A Szórád-ház

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar tévéfilmsorozat, 106 perc, 1997

Értékelés:

73 szavazatból
Szerinted?

Magyarország, a rendszerváltás utáni évek. Idősebb Szórád Imre hosszas tépelődés után nagy elhatározásra jutott. A kárpótlási jegyeket nem osztja szét a gyermekei között, hanem gondoskodik róla, hogy arra fordítsa a család, amiért kapta. Felajánlja, hogy az a gyermeke, aki hajlandó az ősi Szórád-földeket visszavásárolni és műveli is azokat, egy összegben megkapja a kárpótlási jegyeket, és az azért kapott tulajdont mind a nevére írják. A családban senki nem örül a hírnek. Imre, a legidősebb gyermek a városban él, művezetőként dolgozik egy gyárban. Második házasságában boldog, feleségével kislányukat nevelik. Imre úgy érzi, ezért őt eleve kizárták a családi vagyonból. Teréz, a második gyermek a falu közjegyzője, férjével, Tónival, a volt tsz gépszerelőjével szülei portájára építkeztek, és itt laknak az öregekkel. Tóni most munkanélküli, de nem vállalkozó fajta, még a saját kárpótlási jegyével sem tudja, hogy mit kezdjen. Géza, a legfiatalabb fiú most nősült, felesége gyermeket vár. Építkeztek, és vállalkozásuk, a település egyik kis boltja még a megélhetésüket sem nagyon fedezi. Imre inkább jönni-menni, kereskedni akar, eszébe sincs a földet túrni. Az unokák még kicsik, mind tanulnak. A nagyapa pedig nem gondolja meg magát, abban reménykedik, hogy valamelyik gyermekének mégis megjön a kedve a földműveléshez?

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
nappalitv 2022 márc. 26. - 03:24:34 Előzmény luci87
Lehet, hogy a felvételkor tképpen énekelt, de...
De a filmen ugye elvileg betölti a templomot, viszont nem vesz hozzá megfelelő mennyiségű levegőt és az artikulációt se tudja ahhoz mérten mímelni, mert azt nem is lehet ha nincs luft ami kitöltse. Nézd meg a csehek Patrisájának hogy mozognak a cickói és nem ám találomra. A pofikája is beszédes. Nagyon tud! https://www.youtube.com/watch?v=8I6GPK6ixvU
No és az első rész végén a stáblista végén az áll, hogy énekhang: Kerék Judit, ének korrepetítor: Szilassy Nelly
nappalitv 2022 márc. 26. - 03:05:04
A harmadik résznek megvan valakinek a felirata?
luci87 2019 ápr. 18. - 17:05:52 Előzmény pneklara
Ezen en is elgondolkodtam,vajon Patricia enekelt igazabol?
luci87 2019 ápr. 18. - 17:04:36 Előzmény kaboca11
Igen...gondolom Toni visszajott Nemeto.bol,es kibekultek.
A keresztelo alkalmabol osszejott csaladban mindenki happy,mert ugyan elhunyt a nagypapa,de itt egy uj elet.Iren meg nem tudta meg a ferje felrelepeseit a terhessege ,szulese alatt.Az idosebb nonek uj fiucska akadt,a ferj kesett a kosarbol....Iren kolleganoje egy nagy ribi,hogy kikezdett a ferjjel...Katalin beletorodott,hogy falun el..,es Imre boldogan elnek...
luci87 2019 ápr. 14. - 13:33:29 Előzmény golding
Igen,nem is tudtam,hogy o volt a kislany a sorozatban...A szoke ,rovid haju baratnojet,azt hiszem Bea,ot ki jatssza? Olyan ismeros az arca...
golding 2017 jan. 20. - 20:34:03
Imádni való Patrícia ebben a sorozatban!
Sándor Ottó 2017 jan. 20. - 18:32:15
Jó sorozat volt.
8/10
kaboca11 2013 jan. 27. - 15:56:44 8/10
Nagyon jó film. Csak ajánlani tudom az ilyen filmek kedvelöinek.
Sajnos a vége el lett harapva. Túl sok kérdés nem vezetödött le megnyugtatóan. De hát ilyen az élet, ha csak egy idöszeletébe tekintünk bele. Azért érdekelt volna a Zöld Hordó további sorsa, meg a többieké is.
Ezért 8 nálam, meg a feleslegesen beszúrt káromkodásokért.
csokijuccsi 2013 jan. 26. - 22:38:15 Előzmény rabarber
Tudja valaki, hogy hol forgatták a sorozatot? Nagyon érdekelne, elõre is köszi!
10/10
rabarber 2013 jan. 26. - 21:28:04 10/10
Remek sorozat volt. Nagyon jo szinészekkel.
pneklara 2013 jan. 20. - 08:25:13
Nem is tudtam, hogy Kovács Patrícia már 1997-ben ilyen remek színésznõ volt. Szégyen-nem szégyen, én a stipistopi bankos reklámból ismertem meg, és visszafelé kezdtem felfedezni a munkásságát. Mikor láttam a Szerelemtõl sújtva c. filmben, elámultam a tehetségétõl. Próbáltam most rájönni, hogy õ énekelte-e a betétdalokat, de úgy gondolom, hogy igen:) És akkor figyelemre méltó a hangja is.
Az epizód ismét tetszett. Olyan csendes, szokványos, mindennapi életek, ahol a háttérben ott van a feszültség. Fõleg mert mi már tudjuk, hogy "mi jön még", mit hoz az élet.
Örömmel láttam egyik kedvencemet, Haumann Pétert, aki remek volt a hazánkból elszakadt, se nem magyar, se nem német szerepében. Minta alapján dolgozhatott, mert akár a nagybátyámat láttam volna:)))
taki 2013 jan. 19. - 20:00:34 Előzmény szabadililla
Blogkeen - DVD film letöltés ingyen | Wizio.hu
www.blogkeen.com/visit_blog.aspx?id=295534 - Tárolt változat
Subscribe "DVD film letöltés ingyen | Wizio.hu" on Facebook, on your mobile phone or on ... A Szórád-ház Magyarországon rendszerváltás történik. Az idõsebbik ...


DVD film letöltés ingyen | Wizio.hu

http://www.blogkeen.com/visit_blog.aspx?id=295534
pneklara 2013 jan. 08. - 18:36:14
Igen? Meg lehet találni net-en? Akkor lehet, hogy megkeresem, mert nekem is nagyon tetszik, s így nem kell hetente kivárni a következõ részt:)
10/10
szabadililla 2013 jan. 08. - 11:35:47 10/10 Előzmény pneklara
Nagyon jól foglaltad össze, én is pont ugyanezeket éreztem a film közben. Annyira kíváncsi voltam, hogy az internetes megnéztem az összes részt. Megtalálható az MTVA videotárában, sajnos csak nézni lehet, letölteni nem.
Nagyon jó a többi rész is, csak ajánlani tudom mindenkinek.
pneklara 2013 jan. 06. - 07:36:03
Nagyon tetszett az elsõ rész. Azért is jók ezek az "emlékeztetõ" filmek, mert az ember rövidtávú emlékezete sem mûködik tökéletesen. Hajlamos a múltat megszépíteni, a jelent rossznak látni, s bízik egy szebb jövõben. Itt láthattuk, hogy a "múlt" /1900-as évek közepe-vége/ is nagyon keserû, szívszorító volt az embereknek, családoknak/, és sokaknak nem jött el a szép jövõ, sõt! Azért lehangoló ez, mert valószínû, most is hiába várunk egy jobb, nyugodtabb, értelmesebb jövõre.Hogy mire jutunk, majd bemutatják egy 2026-ban készült sorozatban.
Kicsit "kukkolós" film ez, belátunk a családok életébe, vágyaiba. S ma már tudjuk, hogy a távlat, amire vágytak akkor, nem hoz majd eredményt/mindenkinek/. Mert jól járt, aki a mezõgazdasági munkára tette az életét, aki vendéglátót akart a semmibõl felfejleszteni, aki maradt a sufnijában, a mezõgazdasági kisgépek bütykölésébõl akar továbbra is családot eltartani?Kíváncsi leszek a sorozat többi részére. A színészek neve garancia.
Neli 2012 ápr. 12. - 16:44:43
sztem ennyi rész volt, látszott is, hogy lezárás...
'91-ben játszódik, azért voltak olyanok a hajak meg a cuccok sztem... :D :P hát nem most volt :D :P
de nekem is nagyon tetszett, csak az elsõ részt nem láttam...
9/10
balipityu 2012 ápr. 10. - 13:20:05 9/10
Én mint ahogy írtam is, már láttam ezt a sorozatot.Most is megnéztem.Akkor is nagyon tetszett,most is nagyon tetszett.Nagyon jó filmnek tartom,ilyen volt a valóság is Magyarországon.Kb ugyanazt éltem át,amit Imre is.Ajánlom mindenkinek.
10/10
Anditos 2012 ápr. 10. - 12:57:31 10/10 Előzmény wowow
És a "Fruska" se egy csúnya kutya, amikor õ van a képernyõn, eltereli a figyelmem a történésekrõl.:)
Anno itt láttuk elõször Szarvas Józsefet és az egész családom egyszerre zárta a szívébe.
Engem csak az lepett most meg, hogy 1997-es a sorozat, a ruhákból és a frizurákból a kilencvenes évek elejére tippeltem volna.
kertessy 2012 ápr. 10. - 08:20:37 Előzmény petike1985
Pedig gyanus, hogy Zsuzsika zabigyerek, Teri azert ment olyan gyorsan ferjhez Tonihoz... :)
oncogito 2012 ápr. 09. - 22:09:34
Mindegyik szinész remek.
Jó téma, jó rendezés, a színészek valóságosan élnek benn. Élmény volt végignézni.
Összes hozzászólás