A Magyar Nemzeti Múzeumban 2026. július 12-ig látható az Attila című kiállítás, amely az elmúlt 40 év legjelentősebb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tárlata a témában. 13 ország 64 múzeumának 400 műtárgya idézi meg Attilát, a hunok uralkodóját. (Magyar Nemzeti Múzeum, július 12-ig)
A kiállítás egy hosszú távú kurátori vállalkozás folytatása, amely a gyógyulás és javítás témakörét tág értelemben vizsgálja, beleértve a társadalmi, természeti, ökológiai, valamint testi és lelki folyamatokat. (Ludwig Múzeum, március 8-ig)
A Visegrádi Csoport (V4) magyar elnökségi évének kulturális programjaihoz kapcsolódva a Nemzeti Táncszínház február 20-22. között rendezi meg a V4 Tánchétvégét, amely a négy ország emblematikus táncegyütteseinek közös fellépéseivel ünnepli a visegrádi együttműködés kulturális sokszínűségét.
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2026-ban is üdítő és felejthetetlen pillanatokat ígér. A műfaji határokat is feszegető összművészeti fesztivál programjai között a kortárs táncszínház egyik legelismertebb társulatának produkciója, egy búcsúturnéra induló jazzegyüttes koncertje, az arab opera varázslatos világa, valamint barokk remekművek világhírű előadói is szerepelnek. Április 1. és 12. között megtelik kultúrával a főváros.
Tihanyi Lajos, a magyar expresszionizmus és avantgárd művészet merész színkompozíciókkal és absztrakt formákkal kísérletező egyik nagy mesterének életmű-kiállításán közel kétszáz műtárgy, legfontosabb festményei és grafikái, valamint hagyatéki tárgyai láthatóak.
London, Párizs, Bécs, Berlin és Milánó vezető operaházai után a Magyar Állami Operaház látja vendégül Anna Netrebkót, aki 2026. június 6-án és 8-án Verdi Macbeth című operájának női főszerepét alakítja. A világ egyik vezető szopránja először lép fel Magyarországon teljes értékű színpadi rendezésben. A további főszerepeket Kálmándy Mihály, Brickner Szabolcs és Köpeczi Sándor énekli, az OPERA együtteseit Rajna Martin első karmester dirigálja. Az előadás jegyeit a Magyar Állami Operaház 2026. február 4-én 10:00 órától értékesíti, az elővásárlás február 3-án 10.00 órakor indul.
A magyar kultúra napja alkalmából kedvezményes belépőkkel és programokkal várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria.
Folyamatosan érkezik az a több száz műtárgy az Attila-kiállításba, amelyek segítségével megismerhetőek az Attiláról fennmaradt legendák és történelmi tények a Magyar Nemzeti Múzeum január 23-tól látható kiállításában.
A világ egyik leglátványosabb régészeti anyagát bemutató kiállításon nyomon követhetjük a Csin állam több évszázados felemelkedését a Kr. e. 8. és Kr.u.3. század között, s találkozhatunk e kor fontos szertartási tárgyaival és jelképeivel (Szépművészeti Múzeum, május 25-ig)
Január 19-től már elérhető az érvényes diákigazolványhoz kötött félárú bérlet a 2026-os Szigetre. A kedvezményes lehetőséget a BudapestGO alkalmazásban megvásárolt – Budapestre is érvényes – utazási diákbérletekkel lehet igénybe venni. A kedvezményes akció július 31-ig, vagy – a fesztivál véges befogadóképessége okán - a készlet erejéig tart. A Sziget diákbérlet ára a jegyárfordulókkal nem változik, ráadásul részletre is beszerezhető.
Levesestál. Keménycserép. Gyerekkori emlék. Udvaros Dorottya nem fellépni érkezett a Néprajzi Múzeum látványos kiállításába, hanem két olyan tárgyat hozott, amelyekhez személyes történetei fűződnek.
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza: a “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti kiállás kategóriájában a 2025-ös Sziget törekvéseit díjazta az európai szakemberekből álló zsűri. A Sziget ezt az elismerést másodszor nyerte el, korábban a 2023-as fesztivál érdemelte ki ezt a díjat.
Születésének századik évfordulója alkalmából az Örkény István Színház olyan emlékező esttel tiszteleg előtte, amely nem nosztalgikus visszatekintés, hanem eleven, jelen idejű találkozás egy kiemelkedő életművel. Az est első részében Mensáros korszakos előadóestjének szövege hangzik el felolvasás formájában. A felolvasást követő beszélgetés a személyes emlékezés és a szakmai reflexió terepe: barátok, pályatársak és követők idézik meg Mensáros alakját.
A Thália Színház számára a 2025/26-os, „Rejtélyek Évada” elnevezésű szezon első fele négy sikeres bemutatót is hozott, a teátrum alkotóinak lendülete azonban az év végi előadások sűrűjében sem csökkent. A folyamatos teltházas esték mellett a társulat újabb próbafolyamatba kezdett, bizonyítva, hogy a színház számára az intenzív munka és az alkotás iránti elkötelezettség az évad második felében is változatlanul meghatározó.
Megérkezett a Pagony Játékkiadó legújabb, hat éven felülieknek szóló játéka, a Mókusfutam, ahol mókusbőrbe bújva gyűjthetitek a mogyorót, téli rejtekhelyre cipelhetitek a zsákmányt, miközben a bagoly és a róka próbál keresztbe tenni – hogy a végére kiderüljön, ki a legfürgébb gyűjtögető!
Nincs is jobb, mint a karácsonyi ajándékbontogatás és a bejgli után elheverni és csak olvasni! A Pagony idei regény újdonságai pontosan ezt az érzést hozzák el: izgalmas, friss kötetekben minden benne van, amit a fiatal olvasók keresnek: kaland, humor, titkok, erős karakterek.
Két friss kortárs magyar mesekönyv, melyekkel még szórakoztatóbban telik majd a téliszünet! Czakó Zsófia első gyerekkönyve, A Bástya park titka egy vagány, humorral és kalanddal teli ovis nyomozás története, ahol a fantázia legalább olyan fontos, mint a barátság és a kíváncsiság.Gál Péter első mesekönyve, a Maxi kalózvárosban egyszerre vicces és izgalmas tengeri kalandregény azoknak a gyerekeknek szól, akik szeretik a lendületes, igazi klasszikusokat idéző történeteket - csak itt épp a Balatonról indul a kalózkaland.