"Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán..." - olvassa a hirdetést Leo és Jack, a két állástalan Shakespeare-színész egy pályaudvar füstös várójában. Agyukban máris megfogan egy ördögi gondolat.
I. Erzsébet királynő és Stuart Mária skót királynő levelezése alapján. Az Attisz Színház – Athén, Görögország előadása. Az Alarme egy trilógia első része, amelyet az Amor és az Encore (Ráadás) című előadások követnek. A darab egy meghatározó és végzetes történelmi konfliktust tár fel: I. Erzsébet királynő és Stuart Mária, skót királynő küzdelmét a trónért, amely Stuart Mária lefejezésével végződött. Az Alarme a két nő viszályát "hivatalos" levelezésük töredékei alapján fedi fel. Kapcsolatukat a szerelem, a gyűlölet, az erőszak és a hatalom iránti vágy táplálja, amiért bármilyen messze képesek elmenni. Mellettük egy harmadik személy, egy narrátor is helyet követel a színpadon egy elszegényedett civil személyében, aki figyeli, illetve szarkasztikus megjegyzéseivel kíséri a két királynő gyötrelmeit és küzdelmét. A két királynő, Stuart Mária és Erzsébet királynő szembenállása egyben a feminin és a maszkulin elemek konfliktusának dimenzióit hordozza. Az erotika győzedelmeskedik benne. Valójában ez a viszály hevesebb és elhamarkodottabb, mint a férfi és nő csatája, hiszen ebben az esetben a nő az, aki aktiválja saját, férfias elemeit és a szélsőséges agresszivitást. Ennek következtében könyörtelenné válik. A végletes agresszivitás szélsőséges erotikát sugall, hiszen az erotika az agresszivitás egyik arca. Az egybeolvadás folytonos vágya áll a két nő végzetes összetűzése mögött. Egyszerre vonzónak és félelmetesnek találják ezt az egyesülést, amely egyben individualitásuk felszámolását is jelenti. Tehát harcban állnak egymással. Az erőszakhoz fordulnak, hogy megvédjék önmagukat, valamint biztosítékot találjanak az egyesülés vágya ellen. Állandó küzdelmük és vetélkedésük ugyanakkor abszolút szeretetre utal, amely jobban megfélemlíti őket, mint a gyűlölet és az erőszak. Ez a végsőkig ki nem mondott dinamizmus a totális rombolásba hajtja őket. Az Alarme című előadást Athénban mutatták be 2010-ben. Három évadon keresztül játszották az Attis Színházban, majd nemzetközi fesztiválokon turnézott. A közönség nagyra értékelte, és a kritikusok is dicsérően nyilatkoztak róla – különösen Michael Billington, a The Guardian neves és nagyigényű kritikusa. Rendező: Theodórosz Terzopulosz Színészek: Sophia Hill, Anastasios Dimas, Aglaia Pappa Díszlettervező: Theodoros TerzopoulosJelmeztervező: Loukia Zeneszerző: Panagiotis Velianitis Görög nyelven magyar és angol felirattal.
Ez az ötszereplős darab egy trilógia első része. Mindhárom rész cselekménye ugyanazon a bányásztelepülésen játszódik, ám más és más problémák kerülnek előtérbe.
Ismerős a helyzet: valami végleg elveszett, és mielőtt végleges döntést hozna, egy utolsó kísérletképpen szakemberhez fordul a férfi és a nő.
Vajon van-e élet a Tinder Tojáson kívül? És ha van, miért nincs!? Isten vajon tényleg férfi, vagy csak Judit szerint nő? Vajon tényleg mindenkit jobbra kell húzni Tinderen, vagy csak a nőket és a férfiakat? Mit jelent az, hogy "le a földre srác keres kapcsolatot érdekes nő"? Vajon viseljünk óvszert, ha chatszexelünk? A házasember meg miért ismeri a Tindert? És vajon van-e igaz szerelem ott, ahol minden tündérmese tindermese?
Vas István fordítása alapján a szövegkönyvet készíti Sándor Júlia és Nagy Péter István. Történelmi kulisszák között, 1568-ban játszódik Schiller nagy klasszikusa, amelyben II. Fülöp spanyol király az inkvizícióra támaszkodva próbálja összetartani a világ legnagyobb keresztény birodalmát. Miközben az uralkodó rendszer a zászlójára tűzött értékrendet céljai érdekében önkényesen kiforgatja és a cselekvés lehetőségétől a másként gondolkodó fiataljait teljesen elzárja, Németalföldön már készülődik az a szabadságmozgalom, amely majd kirobbantja Európa első polgári forradalmát. Egy zárt rendszer totalitásában, ahol a társadalmi szolidaritás leépült, a változtatás lehetőségébe vetett hit elveszett, néhány fiatal úgy dönt, nem éri be azzal, amit készen kap. Eszméik, vágyaik, öntudatuk hajtja őket, hogy nekifeszüljenek az őket és embertársaikat személyes szabadságukban korlátozó világnak. Szembekerül egymással király és alattvaló, férj és feleség, apa és fia. Társadalmi szerepeik és személyes viszonyaik összekeverednek a konfliktusokban – a Don Carlosban elválaszthatatlan egymástól a politikai-, a családi- és a szerelmi tragédia. Schiller 1787-ben, a francia forradalom kitörése előtt nem sokkal fejezte be a Don Carlost, amelyben már saját kora, a felvilágosodás ellentmondásosságát előlegezte. A dráma forrása egy 17. századi francia történetíró, César Vichard de Saint-Réal regényes Don Carlos-életrajza volt. A Schiller által új életet kapott történelmi alakok – a szerelmét és birodalmát féltő öregedő önkényuralkodó; a kényszerű kiskorúságban tartott, szeretetre és elfogadásra vágyó trónörökös; a férfiak uralta világban saját autonómiájáért küzdő királynő; a nép szabadságáért és önrendelkezéséért síkra szálló márki és az előrejutásért vagy épp túlélésért minden eszközt megragadó udvarbeliek – lehetnének akár a mi kortársaink is. A helyzetek és alakok mindenkori ismerőssége, politika és magánélet, intrika és szenvedély keveredése a Don Carlos töretlen népszerűségének kulcsa, de ismertségéhez nagy mértékben hozzájárult a történetből készült Verdi-opera is. A nagy német klasszikus a Radnótiban új szövegváltozatban, fiatal alkotócsapat és a társulat munkájaként kerül színre. „A Don Carlos alapproblémája, hogy a kor, a történelmi szituáció, a világ fennálló rendje, konkrétabban az autokratikus birodalmi érdek, rendkívül erősen korlátozza az ember autonómiáját: gondolkodását, döntéseit, cselekvési szabadságát. A Don Carlosban szinte mindenki az ember ellen támadt állam ketrecének foglya. Mindenki tágabb teret szeretne, mindenki ki akar törni. A menekülési vágyat legélesebben a fiatalok artikulálják – mint a felvilágosodás nagy álmát a szabadság, egyenlőség, testvériség birodalmáról. A Don Carlos a legfelszabadítóbb és legfájdalmasabb mű ennek az álomnak a nagyságáról és lehetetlenségéről.” Nagy Péter István Sound design, közreműködik: Csizmás András
A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban. Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék ez erős motiváció mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén, továbbgondolásra késztessünk, támpontokat adjunk a problémák feldolgozásához. A történet, történetünk látszólag egyszerű, egy kis semmiség, végtelenül hétköznapi eset, apró ügy. De mi pontosan ezt a picit szeretnénk megmutatni, mert hiszünk benne, hogy ami a papíron láthatatlan, a színpadon láthatóvá válik, az apróság nagy lesz, éppen akkora méretű, ami már elég a beazonosíthatósághoz, ami tájékozódási pontokat, megerősítést, esetleg vigasztalást ad a nézőnek.
Dr. Petypon és Dr. Mongicourt egy nehéz műtét után elmennek a Maximba mulatni. A mulatás nem várt fordulatot vesz, mert Dr. Petypon ittasan hazaviszi a mulató sztárját, Osztrigás Micit, aki dühös lesz, amikor megtudja, hogy szerelme, Corignon hadnagy nősülni készül. Petypon bácsikája, a tábornok az enyhén szólva hiányos öltözetben lévő énekesnőt az unokaöccse feleségének véli és meghívja unokahúga és Corignon esküvőjére. Ott viszont nem csak Mici, de az igazi hitves is megjelenik, rengeteg komikus szituációt előidézve. Mire minden félreértés megoldódik, nagyon sok nevetésen leszünk túl.
A Héttörpe mélységesen mély fájdalommal és megrendüléssel, magán kívül tudatja, hogy Hófehérkének bőre fehér volt, mint a hó, haja fekete volt, mint az ében, szája vörös volt, mint a vér. A ravatal a Kőrösy József utca 17-ben lesz.Várunk minden családtagot, rokont, jó és rossz ismerőst. Mindenkit, aki szerette és azt is, aki gyűlölte.A Héttörpe deformált, groteszk, fájdalmas és gyönyörű testekbe bújik. Ők a kiválasztottak és a kitaszítottak. A Héttörpe testesíti meg emberi létezésünk zsigeri megnyilvánulásait, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk, ám a nyílt utcán, munkahelyen, a hétköznapokban nem szívesen mutatnánk meg, inkább elrejtjük õket. Ők a társadalomból kirekesztettek, a “szentségtelenek”, az eltorzítottak, “Isten kis hibái”. Ez a tragédia.De hogy lesz ebből komédia? Van, amit nem illik kiparodizálni. Vagy mégis?
Eszter, egy középkorú nő, akit "az élet oly csodásan megajándékozott és oly tökéletesen kirabolt". Elszegényedett kisnemesi miliőben éli életét Nunuval, a családi rokonnal és a ház barátaival, Tiborral és Endrével.
A Liliom Produkció előadása. “Kihalnak-e a pingvinek a vakutól? Stílusos-e műanyag evőeszközt lopni a Csendes-óceán felett? De legfőképp: milyen lehet egy legkevésbé sem hétköznapi anya lányaként felnőni? Az Anyám az őrületbe kerget, Tallós Rita és Barbinek Paula kétszemélyes előadói estje igazi bátor kísérlet, mely megteremti saját színpadi műfaját. A stand up comedy vagány humora keveredik a társalgási színdarabok frappáns replikáival és a családi drámák szívszorító személyességével. “Ez a darab az anya-lánya kapcsolatról szól. Arról a harcról, ahogy egy lány meg akar felelni, vagy nem akar megfelelni, ahogy szeretne, és mégsem szeretne hasonlítani az anyjára.” A Liliom Produkció legújabb darabjában a színészek saját élettörténetüket fűzik össze az amerikai Sue Fabisch által írt szórakoztató, önéletrajzi ihletésű szöveggel, mindezt sok-sok humorral és kedvességgel fűszerezve. Ahogy Tallós Rita fogalmaz: “Úgy gondolom, ezt a vígjátékot szeretni fogja a közönség, hiszen megint egy olyan tabutémához nyúltunk, ami hiányzik a színházak palettájáról, és mindenkit megérint.”
Nem félünk a farkastól, A vágy villamosa, Az ügynök halála - az amerikai dráma aranykorának legszebb darabjai - és most itt a Jó emberek, ami húsbavágó témájánál és szellemes hangütésénél fogva méltó folytatása ezeknek a műveknek.
Új bemutatójuk Haraszti Adrienn táncművészünk korábbi szólójának újragondolása. Az átdolgozás során a szólóból trió született. Persona, mint személy, melyhez a mai nyelvben már negatív jelzőt ragasztunk, vagy mint álarc, aminek fenntartásával, vagy az attól való megszabadulással mindenki mélységesen küzd. Hiszen a maszkok alatt mind valódi személyek vagyunk.A darab az egyén önmagával és a külsőségekkel szembeni küzdelmét vizsgálja, a vágyat, hogy megszabadulhasson az álarctól, és megtalálja saját letisztult önvalóját. Jelmez terv: HAJelmez kivitelező: Matisz GáborFény: Mag ViktorLátvány: PIZene: montázs
Henriette-et, a gazdag Lapussa család kegyelemkenyéren tartott leányát – habár a tehetséges fiatal ügyvédet, Vámhidy Szilárdot szereti – nagyapja a gazdag Hátszegi báróhoz kényszeríti. A két fiatal a maga módján próbál tiltakozni: önként elvetnék maguktól az életet, de szerencsére megmentik őket. Ennek azonban nem sokáig örülhetnek: Hátszegi báró magával viszi a lányt Erdélybe, ahol a titokzatos Fatia Negra tartja rettegésben a vidéket.
Adott egy történelmi idő: 20. század. Adott egy nehézség: zsidó származás. Adott egy apa: szabómester. Adott egy név: Rotschild. Minden adott körülmény ellenére Rotschild Klára nem az az ember volt, aki hagyta volna, hogy ez az összes tényező megkösse a kezét, sőt. Divat nagyasszony. Kelet Chanelje. Felnőni egy híres szabómester mellett. Bíróság. Megnyitni egy saját üzletet. Sikeressé válni. Bíróság. Párizs. Háború. Mindent elveszíteni. Kitelepítés. Újra építkezni. A rendszert mosolyogva kijátszani. A konkurenciát legyűrni. Titónénak ruhát készíteni. Külföldi vevőknek varrni. Évente többször Párizsba utazni. Tervezni. Eladni. Tervezni. Eladni. Tervezni. Egyedül. Ez az igaz történetek által inspirált fiktív dráma egy alternatív olvasatot mutat a divatnagyasszony életéről. Rotschild Klára: Rotschild Klára.
Apokaliptikus groteszk játék. Gorkij éjjeli menedékhely című művét felhasználva írta: Menszátor Héresz Attila 2035-ben járunk, a mostani koronavírus már csak halvány emlék. Az emberiség elenyésző, élve maradt része polgárháborúk és beazonosíthatatlan vírus fertőzések miatt föld alatti menedékhelyre kényszerül... Különböző vallású, világnézetű és nemzetiségű emberek ők... Történetünk arra keresi a választ, hogy a világvége küszöbére érkezve át tudjuk e lépni saját korlátainkat, berögződött ideáinkat, előítéleteinket, fanatizmusunkat a fennmaradás és a humanizmus jegyében, avagy fajunk valóban megérett a pusztulásra?... Rendezőasszisztens: Csapó Márta Borbála
Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A nézők elszoktak a színháztól, mert kényelmetlennek találták; egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni a színházban, mint a moziban, vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg konfliktus fakadt. A színészek egyre többször keveredtek velük vitába, sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás, míg az egyik Hamlet előadás alatt a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült statiszta a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert - négy halott, tizenöt sebesült. A kormány bezáratta az összes színházat. Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultuszminisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére.2003 - Vidor Fesztivál: Capitano-díj, a legjobb stúdió előadásért