Német zeneszerző, karmester, operaszövegkönyv-író és esztéta. Apja Carl Freidrich Wilhelm Wagner, rendőrségi hivatalnok, anyja Johanna Rosine Pätz volt. Richárd kilencediknek született a családba, és alig volt fél éves, amikor elvesztette édesapját. Anyja másodszor Ludwig Geyerhez ment férjhez, aki Drezdában volt költő és színész, ezért a család Drezdába költözött. Mostohaapja adoptálta Richárdot, aki a híres drezdai Kreuzschuléba, mint Richárd Geyer iratkozott be. Szülei mindent megengedtek neki, elkényeztették. Mindenbe belefoghatott, tanult: hegedült, zongorázott, festett, verseket írt, de egyikben sem vitte sokra, nem volt elég fegyelmezett és kitartó. Nem szerette a zongoraskálázást, inkább hallás után színházi nyitányokat szeretett volna tanulni. Sokat tanult nővéreitől, akik a drezdai színházban dolgoztak. A fiatal Wagner drámaíró szeretett volna lenni. A zenére is elsősorban úgy tekintett, mint olyan eszközre, amellyel az általa írt, és rendezett színdarabok hatását tudja fokozni. Nevelő apja halála után, egy ideig Eisleben élt, ahol aranyműves; Geyer nagybátyja támogatta. Majd újra Drezdában élt, a család 1826-ban Prágába költözött. Richard nem ment velük, hanem maradt Drezdában, de többször is meglátogatta őket. 1827 karácsonya már Lipcsében találta a családot. 1828 és 1830 között, már Wagner néven járt a Nikolaischuléba és Thomasschuléba. Nagyon komolyan fogalakozott a görög-latin tanulmányival, emiatt minden egyebet elhanyagolt, sőt hónapokig nem is járt iskolába. Ekkor irta meg Leubald és Adelaide című rémdrámáját, amelyben negyven halott volt és a finálét csak úgy tudta befejezni, hogy a halottak, mint szellemek visszajöttek a színpadra. Drámát írt mindenféle előképzettség nélkül, mint ahogy komponálni kezdett zeneelméleti ismeretek hiányában. Erre az időszakra estek meghatározó élményei: megismerte Beethoven Egmont-nyitányát, VII. szimfóniáját. Családi otthonában ismerkedett meg Carl Maria von Weberrel. Ezt követték a Fidelio, a Bűvös vadász a szerző vezényletével, az V. IX. szimfónia. 1831-ben beiratkozott a lipcsei egyetem zenei fakultására. 1831 februárjától a híres Tamás templom kántorától tanult. Fél év alatt bepótolta zenei hiányosságait. 1833-34-ben pénzkeresési lehetőség után nézett. Würtzburgban, majd Magdeburgban korrepetítor, illetve karmester. A színházak és társulatok amelyben dolgozott sorra csődbe mentek. Elsősorban operáival - vagy ahogy ő nevezte őket - "zenedrámáival" vált ismertté. Zeneműveire jellemző (főleg későbbi korszakából); az ellenpotozásos szerkesztés, gazdag kromatika és harmóniavilág, valamint a dús hangszerelés. Zenedrámáiban a germán mondavilág elevenedik meg, különleges karakterek és helyszínek, izgalmas történelmi elemek találhatók bennük. Wagner zenei nyelvezete megelőlegezte a későbbi európai zenét. Megítélése a mai napig ellentmondásos; mind zenei-, drámai újításai, mind antiszemita nézetei miatt. Főbb művei: A tündérek (1833-1834), Szerelmi tilalom (1835-1836), Rienzi, az utolsó néptribun (1838-1840), Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny, Lohengrin (1846-1848), Trisztán és Izolda (1857-1859), A Nibelung gyűrűje (1853-1874), A Rajna kincse (1853-1854), Parsifal (1877-1882),