Téma: X-akták

4/10
sawyerx 2021 nov. 08. - 20:26:12 4/10 Előzmény danek87
(1702/1722)
Nem a motw részekre értem Muldi szkeptikusságát, ott olyan volt, mint egy lelkes gyerek. Az átívelő szálban ugrott vissza folyton majdnem a nullára. Most perpill az van meg, hogy az egyik évad végén-másik évad elején egy jégbe fagyott idegent lát a saját szemével, vagy a korábbi kommentben említett részben a kis szürkék ott szaladnak el mellettük, mégis marad a bizonytalansága. Arról nem is beszélve, hogy az új, 10. évad elején megpróbálják beetetni őket, hogy a 9 év egy hatalmas kamu volt, és arra is vevő.
De most jövök rá, hogy én háromszor néztem végig becsülettel a sorozatot, és mégsincs meg olyan részletességgel, mint kellene... Mindig akkora lelkesedéssel álltam neki, aztán az említett dolgok miatt már "csak kötelezően" néztem.
Ja meg még egy dolog: néha kizökkentő volt, hogy egy színész akár 3 szerepet is játszik a sorozatban. Terry O'Quinn "John Locke" például az első filmben egy ügynök volt, aztán egy vidéki seriff, majd az egyik titkos szuperkatona. Vagy Roger Cross, aki rengeteg szerepben feltűnt, mint egy Irigy Hónaljmirigy :D
Wikipédián jelölve vannak az átívelős epizódok, lehet, hogy hamarosan ezeket újranézem, megjött a kedvem egy jó kis összeesküvős-ufós témához.
9/10
danek87 2021 nov. 08. - 16:27:50 9/10 Előzmény sawyerx
(1701/1722)
Én soha nem láttam Muldert szkeptikusnak.A Motw részeknél mindig Ő jött elő elborult ötletekkel hogy xy legendákban már volt példa az adott rejtélyre stb,Scully meg folyton cáfolta hogy ez túl vad elmélet,létezik rá tudományos magyarázat stb.. Mulder miatt bírtam a sorozatot,Doggett-et én azért nem bírtam mert nem volt egy olyan ellenpólus mint annak idején Scully-nak Mulder.Igaz Reyes is hisz ezekben a dolgokban de nemtudom...az Ő karaktere olyan sótlan,szürke volt.A túltolt humoros vonalat én se bírtam,főleg a 7-dik évadban tolták túl ezeket nagyon.Mindkét új évadban csak 1 poénos rész volt.
4/10
sawyerx 2021 nov. 08. - 15:38:49 4/10 Előzmény danek87
(1700/1722)
Dettó, a hullámvölgyek ellenére az eredeti lezárás kielégítő volt.
Én úgy emlékszek, hogy Mulder is elég sokszor irreálisan szkeptikusan viselkedett.
És a saját hülyeségeibe belebukó átívelő szálak mellett még azért is fulladt ki nálam ez a sorozat, mert jó néhány évad után átment paródiába és erőltette a vicces részeket, ami nem állt jól neki (az új első évad 6 részes, és ha jól emlékem, abból 3 poénra van véve).
Egyébként én Doggettet jobban csíptem, mint Muldert.
9/10
danek87 2021 nov. 08. - 13:22:44 9/10 Előzmény sawyerx
(1699/1722)
Az hogy szkeptikusak csak Scully-ra igaz,bár mire képbejött Dogett már rá se.Muldernek mindig voltak vad elméletei egy-egy esetnél.Nekem is az első évadok jöttek be jobban.A két új évadot nem is tekintem a széria részének,hiszen annyira más a miliője és a 11 évad zárása sokkalta rosszabb mint az eredeti 9-diknek.Én bírtam amúgy hogy sokszor a nézőre bízzák a dolgokat de több résznél is vannak ilyen ellentmondásos momentumok amiket nem tudok hova tenni...
4/10
sawyerx 2021 nov. 08. - 11:58:34 4/10 Előzmény danek87
(1698/1722)
Ezen én is gondolkodtam anno, de aztán egyre több részben fordultak elő hasonló logikátlanságok és pálfordulások, így aztán hagytam :D
Nekem hasonló gondom a sorozattal, hogy Mulderék megélnek egy csomó paranormális esetet, sokszor a szemük előtt történik az esemény, mégis folyton szkeptikusak. Valamelyik évadnyitóban azt hiszem, a kormány ügynökei ki akarják nyírni őket, közben a kis szürkék ott futkároznak el mellettük, mégsem hiszik el. Sőt, a másik részben már úgy mászkálnak vígan fel-alá, mintha mégsem lenne vérdíj a fejükön...
Az első évadok bejöttek, de nagyon szétesett a sorozat, sokszor saját mitológiáját köpve arcon.
9/10
danek87 2021 nov. 08. - 11:28:00 9/10
(1697/1722)
Amilyen halott ez a topic,nem hiszem hogy választ kapok a kérdésemre,mindegy azért felteszem:

A 2x14 - A kéz amely sebez c. részben a feketemágiát űző tanárnő tetteit nem tudom hová tenni...A malacboncolásos jelenetben a csaj az Ő hókuszpókusza miatt lesz öngyilkos,viszont a résznek a végén megmenti Mulderéket.Tehát a kérdés:Jó volt vagy gonosz?!
9/10
danek87 2021 szept. 20. - 15:07:44 9/10
(1696/1722)
Kétségtelen hogy a sorozat az évek múlásával megfáradt,elötlettelenedett,egyértelmű színvonalcsökkenésnek esett áldozatul.Így nálam 7/10-et érne.Azonban egy óriási mérföldkő volt a sorozattörténelem világában,beivódott a popkúltúrába,hivatkozási/összehasonlítási alap lett,ráadásul egy olyan széles skálájú műfajegyvelegben mozgott amire korábban csak az eredeti alkonyzóna volt képes(ami hatással is volt az X-aktákra).Úgy volt űrlényes-elrablós konspirációs thriller és sci-fi,mely egy nyomozós-krimi alapra volt felhúzva,azonkívül sokszor megjelentek benne az Urban Legendek-horrorisztikus lények (Tulpa,vámpír farkasember,kiméra stb..) emellett pedig az emberkísérletek,génmanipulációk témakörét is érintette a sorozat.A hasonlóan epizódikus felépítésű Odaátban szintén rengeteg utalás volt az X-aktákra,ugyanakkor közel sem volt ennyire szerteágazó témájú, a szintén hasonló koncepciójú Fringe sem.Szerintem a Gumiember még annak is mond valamit aki nincs képben a sorozattal.Szűk helyiség lyukán kikukucskáló árnyékba borított arc,melynek csak a sárga szemeire vetődik fény,rengeteg ember rémálmaiba visszatérő képsor volt.Vagy ott a másik kedvencem, a belterjes mutáns család (a la Halálos kitérő utánérzet) akik gore és bármiféle grafikus erőszak ábrázolása nélkül is képesek voltak félelmet kelteni (A megbotránkoztató tartalma miatt a FOX az első bemutató után többé nem is vetítette le az epizódot).Persze a fő történeti szál, mint említettem egyre inkább kifulladóvá vált,a MOTW részekben is idővel kevesebb volt a fantázia és az ötletesség.Mégis,az említett korszakalkotó stílusa és elévülhetetlen érdemei miatt a későbbi színvonalcsökkenés ellenére is nálam ez egy majdhogynem tökéletes sorozat.9/10
Pál Péter Nagy 2021 jan. 09. - 17:34:28
(1695/1722)
Már arra sem emlékszem hogy mivel lett vége az előző évadnak.
10/10
cellasto 2020 máj. 25. - 08:49:41 10/10 Előzmény Rebbeka
(1694/1722)
Talán, mert volt 6 istenkiraly évad belőle?!
Rebbeka 2020 máj. 24. - 23:19:06 Előzmény cellasto
(1693/1722)
Ha annyira rossz volt, akkor miért adtál rá 10 pontoto?
10/10
istok87 2018 okt. 20. - 22:56:48 10/10 Előzmény Mark1993
(1692/1722)
Szerintem hatalmas rész volt, igazi grandiózus befejezés.
Ha lesz még folytatás, nagy kérdés, mi lesz Skinnerel....
10/10
zuluzulu 2018 okt. 11. - 15:01:46 10/10
(1691/1722)
csudálatos
Upgrayedd 2018 júl. 07. - 23:39:29
(1690/1722)
A Posztmodern Prométeusz az egyik legkirályabb rész! Ez a szürreális történet és előadásmód egyszerűen baromi jó lett! Innentől kezdve egyik kedvenc számom lett a Walking in Memphis Cher-től! :))
10/10
cellasto 2018 márc. 30. - 21:29:38 10/10
(1689/1722)
Ezt a 4.reszt minek csináltak meg???
Én nagyon bírtam a vicces részeket, de ez egy fárasztó idegesítő foshalmaz lett..
Remélem ennél rosszabb rész nem lesz ebben az utolsó évadban..
macska78 2018 márc. 25. - 18:31:16
(1688/1722)
Régen és most is az volt a véleményem,hogy elég egyedi sorozat.Két jó(a szerepükben is jó)színésszel.
Tényleg voltak mindig kicsit gyengébb részek de szerintem ez minden sorozatra igaz.
Mark1993 2018 márc. 24. - 00:14:50
(1687/1722)
Hogy tetszett nektek az idei évad befejező része ?
9/10
John Falcon 2018 márc. 19. - 11:33:44 9/10
(1686/1722)
Ebben az (eddig legalábbis) utolsó évadban némelyik epizód valami borzasztóan idióta paródiája(?) a korábbi évadoknak...
9/10
nikato 2018 márc. 12. - 16:16:22 9/10
(1685/1722)
Mindig van 1-2 nem túl jó rész (bár igazat mutatnak bennük), aztán jön megint nagyon jó! Ez a boszorkányos 8. rész valami kegyetlen jó volt!!!!
dvogabi 2018 márc. 09. - 20:52:21
(1684/1722)
A jövõ? Elõször is jön a gépek lázadása (terminátor) azt lekúzdjük valahogy aztán jön a matrix, amikor nem szeretnénk elem lenni, majd ha felülkerekedtünk mindenen (mérha sikerül) akkor jön a star wars korszak.
csincsilla72 2018 márc. 06. - 20:50:55 Előzmény Mark1993
(1683/1722)
Tetszett:-)
Jó kis paródiája az "okosvilágnak".