Mesélünk a színdarabról, amely a Broadwayn a negyedik legtöbb előadás élt meg, a zeneszerzőről, Stephen Schwartzról, aki már huszonévesen Leonard Bernstein zeneszerzővel dolgozott, és az is kiderül, milyen baleset érte Idina Menzelt a színpadon.
Tegnap este járta be a sajtót a hír, mely szerint a Vidnyánszky Attila úgy tudja, pénteken elbocsájtják őt a posztjáról.
A színésznő imádja a lovakat, és remekül fotózik, a lósuttogó módszert tanítja, és fotóalbuma szintén megjelent már.
A budapesti Katona József Színház és a szombathelyi Takarásban című előadás a rekorder, posztumusz díjat ítéltek Nádasdy Ádám műfordítónak, Ascher Tamás pedig az életműdíjas.
14 év és 150 előadás után búcsúzik A 42. hét című produkciótól a két színész, új szereposztás várható.
Töltődj a Balaton-felvidéken, a 3 faluban 10 napon át Bongortól Zoránig, az Esti Kornéltól Koncz Zsuzsáig, Pamkutyától Nagy Ervinig rengeteg meghívott megfordul, sőt ideköltözik a Bánkitó Fesztivál is.
A Margitszigeti Színház és a Magyar Színház közös szabadtéri ősbemutatóját Nagy Viktor rendezésében láthatja majd a közönség.
Lengyel Johanna, a Megasztár győztese az Erkel Színház művészcsapatához csatlakozik – jelentette be a musicalszínház.
Az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő, a Junior Prima-díjas Lovas Rozi, a Loupe Színházi Társulás egyik alapítója, számtalan sorozat és film női főszereplője.
95 éve tartották az első Szegedi Szabadtéri Játékokat, mégis idén a 75. évadot rendezik a Dóm téren. Ennek oka, hogy 20 évig szünetelt a nyári fesztivál 1939-1959 között. Összegyűjtöttünk számtalan érdekességet a programsorozat múltjából.
Az online színházi előadások között van olyan produkció, amelyben a kulturális államtitkár, Nagy Ervin játszik, és olyan is, amelyben a nemrég elhunyt Scherer Péter látható.
3 júliusi előadásban újra látható lesz a premier Donnája, Kováts Kriszta, aki pár éve elbúcsúzott a szereptől. Kováts a jubileumi estén is ott lesz, de csak az utolsó pillanatban lép színpadra.
Mint már arról a PORT is beszámolt, államtitkári teendői miatt – egy kivételével – leadja szerepeit Nagy Ervin. A Pintér Béla és Társulata ma jelentette be, ki ugrik be a helyére az Anyám orra című produkcióban.
Ismered a színpadról, filmvászonról, tévésorozatból népszerű magyar színésznők híres szüleit? Nyilván nem az édesapjukat, hisz az név alapján túl könnyű lenne.
Az egyik ex-direktor másik színházban művészeti vezetőként folytatja a pályát, több vezető újabb ciklust bevállalt (van, aki deklaráltan az utolsót), és olyan intézmény is akadt, ahol az újrapályázó igazgató kihívója szerint a döntés már a meghallgatás előtt megszületett.