Thália Színház

1065 Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 22-24.

1920-tól mozik üzemeltek az egykori mulató helyén 1945-ig, amikor a Vígszínház kapott itt menedéket.
1949-ben megnyílt az Ifjúsági Színház (1953-tól Petőfi Színház, az ifjúság színháza).
1964-ben a Nemzeti Színház, majd két év múlva a Fővárosi Operettszínház költözött az épületbe.
Az 1971-1991 közötti időszakot Keres Emil és Kazimir Károly neve fémjelezte.
1990-től Mikó István és Várkonyi Mátyás közös vezetésével Thália-Rock Színházi Társulás néven, majd Arizóna Színház néven folytatta működését az épület.
1992-ben Törőcsik Mari vitte tovább a Művész Színházas hagyományokat. 1995-től, Csiszár Imre igazgatásával ismét Thália Színház néven szerepel a teátrum.
1996 óta a Thália befogadó színházzá vált. Megyeri László vezetésével elindult egy új, művészi és egyben menedzser szemlélet, melyben a vidéki színházak és a határon túli magyar társulatok is helyet kaptak.
2009 februárjától Zimányi Zsófia, a nemzetközileg is elismert Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója vette át az irányítást.
2012 január 1-vel Bereményi Géza, Kossuth- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező vette át az igazgatói feladatokat. A Thália Színház igazgatása mellett a Mikroszkóp Színpad vezetésével is megbízták. 

Helyszínek:

  • Mikroszínpad
  • Nagyszínpad
  • Új Stúdió
  • Arizona Stúdió
  • Télikert

Színházi műsorok

dec. 21.
  • Arizona Stúdió
  • Arizona Stúdió
dec. 22.
  • Arizona Stúdió
jan. 24.
  • Arizona Stúdió
jan. 25.
  • Arizona Stúdió
  • Arizona Stúdió
dec. 21.
  • 19:00
dec. 22.
  • 15:00
jan. 07.
  • 19:00
dec. 22.
  • Télikert
jan. 06.
  • Télikert
dec. 26.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
dec. 27.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
jan. 09.
  • Nagyszínpad
jan. 10.
  • Nagyszínpad
jan. 26.
  • Nagyszínpad
dec. 26.
  • Télikert
dec. 27.
  • Télikert
jan. 09.
  • Télikert
jan. 10.
  • Télikert
jan. 28.
  • Télikert
jan. 29.
  • Télikert
dec. 27.
  • Arizona Stúdió
jan. 26.
  • Arizona Stúdió
dec. 28.
  • Arizona Stúdió
jan. 05.
  • Arizona Stúdió
dec. 28.
  • Télikert
dec. 29.
  • Télikert
jan. 05.
  • Télikert
jan. 23.
  • Télikert
jan. 24.
  • Télikert
dec. 28.
  • Nagyszínpad
dec. 29.
  • Nagyszínpad
jan. 05.
  • Nagyszínpad
jan. 12.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
dec. 29.
  • Arizona Stúdió
jan. 18.
  • Arizona Stúdió
dec. 30.
  • Télikert
  • Télikert
jan. 19.
  • Télikert
  • Télikert
dec. 30.
  • Nagyszínpad
dec. 31.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
jan. 18.
  • Nagyszínpad
jan. 19.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
dec. 30.
  • Télikert
jan. 08.
  • Télikert
jan. 18.
  • Télikert
jan. 19.
  • Télikert
jan. 12.
  • Arizona Stúdió
jan. 31.
  • Arizona Stúdió
jan. 14.
  • Télikert
jan. 15.
  • Télikert
jan. 15.
  • 19:00
jan. 16.
  • 19:00
jan. 16.
  • Télikert
jan. 26.
  • Télikert
jan. 27.
  • Télikert
jan. 16.
  • Arizona Stúdió
jan. 30.
  • Arizona Stúdió
jan. 17.
  • Nagyszínpad
jan. 21.
  • Nagyszínpad
jan. 23.
  • Nagyszínpad
jan. 24.
  • Nagyszínpad
jan. 25.
  • Nagyszínpad
  • Nagyszínpad
jan. 28.
  • Nagyszínpad
jan. 29.
  • Nagyszínpad
jan. 30.
  • Nagyszínpad
jan. 31.
  • Nagyszínpad