Szerintem ez egy mûvészies köntösbe öltöztetett szexfilm, ami arra született, hogy a készítõjének beteg, erõszakos pszichéjét idealizálja. Ez elsõsorban Bertolucci, és másodsorban Brando, akik mindketten saját lelkialkatukat jelenítették meg ennek a férfinak az alakjában. Megalázás, megerõszakolás, majdhogynem hipnotikus elnyomás, egy félig gyerek lánynak az eszközként használása egy sokkal erõsebb akaratú beteglelkû férfi által, és ez van beburkolva egy idalizált széplélek belsõ szenvedésébe, mintha az, hogy valaki szenved, akár mélyebben is másoknál, felmentést adna arra, hogy másokat rongynak használjon. De nem ad! Rettenetes rossz érzés volt nézni, ha valakit valaha ért erõszak, akkor pontosan érzi, hogy miért. És ezen nem változtat az sem, hogy a film jól van megcsinálva. Érdekes módon a filmet éppen a hasonló lelkületû férfiak idealizálják, akik a szexet hatalmi eszközként használják, de szeretik magukat érzékeny léleknek látni, aki magasabban áll a többi halandónál.

Mindezt igazolja az is, hogy a forgatás alatt éppen így bántak a lányt alakító (19 éves!) színésznõvel, ugyanígy beleszuggerálták, hogy a saját érdekeiknek megfelelõen mondjon le önmagáról, és engedje magát eszközként használni, vesse alá magát a két férfi akaratának. Bertolucci rávette, hogy a szexjeleneteket valóságosan játsszák el a hitelesség érdekében (meg biztosan nagyon izgató is volt néznie!), és gyakorlatilag megerõszakolták. Maria Schneider lelkileg beleroppant, a film megjelenése után drogfüggõ lett, rengeteget ivott, az életének is megpróbált véget vetni, és soha többé nem volt hajlandó levetkõzni egy produkció kedvéért (a Caligulából ezért rakták ki). Leszbikussá vált, gondolom a férfiaktól való undora következtében, és bár annak idején korának legnagyobb tehetségeként emlegették, egész életét megpecsételte a film által ráhúzott szerep, és soha nem futhatta be azt a karriert, ami várt volna rá. 2011-ben végül meghalt, bár rákban, de szerintem nyilván szerepe volt ebben az önpuszításnak. A sors néha különös eszközökkel segíti az ember törekvéseit...

Igen.. Már láttam, de valóban megint megnézem, felnõtt fejjel, aggyal...Bár akkor sem a szexualitás fogott meg,de még nem tudtam hova tenni. Most hála a hozzászólóknak..jobban érzem.

Semmitmondó, unalmas film. Egy fércmû. Ez Brando leggyengébb alakítása.

polgárt valóban nem.
az ugyanis nem nézi.
de aki nyitott szemmel nézi, azt azért ma is megérinti.

Annyira nem jött át, mint ahogyan sokan el vannak ájulva tõle, de Brando tényleg zseniálisan játszik benne.


6/10

Hihetetlenül jó film, akinek unalmas, az nézzen akciófilmet. Nem véletlenül viselte meg Brandót is a forgatás, és nem a vaj miatt ugyebár, hanem mert a saját életébõl rögtönzött eseményeket, leásva a lelke legmélyéig. Tökéletes film, úgy, ahogy van.

Értem és megértem miért volt korszakalkotó film. Zseniális.

Az egy más kérdés, ahogy mások is írták, hogy mára nemhogy polgárt pukkasztani nem lehetne vele, de még szappanbuborékot se :)

Meg volt a tipikus olaszos mûvészfilmes volta, de annyira mégsem kötött le. Szerintem már túl hosszú volt, egy fél órát le lehetett volna faragni.. alig vártam, hogy vége legyen, de mégis lekötött, mert kíváncsi voltam a végére. elég kontrasztos :) 10/7

Alapfilm. Bertolucci egyik korai remeke, Marlon Brando szuggesztív alakításával. Maria Schneider dekadenciába hajló hamvassága is sokat lendít a film történeti vonalán. Tökéletesen lecsupaszított és kidolgozott dialóg, finom kameramunka, Párizs...nem is kell más, nem is kell több. Korszakos movie. 10/10.

Még anno megnézve tetszett a moziban, de két hete újranézve tök unalmasnak tûnt.
Kicsit jobb forgatókönyv elment volna....

TV2: Vasárnap (November 21.) 23:35

23:45 és még nem kezdték el!

Belõlem undort váltott ki ez a film.

Az emberek nagy részének csak az akkori idõkben szokatlanul merész szexjelenetek voltak érdekesek. A lényeget nem is értették. Valószínûleg ma én is mást látnék meg belõle. Errõl már beszéltünk: tényleg kényes mezsgye, hogy mi a férfias határozott viselkedés és mi a durvaság, érzéketlenség. Ezt sokszor egyik fél sem érzi pontosan. A férfi, aki megteszi és a nõ aki elszenvedi, sem tudja megkülönböztetni. A durvaság és látványosan macsó viselkedés is sokszor a belsõ bizonytalanságot leplezi. Aki tisztában van a saját értékével és nincs benne bizonyítási kényszer, az megengedheti magának azt a luxust, hogy kedves és figyelmes a partnerével, nem akarja leigázni.

Megteheted, de ez Paulnak sem segített. Az alapvetõ problémája (amin a kiabálás nem segít) az volt, hogy
1. nem volt õszinte
2. nem vette észre, hogy nem lehet következmények nélkül bármit megtenni. Sajnos ebben támogatták a nõk, akik nem kérték ki maguknak a durvaságot, megalázást. Jeanne nyilvánvalóan, Róza pedig feltehetõen újra és újra pozitívan jutalmazták ezt, és kerülõ utakat választottak a bennük gyülemlõ düh levezetésére. Róza bosszúból viszonyt kezdett egy Marcel nevû férfival, végül öngyilkos lett, méghozzá úgy, hogy az gyilkosságnak tûnjön. Jeanne pedig Tomot vádolta mindazzal, amit nem mer Paulnak elmondani (hogy kihasználja, megerõszakolja). Képtelen volt értelmezni Paul hirtelen és látszólag indokolatlan hangulatváltozásait, úgyhogy csak akkor adta fel az alárendelõdést, amikor úgy látta, Paul "hatalma" meggyengült. Akkor "ellentámadásba" lendült, ezért a filmbõl úgy tûnik, tényleg nem érdemes õszintének és nyitottnak lenni, csak a hallgatás és a távolságtartás védelmez; végzetes hiba gyengének mutatkozni; aki sebezhetõ, azt meg is sebzik. Sõt úgy tûnhet, hogy a kõkemény, durva, macsó magatartást látják valóban férfiasnak a nõk, és szívesen hódolnak be egy szívtelen elnyomónak. De ez csak a látszat. Talán azért váltott ki a film heves kritikákat, mert sokaknak úgy tûnt, a film az õszintétlen durvaságot tekinti mûködõképes magatartásnak, a potencia jelének. Pedig a filmben benne van ennek az ellenkezõje, csak figyelni kell: már Róza esetébõl is látszik, hogy Paul viselkedése agresszívvá teszi, megvadítja a nõket.
És a filmbõl az is nyilvánvaló, hogy Paul azért nem õszinte, azért hallgat, mert fél. Mint ahogyan kérdezni sem mert Rózától. Csak tettette a közönyt és nemtörõdömséget. Hogy fél, azt a fürdõszobai jelenetben árulja el, amikor Jeanne bejelenti, hogy szerelmes lett valakibe. Erre Paul azt mondja, Jeanne nyilván biztonságot keres egy fickónál, de soha nem fog találni. Jeanne erõsködik, mire Paul azt mondja: akkor viszont a férfi akar nálad biztonságra találni, azt hiszi, te építesz neki várat a testedbõl, ahol elbújhat és elengedheti magát. Pedig ez lehetetlen, mert mindannyian egyedül vagyunk a halálig, és erre csak az jön rá, akit már komolyan megérintett a halál ("Aki már belebújt a halál seggébe").
Paul a félelmeit, szorongásait, rossz érzéseit már gyerekkorától megtanulta elrejteni, már akkor lehetetlenné vált számára a harag nyílt levezetése, a problémák õszinte megbeszélése. Amikor erõszakkal esküvésre kényszeríti Jeanne-t, a szövegben valami olyasmi van, hogy "a szent család, ami addig kínozza a gyerekeket, amíg azok megtanulnak hazudni". Rengeteg megalázó élménye van alkoholista, durva és érzéketlen szüleirõl (az apja nyilván a saját sikertelenségét, bánatát fojtotta alkoholba és "kurvapecérségbe").
Paul számára természetes, hogy mindig keresnie kell egy gyöngébb felet, és abba belerúgni. Ez a gyöngébb fél a filmben Jeanne. Sokáig fel sem merül Paulban, hogy Jeanne számára a szex nem problémákat elkerülõ pótmegoldás, nem kábítószer, mint az õ számára; hanem az elfogadás eszköze. Nem veszi észre (vagy nem veszi komolyan) Jeanne érzéseit, csak a fürdõszobai vallomására eszmél föl. De nincs eszköze erre az esetre, pontosabban fogalma sincs, mit tegyen akkor, ha rájön, valaki számára tényleg fontos. Rózával úgy élt együtt öt évig, hogy észre se vette, mennyire sokat számít a nõnek - a ravatalnál is azt hányta Róza szemére, hogy csak szállóvendégként bánt vele. Gyerekkora óta megszokta, hogy valójában semmit sem számít. Jeanne vallomása miatt annyira drasztikusan vált, olyan hirtelen próbál "normális" lenni, annyira másképp viselkedik, hogy emiatt idegen lesz. Hiába õszinte, Jeanne csak azt érzi, hogy becsapta, hiszen valójában teljesen más ember, mint akit megszokott. És most ijed meg: tulajdonképpen kicsoda ez az ember? Azért ismételgeti a végén: fogalmam sincs, nem tudom, nem ismerem... Paul minden átmenet nélkül váltott, arra viszont most sem gondolt, hogy bocsánatot kérjen az eddigi bántalmazásért, vagy magyarázatot adjon rá. Azt képzelte, Jeanne számára semmi sem jelent problémát, szabadon terhelhetõ a végtelenségig. Hiszen eddig sosem szólt, sosem jelezte. Pedig ez nem így van.
De a többiek viselkedése és reakciói is hasonlóak, mint Paulé: Rózáról már volt szó (elhallgatás, elkerülõ utak, a másik számára érthetetlen, magyarázat nélküli viselkedés, pl. tapéta tépkedése; felfokozott agresszivitás). Jeanne szintén magába fojtja a dühét, sosem tiltakozik, nem akarja Paullal megbeszélni, mi nem tetszik neki (illetve erre csak halvány kísérletet tesz); de általában pozitívan jutalmazza azt a viselkedést is, ami neki egyáltalán nem esik jól. A Paul iránti dühét Tomon igyekszik levezetni, nem érdekli, Tomot mindez hogy érinti (pl. simán meglóg a ruhapróbáról). Na és persze nála is megjelenik a felfokozott agresszió. Tomról úgy érzi, csak rácsimpaszkodik és üresen csodálja, anélkül, hogy igazán kapna tõle valamit; Tom csak megjátssza, hogy fontos neki. De pl. elfelejti értesíteni, hogy filmet akar forgatni róla (nem kérdezi meg, hogy ebbe beleegyezik-e); és amikor Jeanne ki akar szállni, megpofozza. A lánykéréskor sem kérdez, csak kijelenti, hogy egy hét múlva elveszi; a lakásban sem kérdezi meg, Jeanne-nak mi tetszik benne, és miért ezt választaná. A stábbal is ok nélkül veszekszik.
És így tovább, még a legkisebb mellékszereplõ viselkedésében is látszik a harag kerülõutakon való levezetése:
- a házvezetõnõ a rasszizmusba menekül, az arabok lenézésével vigasztalódik
- a néger házmestert az szórakoztatja, hogy az információ visszatartásával mennyire fel tud dühíteni másokat
- a gyerekek idegen kertet szarnak össze
- az ismeretlen férfi, ahelyett, hogy a feleségével megoldaná a problémáját, rögtön szajhát keres. Persze ez Paulnak jó ürügy, hogy a bánatát és dühét újra egy idegenre zúdítsa és agresszióval próbálja oldani a benne gyülemlõ feszültséget.
- az anya nyilván megcsalta a férjét az "erõs berberrel"
- Marcel pedig újságokat vagdos, hogy ezzel "nyugtassa magát"

De miért csinálták ezt? Miért nem volt itt õszinte, nyílt és egyenes senki a másikkal? Szerintem azért, mert minden szereplõ úgy érezte, abban a tudatban nõtt fel, hogy a haragját lehetetlen kifejezni afelé, aki okozza, az elégedetlenségét muszáj elfojtani, mert az õszinteséggel nagy bajba kerülhet, pl. azt kockáztatja, hogy elveszíti azt, aki közel van hozzá; és akkor mi lesz vele. (Ráadásul a film vége meglehetõsen látványosan látszik igazolni ezt az okoskodást). Tehát a haragját mindenki igyekezett "veszélytelen", semleges, kerülõ utakon kinyilvánítani. Csakhogy az igazság épp a fordítottja: a kerülõ utakkal soha, de soha nem oldódik meg semmiféle probléma, csak újratermelõdik és folyton gyülemlik, amíg egyszer elviselhetetlenné válik és zabolátlanul robban. Nem az õszinteség, hanem épp az õszinteség hiánya tragikus.
A film nem az erõszakos viselkedés vagy öncélú pornográfia propagandája. Csak egy kicsit figyelni kell.

Köszi. Este megyek kiabálni Ferihegyre.

SPOILER
A felesége öngyilkos lett. A halála elõtt megcsalta egy Marcel nevû férfival. Amikor Paul beszélget a szeretõvel, azt állítja, hogy már mindent tud kettõjükrõl, mert a felesége sokat mesélt. De ez nem igaz: Róza ravatalánál zokogva mondja, hogy semmit sem mert kérdezni. Feldúltan vádolja a feleségét azzal, hogy a képébe hazudott, hogy kurva, hogy kétszáz év alatt se ismerte volna ki, hogy csak szállóvendégként kezelte õt stb. Ugyanakkor azt is mondja, hogy a legszívesebben utánahalna, ha merne; de még nem képes rá.

Nagyon régen láttam. Megtenné valaki, hogy egy SPOILER keretében elmesélné, mi volt a fõhõs életében az az iszonyatos emlék, ami elõl menekült? Köszi.
Nekem egyébként nem a gátlástalan szex, hanem ahogy a magasvasút alatt kikiabálja magából a feszültséget Marlon Brando, maradt meg leginkább. Néha ez okból hiányolom Budapestrõl a magasvasutat.

:D