Univerzum / Gőzmozdonnyal a Monarchia Riviérájára

Bakancslistához adom
Universum / Mit Volldampf an die K.u.K.-Rviera
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető osztrák ismeretterjesztő filmsorozat, 44 perc

Értékelés:

113 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A vasút történetében, az Osztrák Császárság egyedi építéstechnikai megoldásai rendkívülinek számítottak anno. Az Adriára vezető vasút az Alpok sziklás hegyvonulatit szeli át és kerüli meg. Korán eldőlt, hogy a déli vasút, a Südbahn Bécsből a Semmeringen keresztül, Grazot és Marburgot érintve Laibachba, végül Triesztbe vezet majd. A vasútépítők számára a Mürzzuschlag és Gloggnitz között található Semmering olyan technikai kihívást jelentett, melyben korábban még nem volt tapasztalatuk. Egy magas hegyvonulatot kellett átszelni az Alpokban, melyhez hasonló nem volt akkoriban. Carl Ritter von Ghega, az északi vasút építésének vezető építészmérnöke kidolgozott egy nyomvonal-koncepciót. Ez a vasútvonal egyfajta látomás volt számára, mert egyáltalán nem tudták, vajon a hegyekben is működőképes lesz-e a hagyományos vasút. Ghega meg volt győződve róla, hogy működni fog, gondosan megtervezte és a sziklafalakba építtette a nyomvonalat. Számos korai vasúttörténeti remekmű született, ami bevonult a hegyvidéki vasutazás történetébe. Carl Ritter von Ghega tervezte a Kalte-Rinne viaduktot, a Semmeringet átszelő nagy alagutat és számos útkanyarulatot, melyek a mai napig remekműnek számítanak. 1848-ban, a forradalom évében kezdődtek meg a munkálatok az akkor még vad és érintetlen Semmering régióban. 20 ezer fő vett részt a 16 viadukt, 15 alagút és a több mint 100 kőhíd építési munkálataiban. Hat évvel később, 1854 júliusában nyitották meg ünnepélyesen Európa első hegyi vasútját. A vasút megépülésével a bécsi elit hamarosan nyaralóhelyeket fedezett fel a Semmeringen, melyről a Payerbachban, Reichenauban és egyéb településeken található számos villa is tanúskodik. A Südbahnnak megvolt az a nagy előnye, hogy Európa legnagyobb vasútja volt. Ez a vasúthálózat északról délre és keletről nyugatra közlekedett. Aztán a vasút mentén megépültek a hotelek is, amik világhírűvé tették a Südbahnt. Ezek ugyanis mára nem csupán szálláshelyek, de turisztikai régiókká is váltak. Itt jött létre a Semmering régió, a Dolomit régió és Abbázia gyógyüdülőhelye, amely ma az Opatija nevet viseli. Friedrich Schüler az angol mintát követve épített szállodákat a vasút nyomvonala mentén és a Südbahn-hotelek későbbi szállodák mintájául szolgáltak.

A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
DUNAWÖLD 2021 okt. 03. - 21:29:18 10/10
Az el- és kipusztult tigriseket nincs lelkierőm làtni.
10/10
DUNAWÖLD 2021 máj. 24. - 01:20:33 10/10
Lenyűgöző.
10/10
bokor5 2019 jan. 15. - 09:24:25 10/10
Jesszus!
De jó ez a sorozat!
10/10
fourdogs 2018 nov. 06. - 21:40:39 10/10
10/10
fourdogs 2018 nov. 06. - 21:31:25 10/10
A port eme lapja félrevezető, a fenti címen: Az utolsó nomádok - A Himaláján át (The Last Nomads Across the Himalaya) A hegyek szimfóniája című osztrák sorozat egyik (feltehetően a legjobb, legszebb) epizódja. Rendezte John Murray. Háttérinformáció elérhető itt: https://blog.nationalgeographic.org/2015/07/12/nomads-of-dolpo/
10/10
Vídiafej 2018 aug. 28. - 19:38:15 10/10
tuti
kérdések 2017 okt. 15. - 14:53:29
Ma a Duna tévén 13:15kor a Univerzum / Utazás az Osztrák-Magyar Monarchián át (https://port.hu/adatlap/sorozat/tv/univerzum-universum/universum/event-tv-74020147/episode-474843) adás ment le.
De valójában a Utazás a kétfejû sas birodalmának vasútvonalain /Auf den Schienen des Doppeladlers/ ( https://port.hu/adatlap/film/tv/utazas-a-ketfeju-sas-birodalmanak-vasutvonalain-auf-den-schienen-des-doppeladlers/movie-162815) adás volt. A kettõ ugyanaz? Ez utóbbi három részes az imdb szerint. http://www.imdb.com/title/tt4060062/
Jó sztori volt, mégha helyenként üres.
10/10
ataki 2017 júl. 18. - 18:45:09 10/10

Univerzum / A hangyák - A természet titkos nagyhatalma
A mai:
https://www.youtube.com/watch?v=x8XMwiP7Deg
ha valaki lemaradt volna róla
sport111 2017 ápr. 20. - 17:18:34
Itt a filmekkel kapcsolatos véleményeket várjuk. Hányni a vécében tessék!
Janos Kacsur 2017 jan. 28. - 19:37:49
Osztrák? Eredeti nyelven? Angolul?
10/10
bokor5 2016 jan. 15. - 13:52:29 10/10
IGEN!
Letaglóz!
Nézek mint Feri a moziban!
Végre egy csodálatos élményt kapok az LCD-lapos keretembõl!
10/10
taki 2013 febr. 22. - 12:34:31 10/10
A hangyák - A természet titkos nagyhatalma
Csütörtök (február 21.),
Vajon mi a hangyák titka?
tanulhatnánk Tõlük az együttmûködésrõl
vitkovits 2012 nov. 30. - 18:08:27
A mai rész ("Tavasz az Alpokban", egy szarvasborjú sorsa köré fonva a filmet) egészen kiváló volt. Az ismeretterjesztés mellett annyival jobb a hasonló Spektrumos és NathGeós alkotásoknál, hogy van benne némi emelkedettség - s itt-ott mûvészi megoldásokkal találkozhatunk.
10/10
csabala79 2011 jún. 05. - 10:54:58 10/10
sajna nem HD :-( a sorozat viszont jó.
moxika 2010 szept. 11. - 11:35:17
Sziasztok, ha valakinek meg van bármelyik rész megköszönöm ha jelentkezik, ezek tényleg remek darabok! Hol lehetne megszerezni az összeset?
10/10
kgyuri0 2010 máj. 21. - 21:41:00 10/10
Ettõl a maitól féltem, vámpírhercegnõ, nem lesz ez túl bulváros? Az elején néha volt elbizonytalanodás, de végül is igazán érdekes és informatív volt.
Most másodszorra azért nem vert annyira a földhöz, mint a múltkori, de nagyon jó.
willinger 2010 máj. 16. - 12:25:38
Köszi.
10/10
offtopic
pozsizsuzsi 2010 máj. 16. - 12:17:27 10/10
Eléggé keszekusza, én is sokról lemaradok. :(
willinger 2010 máj. 16. - 12:12:32
Hányrészes a sorozat,és ez hanyadik rész volt ,mert még nem láttam egyet sem.
Összes hozzászólás