Te, nem tudom hány Tarr Béla-filmet láttál, de ez a legfogyaszthatóbbak közül való... :)

Nem véletlenül használtam a "fogyasztható"-szót (lett légyen bármily provokatív is a Tarr-fanok számára), hiszen a Weickmeister a rendezõ elsõ olyan mozija, amely egyértelmûen nemzetközi közönséget céloz be. Ez a film bevallottan az európai és egyéb országok mûvészfilmes közönségét célozza be - s bár igaz, hogy nem részesült túl sok elismerésben, de tény, hogy mûködik. Mostanra, visszamenõleg is, sokan megnézték külföldön és nemzetközi szinten népes a kedvelõinek tábora. Ennek ellenére még nem lett sokkal könnyebben befogadható, mint bármelyik Tarr-munka az 1987-es váltás óta, de tény, hogy a gyomrot kevésbé megfekvõ opuszok közül való.

Egyébként úgy vélem, hogy Tarr igen tehetségesen indult. A szociofilmes vonalban õ rettenetesen otthonosan mozgott - a nyolcvanas évek hasonló területen alkotói közül nem emelkedik ki (mint teszem azt Szomjas), viszont nagyon-nagyon jó, elgondolkoztató opuszokat (Panelkapcsolat, Családi tûzfészek) tudhat magáénak. Tarrban azonban - mint azt már ekkori rövidfilmjei is bizonyítják - meg volt egy posztmodern alkotói kiemelkedés lehetõsége.

Ahhoz azonban évek kellettek, hogy az ehhez illõ hangot megtalálja. 1984-ben, az Õszi almanach-kal már igen közel jutott a problémához (itt már Víg Mihály a zeneszerzõje, mint mind a mai napig összes nagyjátékfilmjében). Azért is tartom ezt kiemelkedõ állomásnak az életmûvében, mert az Õszi almanach, posztmodern jegyében fogant, elvontabb mûvészi törekvéseket hordozó, ugyanakkor közönségfilmnek is tökéletesen megteszi. Méltatlanul elfeledett opusza ezért a nyolcvanas éveknek - minden megrögzött Tarr-gyûlölõvel megnézetném.

Az 1987-es Kárhozat viszont a fõmû. Ezt a szintet sem azelõtt, sem azóta nem sikerült megugrania Tarrnak - igaz, a léc itt nagyon magasan van. Itt szólal meg az alkotó hangja, Grünwalsky prózájára (elsõízben), és Víg zenéjére hangolva, egyetemes és magyar szövegkörnyezetben egyformán értelmezhetõ módon. A Kárhozat mégis inkább elõbbi - egyetemes példázat egy egyetemességet nélkülözõ korban.

Sajnos ilyet többet nem igen sikerült tetõ alá hoznia

Sõt, 1994-re megrendezte ugyanazt a flmet, csak gyatrább és elviselhetetlenebb módon - tegyük hozzá a Sátántangó 100%-osan befogadhatatlan, és minden Tarr-imádó istenítése ellenére (akik közül szerintem nagyon-nagyon-nagyon kevesen nézték igazából végig) semmi nincs benne, ami érdekes volna. Sõt, még pokollá teszi a befogadás folyamatát elviselhetetlen, kibírhatatlanul hosszú és fölöslegesen elnyújtott játékidejével. A Sátántangó kibírhatatlan - és itt a pont. Tessék cáfolni, de ez az igazság.

Lehet, hogy ezt Tarr is megérezte, amikor nemzetközi piac felé fordult - a Weickmeister még bizonytalan tapogatózás e téren, a Londoni férfi viszont már profi munka, köszönhetõen koprodukciós mivoltának is. Kifinomult, szinte túlfinomult képi világgal dolgozik, expresszív és stilizált beállításokkal, amelyek fekete-fehérben még jobban mutatnak. A nemzetközi stáb és a színészek nagyon jól mûködnek együtt - a filmen érezhetõ némi mívesség, valami klasszikus ízre való - nem izzadtságszagú - törekvés.

Viszont Víg zenéjén túl nem sok minden köti Tarr-énjéhez. Ez nem szémélyes film - ez fesztiválfilm. Elõre kitalált fesztiválfilm, ami nagyjából pont becélozta az cannes-i Aranypálma jelölés színvonalát. És a dolog bejött - ez pedig pont elég volt egy Tarr Béla (most már brand!) jegyezte, Simenon-adaptációtól. (Hogy egyébként ez is egy borzalmasan vontatott - magyarul üzenettelen - film, az már más kérdés...)

Tarr ennél többet tud - s az eddigiek alapján a nagy felhanggal (na persze!) utolsó filmjének beharangzott Torinói ló talán meg is mutat ebbõl valamit. Az idén kijött fllm sokkal mélyebb, õszintébb, vallomásosabb jellegû - eszkatológiai témaválasztása rendkívüli a 3D-s világvége-filmek korában (ld. a Filmvilág ehavi vonatkozó cikkeit). A "forró" Grünwalsky "hideg dadogására", s a nyûhetetlen, felülírhatatlan Víg Mihály zenéjére komponált "Turin horse" lehet annak a szintézisalkotó szándéknak a lenyomata, amivel Tarr fellépett. Remélem nem fullad sem amatõrizmusba, sem nézõelidegenítésbe, sem öncélú mûvészkedésbe. Tarr mindegyikre képes, pedig sokkal rátermetebb.

A Weickmeister viszont nem befogadhatatlan. Ha nem tetszik, ne nézd. Ennyi a javaslatom...

Igazi szenvedés volt végignézni ezt a filmet.

Sziasztok!
Azert a valodi lenyegrol itt senki nem ejtett eddig szot... A film lenyege a keresztenyseg kritikaja!
A napos jelenet az elejen - a realitas a valosag.
De jon a hit es jonnek vele a hivok - jon a cirkusz
Halott balna - Isten aki ugye Nietzsche ota halott is.
Herceg - Jezus
Az eletbe belehamisitott dalamok (lelkiismeret ,bun ,erkolcs) a gorogoknel meg nem voltak meg ,voltak jobb korok ,kevesebb dallamal de igazabbak.
Korhaz jelenet - a hivok es a hit rombolasa a szabad lelken akibol a vegen csak egy elgyotort felenk csupasz lelek marad...
Es ugye a foszereplo aki a realitassal indul de megismeri a hitet beleszeret a balnaba (isten) a hit altal feladja onmagat alarendeli magat a dogmaknak ekkor a korhaz mint a lelke lerombolodik es marad a meggyotort kicsavart magatehetetlen valaki aki csak a hittol es a hercegtol (jezus) fugg es nem magamagatol...
Nezzetek meg igy ,lehet h mast fog adni ,mert szerintem ez a vezer fonal...

hát nem tudom mennyire függ attól hogy a rendezõ liberális e vagy sem Amiket említettél, azok fõleg kommersz, mûfaji jellegük miatt szarok. A Vespát mondjuk nem láttam, de nem érdekel a téma. Rengeteg filmrendezõ (külföldön is) liberális azt mégis jó filmeket csinál. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a fideszesek nem tudnak jól focizni. Pedig ott van Viktor :)

Igazán az elsõ két jelenet és még pár képsor tetszett, nagyon jó a zene, van hangulata.

De a olyan hagyományos nézõ elvárásoknak mint hogy a film cselekményét és helyszínét értelmezhetõen, ok-okozat szerûen ismertesse nem felel meg: arról hogy mi-miért történik, a film világában mi-micsoda és ki-kicsoda nem tudunk meg sokat. Pár jó gondolat, nem állt össze egy összefûzhetõ gondolatsorrá számomra - így bizonyos dolgokról nekem nem mondott sokat, csak megmutatta õket. Bár minden bizonnyal ez a megérthetetlen világunk erõlködött magyarázkodás mentes reflexiója.

3.7/5

az a baj, hogy a libsik itt nem tudnak teljesíteni. a vespa jó film? a szabadság szerelem? az összes ostoba szey és más semmi filmek?
a honfoglalót régen láttam , most se nagyon tetszene serintem, de pl a Bánk bán nagyon jó

Persze ezzel azért erõsen túloztam. :-)

Nagyon nehéz lehet filmeket nézni ilyen hozzáállással. Így szinte csak a Honfoglalás makulátlan, de az szar.

ha így állsz neki... Egyébként hogy tetszett?

Imádom ezeket az elnyújtott, meditatív jeleneteket. Az egyik ilyen után úgy elbambultam hogy amikor a baltával rávágott a Lajos bácsi a fahasábra, majd' összecsináltam magam :D

Nagy nehezen végignéztem a filmet a filmblog-os lista miatt, ami ezt a filmet az elmúlt 10 év legjobbjának tartja.
Igazából nekem egy vontatott Tarkovszkij film benyomását keltette, az orosz rendezõ filozófiája nélkül. Szép képek voltak, de 2-3 percet nézni ugyanazt a jelenetet már egy átlagos filmkedvelõnek borzasztóan monoton. A történetbõl nem sokat vettem ki, jómagam leginkább akkor élveztem volna ezt a filmet, ha a valóban szép zene végig menne a film alatt és az egészet összevágnák 40 percre.

Nálam az az amerikai õrült vezet, aki állítólag hatezer kilométert repült azért, hogy megnézhesse a Sátántangót háromszor EGYMÁS UTÁN.Ez azért már perverzió, nem? Ami a Werckmeistert illeti, szerintem Tarr Bélához képest még viszonylag pörgõs film.

A zene, ami többeket elvarázsolt, rám is hasonlóan hatott kb. a film kétharmadáig, nagyjából a kórházi rész lezárásáig. Elégikus és felemelõ, atmoszférát teremt, mértékkel, tudatosan adagolják. Valahol az említett jelenet alatt vagy után azonban ellaposodik, átcsúszik a legkommerszebb érzelmes-unalmas hangzatfelbontásokba. Ez a rizikót mindvégig magában hordozta, jó lett volna, ha a zeneszerzõnek sikerül megtartani a kényes egyensúlyt. A londoni férfi zenéje jobban sikerült. Különben szeretem ezt a filmet, arról nincs mit írni, hogy miért jó, megtették már mások.

Úgy látszik, nemcsak nekem tûnt fel, hogy vannak a filmnek gyengébb pillanatai. Konkrétan engem is zavart a kórházi jelenet sutasága.