A vasárnap már jelzi a holnapi óvodát, iskolát. De addig se búsúljatok, pihenjetek rá inkább egy kis üdítő tévézéssel!
Vasárnap délelőtt még a legkisebbek is belekostólhatnak egy kis koncertélménybe, hogy érezzék, mit csinálnak a nagyok egész vasárnap délután. Már, hogy azok a nagyok, akik ellátogatnak a vasárnapi koncertválogatás valamelyikére, ha tudnak választani a műfajok sokaságából.
Hidegnek ígérkezik a hétvége, de ez ne riassza el a programozókat! Ráadásul elkezdődik a karácsonyt váró és idéző Adventi forgatag is, amit idén a Várkert Bazár nyit meg. Szombatunk az időutazás jegyében telik majd, amennyiben ellátogathatunk a reformkorba, majd 30 évvel ezelőttre, a hard rock korszakába. Akinek ez sem elég, a '80-as évek házibulijait idézheti meg, megfejelve szintén a korszak legendás zenekarával, a Balatonnal.
Most már tényleg eljött az igazán hideg idő, csak a legbátrabbak merészkedjenek ki a játszótérre! Ha végül nem fagytatok oda a mászókához, akkor spuri haza a nappaliba, és kapcsoljatok egy tévét a felmelegedéshez!
Ma kicsit kimerészkedhettek a hűvös természetbe, de a játszótérig is elég lesz! Előtte és utána is vár a meleg kakaó, amit ajánlatos a tévé előtt elfogyasztani, a kedvezőbb hatás kedvéért!
Az erős szombat kissé elfárasztotta a vasárnapot, de azért még mindig akadnak könnyed programok kicsiknek, nagyoknak egyaránt. A tegnapi családi események ma is kitartanak, a délután meg rendesen hozza a zenéket, ezúttal többnyire a komolyabbik fajtából.
Most már aztán tényleg megérkezett és marad a nem annyira meleg idő. Fel lehet készülni a tartós, de jó értelembe vett szobafogságra. Nosza, a szombati tévézés remek alkalom a gyakorlásra!
Szombaton ismét érvénybe lép a hagyományos hétvégi programmenet. A nap első felében családi programok kényeztetik a tevékenységre éhes publikumot, lesz ott kérem kiállítás, társas és mozifilm is! Kis délutáni pihenő után a család felnőttebb tagjai különféle koncerteken lazulhatnak, egészen sokáig.
Úgy tűnik, a vasárnap sem lesz barátságosabb a hőmérséklettel. Remélem, maradt még tegnapról egy kis tévémeleg! Ha igen, ha nem, ideje újból beüzemelni a melegséget és szórakozást hozó készüléket!
Ha vasárnap, akkor vásár is illik a képbe! Aztán kiállítás, majd a zenés programok, filmmel keveredve, így lesz teljessé egy valódi vasárnapi eseménynaptár! Ma korábban fekszünk, mert holnap munka.