Az ír rockduó, a Dea Matrona jövő tavasszal ismét Budapestre érkezik, ezúttal azonban már önálló koncertet ad. Mollie McGinn és Orláith Forsythe március 7-én lép színpadra a Turbina Kulturális Központban, alig néhány hónappal azután, hogy a magyar közönség a Sting 3.0 turné budapesti állomásának előzenekaraként is megismerhette őket.
A svéd énekes, Eagle-Eye Cherry karrierje a Save Tonight című világslágerrel ívelt a magasba és művészként azóta is megállíthatatlan. 2023-as Back On Track lemezével visszatért egy önbizalomhiánnyal és bizonytalanságokkal teli időszak után, tavaly kiadott Become A Light című albumával pedig folytatta megkezdett útját. Ennek köszönhetően az aktív turnézáshoz is visszatért, így Budapesten is elcsíphetjük egy önálló klubkoncerttel november 23-án, az Akvárium Klubban.
A Los Angeles-i Dead Poet Society 2027 elején nagyszabású európai és brit turnéra indul. A koncertsorozat január végétől március elejéig tart és Budapestet is érinti: a zenekar február 16-án lép fel az Akvárium Klubban.
Eric Forrest, művésznevén E-Force veszi át Snake (Denis Bélanger) helyét a Voivod nyári európai turnéján, miután az énekesnek sürgős családi ügy miatt vissza kell lépnie a fellépésektől. E-Force 1994 és 2000 között volt a Voivod énekese és basszusgitárosa, a zenekar legendás triófelállásának időszakában, így ebből a korszakból is ízelítőt kaphatunk július 14-én, az Analog Music Hallban.
Koncertmentésben a szervezők, akik nem értik, hogy lehet: korábban a jazzsztárok hazai fellépései telt házasok voltak, most fél ház sem jött össze.
A sötét, filmszerű hangzásáról és gótikus tündérmeséket idéző világáról ismert Blackbriar 2026. október 1-én Budapesten az Analog Music Hall színpadán lép fel új dalaival.
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum 2025-ben egy nagyon izgalmas hagyatékot gyűjtött be. A Vértessi család örökségének egyik legizgalmasabb aspektusa, hogy egyaránt felsejlik benne Budapest történetének 1860-1930 közötti időszaka és egy család négy generációs története. Ez a család ráadásul egy igen jól csengő foglalkozást űzött: három generáción át a város egyik legjobb illatszer-kereskedését mondhatták magukénak, ahol több nagy (ma is létező) parfüm világmárka mellett saját készítésű kölnivizeket, illatosító szereket is árusítottak. (Kiscelli Múzeum, december 31-ig)
A modern rock és metal egyik legmeghatározóbb zenekara, a Black Veil Brides 2027. február 6-án Budapestre érkezik: Andy Biersack és zenekara a Barba Negrába hozza el legújabb lemezét.
A Metallica jött, látott és rekordokat döntött: a budapesti No Repeat Weekend megdöntötte a legtöbb látogatót vonzó stadionkoncert rekordját és egyúttal a Puskás Aréna látogatottsági rekordját is, hiszen esténként több, mint 75,000 néző, azaz a két este során több, mint 150,000 rajongó élvezhette a metal legendák előadását a különleges, körszínpados elrendezésnek köszönhetően. De nem ez az egyetlen rekord, amit a Metallica megdöntött ezen a hétvégén, ugyanis a banda hívására közel 2000-en adtak vért a két nap alatt, így ez volt Magyarország legnagyobb véradó eseménye is.
Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban továbbra is készen áll arra, hogy meghódítsa az öreg kontinenst, így aki szeretné, júliusban elcsípheti a Slipknot szülők gyerekeiből verbuválódott zenekart július 29-én, az Analog Music Hallban. Aki így dönt, részleges visszatérítést kap a belépője árából, a többieknek pedig a teljes jegyárat visszatéritik.
A Ludwig Múzeum gyűjteményében számos olyan kortárs alkotás található, amelyek elképzelt jövőképekkel foglalkoznak vagy a jelent – valamilyen szempontból – a múlt disztópikus megvalósulásaként értelmezik, gyakran valós problémákra irányítva a figyelmet, legyenek azok társadalmi, környezeti, politikai, gazdasági, tudományos vagy technológiai jellegűek. (Ludwig Múzeum, október 18-ig)
2026. október 27-én először lép fel Magyarországon a Drink The Sea, az alternatív rock, a világzene és a kortárs dalszerzés kiemelkedő alakjaiból álló nemzetközi szupercsapat. A zenekar a budapesti Akvárium Klub KisHall színpadán mutatkozik be a hazai közönségnek.
A Metallica összefogott a Vöröskereszttel, hogy rajongók vérével töltsék fel a kórházak vérkészleteit. A budapesti véradásra rekordgyorsan beteltek a helyek, bizonyítva, hogy az élőzene nemcsak arra képes, hogy összehozza az embereket, hanem arra is, hogy rávegye őket a segítségnyújtásra.
Kína egyik legdinamikusabban fejlődő városának újonnan nyílt múzeumában mutatkoznak be a Szépművészeti Múzeum remekművei. A csaknem 18 millió lakosú Sencsen új művészeti múzeumában, a Shenzhen International Art Museumban a budapesti gyűjteményből válogatott mintegy 70 művel találkozhat a nagyközönség.
A Haken a progresszív metal egyik legizgalmasabb formációja, epikus dalaikról és lehengerlő koncertjeikről ismert. A zenekar legutóbb 2023-ban adott nálunk telt házas koncertet, szeptember 29-én pedig a Dürer Kertben lépnek fel, ahová megújult felállásban érkeznek.
Gaál József új művein a foltrendszerekből kibomló, hol laza, önkiíró gesztusok benyomását keltő kézjegyek, hol töredezett, széteső anyagszerű rétegek, a szubverzív indíttatású dimenzióváltás alaktanának leképezései a leleplezés aktusaként artikulálódnak, és a túlfeszített testek révén válnak az új, megrengethetetlen igazság, avagy világállapot feltáróivá. (Godot Galéria, június 13-ig)