Zempy 2009 júl. 09. - 12:20:44
(341/861)
Én beültem rá még moziban is, de a hang rendetlenkedett, fél óra után teljesen elment, nézhetetlen lett, és közölték a mozisok, hogy menjünk át másik terembe, ahol majd újrakezdik. Mindezt este 10-kor :) Persze inkább visszakértük a pénzt és azóta sem láttam a filmet. Tegnap este megnéztem.

Nem ismerem a képregényt, így nem tudok teljes véleményt mondani róla. Csak most töltöttem le és kezdtem nézegetni. Ennek alapján nagyon hû adaptációnak tûnik, ami dicséretes. Állandóan azon rinyál mindenki, mennyire pofátlanul megváltoztatják a filmváltozatokat. Most tiszteletben tartva ezt, nem tették, most meg ez az emberek baja. :) Semmi nem jó senkinek?
Több rossz véleményt olvastam, így felkészültem rá. Nekem mégis tetszett, szerintem simán megérdemel egy max. 8-at a 10-bõl. Nem mondom, több helyen picit tényleg untam, de ez a legtöbb filmnél így van. Sokkal több akciót és látványt vártam, e téren picit csalódás. Viszont annyira részletesen kidolgozott minden, hogy csak na. Teljesen magával rántja az embert ez a sötét és borús hangulat. A betétdalok számomra tökéletesnek tûntek. A díszletek és a világítás szintén. Örülök ennek a darkos hangulatnak, a hidegháborúhoz pontosan ez dukál. És jó, hogy nem gyerekeknek készült, hogy minden infantilis poént nélkülöz. Nem úgy mint a hõn szeretett Transformers2, ahol pofátlanul a legigénytelenebb közönséget igyekeztek ócska poénokkal kiszolgálni. Ez itt sokkal jobb.

Sok mindent nem értettem, most sem világos pár dolog. Szerintem ezt nem elég egyszer nézni, ha az ember teljesen érteni akarja. De nem feltétlenül baj, ha egy film kissé bonyolultabb. Nem kell mindent az alacsony IQ-jú közönség szintjére leegyszerûsíteni! Sokaknak tutira ez a baja. Nem szeretnek filmnézés közben figyelni, csak legyen látvány aztán kész. Na persze ez is "csak" képregény, szóval túl komolyan sem kell venni. Én megnézem majd újra, hogy teljesen összeálljon a kép. Amennyire tudták, érthetõvé tették a sztorit, és tényleg jó, hogy ragaszkodtak az eredetihez. Ez egy jó pont.

Tetszettek a hõsök is. Nekem pont a Komédiás nem tûnt egy szerethetõ karakternek, de hát gyarló ember volt. :) Rorsach király, JEH nagyon jó színész, itt is odatett. Patrick Wilsont eddig csak nõket elcsábító kúrógépként láttam minden filmben, itt már megint azt játszotta. Nem volt nagy szám. A csajszi, Selyem Kísértet jó volt, bár itt tényleg csak egy ribinek tûnt... Manhattan nagyon tetszett. Ozy meg kicsit nyálas lett, Matthew G. talán nem a legjobb választás. De igaza van, akinek nem tetszik, kapja be :) Nem vágom, mi szerepe volt az állatkájának, feleslegesnek tûnt.

Szóval én nulla alapismeret után azt mondanám, hogy bátor vállalkozás volt ezt a filmet megcsinálni. Árad belõle a profizmus, részletesség, lelkesedés. Még ha pár karakter nagyon elnagyolt is, és pár mellékszál unalmas. Talán kicsit jobban kellett volna a vágásra figyelni. Mert van ami túl hosszú, más meg kimaradt. És több akciót vártam volna, de ez az én problémám.
Nem mondanám, hogy különösebben nagy filmélmény volt, de nem értek egyet a hõzöngõkkel. Összességében jó film! Inkább rajongóknak szánták, mint arra, hogy mindenkinek tetszen, és ez tiszteletre méltó. Nem bántam meg, hogy megnéztem! Kíváncsi lennék a rendezõi változatra, mik kerültek még bele. Meg hogy miket váloztattak meg a filmváltozatban.

8/10
RobertDowneyJr 2009 júl. 04. - 22:39:19 Előzmény Semprini
(340/861)
A Film hossza tényleg fárasztó, most hogy mondod már mondani akartam, nekem úgy minden olyan hihetõ is lett volna, csak Dr. Manhattan hogy a Marson van a Napon, kicsit hülyeség.A lényeg sok pénzt kerestek a filmmel!:)
1/10
sala1992 2009 júl. 04. - 21:41:03 1/10
(339/861)
SPOILER

szar lesz!!!!!:D kímélni akarlak.
10/10
Brundle 2009 júl. 03. - 14:33:25 10/10
(338/861)
Nekem tetszett a film,(10/9) annyi, hogy nem 10 éves tiniknek való,akik a Pókember-féle képregény filmekhez szoktak.Örülök neki,hogy ilyen filmeket is készítenek.
4/10
Semprini 2009 jún. 23. - 18:18:21 4/10
(337/861)
Nagy csalódás volt a film, hosszú, unalmas, vontatott, humor nélkül, kevés akcióval, azok is rövidek, a sztori túl komolyan akarja venni magát, a karakterek közt pedig egy sincs aki igazán szimpatikus lenne. Dr. Manhattan figurája egyenesen idegesítõ a kifejezéstelen motyogásával és a himbilimbizésével, a szuperhõsök elég gagyi módon néznek ki, olyan mint valami paródia, még a Hihetetlen családot is eszembe juttatják, de említhetném a Fantasztikus négyes és az ezüst utazót is, szóval láttunk már hasonlókat csak sokkal jobb kivitelezésben.
Szerintem abszolút túl van értékelve és hypeolva a film, nem volt nagy durranás egyáltalán.
10/4,5
RobertDowneyJr 2009 máj. 27. - 21:24:00 Előzmény Zyppho
(336/861)
Amugy megsugom azoknak akik nem tudnak varni, Angol Torrent;) ott magatol letoltheti ugy ahogy van!
10/10
Zyppho 2009 máj. 27. - 17:47:26 10/10
(335/861)
Inkább várok vele... az ugy a legjobb. Te meg dicsekedhetsz h már láttad a kiegészítést ;)
10/10
Zyppho 2009 máj. 27. - 17:45:33 10/10
(334/861)
Ahogy gondolod... nekem nem kell mert épp a minap láttam, és kibírom az eredeti dvd megjelenését. De mondjuk sztem sokan megköszönnék ha felraknád. De am kösz.
RobertDowneyJr 2009 máj. 27. - 17:09:23
(333/861)
Draga "baratom" ugy hogy megvan a gepen is, mivel ratettem, es emailben vagy feltoltom a movishare.com -ra vagy mas hasonlo oldalra ahol megtudod nezni!!
10/10
Zyppho 2009 máj. 26. - 21:48:23 10/10
(332/861)
Nos... lehet h én szõkülök manapság de hogyan tudnád átküldeni?
RobertDowneyJr 2009 máj. 26. - 20:42:34 Előzmény Zyppho
(331/861)
Mondom ha kell vegig a film az extrakkal minden, atkuldom!
10/10
Zyppho 2009 máj. 26. - 18:04:03 10/10
(330/861)
a képet átküldeni? vagy hogy gondolod?
RobertDowneyJr 2009 máj. 26. - 17:07:23 Előzmény Zyppho
(329/861)
De ha nagyon kell a film, at is tudom kuldeni..!
RobertDowneyJr 2009 máj. 26. - 17:06:05 Előzmény Zyppho
(328/861)
***SPOILER***
Black Freighter mellekstory is benne van, de csak rajzfilmkent.Felbukkan majd a folyton pipazo, ujsagosbode mellett ucsorgo afroamerikai kalozkepregeny-fanatikus, meg az ot folyamatosan megzavaro ujsagos is, meg a The End is Night meg a New Frontiers tablas ember is.Tobb helyszin,reklam ballonok, a copfos banditak es a Who Watches the Watchmen graffitik.Es Rorschack naplobejegyzesei.
***SPOILER VEGE***
10/10
Zyppho 2009 máj. 25. - 13:20:45 10/10 Előzmény RobertDowneyJr
(327/861)
Akkor vagy fényképezd le, vagy mond el spoiler kiírás alatt h mivel több a rendezõi változat... ;)
RobertDowneyJr 2009 máj. 24. - 21:37:34
(326/861)
Akkor most teged is, mivel megvan rendesen, extrakkal egyutt:P
9/10
Leonidas 2009 máj. 24. - 20:31:58 9/10 Előzmény RobertDowneyJr
(325/861)
El kell, hogy keserítselek, eredeti Watchmen Dvd-t még sehol a világon nem lehet kapni.
Juli 21.
RobertDowneyJr 2009 máj. 22. - 14:19:07 Előzmény tom991
(324/861)
Magyarorszagon lattam a filmet, es meg vettem DvD-n de mivel Londonban elek, itt mar eredeti DvDn mar aruljak, megvettem:)
10/10
Zyppho 2009 máj. 21. - 18:46:23 10/10
(323/861)
na ezt most nézzük ugy hogy:
Van egy átlagos fizetésû emberke (Nettó 100.000 Ft. MAXIMUM)
* Számlák: minimum 35.000 Ft (a legjobb esetben)
* Vegyük úgy h magára és mondjuk családjára is fõz az illetõ: minimum 25.000 Ft havonta
* Ruhák és egyéb otthoni vásárlási cikkek kellenek : 10.000 Ft
* Néha-Néha Mozi vagy Színház stb... is mert hát szórakozás kell mindenkinek néha : havi 10.000Ft (családra számolva)
* Havonta egy kiadós bevásárlás az egyik áruházban nem nevezem meg : ugyszint 20.000 Ft
HÉÉ ELFOGYOTT A PÉNZEM! ;) errõl ennyit. Annyi más dologra kell költeni, hogy az felfoghatatlan. Ha vkinek van kerete rá annak azt mondom h vegye, persze. Na de bocs h én megvárom míg 1-2 jó film le lesz árazva -.-"

/ De majd a kis külön keresetembõl persze h megveszem a Watchmen-t DE csak AZt!)
tom991 2009 máj. 21. - 16:23:29
(322/861)
megkérdezhetem, hogy honnan? (vagy inkább azt, hogy eredeti-e?)