A Glencairn teherhajó embereinek lelki nyomorúsága, hadakozásuk önmagukkal és a tengerrel, vágyódásuk az emberibb élet után. A primitív és erőszakos indulatok tobzódása a hajón, az élet gerjesztette brutalitás mögül is elővillanó emberség, a hirtelen érzelmek látszólag előkészítetlen cselekvésekben való megnyilvánulása, az eltemetett vágyak és a halál közelségének légköre - rendkívül megkapó a műben.

Mindezt megannyi életszerű motívum hitelesíti: a tengeri temetés jelenete, a vihar tombolása, a díszlet voltukban is hatásos képek, a mindvégig sötét atmoszféra állandó izzása, a végre partra szabadult legények szabadságukkal semmit kezdeni nem tudó mulatozása, részegeskedése, az olcsó szentimentalizmusba vagy éppen verekedésbe fojtott érzelmek, a kikötőnek a matrózok tehetetlenségét, menekülni vágyását kihasználó hiénaapparátusa, a közömbös szajhák és a számító korcsmáros, a hajósok "honvágya" a szárazföld iránt és maga a sorsukat fogva tartó és kegyetlenül bebörtönző tenger...