IV. (Kun) László nyomában

Bakancslistához adom
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető magyar dokumentumfilm, 42 perc, 1997

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Újabb művel gazdagította színházi életünket a Szörényi-Bródy szerzőpáros. 1997. augusztus 21-én mutatták be a Szegedi Szabadtéri Színpadon A kiátkozott című zenei, történelmi játékot. A kiátkozott IV. László király, akit Kun László néven ismerünk történelmünkből. Azaz dehogyis ismerjük, hiszen arról a zajos, mozgalmas életről, amelyet a gyermekként királlyá koronázott és huszonnyolc évesen meggyilkolt uralkodó élt, igen keveset tudunk. Őt szeretnénk bemutatni a nézőknek. Politikai pályafutását, harcát az akkori nagyurakkal, a kunokhoz való vonzódását és romantikus szerelmét. Igyekeztünk hirtelen helyszíneken forgatni, Kun László pályájának egyes állomásait bemutatni, megfelelő egyensúlyt tartva a történelmi dokumentumok és az előadásból kölcsönzött részletek között. Talán így a mai kor nézői szívesen időznek a múltban, a XIII. században, ahová Hatházi Gábor régész, Zsoldos Attila történész, Bródy János és Szörényi Levente vezetik el a nézőket.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 aug. 29. - 22:26:06
A dokumentumfilm izgalmas kísérlet arra, hogy több oldalról is bemutassanak egy érdekes, ámde mélységeiben valóban kevéssé ismert személyiséget. Egyrészt adott a rockopera, a részben költött "valóság", másrészt pedig a tudósok elõadásában ott vannak a tények. Ezekbõl alakul ki egy különleges kép a királyról, élvezetes módon.