"Énekelj nekünk, Gabika!"

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2008

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Tamás Gábor 1974-ben megjelent A Dónát úton nyílnak már az orgonák című lemeze összesen egymillió példányban kelt el Erdélyben. Ő az első és idáig az egyetlen sztár a romániai magyar könnyűzenében annak ellenére, hogy a Securitate zaklatása elől a hetvenes évek végén Svédországba menekült. Gyermekkorától énekel, hiszen már a zeneiskola kisdiákjaként beválogatták a gyerekkórusba a kolozsvári román, illetve a magyar Operába, majd a zeneakadémián tanult. Megnyerte az országos táncdalfesztivált, s ekkor eldőlt, hogy végleg a könnyűzenének szenteli pályafutását. Azóta is zsúfolásig telt házakban koncertezik, romantikus dallamaira a fiatalok és az idősebbek egyaránt kíváncsiak.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?