te mindig – szinte kivétel nélkül – belekötsz valakibe. Nem is láttad a filmet, nem is tudnál önállóan egy kritikát sem megfogalmazni, ezért rácsimpaszkodsz valakire és bosszantani próbálod. Ez éltet, ezt élvezed. Mindannyian tudjuk, hogy „sekély / e kéj” ezért nyugodtan abbahagyhatod.
Én ajánlanék egy szenzációs módszert, az emberek 99,9 %-a ezt alkalmazza. Ha nem érdekli XY véleménye, akkor nem hallgatja meg XY-ont. Nem beszél vele, nem olvassa el az írásait, nem idegesíti fel saját magát XY butaságaival, mert minden létező helyen és minden létező módon elkerüli. Köszönöm, hogy segíthettem.

A konyhasó hétköznapi, természetes és egyszerű anyag. Te viszont egy kissé mesterkélten fogalmazol és nagyon-nagyon barokkosan. Nem illik hozzád a neved.
Szeretnék neked válaszolni, de nem tudok. Nekem addig tart a film, amíg képes vagyok elhinni, hogy az akár meg is történhetne. A látványorientált jövőmesék általában nem ilyenek. Az Utazókat majd egy éve láttam és nincs semmi okom, hogy emlékezzek rá. Akkori véleményem is azt tükrözi, hogy nem tetszett különösebben. Egy látványos, szimpla mesefilm, amiből én nem vezetnék le nagy tanulságokat.

Viszont, ha tegnap láttam volna, se tudnék ilyen nyakatekert kérdésekre egyszerű válaszokat adni. Ám lásd, mit meg nem teszek érted, mégis megpróbálom! (A filmtől függetlenül.)
1./ Tehát: korábban önző voltam, átvertem valakit, de később megkedveltem, megszerettem ezt az embert. A kérdés: jóvá tehetem-e ezt valamilyen módon? A válaszom: igen. Ha nagyon megszerettem, akkor mindent el fogok követni, hogy megbocsásson. Azonban először meg kell ismernem. Tudnom kell, hogy mi a megfelelő módszer a kiengesztelésére. Van, akinél az őszinteség a nyerő van, akinél az, ha lemegyek kutyába. Van, akit szexuálisan is el kell csábítani és van, akivel elég elhitetni, hogy kizárólag a különleges lénye miatt változtam meg. Szóval én például nem változnék, de átverném újra, hogy ő is megszeressen.
2./ A második kérdés nagyon bonyolult. (Mi az a „futóponyvaszalag”? És milyen a „Marveli futóponyvaszalag”? Vajon „az életút szándékos meghiúsítása” az öléssel egyenértékű?) Rémlik, hogy egy technikai hiba felébreszti a fickót, aki megunja, hogy egyedül van, ezért felébreszt egy nőt. Sajnos balfék a csávó és lebukik. Ezzel konkrétan megkockáztat egy miskárolást.
Gondolkozzunk! Én el akarok jutni az álmaim bolygójára, az mocsok meg felkölt. Ha amúgy tetszik a nyavalyás, akkor kicsit eljátszadozok vele és ráveszem utána, hogy altasson el újra. Ha erre nincs technikai lehetőség, akkor tönkreteszem az életét – pontosan úgy, ahogy a feleségek szokták – de azért néha lefekszek vele. Azonban, ha egy görbelábú, ragyás kis mitugrász – persze technikailag attól még lehetne használható valamire – akkor éktelen haragra gerjedek, kiherélem, és csak akkor adom vissza a golyóit, ha el tud altatni. Eunuchként is jó lehet még valamire, ha esetleg később mégis megbocsájtok. Ki a fene akarna gyereket szülni a világűrben? Ki a fene szeretné, ha fuldoklók próbálnák magukkal rántani? Ki a fene tudná, hogy a gyűlölet egy olyan helyzetben segíti, vagy gátolja a túlélést? A gyűlölet is jó lehet valamire.
3./ Bocsi, de ez a harmadik kibogozhatatlanul zagyva. Már „a kiválasztottságunk miatti határozott megérzésünk”-nél félresiklottam és totál vaksin próbálom kitapogatni a helyes irányt. Arra gondolsz, hogy valamelyiküknek, vagy mindkettőjüknek megtetszett a karantén? Vigyázz, mert nem mindenki tűri jól a bezártságot. Én nagyon bírom, de kiver a víz a gondolatra, hogy egy locsifecsi állandóan a nyomomban lesz. Mit főzzek? Mit ennél meg? Milyen volt a tegnapi krumpli? És a tegnapelőtti azzal a kis szósszal nyakon öntve? És, ha ma nem ennénk, mert elhízunk? És, ha inkább szeretkeznénk helyette, mint tavaly nyáron? Emlékszel? Talán mégis inkább elaltatnám.
4./ Végül! Annak ellenére, hogy az utolsó kérdésed sem értelmesebb a többinél, azt mondanám, hogy én nem szívesen fogadok el áldozatot senkitől sem. Főleg nem a szeretteimtől. Áldozat és áldozat között azonban óriási különbségek lehetnek. Az egyik lehet ésszerű, a másik értelmetlen. Nagyon át kell gondolni, ha erre lehetőségünk van a cselekedeteinket és az írásainkat is.