A Spike And The Gimme Gimmes fergeteges hangulatú punk-rock átdolgozásairól ismert, az elmúlt 30 évben magukra szabtak motown, country és japán popdalokat is. A zenekar tavalyi koncertje után most ősszel visszatér Budapestre, hogy ezúttal az A38 Hajón keltsenek hullámokat november 29-én.
Baby Lasagna meteorszerű berobbanása után új korszakba lépett. Az Eurovízió által hozott sikerek meglovagolása helyett inkább úgy döntött, ledönti a körülötte kialakult hype-ot, ezt pedig legfrissebb, End The Party című dalával mutatja be, amelyben az irónia és a humor a régi, a zúzás pedig kicsit nagyobb teret kap. Egy biztos, ez a party még csak most kezdődik, Baby Lasagna ugyanis bejelentette End The Party elnevezésű turnéját, amellyel Budapestre is visszatér december 5-én, az A38 Hajóra.
Kiefer Sutherland ismét kilép a filmvászonról, nyakába veszi a gitárját és visszatér az öreg kontinensre nagy sikerű élő műsorával. Country dalai, lebilincselő előadásmódja, a számok közötti anekdotái miatt koncertjei egyszerre meghittek és nagyívűek, az élmény még sokáig a közönséggel marad. Most pedig mi is átélhetjük, milyen egy este Sutherlandet hallgatva április 28-án, az A38 Hajón.
Két év után tér vissza Budapestre Jonathan Roy, hogy új lemezét megmutassa a magyar rajongóinak is. 2024-es nagysikerű koncertje után egy újabb megérintő, bensőséges estére számíthat mindenki február 3-án az A38 fedélzetén.
Sport és zene! Így lehet tömören összefoglalni a szombati programokat. Ebből a sportos rész esik a nap első felére, míg a többiben eluralkodik a modern muzsika.
Van itt minden vasárnap! Gyerekek szigete és tere, hüllők, vásár és késő délutáni zene! A napot kellemes szabadtéri mozikkal zárjuk.
Érdekes, de szombaton már reggel elindul az éjszaka, legalábbis ami a múzeumokat illeti, a többieknek várni kell egy kicsit. Fénysztori és Kaláka a gyerekeknek, valamint kerületi fesztiválok ha viszik a szüleiket is. A többire már csak a magányban kiforrott táncos egyéniségek mennek, egészen hajnalig!
Vasárnap folytatódik a szombat eleje, és még jócskán túl is nő azon, menő autók, ezoterikus egészség, vakáció és vásárok minden mennyiségben! Aztán persze meg zene, és mozi, oszt' jó napot!
Szombaton több családias rendezvény is kezdődik, ezek közül van, amelyik kétnapos! Ezért nem kell nagyon rohanni, lehet hagyni másnapra is. Délután szokás szerint zenei programok könnyítik majd a nehéz lábakat, egészen hajnalig múlatva az időt.
Be nem áll a szája a mulatozásnak, érzi a nyarat és készül a fesztiválokra. Bemelegítés, előfesztiválozás a hétvége hívószavai, úgy családilag, mint egyénileg. Reggel azért már menjél haza!
A Shame napjaink egyik legenergikusabb brit bandája, az öt huszonéves srácból álló csapat minden alkalommal szétszedi a házat, legújabb, Cutthroat című lemezük ígéretük szerint pedig még erősebb lesz, mint valaha. A Shame legutóbb a Reflektor Fesztivál sztárja volt, most pedig az A38 Hajón vernek hullámokat új anyagukkal október 30-án.
A hétvégére erősen rányomja bélyegét a gyermekeknek szentelt nemzetközi nap, de a felnőtteknek sem kell aggódni, megtaláljuk nekik a számításaikat, kimatekozzuk a bulikákat! A délelőtti családozás után eresszétek el a hajatokat, és fogjátok meg a korsót, indulnak a partik!
Ritkulnak a zárthelyiek, tavaszvégi a hangulat. Persze, csak első ránézésre, jobban vizsgálódva találunk némi családias programot, és fedett jóságot, de az is biztos, hogy nem lassan, de biztosan éledeznek és nyitogatnak a levegős helyek!
Akárcsak tegnap, a késő délutáni órákig nyugodtan aludjanak a magányos táncosok, az utcákat ugyanis várhatóan ellepik a családos lények, köszönhetően a lehetőségeknek. Mikor ezek majd jól kiszámíthatóan elpillednek, el lehet kezdeni gyakorolni a dúdolást és a tánclépéseket, érkeznek a zenés programok!
Ujjonganak a családok, mert a szombat első fele nekik adatott! Ide, sőt oda is mehetnek! A családiasságtól megzavarodottak aztán választhatnak a különféle zenei csemegék közül, hajnalig csak találnak maguknak a bőséges választékból, zenére, táncra fel!
A tavasz véglegesítését jelzi, hogy kinyitottak még helyek. Megjelentek a többnapos rendezvények, és egyre sokábbig lehet vizsgálni a csillagokat is! Mindezt persze körülveszi, és eluralja a zenés, táncprodukciós együttlét, ne habozzatok, irány a mulatság!
Talán nem meglepő, hogy a csütörtöki tematika kimerül a majálisozás különféle formáiba öntött tartalomban, azt viszont sokfelé művelik. Ebből szedtünk össze egy jó csokorra valót.
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man című őrült dalával képviseli majd hazáját. Go-Jo egy igazán sokoldalú jelenség, akit szeptember 19-én először hallhatunk Budapesten, az A38 Hajón.
Annyi tematikus program létezik Húsvétra, hogy azokkal egy külön cikkben foglalkozunk, de/és még maradt is bőven a szatyorban, szóval azok is jól szórakoznak majd, akik mindenben csak a lazaságot keresik.