Az aktuális rész ismertetője: Hondo ellentmondásba kerül, amikor Darryl apja és egyben legjobb gyerekkori barátja, a bebörtönzött Leroy megkéri, hogy rendőrtisztként támogassa őt a feltételes szabadlábra helyezési meghallgatáson. Barátként támogatná, ám rendőrként úgy véli, hogy Leroynak rács mögött a helye. Közben a csapat versenyt fut az idővel, fel kell kutatnia a menekülésben lévő informátort, akinek tanúskodnia kellene a befolyásos maffia-család ellen.
A műsor ismertetése: Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S.W.A.T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 4. évad Hondo és a csapata, Street, Deacon, Chris, Luca és Tan számára a legnagyobb kihívást a kölcsönös bizalom fenntartása jelenti, ami veszélybe kerül, amikor rivalizálni kezdenek egymással. Ráadásul Luca, a csapat oszlopos tagja, aki kommandósnak született, pályafutása során először kételkedni kezd önmagában és a képességeiben, ami a csapat szétesésével fenyeget.
Hozzászólások