Színház

A kisfiú meg az oroszlánok

mesejáték, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Mese a gyerekekről, akik belemenekülnek fantáziavilágukba, mert nem akarják sem elfogadni, sem tudomásul venni a szeretetlenséget, a figyelmetlenséget, a közömbösséget, ami őket körülveszi. Peti a maga birodalmát oroszlánokkal népesíti be, hamarosan pedig az egész cirkuszi világ bohócokkal, artistákkal és állatidomárokkal együtt beköltözik a kertjükben álló roskadozó pajtába. Mese az apukákról, akik a munka, a havi fix, a karrier vonzásában élnek, s elfelejtik, hogy valaha ők is voltak gyerekek, hogy minden ajándéknál többet ért számukra is a figyelem, a törődés, a beszélgetés; akik olykor megfeledkeznek arról, hogy van gyermekük. Mese Bruckner Szigfridről, ő a szavannák királya, artista és főzsonglőr. A kiöregedett cirkuszművész, a "fogatlan attrakció" - Peti barátja, afféle apa-pótlék. A gyermekét egyedül nevelő Kassai apuka épp jókor eszmél. Már éppen elnyelné a cirkusz (vagyis a fantázia)-világa az ő kisfiát, amikor megindul Peti után. A mese során lassan régi önmagára, apa és fia pedig egymásra talál. Szigfrid és felesége pedig utazhat az örök szavannákra. Szülőknek és gyermekeknek is tanulságos történet. És rendkívül szórakoztató.

A(z) Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Bruckner Szigfrid (a szavannák királya)
Szilvia (a felesége)
Peti (kisfiú)
Dr. Kassai (Peti édesapja)
Viktor (építész, Peti barátja)
Gabriella (Viktor munkatársa)
Cirkuszigazgató
Arabella (légtornászlány)
Baltazár (állatetető)
Kikiáltó

Alkotók

Hozzászólások