Személy

Thomas Quasthoff

színész, előadó, szereplő
A német basszbariton, Thomas Quasthoff generációjának egyik legelismertebb énekese. Zenei tanulmányait Charlotte Lehmann-nál és Ernst Huber-Contwignél folytatta Hannoverben, 1988-ban megnyerte a müncheni ARD-versenyt. Gyakori vendége a Berlini és a Bécsi Filharmonikus Zenekarnak, rendszeresen fellép a Carnegie Hallban, és olyan karmesterekkel dolgozik együtt, mint Claudio Abbado, Daniel Barenboim, Bernard Haitink, Mariss Jansons, Kurt Masur, Seiji Ozawa, Sir Simon Rattle, Helmuth Rilling, Christian Thielemann vagy Fran Welser-Möst. Operai debütálására 2003-ban került sor, amikor Don Fernando szerepét énekelte a Salzburgi Húsvéti Fesztivál Fidelio-előadásában. Bécsben egy évvel később, Amfortas szerepében mutatkozott be. A 2010/2011-es szezonban Mendelssohn Éliás című oratóriumában énekel a Mahler Kamarazenekarral és Daniel Hardinggal, fellép a Salzburgi Mozart-héten a Freiburgi Barokk Zenekarral, turnézik a Camerata Salzburggal, az Izraeli Filharmonikusokkal Zubin Mehta vezényletével, valamint új, Tell It Like It Is című soul-blues jazz-programjával is. Berlinben Daniel Barenboimmal, Bécsben és Londonban Schiff Andrással, a Salzburgi Ünnepi Játékokon Pierre-Laurent Aimard-ral ad szólóestet. 1999-től Thomas Quasthoffot exkluzív szerződés köti a Deutsche Grammophonhoz, azóta három felvétele is Grammy-díjat kapott (Mahler: A fiú csodakürtje Anne Sofie von Otterrel és Claudio Abbadóval, meghangszerelt Schubert-dalok az Európai Kamarazenekarral és szintén Claudio Abbadóval, illetve Bach-kantáták a Berlini Barokk Szólistákkal). Betrachte, meine Seel című lemeze is Grammy-jelölést kapott, Till Brönnerrel közös jazzprojektje pedig, amelyet szintén lemezre vettek, Echo-díjat nyert.

Hozzászólások