A Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor is szerepelhet az Árulókban az RTL-en, ami meglepő fordulat annak fényében, amit korábban a kereskedelmi tévékről mondott.
A nézettségi adatokból úgy tűnik, hogy a nézők egész évben a Házasság első látásra című műsorra vártak, a múlt heti dupla adások agyonvertek mindenkit.
Múlt héten véget ért a TV2 nagyszabású utazós realityje, az Ázsia Expressz. Megnéztük, hogy milyen eredményeket könyvelhetett el.
Péterfy Bori körül egyre szorul a hurok, és csakis a túlságosan domináns Alinda manipulálásával maradhat életben.
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékosai kivételes módon most jól gondolkodtak, hogy a végén mégis érzelmi alapon döntsenek.
Hogy Korom Gábor végzetét Hajdú Péter dühödt búcsúszavai okozták vagy saját túltaktikázása, azt mindenki döntse el magának, de ne tagadjuk Tudós Laci érdemeit sem!
Bár a játékszabályok megengedik, hogy az Árulók egymás ellen ármánykodjanak, ilyen szintű nyílt hátbatámadás még nem történt az eddigi évadok alatt. Aminek persze lehetnek következményei.
A színészt meggyanúsították, és valószínűleg azt is nehezményezte, hogy az egyik versenytársa azt mondta rá, hogy bénán játszik - pedig pont ez történt.
Elismerést kapott többek között Liptai Claudia, Ördög Nóra, Árpa Attila, Kamarás Iván és Majoros Péter Majka is.
A filmek és sorozatok már mindennapjaink része, így nem csoda, hogy irgalmatlan mennyiségű ajándéktárgy készül belőlük – ezek közül segítünk választani.