Színház

III. András – Az utolsó aranyágacska

előadás, 1 felvonás, 80 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szertartásjáték.

„A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg!”

Ez a mondat hangzott el évszázadokon át a magyar királyok koronázási szertartásában, és ez lett a jelmondata Székesfehérváron a Nemzeti Emlékhelyen 2013. óta megtartott rendezvénysorozatnak, amelyben történelemformáló Árpád-házi királyok élettörténete elevenedett meg.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla, II. András, IV. Béla, IV. (Kun) László. 8 óriási történelmi személyiség, 8 dráma, több száz szereplő és majdnem százezer néző az elmúlt években.

2013. óta (a pandémiás időszakot leszámítva) a Koronázási Szertartásjáték minden évben azon a helyen valósultak meg, ahol ez a szakrális aktus valóban megtörtént. Ez azért is nyújthatott páratlan élményt, mert az alkotó fantázia segítségével tulajdonképpen évről évre felépült az emberek képzeletében az, amit az évszázadok elpusztítottak: a Nagyboldogasszony Bazilika! A középkori Magyarország szakrális központja, ősi királyaink panteonja. A színpad mindig azonos volt a hajdani Bazilika alaprajzával, mert annak romjai fölé épült. Ahol hajdan a falak álltak most kétezerötszáz néző ült.

2022-ben III. András „Az utolsó aranyágacska” koronázásába ágyazott élettörténetét mutatjuk be, és egyben összegzésére törekszünk annak az Árpád-házi korszaknak, amelynek az önálló magyar államiság megmaradását és megszilárdulását köszönhetjük.

1222. április 24-én adta ki II. András Fehérváron az Aranybullát, a rendi állam magyar jogrendszerének legfőbb tartóoszlopává váló oklevelet. Ennek az eseménynek is szeretne színházunk emléket állítani a Koronázási Szertartásjáték idei előadásával.

Természetesen fehérvári táncosok mellett újra a színpadon lesznek a Rákóczi Szövetség által szervezett határon túli diákok is, akik 2017. óta rendszeresen részt vesznek a Koronázási Szertartásjátékokon.

Táncosok: Buzási Patrik, Gyulai Ákos, Jenei Márton, Mészáros Attila, Nedvig Balambér, Nedvig Bendegúz, Pásztor Richárd, Rovó Tamás, Varga Kristóf, Ács Bianka, Csikós Anna, Farkas Angéla, Fekete Kitti, Fürst Daniella, Gál Beáta, Jecs Noa, Koreny Réka, Kósa Adrienn, Mayer Veronika, Takács Rebeka, Vén Míra Panna

Kórus: Kneifel Imre

A(z) Vörösmarty Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

olibaba 2022 aug. 11. - 14:14:50
2022. augusztus 19-21., 21 óra // Székesfehérvár, Koronázó tér, NEMZETI EMLÉKHELY

III. András - Sarádi Zsolt
Boldog Erzsébet - Varga Lili
Lodomér érsek - Mihályi Győző
Kőszegi Iván - Egyed Attila
Morozini Tomasina (III. András anyja) - Varga Gabriella
Estei Beatrix - Ballér Bianka
II. András - Sághy Tamás
IV. Béla - Lábodi Ádám
Mária, szicíliai királyné - Závodszky Noémi
Öreg király - Körtvélyessy Zsolt
A gyermek III. András - Szikora Ármin
Fenenna (III. András első felesége) - Ladányi Júlia
I. Püspök, IV. Miklós pápa - Ács Tamás
II. Püspök, Főúr a király környezetében - Strasszer Domonkos
Velencei követ, Szószóló - Fehérvári Péter
Azzo, II. Károly, Főúr a király környezetében - Rovó Tamás
Főurak a király környezetében - Szabó Miklós Bence, Halmos Dániel, Scheider-Zay Ákos, Bencze Zoltán
Zenészek:
Táncosok: Buzási Patrik, Gyulai Ákos, Jenei Márton, Mészáros Attila, Nedvig Balambér, Nedvig Bendegúz, Pásztor Richárd, Rovó Tamás, Varga Kristóf, Ács Bianka, Csikós Anna, Farkas Angéla, Fekete Kitti, Fürst Daniella, Gál Beáta, Jecs Noa, Koreny Réka, Kósa Adrienn, Mayer Veronika, Takács Rebeka, Vén Míra Panna

Kórus: Kneifel Imre

Statiszták: határon túli diákok a Rákóczi Szövetség szervezésében.

Díszlettervező: Szendrényi Éva Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Súgó: Weil Szilvia Ügyelő: Kalmár Johanna, Horváth Iza
Zene: Szirtes Edina Mókus Koreográfus: Horváth Csaba
Rendezőasszisztens: Németh Mariann, Nagy Attila József

Forgatókönyvíró, Rendező: Szikora János

Esőnapok: augusztus 22., 23. - 21 óra