Szász Vártemplomok Erdélyben / Berethalom - Szászalmád

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm sorozat, 3. rész, 25 perc, 2008

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Berethalom egyike az első szász településnek Erdélyben, első hivatalos említése 1283-ban történt. 1397-ben nevezték először oppidiumnak és 1418-ban megkapta a pallosjogot, miszerint a helységnek joga van ítélkezni a gonosztevők felett, halálos ítéletet is hozhat megbüntetésükre. Közel 300 éven át, 1572-től 1867-ig itt volt az Erdélyi Evangélikus Püspökség székhelye. E csodálatos, impozáns vártemplom ma az UNESCO világörökség része, az egyik leglátogatottabb műemlék Erdélyben. Minden évben itt rendezik az elszármazott erdélyi szászok találkozóját, mintegy megerősítve azt, hogy Szászföld és Berethalom neve ma már mindenki számára egybefonódott. Az oklevelek először 1289-ben említik a medgyesi egyházi káptalanhoz tartozó községet: egy 1356-ből származó oklevél alapján Szászalmád a medgyesi székhez tartozó szabad királyföldi község volt. Az erődtemplomot a 14. század elejére datálják, torony nélküli, homokkőből épített, gótikus, kisebb csarnoktemplomként. A település felett magasan a hegyoldalban elhelyezkedő templom erődítése azzal kezdődött, hogy a 15. század vége felé egy egyszerű, szabálytalan ovális formájú várfallal vették körbe a tágas várudvart.

A műsor ismertetése: Erdély történetében kis lélekszámuk ellenére jelentős szerepet töltöttek be a szászok, akiket a XII-XIII. századtól telepítettek be a Német-római Birodalomból, elsősorban védelmi szempontból. A szász erődtemplomokból mintegy száz található Erdély-szerte. A lakosság a templom erőddé alakításával védekezett a támadások ellen. Úgy építették, hogy a falu egész lakossága, menteni kívánt javaival együtt elférjen a falak mögött. A szászok építette erődtemplomok ma már védett műemlékek. Közülük mutatja be a legértékesebbeket az öt részes sorozat.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 júl. 21. - 14:33:54
Nagyon szép, tartalmas sorozat, értékes kincseket mutat be a nézõknek. Kár, hogy csak öt rész készült el, és hogy csak ritkán kerülnek adásba az epizódok, több hasonló mûsor kellene a sok szemét közé.