Színház

A kis kéményseprő

opera, 2 felvonás, magyar, 2009., 6 - 99 éves kor között

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Cselekmény:
A kis kéményseprő története
- a gyerekek ötletessége és együttérzése legyőzi a gonoszságot!

A kis kéményseprő önmagában is egy rendhagyó alkotás - a valaha íródott csekély számú gyerekoperák közül az egyik legjobb. Ezen túlmenően a Magyar Állami Operaház előadása külön unikum - míg a világ színpadain a műnek általában csak a zenés második felét játszák, a mi társulatunk bemutatja a prózai első felvonást is, és a kevert műfajú előadást még táncbetétek is kísérik! Az említett első részben végigizgulhatjuk, hogyan készül el egy opera. Ráadásul ezt az operát nem is felnőttek találják ki, hanem gyerekek, olyanok, mint ti!

Egy csapat gyerek bujócskázás közben egy több mint százéves újságra bukkan. Az ősrégi papíron hátborzongató történet olvasható egy kis kéményseprőről: "A múlt hétfőn egy 10 éves fiú beszorult egy keskeny kéménybe. A kéményseprő mester azt hitte, a fiú csak színlel, és egy kis szalmát gyújtott, hogy kifüstölje. - Csak rá akartam pirítani - nyilatkozta a mester. Egy órával később, mikor egy lukat vágtak a kéménybe, a fiút már holtan találták meg.

Képzeljük csak el a szűk kéményt, ahonnan az ember beszorulva nem tud kimászni, nem kap levegőt, és akkor még alá is füstölnek... Ugye szörnyű és felháborító, hogyan lehet ilyesmit megcsinálni kisgyerekekkel?! Ha ti most felháborodtatok, hát ugyanígy reagáltak történetünk gyerekei is. Olyannyira, hogy elkezdtek kutatni a 19. századi gyerek kéményseprők sorsa után a könyvtárban, majd elhatározták, hogy írnak egy operát egy hasonló történetből, hogy mások is szembesüljenek ezzel az igazságtalan szörnyűséggel!

Innentől beindul a nagy kaland: a gyerekcsapat zeneszerzőt, énekeseket és zenészeket kerít, felnőtteket győz meg, hogy segítsenek, szövegeket ír, próbálni kezd. Hatalmas lelkesedéssel addig dolgoznak, míg valóban elkészül az opera, amihez ők írták a szöveget, ők találták ki a díszletet, a jelmezeket és ők maguk játsszák a szerepek nagy részét is! Lelkesedésük átragad egy tánccsoportra is, akik ugyanabban a teremben próbálnak - elhatározzák, hogy a különleges operában tánc is lesz. A nagyszerű buliba a végén ráadásul titeket is bevonnak a színpadi gyerekek - a közönséggel együtt próbálnak el néhány dalt az első rész végén, amiket aztán a második részben együtt énekelhettek majd a szereplőkkel!

Ebben a második részben Sam, a kis kéményseprő, akit az apukája eladott egy gonosz mesternek, szintén beszorul a kéménybe. Itt azonban hála istennek a történet jóra fordul, mert a házban lévő gyerekek észreveszik, kihúzzák, majd elbújtatják a gonosz házvezetőnő és a kéményseprők elől Samet. Rettentően megsajnálják a sanyarú sorsú kisfiút, átérzik, milyen borzasztó lehet árvaságra jutni és rosszindulatú idegenek (Fekete Bob és segédje) karmai közé kerülni. Elhatározzák, hogy megszöktetik Samet. Megfürdetik, átöltöztetik, korommal hamis nyomokat vezetnek el az ablakig, hogy a házvezetőnő és Fekete Bob azt higyjék, ott szökött meg, majd másnap egy utazóládában felcsempészik egy szekérre, ami hazaviszi a kisfiút. Így a kis kéményseprő visszakapja a szabadságát, a gyerekek ötletessége és együttérzése pedig legyőzi a gonoszságot! Jónás Péter

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2009. szeptember 20., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Hozzászólások

biancasarah 2009 dec. 28. - 12:50:47
szerencsém volt látni a darabot,nagyon tetszett,a gyerekek borzasztóan ügyesek és jó hangúak!Az én személyes kedvencem ennek ellenére Sánta Jolán mûvésznõ lett,aki fantasztikusan alakította a gonosz Miss Baggottot.Gratulálok!
9/10
Giny K 2009 dec. 26. - 18:29:47 9/10
Szerintem is tök jó, aranyosak voltak a gyerekek, csak én is azt sajnálom, hogy alig hallottam belõle valamit...
10/10
papamama 2009 szept. 22. - 10:50:54 10/10
Kedves Batarita!
Láttuk a második szereposztással a szeptember 20-i bemutatót. Nagyon tetszett! Különösen a zárókép volt nagyon mozgalmas és jókedvû, még az elõttünk ülõ 4-5 éves gyerekek is szívesen énekeltek, meg dobbantottak, ahogy kérték. Ahhoz képest, hogy ez egy bemutató volt, még a kis gyerekszínészek is szinte hibátlanul teljesítettek. A Sam-et játszó kisfiúnak pedig nagyon szép volt a hangja és az elsõ részben pedig kimondottan "játszotta" a kis vagány fiú szerepét. Egyszóval nagyon tetszett az egész. Csak egyetlen kifogásunk volt, hogy idõnként a gyerekek hangját nem lehetett érteni, valószínûleg a mikrofonok elhelyezése miatt. Gratulálunk ehhez a nagyszerû családi szórakoztató mûsorhoz Önnek és az egész stábnak. Köszönjük a kellemes délutánt!
Papamama